misztikus

Gyilkos Médium (Red Lights)

A-fraid — Mon, 25 Mar 2013 12:56:15 +0000

Sigourney Weaver, Robert De Niro, Cillian Murphy? Nekem ennyi elég is volt. Ugyan De Niro már nem tündököl úgy, mint régen, de azért még ki-kitesz magáért. Murphy-nek sem ez a legjobb alakítása, vagy a legjobb filmje, de azért ez egy korrekt kis mozi, ami misztikus hangulatával el tudja foglalni az embert.
Láttam már jobbat, nem is egyet, de nem bántam meg, hogy végignéztem.

Tovább...

Rodrigo Cortés legutóbb az Élve eltemetve című filmet rendezte, ami megosztotta az embereket.
Egyesek szerint jó kis kamaradarab volt, mások szerint még ilyen szart nem láttak az életben.
Valahol ugyanebben a tartományban mozog a Gyilkos médium is. Egyáltalán nem bír világmegváltó történettel, a megvalósítás terén sem nyújt kiemelkedőt, a színészek sem parádéznak, a fentebb említett misztikum homálya sem túl sűrű, és sajnos a megszokott módon csattanós befejezés is kiszámítható. Az alapvetésből remek kis thrillert lehetett volna forgatni, ügyesen adagolt horror elemekkel pedig igazán eredményes produkció válhatott volna belőle. Így viszont némi ürességet érez a néző, mivel nem sikerült teljesen kitölteni. A nem egész másfél órás sztori egy kicsit a levegőben lóg, akadnak üresjáratok.

Eszerint Weaver és Murphy egy parapszichológiával foglalkozó tudóscsapat, akik amellett, hogy ezeket a különleges és ritka jelenségeket vizsgálják, az időnként felbukkanó csalókat is igyekeznek leleplezni.
Kivizsgálják a furcsaságokat, amikről a legtöbb esetben bebizonyosodik, hogy félrevezetés, hazugság, kacsa az egész. Weaver az idősebb, tapasztaltabb mentor elkeseredetten igyekezett bebizonyítani, hogy a világ egyik legnagyobb médiuma, a vak Simon Silver (De Niro) közönséges szélhámos. Soha nem sikerült bebizonyítania az igazát és a férfi évekre eltűnt.
A világ számára misztikus parafenomént jelentő alak azonban feltűnik a múlt homályából és újra színre lép. Ezzel egy időben különös események kezdődnek meg és a két tudós a titokzatos médium nyomába ered, hogy rábizonyítsák csaló mivoltát. Ám ez ennyire nem egyszerű.

Silver veszélyes és mi van akkor, ha valóban természetfeletti hatalommal bír?
Megszorongatják, de nem tudják megfogni, mialatt az életük is veszélybe kerül. Hiába nyomoz elkeseredetten Murphy karaktere, egészen a végkifejletig kétségek között hagyják a nézőket mi is a helyzet valójában.
Csak hogy, aki látott már pár ilyen jellegű filmet, a befejezéshez közeledve, de legkésőbb a befejező színben ráébred a filmvégi csavarra, ami ezáltal nem fogja meghökkenteni.

Cortés szép számmal használt horror összetevőket, hogy hatásosabbá tegye alkotását. Ezeket elég jó érzékkel sütötte el, de ettől független maga a film elég sablonos maradt, sok mindent felvonultat, amit már másban láthattunk. Maga a koncepció remek lehetőségeket tartogatott, de azokat már nem sikerült igazán kihasználni. Valamivel több sejtelmesség, jobban megalapozott misztikus hangulat, a természetfelettiség illékony aurája sokat javíthatott volna a látnivalón, és ha még ezt az alapot időről időre megkérdőjelezték volna pár módszerrel, akkor a néző hirtelen erős kétségek közt találta volna magát, ami kifejezetten jót tett volna a sztorinak. A mozi így egy kicsit kiüresedettnek tűnik, amiben meg volt a potenciál, csak nem voltak képesek kihasználni azt. Láttam már jobbat is, de azért nem az a típus, amitől az ember kedve egy életre elmegy a filmnézéstől. Igazából Cortés kitett magáért, nekem az Élve eltemetve jobban tetszett, de azért ezért sem kell szégyenkezni. Erős közepes.

Hasonló tartalmak:

A Holló (The Raven) [2012]

A-fraid — Thu, 28 Feb 2013 12:15:03 +0000

Nagyon érdekes alkotás látott napvilágot tavaly. Egy kosztümös thriller, ami a maga felületes módján egybesűrítette Edgar Allen Poe munkásságát.
Arra a kérdésre adta meg a választ, hogy mi történt a valaha élt egyik legnagyobb író utolsó napjaiban. Sajátos elképzelés, amit egész jól dolgoztak ki és egy szórakoztató mozit sikerült összehozni.

„Sohamár!”

Aki találkozott már Poe munkásságának egyes darabjaival, annak ismerősek lesznek az utalások, akik viszont nem ismerik a filmben említett írásokat, azok se essenek kétségbe. A művek ismerete nélkül is élvezni lehet a produkciót.
Bár az élményhez szorosan hozzátartozik ezek ismerete.

Poe szerepét John Cusack kapta, aki nem remekel ugyan, de tisztességesen alakítja a magába roskadt, iszákos és kiégett, múzsája által került írót.
Én ugyan nem így képzeltem el egyik kedvenc írómat és talán Cusack sem a megfelelő módon közelítette meg a figurát, de azért nem annyira vészes a helyzet.

Nehéz a tollforgatók sora és főszereplőnk is küszködik. Nincs pénze, kerüli az ihlet, az újságok nem kapkodnak érte.
Szeretné elvenni az egyik helyi nemesember lányát, (Alice Eve) az apa ki nem állhatja a lecsúszott költőt. Életben gyökeres változást hoz egy gyilkosságsorozat, melynek végrehajtója az ő munkái alapján végez az emberekkel.
Ráadásul olyan emberekkel, akik utálják Poe-t, vagy hátráltatták munkásságát.
Ő is gyanúba keveredik, de végül felkérik, hogy segítse a rendőrség munkáját.
Egy nyomozó (Luke Evans) társául szegődik és együtt erednek a sorozatgyilkos nyomába.
A gyilkos legismertebb művei alapján végez az emberekkel. Találkozhatunk A Morgue utcai kettős gyilkossággal, A kút és az ingával, A vörös halál álarcával, Marie Roget titokzatos eltűnésével, vagy az Áruló szívvel. A gyilkos ráveszi Poe-t, hogy krónikása legyen az eseményeknek és megírjon mindent, ami történik. Egyfajta párbaj ez kettejük közt.
Ezt úgy sikerül, hogy elrabolja szíve választottját.
De beteges motivációjára csak a legvégén derül fény…

Nyomokat hagy az utána kajtatóknak, mely elvezetheti őket a túszához. A mozi e része elég jól kivitelezett, egyetlen dolog zavart. Hiányoltam a sötétséget, a misztikumot, a homályt.
Nem nyomaszt a film, pedig ez igazán elvárható lett volna, pláne témáját tekintve. Olyasmire számítottam, mint
A pokolból című film volt, de ez ahhoz képest gyerekmese. Nagy kár, mert sokkal komorabb atmoszférával el lehetett volna feledtetni a történet apróbb egyenetlenségeit. Bár igazság szerint ezek még így sem olyan szembeötlőek.
Az alkotás le tudja kötni a nézőket, de Poe munkásságát alapul véve, azért jócskán elmarad az elvárhatótól.
Nem nagyon borzongat, érdekes ugyan, de izgulja ki magát az ember alsójából.
Nyelvezetén is lett volna mit javítani, mert egy-két kifejezés nem illett a korba, sőt az újságok címlapján virító hatalmas ’Serial killer’ (vagyis Sorozatgyilkos) felirat is téves, hiszen ez a kifejezés csak a 20. században találtatott fel.

Ettől függetlenül, tényleg nem rossz a film, határozottan szórakoztató – kis hibáitól eltekintve – ám mégsem vállalnám az ismételt megnézését.
Nincs benne semmi, ami miatt az ember arra vágyna, hogy még egyszer leüljön elé.
Ötletes, a Poe örökség jellegzetes ízt ad neki, de akkor is csak egy hétköznapi munka, ami javarészt kliséken alapszik. Ezen még a többször elhangzó idézetek sem javítanak.
Viszont jó sok magyar vett részt az elkészítésében, számos honfitársunk neve díszeleg a stáblistán.
Azért jó moziban is benne van a kezünk, nem csak borzalmakban.
A film végeztével én még várnék a kikapcsolással is mert a stáblista előtti vége főcím igazán látványos és az Unkle zenekar remekül eltalált dala, a Burn my shadow még élményszámba megy.

Hasonló tartalmak:

A Kilencedik Kapu (The Ninth Gate)

A-fraid — Mon, 24 Sep 2012 17:04:21 +0000

Az utóbbi években zaklatott magánéletéről hírhedt, egyébként kiváló rendező, Roman Polanski nem tartozik a termékeny rendezők közé. Filmjei között hosszú évek telnek el, ezen alkotása 1999-es, azóta csak öt filmet rendezett, ezek közül egyik a Szellemíró, illetve tavaly novemberben került a mozikba a Carnage címet viselő alkotása. Ám a kritika témája most ez a hamisítatlanul európai hangulatot árasztó, misztikus thriller.

Ars Diaboli…

A mozi egyértelmű húzóneve Johnny Depp, aki feltehetően nem mondhatott ellent egy ekkora rendezőzseninek.
Meg hát, Depp vonzódik a szokatlan filmekhez, a mondhatni bizarr történetekhez…
Mert ebben a történetben megbújik valami alig érezhető sötétség, ami egyfelől csábító, másfelől meg visszataszító. Ez a kettősség végig rajtakapható a több mint kétórás moziban.
Polanski a spanyol író, Arturo Pérez–Reverte kultkönyvében, A Dumas-klubban, valami olyan megfoghatatlan misztikumot talált, amit jól át is vitt a filmjébe. Egy halvány sejdítés az egész produkció, semmi sem konkrét benne, a rejtély valóban rejtély és bár ritmusa, hangulata talán a többségnek nem fekszik, mégis egy hatásos darab, amit nem lehet csak egyszer megnézni. Minél többször látja az ember, annál jobban érthető, értelmezhető a sajátos dramaturgia.
Depp, Dean Corso bőrébe bújt, aki egy antik könyvszakértő, illetve nyomozóként is tevékenykedik, mi több a kereskedelembe is beleártja magát. Egy szóval, amolyan könyvtáros-kalandorszerűség.
Nem erőssége a tisztesség, ezért felkéri a nagyhatalmú és könyv ritkaságkedvelő Boris Balkan (Frank Langella), hogy kerítse elő egy titokzatos könyv másik két másolatát és derítse ki, hogy melyik az eredeti. Ezért hát Európába utazik, hogy meglelje a furcsa köteteket, ám útja közel sem zökkenőmentes, mi több:

A könyvek nyomában maga a Halál jár.

Ez elég hatásvadász ugyan, de akkor is így van.
A régiség igazi kincs a boszorkánysághoz, mágiához, sátánizmushoz vonzódóknak, hiszen az a hír járja, hogy maga Lucifer segített a megírásában.
Azonban nem Corso az egyetlen, aki a kötetek nyomában jár, élete veszélybe kerül miközben a nyugodt, könyvtárakat idéző hangulatot felváltja valami riasztóan más.
Mondjuk engem már a régi fametszeteknek a látványa is képes megborzongatni.
Valahogy van bennük valami ijesztő…

Polanski jól érzékelteti a nézőkkel, hogy a valóság és a misztikum, a természetfeletti között elmosódik a határvonal, mely eddig a jól ismert úton vezette a szereplőket, de ezzel a fokozatos váltással már egy olyan világ tárul fel, ami vonz, de taszít is egyben. A kíváncsiság megöli a macskát, de az ember egészségére sincs túl jó hatással. Corso a veszélyek közepette egy titokzatos segítőtársra lel egy nőben, (Emanuelle Seigner) aki egyben élő, igazi megtestesülése a film keltette hangulatnak.
Eldönthetetlen, hogy a lány csak egy közönséges ember, netalán tán boszorkány…
A produkció legegyértelműbb erénye a hangulata, illetve ez az elmosódó határvonal a valóság és a természetfeletti között, ami nem enged be az alkotásba túl sok konkrétumot.
Olyat legalább is nem, ami éles határvonalat húzna.
Az igazi európai moziban jól ötvöződnek a krimi, a misztikum és a thriller elemek, amik egy olyan elegyet alkotnak így, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Nyilván elég véleményes az alkotás, talán még unalmasnak is nevezhetném, ha nem lenne ennyire magával ragadó a hangulata.
És ugyan emberek halnak meg ebben az alkotásban is, de ez esetben minden halálnak súlya van. Komoly dolog, nem csak legyintünk egyet, hogy eggyel kevesebb.
Polanski filmje elég jelentőségteljes, felnőttnek nevezhető a sok hollywoodi misztikus thriller között, amik egy-egy sóhajnál többet nem igen tudnak már kierőszakolni a jártasabb filmnézőkből.

Hasonló tartalmak:

Stephen King: Rémület A Sivatagban (Desperation)

A-fraid — Wed, 30 May 2012 18:43:38 +0000

A Horrorkirály egyik legjobb regényéből 2006-ban forgatták a televíziónézők számára ezt a filmet, amin jól észrevehetőek ennek jelei.
B-kategóriás hangulatú, de a trash műfaj tagjainál azért lényegesen jobb alkotásról beszélünk. A könyv színvonalát nem képes hozni, de tűrhető adaptációnak nevezhető.
Ron Perlman talán élete legjobbját nyújtja, egy mégis csak közepes moziban.
A hosszú, két részre felosztott remek azért képes lefoglalni az embert, de a regénnyel nem versenyezhet.

„Tak!”

A félreértések elkerülése végett:
Érthetetlen okból kifolyólag e film legalább három címen fut (’Kétségbeesés’, ’Sivatagi rémálom’), de én a könyv címét találtam helyesebbnek. Tekintve a zárójelezett kettőt…
King fanoknak nem kell részletezni, milyen remek történetről van szó, akik nem ismernék e kiváló kötetet, azoknak röviden vázolom a sztorit.

A nevadai sivatag kopár útjain járunk, ahol háromfős családot követhetünk, akiket a puszta közepén megállít egy hatalmas rendőr. Igen, ő a cápaarcú Perlman!
Valamilyen oknál fogva némi füvet is talál a kocsiban a szokatlanul viselkedő és beszélő seriff.
Időnként beleszövi mondandójába az idegen csengésű „Tak” szócskát, illetve a kedélyes jogismertetés közepette egyszer csak így szól:

„Megölöm magukat!”

A rémisztő egyenruhás fogja az embereket és a közeli Desperation nevezetű városkába viszi őket.
A vészjós zsernyák mellé, hasonló városnév dukál, szóval elkezdenek a helyi fogdába gyűlni a főbb szereplők.
Egy író, aki motorral szeli át Amerikát, bizonyos Marinville (Tom Skerritt), kísérője Steve és őrangyala (Steve Webber), egy stoppos lány (Kelly Overton), Peter (Henry Thomas) és Mary Jackson (Annabeth Gish), Mr. Billingsly (Charles Durning), a helyi „szakértő”, továbbá a tragikus sorsú Carver család.

A város teljesen kihalt, embereket nem látni, csupán különféle állatok járnak az utcákon, miközben Collie Entragian (Perlman) egyre megviseltebben fest és egyre nyilvánvalóbb, hogy itt valami komoly disznóság folyik. A rendőr időről-időre eltűnik, mialatt a fogvatartottak megkísérlik kitalálni, mi folyik itt.
Ebben komoly segítség Billingsley, aki elmeséli nekik a város és a közeli bánya, a Kína-gödör történetét. Mely szerint az ott dolgoztatott kínai bányászok találtak odalent valamit, ami felettébb rosszindulatú és elszabadult volna, ha a bánya nem omlik be. Ám az utóbbi időben ismét megnyitották a bányát…
A bent lappangó gonosz pedig elszabadult, az emberek eltünedeztek, megváltoztak, állatok és furcsa szobrocskák jelentek meg a városban, míg a seriff át nem vette a hatalmat a város felett, valami Tak-ot emlegetve. Ki, vagy mi lehet ez a Tak?

A történet maga nem túl bonyolult, könnyedén követhető, pláne, hogy több mint kétórás az alkotás, tehát jól elnyújtják. Ehhez képest néhány – főként hangulati elemet – kihagytak a filmből, aminek köszönhetően elmarad a könyvtől. Az esetek többségében nem fáradtak a magyarázatokkal, ami miatt ha az ember nem olvasta a kötetet, így bizonyos részletek homályban maradhatnak.
Arról már nem is beszélve, hogy az olvasmány hiányában nem hinném, hogy meghatározó, vagy csak különösebben szórakoztató filmben lehetne része a nézőnek. A számos King-mozit figyelembe véve, valóban egy decensebb darabról van szó, de azért túl sokat ne várjunk tőle.
Az író rajongói számára érdekességként szolgálhat, de nem tudja igazán elmesélni ezt a remek történetet. Inkább a könyv!

Hasonló tartalmak:

The Secret Circle 1x01 - Pilot

Conan — Wed, 28 Sep 2011 11:19:57 +0000

Közel két hete startolt el a CBS csatorna legújabb, leginkább tinidrámának nevezhető sorozata. Egyre kedveltebb téma manapság a misztikum. Számon tartani is alig lehet már a természetkívülire épülő sorozatokat. Ebbe a mezőnybe csatlakozott be a The Secret Circle is. A témában fellelhető sorozatok állományát tekintve azt hinné az ember, hogy ez már egy picit lerágott csontként hat az emberekre. Azonban sajnos nem mondhatni, hogy annyira erős lenne a minőségi színvonal, amibe már nem férne bele. Egy-két kimagasló "idősebbnek" számító szériát leszámítva a többi maximum az elmegy kategóriába sorolható. Ennek köszönhetően van esélye felkavarni az állóvizet.

Tovább...

Misztikum. Tinik. Titkok. Gyilkosság. Lényegében ezekre az összetevőkre építenek a készítők. A nyáron hasonló alapanyagokat felhasználva indult el az MTV-n a Teen Wolf széria. Sikerült is elnyernie nézők tucatjainak tetszését (gondolom leginkább a fiatalabb korosztály körében). Aki ismeri és kedvelte a sorozatot (bevallom nekem tetszett), annak mindenképpen ajánlani tudom hiánypótlásként.

Az alapsztori szerint adva van egy 17 éves lány (Cassie), aki édesanyja halála után nagymamájához költözik egy Washington állambeli kisvárosba. Amiről nem tud, hogy anyja miért "menekült" el a kisvárosból és nem teljesen baleset okozta halálát. A kisvárosban ugyanis boszorkányok tevékenykednek, éledegélnek. Vannak fiatalabbak, öregebbek, férfiak, nők, fiúk és lányok. Tehát szinte mindenki, aki él és mozog. Sejthetjük, hogy Cassie a legnagyobb erővel megáldott boszorkány, akinek képességeire iskolatársai hívják fel a figyelmet. Sőt mi több be szeretnék venni titkos társaságukba a Kovenbe. Más néven hívhatjuk a boszorkányok titkos körének is, de ez rövidebb is, misztikusabb is (ezúton is köszönöm a fordítónak ezt az egyszerű elnevezést). A kezdeti kétkedését és zavarát nehezen legyőzve, elfogadja erejét, de a többiek akaratát nem teljesítí be, egyenlőre (szerintem).

Mellékkarakterekben nincs hiány. Mindenki megtalálhatja kedvencét. A háttérsztorit ők viszik előbbre, igaz lassanként. Több alapkonfliktus rajzolódik ki az első részben: Cassie anyjának gyilkosa, a kis boszik közötti hatalmi versengés, a szülők Kovenjéről is megtudunk egy-két apróbb utalást (egyébként nem nehéz összerakni a teljes képet) és persze az elmaradhatatlan "akarlak, de nem lehet" szerelmi szál Cassie és a sors által számára kiválasztott Adam között. Ez utóbbi remélem nem lesz olyan idegesítő, mint a Smallville-ben tapasztalt Lana - Clark duó nyomorékoskodása (azt sajnos nem tudom másnak nevezni).

A nagyon erős kezdés után (IMDB 7,5) csak attól lehet tartani, hogy ellaposodik és esetleg egy Tuti Gimi szerű lapos, átlagos, közhelyes sorozattá válik, habár ez igen nagy kár lenne érte, hiszen az alapötlet nagyon jó. A számos "mellékszál", melyek vélhetőleg lassanként egybefutnak a fővonallal pedig sok-sok eseménydús részt sejtet.

Hasonló tartalmak:

Final Destination 5

Conan — Mon, 12 Sep 2011 15:01:08 +0000

A széria újabb darabja nemrég került a mozikba. 11 évvel az első rész bemutatása után. Minden több részt megélt mozira jellemző egyfajta hullámzás, már ami az egyes "epizódok" fogadtatását, illetve minőségét illeti. Ez esetben sincs kivétel. A teljesen hangulatos és akkoriban teljesen újnak számító témával operáló első rész óta voltak hullámvölgyek. A legutolsó rész például a széria legaljának mondható minőséget hozott, a maga 4.9-es értékelésével az IMDB-n.

Ezt azért sikerült ezúttal felülmúlniuk...

Azt azért le kell szögezni, hogy az első rész színvonalát meg sem közelítik. Ezen persze nem lepődhetünk meg, hiszen az alapötlet ugyanaz, immár ötödik alkalommal is. Gondolom nem lesz nagy spoiler, ha megemlítem: fiatalember előre látja, hogy egy híd összeomlása mekkora katasztrófával jár, kirohanását követően heted magával elhagyja a buszt, melyben utaztak és csodával határos módon tanúi lehetnek "látomása" megvalósulásának.

Persze munkatársai, barátai körében sok kérdést vet fel ez a "csoda". A szokásos: honnan tudtad?, ez hogy lehet? kérdések közepette tovább éldegélő hőseink sajnos a törésteszteken használatos bábuk részletességével bírnak. Azaz egytől-egyig szép kis dobozba lehetne őket beskatulyázni. Épp ezért bonyolult magánéleti történetekre, mélyenszántó jellemvonásokra nem kell várnunk.

Természetesen, ahogy megszokott, csak most indulnak be az események. De ezt a részt nyugodtan át lehet aludni, mert aki látta bármely előző alkotást, semmiről sem marad le. Bevallom először én is ezt a módszert alkalmaztam, utólag megnézve a kimaradt jeleneteket, rádöbbentem, semmit sem veszítettem. Váratlanra nem kell számítani az első 85 percben. Szép sorjában hullanak a túlélők, a már megszokott, lassan lassan már mókásnak mondható módokon. Míg a korai elődökben a szereplők elhalálozása teljesen ötletes keretek között zajlott, addig itt már-már a nevetségesség határait súrolják. Ezáltal nem is tudtam komolyan venni a "halál mindenkit utolér, nem lehet elbújni előle" maszlagot.

Egy kis változást azért eszközöltek a készítők. Miután hőseink rájönnek, hogy a halált mily módon lehet kicselezni (ha meghal valaki más az adott személy helyett - bár ez sem HALÁL biztos), elindul a nagy dilemma: meg lehet-e ölni egy ártatlan embert, ha ezáltal életben maradok? Ezt sem kell komolyan venni sajnos. Az egész egy picit elcsépeltnek hat. Ezt írhatjuk az idő számlájára is, hiszen egy 15-20 perc alatt nem lehet komoly mértékben boncolni egy ilyen témát.

Az előző részek írógárdáját teljesen lecserélték. Látszik, hogy próbálkoztak szegények egy kis extrát vinni a már ötödjére rágott csontba, de nagyrészt ez nem tud kibontakozni. Egy hatalmas csavart viszont sikerült nekik bevinni, természetesen a legvégére... Ezt nem is boncolgatnám. Aki rászán másfél órát a filmre, meg fogja látni. Összegzésként tehát egy Asylum filmnél azért jobb szórakozást nyújt, de az A listás mozifilmek színvonalát nem üti meg. Bízva bízok benne, hogy ezúttal ez tényleg a Végső Állomás volt a széria útján!

Hasonló tartalmak:

Börtön a Pokolban (Furnace)

A-fraid — Fri, 10 Jun 2011 08:29:36 +0000

Nem túl könnyű meghatározni ennek a filmnek a műfaját, hiszen ötvözi a horrort a thrillerrel, miközben realisztikus hátteret ad a lejátszódó eseményeknek, hiszen megtörtént esetet dolgoz fel az alkotás.
William Butler első igazi filmjével 2006-ban mutatkozott be és a fogadtatása nem túl pozitív – 3,6 az IMDB-n, ami szerintem túlzás – én mégis úgy éreztem, hogy nem volt ez olyan gyenge próbálkozás.
Egyszerűen közepes és kész. De az is valami…

Büntetés végrehajtás túlvilági módszerekkel:

Már a kezdésnél felhívják a figyelmet, hogy a most következő képsorok megtörtént eseményeken alapulnak. Valóban létezik egy Eastern State Penitentiary híres-neves kísértet börtön Pennsylvania államban, Philadelphiában.
A helyszínül szolgáló régi börtönkomplexum elátkozott földre épült és ennek köszönhetően a hosszú-hosszú évek során számtalan furábbnál különösebb eset zajlott le a fegyházban és a környéken. Gyakoriak az öngyilkosságok, és a szokatlan halálesetek, miközben a rabok kísértetekről és halálon túli lényekről suttognak.
Az ügyet felkaroló detektív, akit a mókás nevű Michael Paré alakít, egyre több mindent derít ki, annak köszönhetően, hogy nem ijed meg a furcsa események ellenére sem és megérti, hogy a válaszokat – ahogy az lenni szokott – a múltban kell keresnie. Ebben megkönnyíti és egyben meg is nehezíti a dolgát, hogy a börtönt éppen átépítik. Előkerülnek a régebbi helyiségek, cellák, lepusztult folyosók, az egykori igazgató dolgozószobája és a kazánház. Turner nyomozó fokozatosan fedi fel a börtön mocskos múltját, miközben a sitten elszabadul a pokol, a rabok megvadulnak és kitör egy lázadás.

A film jobb, mint amilyennek látszik, én legalábbis kellemeset csalódtam benne. Megvallom egy rossz mozira számítottam, de ez a film egy tisztességes, ám közhelyektől hemzsegő alkotás. De legalább van benne némi egyediség!
Ezt persze nem az alapötletre gondolok, vagy a szereplők hátterére, mert mindez annyi klisét vonultat fel, hogy az bőven elég egy megszokott, középszerű filmhez. Bár ez film ennyi is, se több, se kevesebb.
Egy jó erős közepes, tűrhető hangulattal, nem vészes szereplőgárdával, emellett még a történet aprócska butaságai is eltörpülnek. Legalább is könnyebben ellehet tőlük tekinteni.
Sajnálatos módon nem tartják fenn a titokzatos atmoszférát, melyben ellehetne veszejteni a nézőt, hogy:
Vajon tényleg rossz szándékú szellemek járnak az ódon falak között, vagy valami sokkal evilágibb magyarázata van az eseményeknek.
A készítők gyorsan dűlőre vitték a dolgot, melyik irányba induljanak el.
Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a kísértetes verziót választották.
Ez végső soron nem árt a mozinak, hiszen a rémisztő jószágok is becsületesen vannak megjelenítve, nekem tetszett ez a látványötlet.
Bár ha nem ennyire egyértelmű megoldást választanak a történtek magyarázataként, szinte biztos, hogy jobb néznivaló kerekedett volna ki belőle. Így azonban egy síkon mozog a sztori és a sablon-özön okán nem sok meglepetés nyújt. Van itt családját elvesztett zsaru, szemétkedő smasszer (Tom Sizemore), és a gonosz események mögött álló személy is körülbelül annyira meglepő, mint az hogy a macska nyávog, és nem röfög.
Szóval nem túlzottan eredeti a végkifejlet sem.
Mindettől függetlenül egy meglepően élvezhető filmről van szó, ami közel sem olyan rossz, mint amilyennek látszik. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy jó lenne, de kétségtelen, hogy nem is annyira szar. Az ilyen kaliberű alkotások szintjén ez egy igényes, tisztességes iparos munka.
Nem hoz semmi újdonságot, de nem is akarja kitépni az ember a haját alatta és nem is szemez a távirányítóval, egérrel.

Hasonló tartalmak:

Azután (Hereafter)

A-fraid — Fri, 20 May 2011 18:53:04 +0000

Clint Eastwood meglehetősen szokatlan témát választott filmjéhez.
Ugyan realista stílusát megőrizte, de mégis csak a halál után elkövetkezőkkel foglalkozik. Tehát láthatunk egy tőle szokatlan misztikus szálat is, ám ez csupán érdekesség, hiszen alapvetően megtartotta objektivitását.
Nem áll neki megfejteni a Nagy Kérdést, csupán bemutat. És a bemutató is inkább az ember, és nem a természetfeletti körül forog. Ízig-vérig dráma ez, némi misztikummal fűszerezve. Egy feszült, intenzív, felkavaró témájú film, ám mégis szelíd és finoman csordogáló.

Vár valami a halál után?

A választ a kérdésre miszerint, van-e élet a halál után, és ha van milyen, még nem leltük meg.
Bár számos teória látott napvilágot, és persze mindenki maga dönti el, melyikben hisz, vagy hisz-e egyáltalán. A tudomány azonban még nem szolgált megdönthetetlen bizonyítékkal a túlvilág létére.
Ebbe nem is mennék bele jobban, mert e cikk témája nem a lehetséges válaszok elemzése, hanem egy film, mely ezzel a különös témával foglalkozik. Persze nincs ebben sem különleges, hiszen számtalan mozit láthattunk már, ami a túlvilággal, a halottakkal való kapcsolatteremtéssel, vagy halál közeli élményekkel foglalkozik. Eastwood filmje azonban más, egyfelől szokatlan tőle a témaválasztás, másfelől pedig nem a borzongató igazság érdekli a halálról, hanem az emberek, illetve az életük, melyeket más-más irányba terel a halállal való találkozás.

A módszer nem új mellyel a sztorit megosztják a nézőkkel. Három szálon haladunk, melyek borzasztóan távol vannak egymástól, legalább is térben. Majd ezeket a szálakat szépen lassan közelítik egymáshoz, míg a legvégére teljesen egymásba nem fonódnak és kiegészítik egymást, egységessé és magától értetődővé teszik magukat.

Az egyik szálon egy neves, francia újságírónő, Marie (Cécile De France) életébe kapcsolódunk bele. Rögtön erősen kezd a film, hiszen a hölgy éppen hogy csak túlél egy természeti katasztrófát. Majdnem az életét veszti egy Cunami során, pontosabban egy rövid időre valóban meghal és áttekint a Túloldalra. Ez alapjaiban rengeti meg és komolyan befolyásolja további életét, eluralkodik rajta a halál utáni érdeklődés.
Egy könyv megírásába kezd - ennek címe a Hereafter -, melyben feldolgozza tapasztalatait és megmerül a tudományos magyarázatokban.

A másik szál egy nehéz sorsú ikerpáré (Frankie és George McLaren), akik együtt élnek drogfüggő édesanyjukkal. El akarják szakítani őket anyjuktól, annak életmódja miatt, de a testvérek mindent megtesznek, hogy a szülővel maradhassanak. Ennek válik áldozatává az egyik srác.
A lélekben megcsonkult iker képtelen tovább lépni és ő is a halál utáni élet kutatásával tölti napjait. Nem tudván belenyugodni testvére elvesztésébe, sorban keresi fel a halottlátókat, spiritisztákat, egyéb misztikus elfoglaltságokat űző népeket.
A film itt nagyon érzékletesen mutatja be, hogy mennyi kókler van ebben a „szakmában”, akik csupán a pénztárcádba szeretnének betekinteni és nem a Túlvilágra. Ellehetetlenítve azon – talán – létező kevesek hitelét, akik valóban bírnak e képességekkel és nem a kétségbeesett, zavarodott és sérülékeny emberek kihasználására törekednek.

A harmadik és egyben leglényegesebb szál egy fiatalember nem szokványos életébe enged betekintést. A Matt Damon alakította George Lonegan valódi képességekkel bír, amiknek köszönhetően kapcsolatba képes lépni a holtakkal, beszélhet velük, betekinthet a halálon túlra. Ám képességét, melyből egykor kifejezetten jól megélt, már kényelmetlennek tartja, átokként kezeli, mely megkeseríti az életét. Egyszerűen csak normális életet szeretne élni, de közeli kapcsolata a halállal beárnyékolja személyiségét, nem tud elvonatkoztatni tőle az élete egyetlen területén sem.
Erre a legmegrázóbb példa a filmben a rövid kapcsolata a csinos lánnyal a főzőtanfolyamról.
Bryce Dallas Howard sajnos nagyon rövid szerepet kapott, ám annál fontosabbat és nem utolsó sorban mindent kihozott a karakterből és a helyzetből. Damonnal nagyon egy hullámhosszon vannak,
jó érzés nézni tapogatózó ismerkedésüket, majd annál nagyobbat koppanunk, hiszen a lány érdeklődik George után, ám amikor megtudja róla, hogy holtakkal foglalkozott, mi több ennek bizonyságát is adja, akkor kapcsolatuk nagy hirtelenséggel ér véget. Azt hiszem ez a film legdurvább része, hiszen Melanie (Bryce Dallas Howard) karakterével hangsúlyozzák ki Damon figurájának elképesztő magányát, átható szomorúságát.

Clint Eastwood ismét egy remek filmet rakott le az asztalra, mely merészebb témaválasztásával kiemelkedik a többi közül. Központba azonban nem a halál utáni élet lehetőségét tette – bár az egész történet ekörül forog -, hanem a halállal így vagy úgy kapcsolatba került embereket.
Bemutatja, hogy az élőket hogyan idegeníti el az élettől és az emberektől a halállal való túlzott foglalkozás, milyen negatív hatásokkal kell szembesülniük, ha mégis a halált választják az életük helyett. A borzasztóan kemény sorsokat szemléltető alkotás végig ébren tartja az érdeklődést, még akkor is, ha időnként az események lassú csordogálása már-már unalomba fullad. Mindig történik valami, ami visszazökkenti a nézőt ebbe a búskomor hangulatú élménybe, amivel a film szolgál.
Bár a vége feloldja némiképp ezt a szomorúságot – stílszerűen meglátjuk a fényt az alagút végén, de válaszokkal nem szolgál. Nem is igazán tetszett a befejezés, túl hollywoodi…
Nézőpontokat mutat meg, de nem célja, hogy végleges konzekvenciákat nyújtson.
A nézőkre bízza a döntést. Van élet a halál után? Számít ez, míg meg nem halunk? Megéri az életünk rovására ezzel foglalkozni? Ki-ki eldöntheti maga.

Hasonló tartalmak:

Alvajáró (In My Sleep)

A-fraid — Mon, 16 May 2011 06:23:30 +0000

Ahhoz képest, hogy nem vártam túl sokat ettől az alkotástól, meglepően jónak bizonyult. Egy második vonalbeli mozi, de leköti az embert, nem halmoz fel kisebb-nagyobb hülyeségrakásokat, mi több még a története is egészen jó, melyet némi misztikummal fűszerezve, érdekesen sikerül levezetni.
Ritka az ilyen film, melybe nem öltek túl sok pénzt, mégis érződik rajta a törődés, a hozzáállásbeli különbség azonnal szembetűnik. Valóban egy filmet akartak, amit az emberek megnézhetnek, és nem csak egy újabb DVD-t a rakásba, amit valamennyiért eladhatnak.

Ha nem jön a szemedre álom…

A mozi nem akármilyen felütéssel veszi kezdetét. A főszereplő csurom véresen ébred, egy véres kés van mellette, de sehol egy hulla és nem a saját vére szárad rajta, majd… kopogtatnak a zsaruk.

Ezzel az ’in medias res’ kezdéssel rögtön meg is alapozták a produkciót és ez jó húzásnak bizonyult, ezt a paranoid, semmi sem tudható biztosra-hangulatot szinte végig megtartották.
Igazából ez a legelőnyösebb tulajdonsága a filmnek – a története mellett -, mert egyébként el kell ismerni, hogy a színészek teljesítménye nem eget verő, bár nem is rossz, ha őszinték akarunk lenni.

A nem újszerű, de hatásos kezdés után visszaugrunk az időben 40 napot.
Főhősünk a jóképű és sikeres nőcsábász, Marcus (Philip Winchester), akinek van egy-két nyugtalanító tulajdonsága. A díjnyertes szoknyavadász csoportterápiára jár nimfomániája miatt, de igazából parasomniája sokkal zavaróbb. Lényegében alva jár, mely miatt gyakran kerül kényelmetlen helyzetekbe. Rendszerint egy szál alsóban ébred különböző helyeken és sosem emlékszik arra mi történt vele és hol járt. Elhatározza, hogy változtat az életén, ebben segítségére van barátja, Justin (Tim Draxl) és a szomszéd lány, Becky (Lacey Chabert). Ám vérének nem tud parancsolni és összejön a legjobb barát feleségével, aki aztán eltűnik és ezzel egy időben vércseppek tűnnek fel, melyek Marcus ajtajához vezetnek. Minden jel arra utal, hogy a férfi megölt valakit. De kit? Hol? És legfőképpen miért?

Erre persze majd fény derül, mi több az alvajárás okát is megismerhetjük, de addig csupa kétely és izgalom a film. Jól teremtették meg a hangulatot, bár a misztikumból gyorsan veszít.
Mégis, olcsó mozi létére kifejezetten jó, leköti a nézőt, miközben ügyesen bontakozik ki a történet, ami homályos foltok összessége és csak óvatosan tisztul ki a kép.
Maga a történet sem túl bonyolult, nincs is igazán benne semmi újszerű, de a kellemes atmoszféra, a folyamatos kétségek, a főszereplő próbálkozása, hogy megváltozzon, majd elkeseredett nyomozása, miközben semmit sem ért az egészből, de mégis minden jel arra mutat, hogy megölt valakit.
Az egyébként is nagy feszültséget még tovább élezi a rendőrség fenyegető jelenléte, és amikor már az őrületig elhúzzák, akkor oldják fel a zaklatott helyzetet.
Mindenképpen jó választás az Alvajáró, hiszen másfél óra szórakozás, bele lehet merülni – ami nem kis szó –, nem az az altató típusú film.

Hasonló tartalmak:

Féktelen Harag (Drive Angry)

Conan — Sun, 06 Mar 2011 21:38:58 +0000

Egyszerűen remek. Mármint az a tény, hogy megint sikerült remekül beleválasztani és egy olyan filmmel eltölteni a délelőttömet, ami hatalmas beharangozásának és mutatós trailerének dacára egy kalap sz@ß$! Maximum az idegeim szabadulnak el, nem pedig a pokol. Persze mutatós meg pörgős mondanák sokan. Ha valakit nem zavar, hogy tulajdonképpen semmiről sem szól és csupán egy közel két órás vérhalmaz, akkor mindenképpen ajánlani tudom.

Tovább...

A történet egy sima bosszú köré fonódik. Ezt az írók egy kis pokollal, régi izomkocsikkal, szökevényfelkutatóval, sátánista szektával, bosszúéhes rendőrökkel,egy csecsemővel, szőke pincérnővel, sok golyóval és még több vérrel akarták feldobni. Mindezt persze 3D-ben, mert az a menő manapság. Pláne egy bizonyos jelenetnél lehet ez izgalmas, amikor is kiderül, hogy pokolból szökött - nem is tudom konkrétan milyen névvel lehet illetni szegény Ketrec Nikolas úr karakterét – hullaként kefélés közben bárkit ki lehet nyírni. Csak azt nem értem, ha a csaj végig élvezi a dolgot, legalábbis úgy tűnik, akkor miért kell a végén visítani? Az utolsó csávó halála ennyire megrázhatta? Mert tényleg nem mindegy, hogy 15 vagy 16 ember hullik el körülötte. Ha esetleg mégsem tetszett neki, akkor még mindig bevethette volna a titkos fegyverét: „Drágám most ne, mert fáj a fejem és amúgy is elég kemény műszakom volt!”. Hát nem csodás, hogy az elvetemült felnőttfilmkészítők malmára is hajtották egy kicsit a vizet. Talán egy új műfaj megszületésének lehetünk tanúi.

Letudva a polgárpukkasztás részét a filmnek vegyük kicsit szemügyre az egyéb összetevőket is. Konkrétan a semmitmondó alakításokra gondolok. Némely esetben erősen elgondolkodtam, hogy ez most komoly vagy valami paródia? Emlékeztetett a Machete-re azzal a különbséggel, hogy azt a filmet nem szánták komolynak. Azt hiszem 2011-ben már nem menő egy akció mozit telepakolni kliséktől hemzsegő jelenetekkel, ötlettelen dialógusokkal, lerágott történettel. Meg kell említeni, hogy a mi kedves Mahone ügynökünk alakítása volt az egyetlen igazán élvezhető színészi teljesítmény. Habár személye teljesen fölösleges volt, azt leszámítva, hogy a már már vér nélkül töltött jelenteket feldobja egy kis ..., el nem hinnétek: vérrel, mert nehogy egy pillanatra ketchup nélkül maradjunk. Mágusként is láthattuk. Mindig volt ideje elővarázsolni kamu FBI igazolványát egy érméből, amit persze a hülye rendőrök meg is vártak.

A többiek teljesítménye leginkább egy Asylum filmbe volt illő. Ennél azért többet lehetett volna elvárni ilyen kaliberű színészektől. Szegény Nicholas mostanság nem tudja kiválasztani a tuti befutó scripteket. Peter Morse sajnos hozza a formáját. Mondjuk sosem a hatalmas drámai érzéke miatt kapott szerepeket. Leginkább lövöldöznie kellett. Most még azt sem tudott. Hát hova jutottunk, ha már ő sem tud lövöldözni? Ez már a biztos nyugdíjazás jele lehet.

Az egyedi momentumnak szánt pokol tulajdonképpen nem is szerepelt, csupán említés szintjén. A pokolból való nagy szökést letudták egy két utalással. Lehet én tudom rosszul, de mintha ez lett volna az egyik leginkább reklámozott vonal. Azaz nem akarok hülyeséget mondani, hiszen egy fajta keretet adott a történetnek, ugyanis ezzel kezdődött és ezzel végződött. Jó tudni, hogy a leghíresebb bukott angyal gyermeki lélekkel rendelkezik. Máskülönben miért csinált volna egy leginkább legóhoz vagy egy több ezer darabos 3D kirakóshoz hasonló hidat bejáratként a birodalmába? Ennyi volt a pokol. Láttunk már jobbat is.

Az is furcsa, hogy a pokolszökevény nem lő rendőrökre. Bizony. Biztos attól tart, hogy a pokolra jut. Inkább lője le szegény pincérlányunk. Persze az ő szerepe is kérdése, hiszen a történetet nem nagyon vitte előbbre. Az a duma meg, hogy eddig nem volt semmilyen célja az életben, de most már van teljesen kikészített. Mégis milyen életcél lehet az amikor rendőrgyilkosként kell majd menekülnie élete hátralevő részében. Ráadásul aki mindebbe belerángatta visszamegy a pokolba. Szóval számára nincs igazán happy end.

Lássuk a szektát. Inkább félkegyelműek társasága, mint komoly szekta. Mint tudjuk vakok közt félszemű a király. Ez itt is igaz, annyi különbséggel, hogy szegény Jonah Kingre mindent lehet mondani csak azt nem, hogy sátánista. Leginkább egy borneói fejvadásztörzs főnöke lehetne. Ki az a hülye aki egy emberi combcsontból készült sétapálcával járkál? Vagy ettől kellett volna éreznünk, hogy mekkora a hite a sátán iránt? Egyszóval szánalmas.

Pozitívumként meg kell említeni a képi látványvilágot. A kamerakezelés tényleg jó. Legjobb jelenet a könyvelő kiszállása a kamionból. Ezzel a mutatvánnyal úgy tűnik Bruce Willis új vonalat teremtett, hiszen ő művelt hasonlót a Red című filmben.

Röviden ennyit szerettem volna a nagyérdemű tudomására hozni. Tudnék mit írni még, de a kedvét sem szeretném elvenni senkinek, aki még ezek ellenére is azt mondja: ez jó film. A rendező személye mondjuk elég baljóslatú volt. Egy értelmes filmet nem készített eddig. Nem meglepő, hogy ez sem vált azzá.

Hasonló tartalmak:

Vanishing on 7th street – avagy a Baljós Árnyak

Conan — Fri, 25 Feb 2011 11:01:42 +0000

Lássuk be Hayden Christensen neve elég nagy lökés lehet ennek a filmnek. Sokan szerintem csak emiatt elmennek megnézni. A színész fanatikus rajongóinak ajánlom is, mert ő az egyetlen aki kicsit is alakít benne. A többiekről sajnos ez nem mondható el, pedig a stáblistán ott van még a jobb napokat is megélt Thandie Newton. Ez láthatóan rossz napjain készült.

Tovább...

Hogy ne legyen ilyen negatív a cikk hangvétele, hadd mondjam el, hogy az alapötlet kiváló. Egyetlen probléma van csupán: nem hagyták kibontakozni. A film lényegében arról szól, hogy egyik pillanatról a másikra rengeteg ember tűnik el nyomtalanul, ruhájukat és egyéb személyes tárgyaikat hátrahagyva. Páran, akik épp valamilyen nem központi forrásból származó fényforrás (öngyújtó, zseblámpa, gyertya) közelében tartózkodtak megúszták. Nos azt nem tudni, hogy ezzel jobban jártak-e vagy sem, mert az nem derült ki, hogy mi lett szegény párákkal. A túlélők kis idő után rájöttek, hogy ha fény közelben maradnak, akkor megúszhatják az eltűnést.

Hősünk, Luke (Christensen) is végigment ezen észrevételeken ébredése utáni tényfeltáró körútján. Ezután három napot ugrunk az időben és láthatjuk, hogy talpig karácsonyfadíszben egy működő autót keresgél az utakon. Talál is egyet, ami később hasznára válik (kb. 5 percig). Egyelőre azonban ott hagyja, mivel merülőben az aksija. Sétája további részében belebotlik a film „legjelentősebb” helyébe. Itt most egy klasszikust idéznék: „A kocsmában, ott van a nagy élet...”.

Ez igaz is erre a filmre, hiszen jelen esetben Amerika keleti részén, legalábbis New Yorktól Chicagoig itt lesz a legnagyobb a népsűrűség. Szeretnék kitérni arra a tényre, miszerint kicsit félrevezető a film címe. Abban az esetben, ha a 7-ik utca átszeli Amerikát elnézést kérek, de van egy gyanúm, hogy nem. Sokaknak ez kekeckedésnek tűnhet, de védelmemre szóljon, hogy az ehhez hasonló apróságok a film megítélésének összességére szerintem teljes mértékben kihatnak.

De térjünk vissza szereplőinkhez, akik, mint azt fentebb leírtam összegyűlnek a kocsmában. Nem mondhatni, hogy heringparti alakul ki, hiszen vannak vagy négyen: a bár tulajdonosának fia, Luke, egy gyermekét elveszített ápolónő (Newton), aki kicsit megrokkant agyilag és a film elején látott mozigépész. Ez érdekes, mivel ő elvileg az elején eltűnt, de visszahozták (kitették egy buszmegálló előtt, ahol természetesen van fény)!! Mi módon és hogyan került vissza azt ő sem tudja, azonban sajnos ő sem vitte előrébb a történetet, csak elmesélt egy sztorit egy régi kolóniáról, ahol ugyanez történhetett, valamint valaki egy kerítésbe vésett/karcolt CROATOAN szót hagyott csak emlékül. Egyébként ezt már a legelején megtudtuk és tényleg fontos volt még egyszer elmondani, hiszen a szereplők nem láthatták a film elejét. Miután e kihagyhatatlan küldetését beteljesítette és érthetetlen okokból kifolyólag legalább fél órát egy biliárdasztalon feküdt, az árnyak ismét eltüntették, egy teljesen fölösleges jelenet keretein belül (egy ajtóban végződő kivilágított folyosó, ami mögött egy fal van!!). Habár a kivilágított folyosó lehetett a kecsegtetés és a remény jele is, hogy megússzák, az ajtó mögötti fal pedig a biztos tudat bekövetkezte, miszerint ezt nem élik túl. Mindenesetre egy pillanatra azt hittem, hogy a bezárt ajtó mögötti terület végre valami fontos szerepet kap, de nem. Ez egy zsákutca volt, minden téren. Csakúgy, mint a történet.

A szereplők szépen sorban, kicsit gyors ütemben, a film vége felé hirtelen befolyásolhatóak lesznek az árnyak által és eltűnnek, mint mindenki más. Ezeket az árnyakat még ifjú Jedi lovagunk sem képes legyőzni. Mentségére legyen mondva, rá nem hatott a hívogató suttogás, szimplán csak hülye volt. Majd miután már úgy tűnik, hogy minden szereplő sorsa bevégeztetett, láthatjuk a film legnagyobb fordulatát. Aki bármiféle normálisabb befejezésre számított az nagyot csalódik, ugyanis SEMMI ÚJAT NEM TUDUNK MEG. A kis srác túléli és a filmben elszórtan látható rózsaszín ruhás kislánnyal kilovagolnak Chicago felé a nappali napsütésben.

Összességében tehát, a sötétben töltött másfél óra alatt semmi, de semmi lényeges, vagy váratlan nem történt. Természetesen voltak már hasonló apokaliptikus témájú filmek, amik szintén nem zárták le a történetet valami megmagyarázhatóval, de ők legalább felmutattak valamilyen drámát, mondanivalót a végén. Itt szó sincs erről. Ráadásul az egész film monoton és sötét hangvétele a végére már inkább idegesítő volt, mint szívbe markoló.
Egy dolog biztos: ez a film is úgy fog eltűnni az emlékezetben, mint az emberek a 7-ik utcán!

Hasonló tartalmak:

Smallville - S01

Wed, 15 Dec 2010 11:57:06 +0000

Mivel úgy vettem észre, hogy a Sorozatportálon eddig még senki sem foglalkozott mélyebben és behatóbban ezzel a sorozattal úgy döntöttem, hogy kezembe veszem a dolgokat és innentől majd én teszem ezt meg, hiszen elég ismert sorozatról van szó, ami még napjainkban is fut és elég sokan nézik, pár embert talán itt is érdekelni fog. Magyarországon ráadásul elég hányattatott sorsú szériáról van szó, sugározták már hétköznap esti fő sorozatként, majd elpakolták egy időre, hogy utána szombat és vasárnap délutáni matinék közé száműzzék, majd naponta darálják délutánonként. Így tehát nem csoda, ha azért csökkent az érdeklődés iránta, mert sokan elvesztették a fonalat.

Folytatás ide kattintva…

Itt az ideje tehát, hogy összefoglaljuk az egyes évadok főbb történéseit, hogy fel tudjunk zárkózni májusig, a jelenleg futó 10. évad végéig, amit majd részenként fogok kielemezni. Az alapot szerintem mindenki ismeri, a Smallville című sorozat egy érdekes kezdeményezés Alfred Gough és Miles Millar írók és producerek részéről, hogy feldolgozzák és újraalkossák sokak gyerekkorának kedvenc szuperhősének Superman-nek a történetét, főként az eredetére koncentrálva, az ifjú Clark Kent középiskolás éveit bemutatva. Itt tehát nincs repülés és kék-piros-sárga testhezálló ruha, csak egy kisváros és az itt zajló furcsa események.

Az első epizódban rögtön minden események elindítójával a meteoresővel indítunk, és a kis Kal-El földre érkezésével és megtalálásával. Utána 12 évet ugrunk előre az időben, „napjainkra”, ahol Clark már a középiskola padjait koptatja és az átlagos tizenévesek problémái gyötrik, ki akar tűnni a tömegből és szerelmes az iskola legszebb lányába Lana Lang-ba, aki azonban az iskola élsportolójával jár. Emellett igyekszik titkolni rejtélyes képességeit, ami ebben a városkában nem is olyan egyszerű.

A kezdő évadban tulajdonképpen a szokásos „hét mutánsa” történettel állunk szemben. Minden epizódnak megvan a maga ellensége, akik természetfeletti képességiekkel rengeteg problémát okoznak, bár főleg Clark és szerettei állnak a célkeresztjükben. Továbbá ez a szezon hivatott felvezetni a karaktereket, megismerni őket, egymás közötti kapcsolataikat és problémáikat. A legérdekesebb momentum azonban a Clark és későbbi ősellensége Lex Luthor között szövődő barátság (amire az eredeti Superman kiagyalói Jerry Siegel és Joel Schuster valószínűleg fordultak egyet a sírjukban), ami rengeteg titkolózás és konfliktus forrása lesz még a későbbiekben. Van persze szokásos szerelmi háromszög, méghozzá Clark Lana és Chloe között.

Az első évadot tehát tulajdonképpen amolyan felvezetőnek tekinthetjük a későbbiek szempontjából, hiszen messze ez bír a legegyszerűbb felépítéssel, nincsen igazán elkülöníthető fő cselekményvonal, csak az epizódonként felbukkanó szörnyek és az ebből adódó gondok. Amiről még érdemes szót ejteni az az, hogy az egyes részek tele vannak a későbbi eseményekre, vagyis az eredeti Superman sztorira való utalásokkal, ezek egyre nagyobb számban kerülnek elő, ahogy Clark-nak alakulnak ki a képességei.

Szóval ha valaki fel akarja venni a sorozat fonalát mindenképp itt kell elkezdenie, még ha nem is ez a legerősebb kezdet, amivel egy sorozat indulhat. Én pedig hamarosan jelentkezek a sorozat második évadának összefoglalójával.

Hasonló tartalmak:

Rossz álmok(The Gift)

A-fraid — Sun, 17 Oct 2010 10:58:34 +0000

A film tíz éves ugyan, – 2000-es – de mai napig megállja a helyét, mi több, meg is fogja. Nem a témája miatt, az ismerjük el, már nem sok újdonságot hordoz, hanem e téma tálalása, bemutatása miatt.
Sam Raimi rendező kiváló érzékkel szedte össze a színészeket a mozijához – Keanu Reeves, Greg Kinnear, Giovanni Ribisi, Cate Blanchett, Hilary Swank, Katie Holmes.
Egy ilyen sztárparádéval nehéz valamit elrontani.

Tovább…

Kezdjük akkor ott, hogy az események színhelye egy amerikai kisváros, délen, ahol még számos babonás és vaskalapos, ostoba és jó szándékú ember él. Egy kicsiny közösség, melyben mindenki ismer mindenkit, semmi sem maradhat sokáig titokban.
Ezen a mocsárvidéken az emberek egyszerűek, egyszerű életet élnek, egyszerűen nyugalom van. Egészen addig, míg egy lány el nem tűnik, és ki nem derül, hogy gyilkosság áldozata lett.
De ne szaladjunk annyira előre!
A főszereplőnk Annie, (Cate Blanchett) egy egyedülálló anya, egy özvegy, aki napról napra neveli gyermekeit. A napi betevőt kártyajóslással keresi meg, mivel a helyiek előszeretettel járnak hozzá, hogy sorsukkal közelebbi ismertségbe kerülhessenek.

Annie élete elég kemény mióta elvesztette a férjét, minden szempontból egyedül van, de mégis tántoríthatatlan és erős nő, egyfajta kellemes finomsággal, ami egy nagyon szimpatikus személyiséget alakít ki. Ebben áll Blanchett zseniális játéka, hiszen remekül ábrázol egy ilyen összetett, mégis hétköznapi karaktert. Az ember ösztönösen együtt érez a főhősnővel, szorít a sikeréért, örül az örömének. Egyik leggyakoribb vendége egy férjes asszony, (Hilary Swank) akinek férje egy idióta vadbarom (Keanu Reeves). Nem lehet szó nélkül elmenni Reeves mellett sem, hiszen ritkán alakít ’rossz fiúkat’, de amikor igen, akkor többnyire remekel. Itt sincs ez másként, kiválóan hozza a vidéki bunkó karakterét, aki erős ellenszenvvel viseltet Annie iránt, ez főként fenyegetésekben nyilvánul meg, de az indulatok, mint tudjuk, előbb vagy utóbb, mindig elszabadulnak.
Ha ez nem lenne elég szegény, szerencsétlen főhősünk számára, még egy képességgel is meg van áldva/verve. Látnok ugyanis, akit homályos látomásokban, álmokban környékez meg a jövő.
Ezek a víziók esetenként elég durvák, vagy ártatlanok, esetleg figyelmeztetést hordoznak, mint például a rég halott nagymama intelme: Nagyon rossz idők jönnek!

A nagyinak igaza is lesz – megéri hallgatni az idősebbekre – a szörnyű események beindulnak, Annie és a kisváros élete felbolydul, hiszen a helyi iskola igazgatójának (Greg Kinnear) jegyese (Katie Holmes) eltűnik. Ezzel kapcsolatban a nőnek látomásai lesznek, melyek lassan a lány nyomára vezetik őt és a segítséget kérő rendőrséget. Ám a lány már halott, Annie kezd közelebbi kapcsolatba kerülni a gyászoló igazgatóval és kinek a magán tavában találják meg a hullát?
Természetesen a látnok nő „ellenségének” (Reeves) tavában, mire a férfit elítélik gyilkosságért, de a bizonyítékok eléggé homályosak, az egyetlen szemtanú pedig ott sem volt a helyszínen, csupán álmában látta az eseményeket.
Ennek ellenére az ítélet megszületik, Annie-t boszorkánysággal vádolják a rossz szándékú helybéliek, a fenyegetések egyre komolyabbá válnak. Minden arra utal, hogy az ügy lezárva, a filmből is csak a „THE END” hiányzik, ám ekkor főhősnőnk elő áll a gyanúval, hogy nem Donnie Barksdale (Keanu) a gyilkos, hanem valaki más.
De akkor kicsoda? A film végjátéka eléggé jól kivitelezett, jó benne a duplacsavar, kellemesek a látomások, a kisvárosi, mocsárvidéki képi világ egyszerűen bámulatos, nagyon megfogták a hely hangulatát.
Jók a karakterek, talán Holmest és Swanket kivéve, mi több Reeves és Blanchett egyenesen kiváló, bár a fogyatékos szerepekbe ragadt Giovanni Ribisi is hozza a megszokottat.
A történettel sincsen komoly gond, bár semmi újat nem mutat, egy szokványos látnokos, kísértetes story, de meg kell hagyni, hogy igényes és kellemes néznivaló.

Hasonló tartalmak:

Letaszítva(Fallen)

A-fraid — Wed, 09 Jun 2010 17:32:22 +0000

Még régebben láttam ezt a filmet és nagyon tetszett. Gondoltam ismét előveszem, hiszen tudjuk, az emlékezet csalfa. Azt kell mondjam, elsőre sem tévedtem.
Talán az egyik legjobb misztikus thriller, amit valaha láttam. Denzel Washington színészi játékát mindig kedveltem, ebben az alkotásban sem vall szégyent.
A Letaszítva egy az elejétől végéig izgalmas és rejtélyes történet.

„…az angyalok, akiket kiűztek az égből…”

A film amivel szembekerül a néző egy fordulatos misztikus thriller, krimi elemekkel és ha ez nem lenne elég a történet is remek. Érdekes és meglepő.
Denzel Washington, John Hobbes nyomozót alakítja, aki egy elkötelezett, nem korrumpálható rendőr. Jelenleg is az egyik letartóztatottja kivégzésén van. A büntetésre váró férfi Edgar Reese, (Elias Koteas) egy sorozatgyilkos. A zavart elméjű bűnöző már-már kedveli a nyomozót, halála előtt különös beszélgetést folytat vele, melynek egy részét szír-arámi nyelven prezentálja, mint utólag kiderül.
Reese ígéretet tesz Hobbes-nak, hogy el fogja kapni. Az egész beszélgetés zavaróan érthetetlen és furcsa. A kivégzés lezajlik, ám ekkor különös dologgal szembesülhetünk. Egy külső kameranézetben végigkísérhetünk valamit, ami elhagyja a gyilkos testét, majd emberről emberre halad. Ez a későbbiekben többször is előfordul és lényeges lesz.

A nyomozó azonban nem nyugodhat, hiszen nem sokkal a kivégzés után gyilkossághoz hívják, ami gyanúsan emlékeztet a halott Reese keze munkájára. Mi több, találnak egy rejtvényt is.
„Lyons???Spakowsky”
Erről kiderül, hogy kitűntetett rendőrökről van szó. De ki az aki köztük van? Ki kapta 65-ben a kitüntetést?
Hobbes nyomozni kezd és rá is jön, ki volt ez a rendőr és szembesülnie kell az egykori egyenruhás titokzatos halálának még titokzatosabb körülményeivel. Ebben segítségére van e rendőr lánya is, aki egyébként teológus. Ekkor már kezd erőteljesebb lenni a misztikus vonala a filmnek.
A nyomozás fokozatosan újabb nyomokkal szolgál és a nyomozó egyre közelebb kerül a megoldáshoz.
Ám ez a megoldás egy szörnyű végzet ígéretét hordozza.
Hobbes átlép a realitás és a természetfeletti határán és elhagyja szkepticizmusát.

Egyre több minden támasztja alá a tényt, hogy itt bizony gonosz erők munkálnak.
A legfőbb támpont egy név: Azazel.
A teológus kisasszony felvilágosítja a letaszított angyalokról, azok vándorlásáról és, hogy jobb lenne, ha félne, mert a démon kíméletlen lény. A félelem egyre inkább megkörnyékezi és hatalmába keríti a férfit.
Az a jelenet kifejezetten hatásos és rémisztő – ha az ember jobban belegondol – amikor az őrsön a munkatársa elénekli azt a Rolling Stones dalt, amit Reese énekelgetett, ha olyanja volt.
Jól megfigyelhető a démon vándorlása. Egy kiváló része a mozinak.
Végül ugyanaz történik Hobbes-szal is, mint az egykor furcsa halált halt rendőrtiszttel.
A történelem megismétli önmagát. Azazel mindent elvesz a nyomozótól, kegyetlenül megkínozza, ahogy azt a film elején Reese ígérte. Elkapja, ám a férfi megkísérli csapdába csalni a démont.
A film vége orbitálisat csattan.

Egy remek film a Letaszítva, elejétől a végéig izgalmas, mellőzi az üresjáratokat.
Folyamatosan csepegetik az információkat és számtalan szenzitív jelenettel (éneklős rész) spékelték meg.
Ezek mind olyan részei a filmnek, ami ha jobban elgondolkodunk rajta egészen hátborzongató.
És mindezt úgy éri el, hogy nem tolnak az arcunkba különböző nyáladzó számítógép kreálta szörnyetegeket. Ezek nélkül is ellehet érezni a hát borsózását.
Különösen hatásosak a külső kameranézetben bemutatott részletek, Washington narrációi és a párbeszédek. Illetve azok tartalma, mert ellentétben sok más hasonló alkotással, ebben a filmben nem csak beszélnek. Amit mondanak, annak súlya van.
Az alábbi idézet nagyjából körvonalazza a film hangulatát és mondanivalóját:

„Sohasem lehetsz biztos semmiben. Még a legapróbb dolgokban sem. Valaki elmegy melletted az utcán, a szemedbe néz. Ismer téged? Együtt jártatok iskolába? Mániákus gyilkos, aki az első látásra utál? Vagy semmi az egész? A világon semmi?”

Remekül körvonalazza a mozi paranoid hangulatát, ahogy a főhős már végleg nem tudja kiben bízhat, mindenkiben ellenséget sejt és a félelem vasmarka egyre erőteljesebben szorítja.
Ez a film egy stílusos és érzékletes alkotás. A műfaj egyik mintapéldája.

Hasonló tartalmak:

Carnivále 2x12 – New Canaan, CA

A-fraid — Thu, 13 May 2010 08:51:56 +0000

Elérkezett hát a pillanat, véget ér ez a remek sorozat! Nagyon nagy kár érte, hiszen még egy ilyen széria nem készült, aminek ennyire magával ragadó lenne a hangulata. Ennyire érdekes és különös lenne, mint a Carnivále. Ahogy azt már említettem a két ellenfél – Justin és Ben – szembenéz egymással és az egyikük el is bukik. Bár az sorozatnak vége, a történet lezárása mégis kétségeket ébreszt.

Szemtől szemben.

A leszámolás, a küzdelem színhelye már több epizód óta adott. Az előző részben meg is érkezett az összes fontos szereplő. A színpad és a díszletek készen áll. A függöny felgördül.

A cirkuszi társulat maradéka nagy tervezgetésbe kezd, hogy milyen módon férkőzzenek közel a veszélyes tiszteleteshez. Az egész egy hatalmas taktikai játék.
Végül annál maradnak, hogy amíg Justint az óriáskeréken szórakoztatják, addig Ben eljátssza ugyanazt a szerepet, amit még Tiptonban. Vagyis gyógyító műsort szerveznek köré. Ám Justint nem lehet ilyen könnyedén megvezetni, az óriáskeréken megérzi a fiú jelenlétét és megmutatkozik az emberek előtt. Kinyilvánítja természetfeletti hatalmát és Hawkins nyomába ered. Az atya nem kíméli az embereket, mészárlásba kezd eszelős dühében, majd végül szembetalálja magát a fiúval.
Ben oly sokszor látott álma valóra válik. A kukoricásba menekül a Szolga elől. Az Ősellenségek egyike nem is tér vissza a kukoricásból.
A szintén sokszor látott fába villám csap.

Mindez alatt megviláglik, hogy van egy nagyon fontos karakter a szereplők között, aki eddig főként mellékes volt a fő történetszál, a kegyetlen harc szempontjából. Ez pedig Sophie!
A lány továbbra is látja édesanyja kísértetét, majd kénytelenül szembesülni Justin valódi arcával is.
A pap előtte is kinyilatkoztatja gonosz hatalmát.
Mialatt a két ellenfél egymást hajszolja, addig Stroud abba a faházba viszi a lányt, ahol Scuddert is tartották. Azt eddig is sejtették, hogy az egykori jósnő fontos karakter, de most egyértelművé teszik, hogy jobban hasonlít Justinra és Hawkinsra, mint azt eddig gondoltuk volna.

Az évadzáró egy hatalmas összecsapást mutat be nekünk, valamelyest kiteljesedik a történet is.
És mivel több rész nincsen, hát kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy ezzel végződik a történet, még ha a zárás csak újabb kérdéseket gerjeszt is. A felfedett titkok helyébe újakat állít.
A vég is folytatást sejtet, hiszen a kukoricás a szemünk láttára sorvad el.

A rész kiváló volt, ez kétségtelen, annál inkább sajnálatos, hogy ez a remek sorozat nem folytatódik.
Ezzel és ennyivel kell beérni. Pedig még mennyi lehetőség rejlett a szériában, a történet még alig-alig bontakozott ki, és folyton újabbnál újabb érdekes, rejtélyes fordulatokkal citeráztak a nézők idegein.
Vége.

Hasonló tartalmak: