fantasy

Boszorkányvadászok (Hansel & Gretel: Witch hunters)

A-fraid — Sun, 17 Nov 2013 18:17:33 +0000

Hollywood újabb iszonyatos, gyalázatos próbálkozása, hogy feldolgozza, modernizálja a régi, szép gyermekmeséket. A Grimm fivérek számos története közül (nem ők írták) ez az a darab, amit talán nem is kellett volna háborgatni. Jancsi és Juliska történetét elképzelhetetlenül nehéz lett volna komoly sztoriba ágyazni, úgy, hogy nem gyerekeknek készül. Ehhez képest legyártottak egy felnőtteknek szóló blockbustert, amit nem lehet komolyan venni.

Tovább...

Igen, megnéztem – nem most, és nem is aktuális már – de egyszerűen kíváncsi voltam, nem bírtam megállni. Tudnom kellett, hogy mit hoztak ki ebből a röhejes elképzelésből, bár számomra is nyilvánvaló volt (meg volt ám előzetes is...) ez nem lehet jó. Persze igazam is lett, de mégis a saját szememmel kellett látnom.

Az alapsztorit mindenki ismeri, ősrégi gyerekmese, szóval nem is nagyon magyaráznám. A lényeg annyi csak, hogy János (Jeremy Renner) és Júlia (Gemma Arterton) – azt azért reméltem, hogy a magyar szinkronban nem Jancsit és Juliskát kell hallgatni – túlélve a Mézeskalács ház borzalmait, („Egyél!” – elég vicces volt) felnőve boszorkányvadásznak állnak, és vidék szerte e természetfeletti lények felkeresésén és elpusztításán ügyködnek. A gyermekkori trauma miatt nem hat rájuk a mágia. Ennek köszönhetően híres vadászok lesznek, akiket éppen egy balsorsú városkába vezet a sors, ahol sorban tűnnek el a gyerekek.
A városvezetés felkéri őket, hogy találják meg az eltűnésekért felelős banyát és hozzák vissza a gyerekeket. Ez persze koránt sem olyan egyszerű, hiszen mint kiderül, nem egyetlen vasorrúval van dolguk, hanem egy egész sereggel, mivel boszorkányszombatra készülnek, ami aztán húúúde...
Nem is nagyon mélyülnék meg jobban a történetben, mert egyszerűen siralmas, de minden tekintetben.
Mind a szereplők, mind az események. Tommy Wirkola (a Náci zombik rendezője) megkapta a lehetőséget, hogy igazán „nagy” mozit rendezhessen, – A szkriptet is ő írta, szégyellje is magát! – de azt hiszem, abban mind egyetérthetünk, hogy nem bírta meghazudtolni önmagát. Egy komolytalan, fércmunkát adott ki a kezéből, amit még tele is pakolt (szándékosan?) ironikus poénokkal, amitől a filmje link lett.
Ilyen János cukorbetegsége, ami olyan fricska, ami értékelhető ugyan, de nagyon ciki.
Ráadásul honnan szerez inzulint? Vagy az eltűnt gyerekek a tejesüvegen? És még lehetne sorolni, mert Wirkola telenyomta hasonló marhaságokkal a moziját, amivel nem is lenne baj, ha minden mást komolyra lehet fordítani. Nos, ez nem sikerült, sőt minden más rém sablonos.
Az egész lényegében klisék egymásra hányása, plusz némi látvány. Semmi több.

A boszorkányok inkább állatias szörnyetegek, mint sem mágiahasználók, akik egyébként kizárólag ilyen dobálós varázslatokat ismernek, de legalább profi harcművészek és olyan hangokat adnak ki magukból mint egy Predátor... Minősíthetetlen!

Ritkán látni ennyire ötlettelen, kliséhalmozó, „házi feladat” jellegű produkciót. A sztori fordulatai teljesen tipikusak, ezerszer láttunk ilyet, a körítés pedig agyon modernizált, ami a borzalmasan tartalmatlan szövegkönyvön is meglátszik.
Az elhangzó szövegek sem illenek a korhoz, bizonyos tárgyak, viselkedésmódok és helyzetek sem, és ezek abszurd módon nevetséges hatást keltenek.
Nem viccesek, félreértés ne essék! Röhejesek! A kettő nem ugyanaz.
Most Wirkola mozija vagy szándékos fricska, vagy egyszerűen rossz és gyenge, mivel nem találta meg a kényes egyensúlyt a bohóckodás és a komolyság között. Bár a sztori önmagában megnehezítette, ha nem ellehetetlenítette a dolgát. A film szembántó gusztustalansága mégis elsősorban a számtalan ismétlésben ismerhető fel. Nincs benne egy eredeti momentum, mindent láttunk már korábban, amit ebben felvonultatnak. Silány alkotás, ami az életkedvet is elveheti, ha nem úgy állunk a megtekintéséhez, hogy most valami röhejesen szánalmasnak leszünk tanúi.
Az egyetlen dolog, amit értékelni tudtam az a főcím volt.
A két vezető színész, Arterton és Renner, nem tudták hozni a figurát, mivel nem is volt olyan. A két főszereplő tök idegen marad egész végig, nem lehet velük azonosulni, mert nincs igazi jellemük, amiben megmutatkozhatna, hogy élő és lélegző lények. Mint a papír. Egyszerű és nincs rajta semmi.
A készítők - és leginkább Wirkola – nekiálltak a vászonnak, de csak valami gusztustalanságot pacsmagoltak össze, amit megnézünk ugyan, de nem tapasztalunk semmi változást magunkban.
Nem történik semmi, majd tovább állunk.
Nagy a látvány és nagy a hatásvadászat, de az egész teljesen üres.
Még az időt is kár rápazarolni, kivéve, ha esetleg összeülnénk egy társasággal, hogy jót röhögjünk valamin, mivel a vígjátékok is egész silányak mostanság. Egy C-D kategóriás filmmel – vagy Asylummal – egyenértékű, mint szórakozás, és ugyanolyan bosszantó.

Hasonló tartalmak:

Percy Jackson - Szörnyek tengere (Percy Jackson: Sea of Monsters)

berkg — Fri, 30 Aug 2013 13:28:11 +0000

Az olymposi istenek sem hibátlanok, de ez nem újdonság azoknak, akiknek volt már a kezében történelemkönyv, ill. láttak már mitológiai alapú filmeket. Sokan közülük eltaszítják maguktól törvénytelen gyermekeiket. A félig emberi, félig isteni eredetű kamaszok, köztük Percy Jackson is egy nekik fenntartott különleges táborban él, ami biztonságot nyújt számukra. Egy nap azonban az őket védelmező pajzs megsérül, és veszélybe kerülnek a tábor lakói. Percy, Posseidon fia, hűséges társaival útnak indul, hogy elhozza a gyógyírt jelentő aranygyapjút és egyúttal beteljesítse a jóslatot.

http://www.youtube.com/watch?v=4v0HyzlDDUw

Tovább...

rendező: Thor Freudenthal
író: Rick Riordan
forgatókönyvíró: Scott Alexander, Larry Karaszewski
operatőr: Shelly Johnson
producer: Michael Barnathan, Chris Columbus, Karen Rosenfelt
szereplők:
Logan Lerman (Percy Jackson)
Nathan Fillion (Hermész)
Alexandra Daddario (Annabeth Chase)
Jake Abel (Luke)
Leven Rambin (Clarisse)
Stanley Tucci (Dionüszosz)
Missi Pyle (Gray nővér)

Megérkezett végre a mozikba a 2. rész. Az 1. részt (Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak) Chris Colombus rendezte, az új részben viszont már Thor Freudenthal vette át a stafétát. A stúdió azonban maradt a régi (20th Century Fox) és újra áthatja a filmet a meseszerű és gyermeki báj, ami felüdülést nyújt a kaszabolós, lövőldözős, vérengzős filmek után.

Thalia fájának a történetével kezdődik a sztori, ennek hatására a filmet már a kezdetektől áthatja a görög mitológia misztikus hangulata. A következő képkockák már betekintést nyújtanak a félvér tábor életébe és fiatalok versengéseibe, de részesei lehetünk a bronz bikával való küzdelemnek, láthatjuk a szemnélküli banyák őrült száguldását egy rozoga taxival, találkozunk küklopsszal, szörnyekkel és egyéb érdekes lényekkel. Eljutunk Washingtonba és Florida partvidékeire, majd egy könnyű szellő átrepíti hőseinket és velük együtt minket is a félelmetes Szörnyek tengerére, ismertebb nevén Bermuda-háromszögbe.

Percy Jackson - Szörnyek tengere bővelkedik izgalmakban, akcióban és ironikus humorból sincs hiány, Stanly Tucci pedig már a puszta megjelenésével mosolyt csal az arcokra.

Percy vállát ismét nagy teher nyomja, hiszen óriási a tét, ha nem jár sikerrel a küldetés, nemcsak a félvértábor pusztul el, hanem az Olympos is.

A film megtekintése után nem éreztem hiányérzetet vagy csalódást. Pont azt kaptam, amire az előzetes alapján számítottam.

Volt benne mondanivaló, de szerencsére nem erőltették túl a dolgot, inkább csak olyan amerikai nesze semmi fogd meg jól stílusú iránymutatás érvényesült.

Elsősorban azoknak ajánlom a filmet, akik pusztán a mozi élményért ülnek be a fotelekbe egy jó kis nyári popcorn filmre. Nincs agyalás, csak bambulás. A látványos digitális trükkök segítségével szinte összemosódik a modern kor a mese birodalmával.

Hasonló tartalmak:

Király! (Your Highness!)

A-fraid — Fri, 23 Aug 2013 16:09:13 +0000

Bevallom nagyon kíváncsi voltam erre a komédiára, annak ellenére, hogy az előzetes egy teljesen tipikus, minősíthetetlen, közönséges amerikai vígjátékot tárt fel előttem, melyeket nem nagyon szoktam kedvelni. Ezzel is így lett és be kellett látnom, hogy csupán azért mert fantasy témájú, még nem lesz másmilyen, mint az eddigiek.

...

Pedig a fantasy vígjáték ötlet elég jónak mondható, paródiát forgatni az ilyen mozikból nagyon hálás feladat. Sok minden adja magát, nem is kell nagyon fáradni. Mégis, valószínűleg a két forgatókönyvíró, a főszereplő Danny McBride, illetve Ben Best sosem látott fantasy-t. De még csak messziről sem hallottak róla, ha a témából ennyit sikerült kihozni.
A másik lehetőség, hogy nincs humorérzékük.
Esetleg van nekik, de az túlságosan kifacsart.
Ha már a káromkodás is szórakoztat bennünket, akkor ez a film nekünk való. Én ennél többet szoktam várni egy komédiától, így ez is csúfosan elbukott. Persze akad egy-két jobb benyögés, tréfás helyzet, vagy jobb tréfa, de a film nagyon hamar ellaposodik, a kevés poén és a felületesen megírt sztori miatt.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy komoly és kimunkált szkriptre lett volna szükség.
Nem, a humortalanságon még az sem segített volna, arról nem is beszélve, hogy egy fantasy paródiának pont hogy rém egyszerű történettel kellene bírjon, ami kifigurázza azok egy kaptafára valóságát.
Mit tehetünk, ritka a jó fantasy…

A főszerepben McBride látható, aki a megszokott figuráját hozza, mivel komikus és nem színész. Thadeous egy király (Charles Dance) második fia, egy semmirekellő, puhány alak, aki a szexen, pián és afrodiziákumokon kívül semmivel sem törődik. Eközben bátyja, Fabious (James Franco) egy hosszú hajú dalia, hős lovag, aki a nők kedvence és nagy tettek végrehajtója.
Történik egyszer, hogy megtalálja a neki kellő arát (Zoey Deschanel) – vagyis csak kefélni akar vele.
De választottját elrabolja tőle a gonosz varázsló, Leezar, (Justin Theraux) aki szintén kefélni akar vele, ráadásul valami 100 éves prófécia beteljesítéseképpen, aminek következtében nagyon rossz dolgok történnének.
Adott a feladat: Menni kell megmenteni a lányt és megölni a varázslót, hogy a világ megmeneküljön. Thad-nak bizonyítania kell, hogy méltó a hercegi címre, igazi férfi, és hogy képes kilépni a bátyja árnyékából. A két testvér és Thad csicskása, Courtney (Rasmus Hardiker) útra kel, hogy megszerezzék a kardot, amivel végezhetnek a mágussal. Kalandjaik során furábbnál furább dolgok történnek meg velük, a merevedéses Minotaurusztól kezdve, a bölcs, öreg pedofil varázslón át, mindenféle. Még a kemény amazonnal is összefutnak, akit Natalie Portman alakított.
Ki tudja mit keresett egy ilyen filmben…

Az egész alkotás lényegében káromkodásból és altáji, illetve szexpoénok váltakozása.
Ez pedig azért eléggé szint alatt van. Van néhány jó pillanata a produkciónak, de mindent összevetve ez közel sem olyan Király! McBride unott pofával szórja a szerinte vicces mondatokat, de az eleinte megmosolyogtató, fantasy környezettől idegen káromkodások sebesen unalmassá válnak.
Sajnos az egész alkotásról elmondható, hogy gyorsan ellaposodik és egysíkúv lesz, emellett tökéletesen kiszámítható, a poénok pedig gyengék. Ennek fényében ez nem valami jó mozi, az IMDB 5,5-ös értékelése egy kicsit jóindulatú, a valósághoz képest. Nagy kár érte…

Hasonló tartalmak:

A Leleményes Hugo (Hugo)

A-fraid — Sat, 27 Jul 2013 17:06:20 +0000

A tavalyi Oscar 11 szoborra jelölt alkotása következik most, amit ugyan dunsztom sincs miért kellett ennyi mindenre jelölni, de ezt nem én döntöm el.
Elismerem, egy nagyon profi alkotásról van szó, aminek elragadó története van, de hiányzik belőle az az apró szikra, amitől igazán jó lenne.
Tényleg minden klappol benne, egyedül ez a megnevezhetetlen, megragadhatatlan valami hiányzik, amitől a jó remek lesz, amire nincs szó.
Ezért is mondom azt, hogy a film jó, nem szabad kihagyni, élményszámba megy, de még egyszer nem nézném meg.

„A filmek rabul ejtik az álmokat.”

A 11 jelölésből, ugyan ötöt szoborra is váltott, ám azokat főleg a dekoratőröknek, designereknek, a spec. effekteknek és a hangnak köszönhetik.
Ez ékesen mutatja, hogy filmes szempontból – már ami a szakmai részleteket illeti – az alkotás remek. Erről a rendező Martin Scorsese kezeskedett, aki nem kispályás, remek filmeket köszönhetünk neki.
Nem az a típus, aki nagy csalódásokat szokott okozni.
Ez most sem lett másként, amit kiadott a kezéből az egy nagyon igényes és összeszedett munka.

A történet, amit feldolgozott, szintén jó alapanyag, hiszen Brian Selznick könyvéből dolgoztak, ami a kis Hugo Cabret meséjét ismerteti meg velünk.
Ráadásul a szkriptet sem akárki írta, hanem a 3 Oscárra jelölt John Logan, aki ezúttal is bizonyította, hogy nem méltatlan az elismerésre.

A kedves kis történet Párizsban játszódik egy vasútállomáson, ahol egy kisfiú, Hugo (Asa Butterfield) éli mindennapjait. Apja (Jude Law) meghalt és a mechanika iránt érdeklődő és tehetséges fiúcska az állomásra kerül egy karbantartó mellé. Hugo karban tartja a gépeket, miközben folyamatosan bújócskázik az állomásfőnökkel (Sacha Baron Cohen). Az állomásfőnök nagyon komolyan veszi magát és igyekszik elkapni minden rendbontót, de főleg a főszereplőre fáj a foga. Részben ennek köszönhető a mozi könnyed, mókás atmoszférája, ami enyhíti az egyébként komoly történet drámaiságát.
Bizony, ez nem egy egyszerű gyerek film, illetve egyáltalán nem az, inkább felnőtteknek szól, egyértelműen csak az idősebbek képesek egy az egyben értékelni a produkciót, mely összetettségével le tudja nyűgözni a nézőt.

Hugo számára egyetlen dolog maradt meg szeretett apjától, ez pedig egy füzet, teleírva mindenféle furmányos szerkezet tervrajzával, különös jegyzetekkel. Mind közül a legfurcsább és legfontosabb egy robot, melynek van egy szív alakú kulcslyuka. A zárhoz illő kulcsot azonban egy idegen lány (Chloe Grace Moretz) birtokolja, akivel összehozza a sors. Ezzel megkezdődik a kalandos utazás térben és időben is, hogy megfejtsék a számtalan rejtélyt, ami a Cabret családot övezi. Ebben vastagon részt vállal az állomáson dolgozó, ott boltot üzemeltető órás, Georges Mélies is, akit a kiváló Ben Kingsley alakít. A rejtélyek nyitja az órásmester (Kingsley) és persze a robot.

Nagyon érdekes e tekintetben az alkotás, hiszen a történetbe belefoglalták a filmkészítés megszületését, a korai időszakot, az első némafilmeket.
Ebből a szempontból Scorsese filmje egyfajta tisztelgésként is beillik a szakma előtt.
Erre az aspektusra komoly gondot fordított és sajátos ízt kapott a produkció ezáltal. A színészekre sem lehet panasz, egyedül a főszereplőt játszó Butterfield halovány és az Isabelle-t alakító Moretz az, aki esetenként túljátssza a szerepét. A felnőttek viszont remekelnek, nem csak a főbb szerepekben, de az apróbb szerepekben feltűnő Christopher Lee, Emily Mortimer vagy Ray Winstone. Ahogy azt már említettem a mozi remek darab.
Nagyon kidolgozott, nagyon élvezetes, szórakoztató, jópofa, de hiányzik az a kis plusz, amitől igazán remekké válhatott volna. Pedig hát, minden rendben van. Jó a sztori, jól is írták meg, a rendezés is professzionális, valami mégis kimaradt.

Hasonló tartalmak:

A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice)

Alice Csodaországban(Alice in Wonderland)

Percy Jackson - Szörnyek tengere (Percy Jackson: Sea of Monsters)

A hobbit - Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey)

A Harcos Útja (The Warrior’s Way)

Az óriásölő (Jack the Giant Slayer)

Holdfény Királyság (Moonrise Kingdom)

Tükröm, tükröm (Mirror, Mirror)

Éjsötét Árnyék (Dark Shadows)

Super 8 – Modern külső, retro stílus.

Boszorkányvadászat (Season of the Witch)

A 13. Harcos(The 13th Warrior)

Narnia Krónikái 3 - A hajnalvándor útja (2010)

Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész

Solomon Kane/ Alku a Sátánnal

Az utolsó léghajlító

[REQ] A titánok harca(Clash of the Titans)

Rémségek cirkusza

Boszorkányvadászok (Hansel & Gretel: Witch hunters)

Király! (Your Highness!)

Les Revenants (They Came Back) [2004]

A-fraid — Wed, 17 Jul 2013 14:45:33 +0000

Az azonos című sorozat kritikájában már említettem, hogy óvakodok a francia remekektől. Na, ez a film a tökéletes példa rá, hogy miért!
Mindaz, ami a szériában jó volt, az ebből hiányzik és azt a keveset is, ami jó irányba vinné az alkotást, nem sikerült megfelelő mélységben, érthetően kifejezésre juttatni. Amitől az ember számára a filmről annyi marad meg, hogy:
A holtak visszatértek és fel-alá grasszálnak a városban.

Tovább...

Nos, a film nem tud sokat felmutatni és ezt a keveset is elég unalmasan prezentálja. Az ebből készített sorozat nagyságrendekkel élvezhetőbb munka. Gyakorlatilag mindössze két dolog közös a bennük:
Az egyik, hogy a holtak feltámadnak, a másik pedig Frédéric Pierrot.
A színész nem ugyanazt a karaktert alakítja, ahogy a két történet sem fedi egymást, csupán nagyvonalakban.

Egy francia városban egyszer csak régen meghalt emberek tűnnek fel. Élőhalottként viselkednek, – de nem zombik – idejük javarészét sétálgatással és vegetálással töltik, bár szellemi képességeiknek teljes birtokában vannak. A hirtelen megnövekedett népesség problémáját a városvezetés igyekszik megoldani. Feltérképezik a helyzetet, számba veszik a visszatérteket. Kik ők és kikhez tartoznak, mit lehet velük kezdeni. Vizsgálják a miérteket is, – a sorozattal ellentétben – hogy miért tértek vissza és hogy miért éppen ők. Megy a találgatás, de semmi érdemlegesre nem jutunk.
Igyekeznek a visszaintegrálásukkal, a társadalomba, családba való visszaillesztésükkel, de a feltámadott emberek furán viselkednek. Mint akik még mindig holtak lennének, akik egy másik világban élnek.
Főleg bolyongással töltik az időt, melyről kiderül, hogy meghatározott útvonalakon teszik, leginkább este.
Majd észrevehetően szerveződni is elkezdenek, ami megijeszti az „élőket”.
Állapotuk ellenére elég energikusak, még ha tompán is viselkednek.

A film leginkább a társadalmi kérdésekkel és a családi drámákkal foglalkozik, de ezt elég érdektelenül, hatástalanul teszi. A misztikusabb vonalat nagymértékben elhanyagolták. Valószínűleg azért, mert azokra a lelki rezonanciákra kívántak nagyobb hangsúlyt fektetni, hogy milyen hatással lehet egy szerettünk visszatérése. Ám ez elég felületesre és unalmasra sikerült.
Hamar megvilágosodunk, hogy a visszatértek nem ugyanazok az emberek, nem ugyanúgy reagálnak és a végére az is megvilágosodik, hogy mindez nem számít, mert a befejezéssel jól arcul csapják a nézőt.
Oly módon, hogy meg kell kérdeznünk, hogy ennek az egésznek mi értelme volt?
Hacsak az nem, hogy végignézzünk egy érdekesen induló sztorit, amit aztán sikerült unalmassá és érdektelenné alacsonyítani, hogy hasonlóan csalódást keltő véggel le is zárjuk.
A kihagyott ziccerek száma számtalan, az egyébként különös történetből fokozatosan kiölnek mindent, amitől érdeklődésre tarthatna számot. Ez tömény szenvedéshez vezet.
Érthetetlen az egész, hogy mi céllal készült ez a borzalom.
Ha egyszer valami hasonlót szeretnénk, akkor inkább nézzük meg a Les Revenants című sorozatot, ami 8 részben sokkal érdekesebben – bár szintén elég különös módon – foglalkozik a témával.
Azt bátran merem ajánlani, ezt meg inkább felejtsük is el.

Hasonló tartalmak:

Az acélember (Man of Steel)

berkg — Tue, 02 Jul 2013 08:39:54 +0000

Az idei év eddigi legmegosztóbb mozija Az acélember. Az alkotói triumvirátus (Zack Snyder, David S. Goyer, Christopher Nolan) mindent megtett azért, hogy Superman megcsorbult tekintélyét visszaállítsák, de a nézők többsége szerint gyenge próbálkozás volt. Bár tény hogy a Superman filmeknél a rajongók magasra teszik a mércét.

http://www.youtube.com/watch?v=yJBguDKvlAI

Tovább...

rendező: Zack Snyder
forgatókönyvíró: David S. Goyer, Christopher Nolan, Joe Shuster, Jerry Siegel
operatőr: Amir Mokri
zeneszerző: Hans Zimmer
producer: Christopher Nolan, Charles Roven, Deborah Snyder, Emma Thomas
vágó: David Brenner

szereplők:
Henry Cavill (Clark Kent / Superman)                        Amy Adams (Lois Lane)
Russell Crowe (Jor-El)                                                       Kevin Costner (Jonathan Kent)
Diane Lane (Martha Kent)                                                Michael Shannon (Zod tábornok)
Dylan Sprayberry (13 éves Clark Kent)                          Christopher Meloni (Hardy ezredes)
Cooper Timberline (9 éves Clark Kent)                           Antje Traue (Faora-Ul)
Laurence Fishburne (Perry White)                           Ayelet Zurer (Lara Lor-Van)

Az 1978-as Superman film után Az acélember története és szerkezetépítése már nem okoz túl nagy meglepetést. A film a megsemmisülés szélén álló Krypton bolygó bemutatásával kezdődik, ahol még az utolsó pillanatban is belpolitikai viszályok uralkodnak, ami emberivé és átérezhetővé teszi a távoli bolygón élők helyzetét. A káosz kellős közepén születik meg Kal-El, akibe apja beletáplálja a fajtája fennmaradásához szükséges információkat, majd a biztonságot jelentő Föld nevű bolygóra küldi egy űrhajóban. A lenyűgöző számítógépes látványelemek már az elején a fotelekhez szegezik a nézőket.

A következő kb. egy órában egy éles váltást követően hősünket harminc egynéhány évesen láthatjuk viszont. Ekkor tudatosul bennünk, hogy falshbackről, vagyis visszaemlékezésről van szó. Ekkor már kicsit kezdtem aggódni, hiszen ez könnyen a film vesztét okozhatja. Kal-El földi nevén Clark Kent próbál hétköznapi életet élni, de a mássága miatt folyamatos küzdelem az élete. Hamis személyazonossággal költözik egyik településről a másikra, hiszen ekkor még titkolja a kilétét, így amint segítő szándékkal használja a képességét, már pakolhat is. Ennek köszönhetően a film kicsit akadozik. Az emlékein keresztül láthatjuk gyerekkorától egészen felnőtté válásáig, megismerhetjük a nevelőszüleit és átérezhetjük az őket összetartó erős érzelmi köteléket. Itt már kezdtem fellélegezni, hiszen a flasback végül is jól sült el, és a filmben a Christopher Nolan hatás is csak nyomokban fellelhető, így a Batman filmekre jellemző nyomasztó, drámai hangulat, csak leheletnyit érezhető az új Sumerman filmben. A hosszúra nyújtott bemutatós, lelkizős rész után, felüdülésként hat egy kis ész nélküli törés-zúzás.

Az utolsó egy órájában, Zod tábornok Földre érkezését követően megkezdődik a féktelen pusztítás. Először csak egy kisvárosban rombol, majd Supermannel összecsapva lebontják a fél metroposlist. Gigantikus felhőkarcolók omlanak össze a verekedésük közben, ami rendkívüli látványt nyújt, már csak azon kell túltennünk magunkat, hogy mindeközben emberek százai halnak meg, holott hősünk pont a megmentésükért szállt harcba.

Pozitívumként tudom említeni, hogy jó kis színészgárda gazdagítja a filmet. Russel Crowe Superman apját testesíti meg, sajnos kevés ideig csodálhatjuk színészi játékát, de ez alatt kihozza magából a maximumot. Kevin Costner Superman nevelőapja. Neki is rövid játékidővel kellett gazdálkodnia, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy meggyőzzön minket arról, hogy szerető apa, bölcs tanító és erkölcsi iránymutatásait mindenki megszívlelheti. Sajnáltam, hogy az ő elvesztését annyira eltúlozták, mert ez inkább keserédes mosolyra adott okot, mint könnyzáporra. A Superman filmek első színes bőrű Perry White-ját ezúttal Laurence Fishburne alakítja. Amy Adams Lois Lane ként nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, bár az ő karakteréből nehéz lett volna többet kihozni, a bátorsága viszont figyelemreméltó volt. Kellemes csalódás volt számomra Henry Cavill, aki Superman bőrébe bújva jó érzékkel játszotta a szerepét. Szerencsére nem a csinos pofijára és a tökéletes testére helyezték a hangsúlyt, hanem inkább a lelki vívódásait, az emberi világba való beilleszkedési törekvéseit emelték ki, így az erkölcsi megingásait is könnyebben megbocsájtjuk. Az ellenséget ezúttal Michael Shannon alakítja, aki szinte egybeforrt Zod tábornok szerepével. Rettegést keltő kinézete és vérfagyasztó mondatai azonban sajnos értéküket vesztik, amikor a két kriptoni végeláthatatlan pofozkodásba kezd, de még így is ő arathatja le a legjobb alakításért járó babért.
A film bővelkedik látványos akciójelenetekben, láthatunk szuper űrhajókat, modern kütyüket, lövöldözést, robbanásokat és mérhetetlen pusztítást. Superman nem fut felesleges köröket, megteszi, amit a szíve diktál, megjelenik, amikor szükség van rá és csak simán megmenti az embereket, hiszen egy szuperhősnek ez a dolga.

Most pedig térjünk át a film gyenge pontjaira. Ami a legnagyobb problémám volt az a Lois és Clark kapcsolata, a film olyan magától értetődően kezelte az ő szerelmüket, de az ok okozat nem lett szépen kidolgozva. Tudom persze, hogy a Superman filmeket mindenki látta már legalább egyszer, de hamár új sorozatot indítottak, akkor nem erre kellett volna alapozniuk. Kevés közös jelenetük volt és a nagy érzelmeket valahogy nem sikerült átélniük. Lehet, hogy még Clark szuperképessége sem volt elég, ahhoz hogy a jégcsapkirálynőt felolvassza? Számomra felfoghatatlan volt az is, hogy a film elején elfogják a lázadókat, akiknek az a büntetése, hogy lefagyasztva kilövik őket az űrben, mielőtt felrobban a bolygó. Ez aztán a méltó büntetés. Természetesen kiszabadulnak a fridzsiderből, majd MacGyvert megszégyenítő ügyességgel megszerelik az űrhajót, így szabadon repkedhetnek a világűrben. Jonathan Kent elvesztésének jelenete, ami elég gyengére sikerült, és ezt még tetézte Superman viselkedése. Az pedig, hogy Clark Kenten kívül másnak nincs jól kidolgozott karakter a filmben, mindenki mást statiszta szerepbe kényszerítettek, egyáltalán nem tett jót a filmnek. Tudom persze, hogy ő a szuperhős, de azért nem várjuk el tőle, hogy az egész filmet ő vigye a vállán.
Az emberek a csigánál is lassabb tempóban menekültek a pusztulás elől, az egyenesen nevetséges volt, így az életben maradásukért nem kezdtem el imát morzsolni.
A Superman és Zod tábornok között zajló küzdelem először lenyűgöző, majd egy idő után már ellaposodik és egyhangúvá válik. Ahogy már sok filmnél, az Acélembernél is sokat akar a szarka hibába estek az alkotók. Ha a verekedős jelenet idejét a felére csökkentik, akkor a nézők unalmukban nem kezdik el vadul keresni a popcornjukat. Kicsit sajnálom, hogy sok mindent alapjaiban újragondoltak. Nem igazán értem miért nem tartották meg legalább az olyan alapvetéseket, mint pl. Louis, Clark és Superman szerelmi „háromszöge”, szerintem egybegyúrták az első két film történetét és kicsit felrázva (nem keverve) újraforgatták. Összefoglalva kicsit hiányoznak azok a régi finom ízek.

A film látványvilága lélegzetelállító 2D-ben is. A Superman franchise feldolgozása lényegében jól sikerült. Az acélembert ajánlom mindenkinek, hiszen ha Supermanről van szó, akkor a filmbéli hibák egészen eltörpülnek és megbocsájthatóvá válnak.

Köztudott, hogy az alkotók trilógiát szeretnének varázsolni Superman történetéből. Mivel az anyagi biztonságot előtérben helyezték, így a kockázatot rejtő merészebb megoldásokat kerülve, inkább a jól bevált elemeket használták a film elkészítésekor. Sematikussága ellenére bevált a stratégia, így biztosítottá vált a további részek leforgatása, amiben benne van egy remek folytatás ígérete.

Most pedig vizsgáljuk meg, hogy Superman miért a legnépszerűbb a szuperhősök között. Az első és talán a legfontosabb szempont, hogy a történet megalkotásának ideje nagyjából egybeesik az „amerikai álom” korszakával. Supermant elválasztják az igazi szüleitől még csecsemő korában, nevelőszülők nevelik. Idegen környezetben, különcsége miatt nehezen találja a helyét. A karakter és a történet azért válik szerethetővé, mert egy újfajta felfogást közvetítenek vele, mégpedig azt, hogy lépj ki a múlt árnyékából és valósítsd meg az álmaid, légy önmagad! Valahol mélyen pedig mindenki vágyik arra, hogy szuper képességek birtokában a világ megmentésére induljon. Persze azt se felejtsük el, hogy máig ő az egyetlen szuperhős, aki nem „szerezte” valahogy a képességeit, hanem így született.
Bár nem ez volt az év legjobb filmje, de egyszer mindenkképen érdemes megnézni.

Érdekesség:

2 trillió dolláros kárt eredményezett Metropolisban Zod és Superman csatája Érdekes, hogy egyesek miket ki nem számolnak szabadidejükben. Charles Watson csapatával, a Watson Technical Consultinggal osztott-szorzott és megmondták, hogy Az acélemberben mekkora kár éri Metropolist. A becsléseik szerint 129.000 ember hal meg a film alatt, 250.000-en tűnnek el, a nagy részük valószínűleg szintén elhunyt. Legalább 1 millió ember sérül meg Zod tábornok tombolása alatt. Ha csak a várost vesszük úgy 700 milliárd dollárnyi kár keletkezett fizikai értelemben. Az összes kár és veszteség meghaladja a 2 trillió dollárt. Szinte biztos, hogy a folytatásban Metropolis ismét a régi lesz, a ledöntött épületek helyett újakat láthatunk és nem azzal fog telni a játékidő nagy része, hogy Superman csekkeket írogat a károsultaknak.

David S. Goyer Az Acélember folytatásáról Miután a kritikusok már most “a nyár legjobb filmjének” és “minden idők legjobb szuperhősfilmjének” titulálják
Az Acélembert, a stúdió a napokban be is jelentette, hogy megbízta David S. Goyer forgatókönyvírót Az acélember 2 szkriptjének elkészítésével, a rendező pedig ismét Zack Snyder lesz.
Goyer nemrég a Bleeding Cool riporterével ült le egy beszélgetésre, ahol megerősítette, hogy már elkezdte az új rész írását, sőt, az DC Comics Univerzum egy másik filmjével is ő lesz megbízva, ám ennek a címét nem árulta el.
“Az elképzelésünk az, hogy siker esetén ez lesz a zéró pont, ahonnan az Univerzumot elkezdjük filmekkel bővíteni. Az Acélemberen Zack már sejteti, hogy más szuperhősök is vannak a világban. Azt azonban nem tudom, mi lesz a következő lépés. Az elképzelés, hogy Superman az első. Vannak más emberek is, akik segítenek másoknak, azonban nem kosztümben, Superman lesz az első aki előlép és bemutatkozik a világnak. Ő az, aki megváltoztatja a dolgokat…
Nem akarok túl mélyen belemenni. Nyilvánvaló, hogy Zack és jómagam sokat beszéltük erről… Lesznek indítékok és következmények, lesznek járulékos veszteségek. Az Acélember nem vákumban él, képzeljük el például, milyen érzés más ország lakóinak, hogy Superman Amerikát nevezi otthonának…”

A film megjelenése előtt óriási méretű, agresszív reklámkampányba kezdett a Warner.
Ebből mi Magyarországon annyit érzékeltünk, hogy újabb és újabb előzetesek érkeztek, Amerikában viszont minden létező csatornán támadt Superman. Egy reklámban például hamburgert népszerűsít a szuperhős, és nem ám egy ismeretlen szakinak lett kiadva a feladat, hanem Zack Snyder rendezte azt is.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=VIE2Li7auNE

Supermant a képregények szerint csak egyetlen dolog tudja elpusztítani: a kriptonit, vagyis a képzeletbeli nátrium-lítium-boroszilikát-hidroxid, némi fluortartalommal. A fluortartalmat leszámítva épp ilyen ásványra bukkantak a kutatók 2007 áprilisában Szerbiában. A valódi ásvány neve azonban nem lehet kriptonit, mert nincs köze a kripton nevű nemesgázhoz, így lelőhelye, Jadar után a jadarit nevet kapta.

Nevének "El" végződése - ami Istent (más fordításban urat) jelent - megtalálható az Arkangyalok nevében is (GabriEL, MichaEL). Superman történetét sokan Mózes történetének feldolgozásának tartják. Mindkettejüket mások nevelték, valamint Superman kriptoni neve, Kal-El héberül azt jelenti Isten hajója (talán utalás a mózeskosárra) Ezt a feltevést Superman alkotói sose cáfolták, vagy erősítették meg.

http://www.wikitech.hu/mobil/2013/05/28/szuperhosse-valtozik-a-nokia-csucsmodellje/

Hasonló tartalmak:

Felhőatlasz (Cloud Atlas)

A-fraid — Wed, 19 Jun 2013 19:11:10 +0000

E film megnézéséhez már újfajta hozzáállásommal láttam neki, vagyis:

Ne várj semmit!

Nem is vártam és így kaptam is valamit, meg nem is. Ez különösen hangzik és az is, hiszen a film majd három órája alatt remekül szórakoztam, igazán kiváló filmélményt nyújtott, el is tudott gondolkodtatni, azonban kimaradt belőle a magyarázat, – de legalább is annak sejtelme – elhagyták a katarzist, ami egy ilyen monumentális alkotás esetében, ami ilyen bonyolult rendszerbe foglalja mondanivalóját, gyakorlatilag kötelező. A Wachowski-testvérek korábbi kultuszfilmjére hajaz, a Mátrixra, e tekintetben.

„Az életünk nem csupán a miénk, kötődünk másokhoz, a múltban és a jelenben, és minden egyes bűntettel vagy kedves gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá.”

Ez a fenti idézet lényegében összefoglalja a mozi és a sztori lényegét. Sajnos a megvalósítása, illetve a bemutatása felületesre sikerült.
Mint ha a készítők kívülről figyeltek volna valamit, és e helytelen és pontatlan vizsgálat után úgy döntöttek volna, hogy megfilmesítik.
Azt hiszem ezt elsősorban nem a
Twyker – L. Wachowski – A. Wachowski trióra kellene kenni, mivel alkotásuk adaptáció. David Mitchell elismert sci-fi szerzeményének ugyanez a ködösség a legnagyobb hibája. És ez átmentődött a filmbe is.

Számos ismert és nagynevű színészt nyertek meg a főbb szerepekre és gyakorlatilag egytől egyig kiválóan teljesítenek. Mint például Tom Hanks, Hugh Grant, Jim Broadbent, Hugo Weaving, Ben Whishaw, vagy Halle Berry, Susan Sarandon, Doona Bae, illetve Keith David.
E színészek és színésznők hat különböző történetben álltak helyt, úgy, hogy hat különböző karaktert formáltak meg. Több életben jelennek meg, egyik a másikból következik, de nem kell itt holmi buddhizmust keresni, mivel az azonos színészek által megformált karakterek döntései nem a későbbi életük eseményeit befolyásolják. A különböző életekbe újjászülető figurákat nem köti szinte semmi sem a korábbi életükhöz. Ehhez kapcsolódik, hogy a maszkmesterek elképesztő munkát végeztek, ezért én minimum egy Oscárt a kezükbe nyomtam volna.

Lényegében hat filmet kapunk egyben, eleinte zavaróak az éles váltások a szálak között és nehéz elhelyezni a figurákat térben és időben, hogy miként követik egymást az események, de aztán megszokja és megérti az ember, és kibontakozik előtte egy nagyszabású és fenomenális történet, ami hat részre osztható, ám teljes mértékben összefügg. Egyetlen halmazt alkot, melynek szálai kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz, a szereplők és a tettek, a cselekmények egymást követik, egyik a másikból következik és ennek felfedezése az igazi élmény, amit a produkció nyújtani képes.
Persze ott van a látvány, ami nem utolsó és a színészi teljesítmények, ám az egész mégis olyan, mint ha látnánk egy virághagymát, amiből kihajt egy csodálatosan szép virág, ám magát a virágot nem értjük, a hagymába nem látunk bele. A történet mondanivalója túl homályos, rosszul fejtették ki nekünk. Ez tény!
Ha ezt vesszük a Felhőatlasz csalódást kelt, a páratlanul érdekes történet elveszíti ezáltal a lényegét, nem vonódnak le a végleges konklúziók, csupán homályos utalások formájában, ami borzasztóan zavaró.
Minden történetnek meg van a maga erénye, mindegyikben valami magasztos dologgal foglalkoznak, mint amilyen a szabadság, az egyenlőség, az elnyomás elleni harc, az egyetemes igazság keresése.
E történetek remek elegyet alkotnak, akad köztük humorosabb, vagy drámaibb, fantasztikus, akciódús és krimiszerű. Egyszóval minden van, és ezt jó érzékkel keverték, hiszen mindegyik sztori vonal hozzáadja a magáét, miközben össze is függ a többivel kisebb-nagyobb mértékben. Akadnak közös motívumok, leglátványosabb az üstökös alakú anyajegy, ami azonban csalódást keltően érdektelen e szempontból.
Nem ez kapcsolja össze a színeket, hanem egy napló, egy zenemű, egy eszme és más hasonlók.
Nagyon összetett az alkotás, ám a nagy részletezésben elhanyagolták a lényeget. Érezhetően „lyukacsos” az egész és ez kellemetlen hiányérzetet okoz a nézőnek.

Történeteink az 1800-as évek közepén, a rabszolgatartás idején, a 70-es évek Amerikájában, a két Világháború közti időszakban, a jelenben és két jövőben (egy távoli és egy közelebbi) is játszódnak.
Ezeket kiválóan kapcsolták össze nem csak a vágás terén, (ami kifogástalan munka egyébként) hanem karakterek terén is. A szereplők a legtávolabbi időben is kapcsolódnak, tetteik kihatással vannak a jövőre és ezt a lineáris folyamatot egészen érdekes módon, ezzel pont ellentétesen mutatták be.
Váltogatva a színek és a történések között, ám ez az érthetőség rovására nem ment, bár nem is segíti különösebben, de ezáltal legalább izgalmas a mozi összerakása. Azonban a végéhez közeledve azt kell tapasztalnunk, hogy nem kaptunk válaszokat, csak hat történetet, valami halovány sejtelmet, a kirakós több darabja kimaradt. És nem állt össze igazán egésszé…

S ha már mondanivaló, azért azt általánosságban elmondhatjuk, hogy az emberről szól. A hozzánk köthető emberi dolgokról, igazából erkölcsi tanmeseként is felfogható, hiszen számtalan emberi tulajdonsággal, rengeteg jellemmel találkozhatunk.
Becstelenséggel, álnoksággal, tisztelettel, barátsággal, szeretettel, irigységgel, gyűlölettel, félelemmel épp úgy, ahogy kapzsisággal, bátorsággal, gyávasággal, képmutatással, vagy kegyetlenséggel és jóindulattal.
A film szépen képezi le, hogy milyen is embernek lenni, valószínűleg a célja is ez lehetett.
Bemutatni az emberi lét misztériumát, feltárni számunkra, hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, amik összekötnek bennünket téren és időn keresztül.
Hogy mennyire függünk egymástól, hogy mekkora szükségünk van a másikra és viszont, hogy képtelenség csupán önmagunkban élni. Kénytelenek vagyunk megosztani önmagunkat másokkal és befogadni másokat, ettől nem tudjuk elfüggetleníteni magunkat.
A baj az volt, hogy ezt nem sikerült – ha ez volt a cél egyáltalán – megfelelően bemutatni.
Maga a hat történet kifogástalan, (bár némelyik kidolgozottabb a másiknál) valahogy így kell több szálat összekötni. Ez iskolapélda, még akkor is, ha három órában ez nem okozhat nehézséget.
Én azt mondom, hogy a filmet bűn kihagyni, az év egyik legmeghatározóbb moziját mellőznék.
Bár a végkicsengése sajnálatosan semmilyen lett, viszont elejétől a csalódást keltő végéig igazán szórakoztató, lebilincselő darab, ami még így sem valószínű, hogy felejthetetlen marad.
David Mitchell, a könyv írója, félmunkát végzett, és ezáltal a film sem sikerült. Megvannak a kifogástalan színfalak, de a lényeg elmaradt, nem elég koncentrált, körülhatárolt, nem megfogható.

Hasonló tartalmak:

A hobbit - Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey)

berkg — Fri, 14 Jun 2013 08:03:25 +0000

A hobbit: Váratlan utazás a J. R. R. Tolkien regényéből készített háromrészes filmadaptáció első része. Az alkotás Peter Jackson rendező nevéhez fűződik. Kérdés, hogy ezzel a filmmel is tud-e olyan elsöprő sikert aratni, mint a Gyűrűk Ura trilógiával.

http://www.youtube.com/watch?v=KASDoon-cmY

Tovább...

rendező: Peter Jackson
író: John Ronald Reuel Tolkien
forgatókönyvíró: Fran Walsh, Philippa Boyens, Guillermo Del Toro, Peter Jackson
zeneszerző: Howard Shore
operatőr: Andrew Lesnie
producer: Carolynne Cunningham, Peter Jackson, Fran Walsh
szereplők:
Martin Freeman (Zsákos Bilbó)
Ian McKellen (Gandalf)
Richard Armitage (Tölgypajzsos Thorin)
Andy Serkis (Gollam / Szmeagol)
Hugo Weaving (Elrond)
Elijah Wood (Zsákos Frodo)
Cate Blanchett (Galadriel)
Orlando Bloom (Legolas)
Evangeline Lilly (Tauriel)
Christopher Lee (Saruman)
Ian Holm (Idős Bilbo)
Aidan Turner (Kili)
James Nesbitt (Bofur)
Mikael Persbrandt (Beorn)
Graham McTavish (Dwalin)
Dean O'Gorman (Fili)
Ken Stott (Balin)
Jed Brophy (Nori)
Stephen Hunter (Bombur)

A hír hallatán, miszerint megfilmesítik J. R. R. Tolkien A hobbit című regényét, az a kérdés merült fel bennem, hogy a lapszámot tekintve jóval csekélyebb könyv anyagból készült film, vajon képes lesz-e felnőni a nagytestvéréhez.

Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt. Zsákos Bilbó Szürke Gandalf finom ráhatására feladja kényelmes életét, és váratlan utazásba kezd, ami izgalmas kalanddal és busás jutalommal kecsegtet. Útitársa tizenhárom törp, élükön a legendás Tölgypajzsos Thorinnal. Céljuk, hogy visszaszerezzék a sárkánytól Smaugtól a Törp királyságot jelentő Erebort és az ott felhalmozott kincset. Útjuk során számos veszélynek vannak kitéve, találkoznak orkokkal, koboldokkal, vargokkal, óriáspókokkal, mágusokkal, tündékkel, sok régi és új ismerőssel és felbukkan a mindenki számára jól ismert esetlen és csúnya, de mégis szerethető Gollam is. A vele való találkozás váratlan fordulatot hoz Bilbó életébe, és későbbiekben mások sorsát is új mederbe tereli Gollam féltve őrzött drágasága.

Számos ismerőssel találkozhatunk a film során (Ian McKellen -Gandalf, Andy Serkis - Gollam, Hugo Weaving -Elrond, Cate Blanchett - Galadriel, Christopher Lee - Szarumán, Ian Holm - Bilbó, Elijah Wood – Frodó, Orlando Bloom - Legolas).

A Hobbit egy különálló történetet mesél el, mégis finom szálakon szövődik össze a Gyűrűk Ura meséjével.

Peter Jackson ismét egy rendkívül jó alapanyaghoz nyúlt. Az aprólékosan kidolgozott részletek és a kiegészítések miatt a tervezett kettő helyett háromra bővült a részek száma, a történet tuningolást többnyire csak azok veszik észre, akik olvasták a könyvet, bár a túlzottan elnyújtott jelenetek mindenki számára érezhető és néha már unalmas volt. A kevesebb néha több mondás igaz jó néhány jelenetre, de főleg a film első felére, ahol a bemutatást részletezik. Jackson stílusára jellemző a kifogyhatatlan mesélőkedv, ami minden filmjében tapasztalható, de A Gyűrűk Ura és A Hobbit trilógiákban csúcsosodik ki igazán.

Negatívumokhoz sorolom a párbeszédek kidolgozatlanságát, ami a törpöknél érzékelhető leginkább. A történetet addig bővítették, amíg sikerült három részt kipréselni belőle, és ez sokak számára úgy tűnhet, hogy Jacksonék gondolatai elsősorban a kassza megtöltése körül kalandoztak. Ennek köszönhetően az egyes hosszúra nyújtott jelenetek rétestészta jelleget kölcsönöztek a filmnek, ami nem kívánt sallangokat hozott magával.

Ami viszont elismerésre méltó, hogy gyönyörű tájakon játszódik, Új-Zéland ismét elvarázsolja a nézőket. A jól megtervezett díszletekre, jelmezekre, technikai megoldásokra sem panaszkodhatunk. Remek választás volt Bilbó szerepére Martin Freeman. Jól ábrázolják, hogy a hobbit megtűrt útitársból, hogyan válik a bátorságának és furfangosságának köszönhetően a társaság teljes értékű tagjává, sőt hőssé. Andy Serkis játékát pedig Oscar-díjjal jutalmaznám.

A rendező ezekkel kompenzálta a lagymatagabb részeket, így a néző nem érezhette úgy, hogy kidobta a mozijegyre kiadott pénzét, mert a film végkicsengése pozitív. Ebben a rohanó, tébolyult világban az embereknek szükségük van arra, hogy időnként elmenekülhessenek a fantázia világába. A hobbit - Váratlan utazás című film lehetőséget nyújt erre, amellett, finom nevelési vonal is érzékelhető a filmben, ami útmutatásként is szolgálhat az eltévedt bárányoknak.

Nem nagyon volt még ilyen filmmel dolgom, ahol ennyire nem tudtam zöldágra vergődni az érzéseimet illetően. Minden hibája és negatívuma ellenére lenyűgöző alkotás, de még is hiányérzetem volt a film végén, és kicsit keserű szájízzel távoztam a moziból.

Ha a Hobbit trilógiánál A Gyűrűk Ura szerkezetépítését veszik alapul, akkor a következő részben, ami a Smaug pusztasága címet kapta, és a magyarországi mozikban 2013. december 13-től látható, még gigászibb látványra számíthatunk.

Érdekesség:

Peter Jacksonnál észrevehető, hogy a legtöbb filmjében cameo-alakításokban tűnik fel. Hullaházi asszisztens a Hullajóban, hajléktalan a Mennyei teremtményekben, haver a Törjön ki a frász!-ban, sárgarépát evő részeg ember A Gyűrű Szövetségében (a Pajkos Póni közelében), A két torony-ban a Helm-szurdoki jelenetben hajítólándzsás várvédő katonát alakít, A király visszatér-ben pedig egy kalózt, akit a bővített változatban Legolas lenyilaz.

Az új-zélandiak remek időzítéssel építettek a Hobbit: Váratlan utazás című fantasy megjelenésére. A varázslatos szépségű szigetországban a film megjelenésével szinte egy időben újabb látványossággal bővült a filmbéli Megyének helyet adó vidék. A néhány éve mesterségesen létrehozott turista faluban, Hobbitonban ugyanis december 1. óta igazi hobbit-kocsma várja vendégeit. A Green Dragon, vagyis Zöld Sárkány Fogadó megnyitóján maga John Key új-zélandi miniszterelnök nyitotta meg a kapukat az első szomjas vendégek előtt. Az épületet a lehető legnagyobb történeti hűséggel húzták fel, így kissé a föld alá süllyesztve épült, természetesen a lehető legalacsonyabb belmagassággal. Nem kell azonban aggódniuk a középföldei sörre szomjas látogatóknak, az autentikus belső tér ellenére nem csak a Zsákos Bilbó magasságú vendégek férnek el kényelmesen.

Kapcsolódó cikkek:

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_hobbit:_V%C3%A1ratlan_utaz%C3%A1s

Hasonló tartalmak:

Vasember 3 (Iron Man 3)

berkg — Mon, 13 May 2013 09:41:15 +0000

Kevés olyan filmet tudnék felsorolni, aminek a harmadik része túltesz az első kettőn. A Vasember 3 esetén azonban több okunk is volt reménykedni ebben. A filmelőzetes pazar látvánnyal kecsegtet és Shane Black rendező, forgatókönyvíró neve is fényesen csillogott. Ez már ok lenne arra, hogy a Vasember 3 az év egyik várva várt filmje legyen.
http://www.youtube.com/watch?v=lhgWNzBFUlI

Tovább...

rendező: Shane Black
forgatókönyvíró: Shane Black, Drew Pearce, Stan Lee, Larry Lieber, Don Heck, Jack Kirby
operatőr: John Toll
producer: Kevin Feige
vágó: Jeffrey Ford

szereplő(k):
Robert Downey Jr. (Tony Stark / Vasember)
Guy Pearce (Aldrich Killian)
Gwyneth Paltrow (Virginia 'Pepper' Potts)
Sir Ben Kingsley (a Mandarin)
Don Cheadle ( James Rhodes / War Machine)
Cobie Smulders (Maria Hill)
Paul Bettany (Jarvis hangja)
Rebecca Hall (Maya Hansen)
William Sadler (Sal Kennedy)
James Badge Dale (Eric Savin)

A recept a következő:
Hozzávalók: 2 db terrorista (az egyik legyen idióta), 2 db jócsaj, 1 db feka ezredes, 1 db gyerek, 40-50 robot Elkészítés: a hozzávalókat ész nélkül keverd össze, robbantsd fel, fűszerezd némi erőltetett humorral.

Tony Stark ebben a részben egy új ellenféllel kerül szembe, aki Mandarinnak nevezi magát. Sikerült felbőszítenie Vasembert azzal, hogy megsebesíti a legjobb barátját, majd ezek után szétbombázza a lakóhelyét, így veszélybe kerül a kedvese, Pepper élete is. Ez kiveri a biztosítékot Starknál, aki elindul a Mandarin felkutatására. Célja a szerettei megóvásán túl a világ megmentése.

Az érzékeknek nincs okuk a csalódásra, fordulatokból sincs hiány és mindezt még humorral is fűszerezték. Az akciójelenetek dinamikusak, átütőek és ez a lendület a film végéig kitart, valamint Robert Downey Jr. is egyre inkább azonosul a szerepével.
Piros pontot kapott, mert az első két résszel ellentétben nem Robert Downey Jr. sármjára és jópofizására épült a film, hanem inkább a páratlan problémamegoldó képességét helyezték előtérbe, valamint Tony Stark jellemfejlődése is egy új momentum. Szerencsére nem ezen van a hangsúly, mert nagyon amerika szájízű a dolog. Inkább a páncél nélkül mit érek én kérdés a film fő vonala. Persze egy kicsit ettől amolyan McGywer utánérzésem is volt.
A produkció gyengesége a gyerekvonal és csöpögős szerelmi jelenetek. Ha egy akciófilmben a főhős mellé egy gyerek segítőt raknak, az számomra egyenlő az ötlethiánnyal. Bár tény, hogy ezzel a húzással biztosan bővült a Vasember rajongók amúgy is népes tábora. Valamint a stáblista utáni rövid videó is igazi baklövés volt.

A záró jelenet elképesztően látványos,vasember páncélok potyognak az égből, robbanások és közelharcok váltakoznak, de sajnos az egyhangúsága miatt gyorsan unalmassá válik. Érezhető volt, hogy a rendező nem a találékonyságot, hanem inkább a látványt helyezte előtérben.

A film minden hibája ellenére rendkívül szórakoztató, ugyan nem emelkedik ki a képregényfilmek sorából, de méltó befejezése lehetne a Vasember „sorozatnak”, hogy valóban így lesz-e, az legyen meglepetés.

Kapcsolódó linkek:

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Vasember_(film,_2008)

http://sorozatportal.hu/content/vasember-2

http://hu.wikipedia.org/wiki/Vasember_3.

Hasonló tartalmak:

A Harcos Útja (The Warrior’s Way)

A-fraid — Thu, 09 May 2013 17:51:42 +0000

Sngmoo Lee eddigi első filmje, ami ugyan érdekes alkotás, elképesztően hangulatos, de nem telitalálat.
Valahogy nem sikerült neki kibontakozni, pedig tényleg nagyon különös, hiszen ötvözi a western stílust a távoli keleti filmekkel, mindezt tökéletesen CGI környezetben. Ez a cowboy-os – nindzsás keverék valahogy nem sikerült homogénre, de mégis olyan látnivalóról van szó, amit kár kihagyni.
Még akkor is, ha a történettől senki nem esik hanyatt.

A harcos útja magányos.

Azt rögtön leszögezhetjük, hogy a mozi igen látványos, hiszen a 300-hoz hasonló mesterséges környezetben játszódik minden pillanata. Én egyébként is szeretem az ilyen Green-box technikát, szóval nálam már nyert ügye volt a produkciónak. Mások számára nem volt ilyen nyerő, hiszen a több tízmilliós készítési költségre nem egész 12 milliót sikerült összekapirgálni.
Ennek talán legfőbb oka az, hogy maga a látvány nem elég semmire sem. Kell történet is, aminek az alapjait le is fektette Sngmoo Lee, aki némi segítséggel írta a forgatókönyvet, de az egész sztori „lyukas”, szellős maradt, nem lett belőle értékelhető egész.

Történt egyszer, hogy egy klán legjobb harcosa (Dong-gun Jang) – aki a világ legjobb kardforgatója is egyben – megfogadta, hogy egy szálig kiírtja az egyik ellenséges klánt. Amikor már éppen beteljesítené fogadalmát megremeg a keze. A klán utolsó életben maradt sarját életben hagyja. Egy csecsemő az, akit inkább magához vesz és Amerikába szökik a klánja haragja elől, akik a vérére szomjaznak, amiért nem teljesítette a kötelességét. A Vadnyugaton azonban sikeresen elrejtőzik, átveszi egy halott barátja mosodáját, miközben békére és barátokra talál a magának való férfi. Különösen egy lányhoz kerül közel, akit Kate Bosworth alakít.
A lány szüleit egy helyi rablóbanda vezére (Danny Huston) ölte meg.
A gyilkolástól megcsömörlött harcos azonban kénytelen feltörni a pecsétet egykori gyilkos fegyverén, hiszen a banda és vele a vezér is visszatér és terrorizálja a városkát. A harcos szembeszáll velük, de ezzel elárulja a hollétét is. Hazájában meghallják a penge sírását.

Így a film végére egy terjedelmes és sokszínű csata alakul ki, hiszen a lakosok szembeszállnak a támadókkal, mind a cowboy banda tagjaival, mind a főhősre törő nindzsákkal.
Ezzel egy igen sajátos elegyét láthatjuk a műfajoknak, illetve azok kliséinek is, hiszen azokból akad rendesen. Mégis, a film jellegzetes hangulata magával ragadja a nézőt, még ha a történet igazából egy nagy nulla is. Mondjuk már a western és az ázsiai elemek vegyítése sem újdonság, hiszen erre is számos példa volt, de számomra üdítően hatott és jobban sült el mint a western-sci-fi marhaság, a Cowboyok és űrlények.
Sok egyéb leírnivaló nem is nagyon akad, hiszen a film igazából – ha teljesen őszinték vagyunk – borzasztóan üres. Az alapkoncepció érdekes ugyan és az alkotás atmoszférája is egyben van, azonban minden más elmaradt, valahogy elhanyagolt lett.
Én mindenesetre azt mondom, egyszer meg lehet nézni, bár azt hiszem mégis abba a kategóriába tartozik, amire azt mondják, hogy unalmas. Igazából a szereplők sem kerülnek közel a nézőhöz, a történet gyengesége is szembántó, egyedül a látvány és hangulat értékelhető. Na, meg az akciók!
Főleg a film legvége az, ami nagyon ütősre sikeredett, de azért maradjunk a földön – annak ellenére, hogy nekem végső soron tetszett a mozi – és ismerjük el, hogy ez a produkció nagyon kevés, minden tekintetben az, mert amiben jobb, azt lehúzza az, amiben gyengébb. És több mindenben gyengébb, mint nem.

Hasonló tartalmak:

Óz, a hatalmas (Oz: The Great and Powerful)

berkg — Thu, 02 May 2013 11:59:00 +0000

A nagy illuzionista

Sam Raimi leporolta a majd hetvenöt éves filmklasszikust és sárga kövekkel kirakott úton vezet minket a fantázia cukormázas birodalmába. A megszokott Dorothy sztorira számítók hoppon maradnak, viszont aki a gyerekkorából jól ismert mese előzményére kíváncsi, az jó helyen jár.

http://www.youtube.com/watch?v=9XrS7NYik5M

Tovább...

rendező: Sam Raimi                                                                                                          szereplők:
író: Lyman Frank Baum                                                                                                James Franco (Óz)
forgatókönyvíró: Mitchell Kapner, David Lindsay-Abaire                                Michelle Williams (Glinda)
zeneszerző: Danny Elfman                                                                                              Rachel Weisz (Evanora)
operatőr: Peter Deming                                                                                                   Mila Kunis (Theodora)
producer: Joe Roth                                                                                                             Abigail Spencer (May)
vágó: Bob Murawski                                                                                                         Zach Braff (Frank / Finley hangja)
                                                                                                                                                   Bill Cobbs (Master Tinker)
                                                                                                                                                 Martin Klebba (Nikko)

Óz, a csodák csodája című klasszikusra a mai napig sem volt hatással az idő vasfoga, ennek ellenére kevesen vállalkoznak arra, hogy mozivászonra vigyék a történetet. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a fantasy film rajongók alig várták, hogy a mozi kényelmes foteljeibe süppedve fedezhessék fel a XXI. század ízlésére formált Óz csodálatos birodalmát.
Sam Raimire érezhetően nagy hatással volt Tim Burton Alice Csodaországban című filmje, de Raimi egyedi stílusa is megmutatkozik, ami a kicsik és nagyok számára is szerethetővé teszi a művet. A mozifilmben utalásokat fedezhetünk fel a nagy elődre vonatkozóan, de önálló produkcióként is megállja a helyét.

Az Óz, a hatalmas című film attól lesz igazán elbűvölő, hogy egy szórakoztató mesefilmnek készült, kedves, szerethető karakterekkel és ezt nem is akarták túldimenzionálni. Szintén pozitív, hogy a forgatókönyvíró nem erőltetett bele túlzott nevelő célzatú mondatokkal fűszerezett jeleneteket. Ennek köszönhetően megmaradt a habkönnyű jellege, így kellemes, szórakoztató délutáni programot biztosít az egész családnak.

A főszereplő egy kisstílű szélhámos és bűvész. Éppen egy botrányba fulladt produkció után próbál elmenekülni a megtorlás elől, ekkor jön a forgószél, ami felkapja és Óz birodalmában repíti. Megérkezését követően találkozik Theodora-val, aki elmeséli neki, hogy egy prófécia szerint neki kell megmenteni a birodalmat a gonosz boszorkánytól, amit Smaragdváros trónjával és temérdek kinccsel fognak jutalmazni. A drágakövek látványától megszédült hősünk elindul, hogy leszámoljon a gonosz boszorkánnyal, ám időközben rá kell jönnie, hogy a saját fegyverét fordították ellene.

James Franco egy szélhámos bűvészt alakít. Az teszi kiemelkedővé a színészi játékát, hogy ezt az irritáló stílusú ripacsot is képes megkedveltetni a nézőkkel. Bár Óz jellemfejlődésének vonalát nem túl erős kézzel rajzolták, így nem derül ki pontosan mi is a film tanulsága. Egy kis szemfényvesztéssel mindig kikecmereghetünk a bajból vagy, hogy jó ha kéznél van egy zenedoboz, mert azzal könnyű csajozni, esetleg, hogy egy ember nem attól lesz jó hogy csodás képességekkel rendelkezik, hanem azért mert hősies cselekedetekre képes a barátai megmentéséért?
A boszorkányokat alakító hölgyek produkciója is rendben volt. Rachel Weisz jól játszotta a rideg jégcsap királynőt, Mila Kunis az igazi vérpezsdítő, szerelmes boszorkányt, majd a forgatókönyvíró úgy döntött, hogy a maszkmesterek segítségével kicsit átdolgozzák az arcát, persze ez a szerep is jól állt neki, és az elbűvölő Michelle Williams, aki tökéletesen választás volt az angyali mosolyú „tavasztündér” szerepre.

Bár a karakterek kicsit sablonosra, egysíkúra sikerültek, a színészek mindent megtettek azért, hogy áthidalják ezt a problémát.

Légy részese te is a varázslatnak, ami a 3D technikának és a speciális effekteknek köszönhetően még „kézzelfoghatóbbá” teszi Óz csodálatos birodalmát.

Hasonló tartalmak:

Az óriásölő (Jack the Giant Slayer)

berkg — Thu, 18 Apr 2013 18:00:58 +0000

Bryan Singer nem habozott, babozott
Bryan Singer (Superman visszatér, X-Men, X-Men – A kívülállók, Közönséges bűnözők) legújabb mozifilmje ismét a fantázia birodalmába csábítja a nézőket. A filmhez a gyerekkorunkból jól ismert égig érő paszuly mesét vette alapul.

Tovább...

A látvány annyira magával ragadó, hogy kárpótolt minket a sablonos karakterábrázolásért és a bárgyú humorért.

Jack (Nichloas Hoult – X-Men az elsők, A titánok harca) a tündérmeséken felnövekvő parasztfiú, egy napon azon kapta magát, hogy a mese valósággá vált és a tériszonya ellenére felfelé araszol egy égig érő paszulyon, hogy megmentse a királylányt (Eleanor Tomlinson – Alice Csodaországban, A macskám, a családom és a fiúk), akibe első látásra beleszeretett.

A mentőexpedíció többi tagja: Elmont (Ewan McGregor – Trainspotting, Star Wars 1-3. rész, A sziget, Angyalok és démonok, Kecskebűvölők), a király hűséges lovagja. A bájgúnár öltözete miatt kétségek merültek fel bennem a bátorságát illetően, de a film során bizonyítja, hogy helyén van a szíve és a kardját is jól forgatja.
A királylány kezére pályázó Lord Roderick is velük tartott (Stanley Tucci – A Pelikán ügyirat, Az ördög Pradát visel, Komfortos mennyország, Az éhezők viadala), akinek őrült professzoros vigyora elárulja, hogy valami rosszban sántikál.
Valamint a király néhány katonája, akiktől idő előtt könnyes búcsút veszünk.

Az igazi kaland akkor vette kezdetét, amikor a maréknyi csapat elérte a paszuly tetejét, ahol furcsa lények birodalmába csöppentek. A királylány megmentésén túl azon is aggódniuk kellett, hogy hogyan állítsák meg az emberevő óriásokat, akik előtt megnyílt a Földre vezető kapu, így bőséges lakoma elébe nézhetnek a mindig éhes behemótok.

Az óriásokat különböző karakterekre formázták. A történet során a vicces és a félelmetes oldalukat is megmutatták. Csúfságukat és együgyűségüket csak a szűnni nem akaró éhségük múlta felül.

A film szerkezetében többször érezhető volt némi összecsapottság, elnagyoltság, ami a végső csatánál csúcsosodott ki igazán. A várva várt finálé elmaradt az idő előtt véget ért összecsapás miatt, így az emberek megúszták a véres mészárlást.

Ami persze nem feltétlenül baj, mert mégis csak egy meséről van szó.

A hibák ellenére az Óriásölő egy látványos, szívmelengető, humoros mese, ami felnőtt és gyerekek fejjel/szívvel is egyaránt szerethető.

Hasonló tartalmak:

A Holló (The Raven) [2012]

A-fraid — Thu, 28 Feb 2013 12:15:03 +0000

Nagyon érdekes alkotás látott napvilágot tavaly. Egy kosztümös thriller, ami a maga felületes módján egybesűrítette Edgar Allen Poe munkásságát.
Arra a kérdésre adta meg a választ, hogy mi történt a valaha élt egyik legnagyobb író utolsó napjaiban. Sajátos elképzelés, amit egész jól dolgoztak ki és egy szórakoztató mozit sikerült összehozni.

„Sohamár!”

Aki találkozott már Poe munkásságának egyes darabjaival, annak ismerősek lesznek az utalások, akik viszont nem ismerik a filmben említett írásokat, azok se essenek kétségbe. A művek ismerete nélkül is élvezni lehet a produkciót.
Bár az élményhez szorosan hozzátartozik ezek ismerete.

Poe szerepét John Cusack kapta, aki nem remekel ugyan, de tisztességesen alakítja a magába roskadt, iszákos és kiégett, múzsája által került írót.
Én ugyan nem így képzeltem el egyik kedvenc írómat és talán Cusack sem a megfelelő módon közelítette meg a figurát, de azért nem annyira vészes a helyzet.

Nehéz a tollforgatók sora és főszereplőnk is küszködik. Nincs pénze, kerüli az ihlet, az újságok nem kapkodnak érte.
Szeretné elvenni az egyik helyi nemesember lányát, (Alice Eve) az apa ki nem állhatja a lecsúszott költőt. Életben gyökeres változást hoz egy gyilkosságsorozat, melynek végrehajtója az ő munkái alapján végez az emberekkel.
Ráadásul olyan emberekkel, akik utálják Poe-t, vagy hátráltatták munkásságát.
Ő is gyanúba keveredik, de végül felkérik, hogy segítse a rendőrség munkáját.
Egy nyomozó (Luke Evans) társául szegődik és együtt erednek a sorozatgyilkos nyomába.
A gyilkos legismertebb művei alapján végez az emberekkel. Találkozhatunk A Morgue utcai kettős gyilkossággal, A kút és az ingával, A vörös halál álarcával, Marie Roget titokzatos eltűnésével, vagy az Áruló szívvel. A gyilkos ráveszi Poe-t, hogy krónikása legyen az eseményeknek és megírjon mindent, ami történik. Egyfajta párbaj ez kettejük közt.
Ezt úgy sikerül, hogy elrabolja szíve választottját.
De beteges motivációjára csak a legvégén derül fény…

Nyomokat hagy az utána kajtatóknak, mely elvezetheti őket a túszához. A mozi e része elég jól kivitelezett, egyetlen dolog zavart. Hiányoltam a sötétséget, a misztikumot, a homályt.
Nem nyomaszt a film, pedig ez igazán elvárható lett volna, pláne témáját tekintve. Olyasmire számítottam, mint
A pokolból című film volt, de ez ahhoz képest gyerekmese. Nagy kár, mert sokkal komorabb atmoszférával el lehetett volna feledtetni a történet apróbb egyenetlenségeit. Bár igazság szerint ezek még így sem olyan szembeötlőek.
Az alkotás le tudja kötni a nézőket, de Poe munkásságát alapul véve, azért jócskán elmarad az elvárhatótól.
Nem nagyon borzongat, érdekes ugyan, de izgulja ki magát az ember alsójából.
Nyelvezetén is lett volna mit javítani, mert egy-két kifejezés nem illett a korba, sőt az újságok címlapján virító hatalmas ’Serial killer’ (vagyis Sorozatgyilkos) felirat is téves, hiszen ez a kifejezés csak a 20. században találtatott fel.

Ettől függetlenül, tényleg nem rossz a film, határozottan szórakoztató – kis hibáitól eltekintve – ám mégsem vállalnám az ismételt megnézését.
Nincs benne semmi, ami miatt az ember arra vágyna, hogy még egyszer leüljön elé.
Ötletes, a Poe örökség jellegzetes ízt ad neki, de akkor is csak egy hétköznapi munka, ami javarészt kliséken alapszik. Ezen még a többször elhangzó idézetek sem javítanak.
Viszont jó sok magyar vett részt az elkészítésében, számos honfitársunk neve díszeleg a stáblistán.
Azért jó moziban is benne van a kezünk, nem csak borzalmakban.
A film végeztével én még várnék a kikapcsolással is mert a stáblista előtti vége főcím igazán látványos és az Unkle zenekar remekül eltalált dala, a Burn my shadow még élményszámba megy.

Hasonló tartalmak:

A Kaptár: Megtorlás (Resident Evil: Retribution)

A-fraid — Fri, 08 Feb 2013 14:06:00 +0000

Nagyon nem akartam megnézni ezt a filmet, de úgy voltam vele, ha már az első négy részről került ki poszt, akkor a folytatás már miért maradna el.
Azért ez mégsem az Alkonyat széria, amiből az első éppen elégnek bizonyult.
Paul W. S. Anderson (a legtöbb Resident Evil filmet rendezőként) ismét megkapta a lehetőséget, hogy a szörnyű Három testőr után ott kapja fel a sztori szálait, ahol abba hagyta. Szó szerint, hiszen a szkripteket is maga írta a kétes tehetségű rendező.

Tovább...

Mr. Anderson munkásságát el lehet ismerni, vagy nem. Elismerem, hogy valóban rendezőként dolgozik, és ezzel keresi a kenyerét.
De azzal vitatkoznék, hogy jó is abban, amit csinál. Számos csalódást keltő és szenvedést okozó alkotást köszönhetünk neki, mint amilyen A katona, az Alien Vs. Predator – A Halál a Ragadozó ellen, a már említett Három testőr, vagy a két legutóbbi ResEvil-mozi.
Ezek a filmek csupán a látvány elemek és a költségvetésük miatt nem B-kategóriásak.
Viszont gyengék. Harmatos szkriptek, hozzá nem értő rendezés, klisék klisék hátán.

Az első Kaptár után – szintén P.W.S. Anderson – rohamosan csökkent a folytatások színvonala és már a negyedik felvonás (ami talán a legrosszabb volt) óta ott tartunk, hogy igazából már csak azért csavargatják a sztorit, hogy az utolsó filléreket is kifacsarják belőle.
Ennek pedig az éppen aktuális epizód látta kárát, – Na, meg az egész széria! – hiszen ebben aztán nagyon megmutatkozik ötlettelenség. És ha nincs ötlet, akkor a megnyugtató és jól bevált (?) sablonokhoz nyúlnak. Ebben Anderson nagyon jó. Önmagát ismételni nagyon ügyesen tudja.

Mivel már az ötödik fejezetnél járunk a szanaszét mócsingolt történetben, így kell egy kis memóriaélénkítés. Ezt egy rövid összefoglalóval elintézték, majd ott kapcsolódunk be, ahol az előző rész befejeződött. Az előzetesekben látott nagy pusztítással kezdenek, majd főszereplőnk, Alice (ki egybe nőtt Milla Jovovich-csal) idilli környezetben ébred. Sehol a szado-mazo ruha, stukker, puha ágy, oldalán egy (ismerős) férfi, a másik szobában a kislánya szuszog. Csodálatos otthonában csodálatosat reggeliznek, boldog a család, majd a következő pillanatban éles váltás: Rájuk rontanak a zombik.
Aztán persze felébred és Andersonnak volt pofája szinte egy az egyben lekoppintani az első Kaptár hasonló jelenetét.
Nem baj, nem ez lesz az egyetlen dolog, amit láttunk már.
Alice az Umbrella vállalat kísérleti telepén rekedt, onnan igyekszik kijutni.
A gusztustalan ismétlések mellett egyetlen bosszantóbb dolog van. Az érthetetlen csavarok, mint amilyen a gonosznak beállított Wesker pálfordulása, aki mentőcsapatot küld Alice-ért.
Alice tehát igyekszik kijutni a központból, de ehhez különös szimulációkra szolgáló helyszíneken keresztül kell átvágnia és mindegyik helyen komoly akadályokba ütközik, amit a Vörös királynő görget az útjába.
A film lényegében annyi, hogy mennek egyik helyről a másikra és mindegyik helyszínen harcolnak egy adagot. Alice mellé csatlakozik Ada Wong, (Bingbing Li) akiről már felidézni sem tudom, hogy mi a fenét keresett ott. Emellé még egy kislányt is magukkal hurcolnak, csak hogy meglegyen a ’gyereket nem hagyunk hátra’ érzelmi szál. Bár tudnám ez minek kellett?

A zombikon kívül egyéb nehezítés is akad, még pedig egy-két rég nem látott, vagy halálból visszatért karakter személyében, ami szintén egy béna húzás, ami csak az ötlettelenséget emeli ki, ahelyett, hogy érdekes fordulatként szolgáljon. Nem csak Rain (Michelle Rodriguez) tér vissza, de Jill, (Sienna Guillory) Luther, (Boris Kodjoe) Carlos (Oded Fehr) és Shade (Colin Salmon).

Sajnos az egész produkció nem más, mint a sorozat egyes részeinek átismétlése egy gyenge és suta kerettörténettel, amit csak úgy tessék-lássék ráhegesztettek, hogy folytatásnak látszódjon.
A sztori végül kilyukad egy újabb folytatás beígéréséhez, mivel odakint háborús állapotok uralkodnak, a szörnyek a világ elözönlésével fenyegetnek. Harcra fel!

Reméljük a hatodik rész, amit szintén Anderson rendez majd, a befejezés lesz. Érthetetlen, hogy hová húzzák ezt a szenvedést. Hogy minek? Azt tudjuk jól.
Pénzért mi másért és egy pillanatig sem zavartatják magukat, hogy amit kiadnak a kezükből az egy kritikán aluli fércmunka. Ezerszer elhasznált sablon elemekből felépítve, kidolgozatlan szereplőkkel (kivétel a főszereplő) és a rendező nem átallotta önmagát is lemásolni. Mind a lézer csapda, mind a régi karakterek értelmetlen visszahozása, a Vörös királynő hatásvadász szövege: „Mind itt haltok meg!”, etc.
Sorolhatnám a primitívségre utaló jeleket. De mivel így is többet foglalkoztam az alkotással, mint amennyit megérdemel, így le is zárnám a véleményemet.
A film szörnyű. Ötlettelen, ha nem lenne benne látvány és akció, akkor elviselhetetlen lenne, és még így is annak határvidékén andalog. Anderson rossz rendező, ezt nem lehet nem elismerni, írónak is pocsék.
A történetet már nem lehet úgy folytatni tovább, hogy ne váljon nevetségessé.
Sikeresen hazavágták a Resident Evil franchise-t. Arról nem beszélve, hogy:

Mégis mi a bánatot toroltak meg?

Hasonló tartalmak:

A Titánok Haragja (Wrath of the Titans)

A-fraid — Thu, 24 Jan 2013 09:01:19 +0000

Egyesek még emlékezhetnek – bár nem volt igazán emlékezetes darab –
A Titánok harca című blockbusterre, ami az azonos című alkotást dolgozta fel. Na, már az sem volt valami nagy ötlet!
Mármint a film leforgatása – bár az még ötletnek jó lett volna.
Ha őszinték akarunk lenni, akkor a fő és egyetlen gond az volt, ahogy kivitelezték az egészet. A végeredmény igen csak kétes lett.
Mindezek után vették a fáradtságot és a bátorságot, hogy folytatást készítsenek annak a filmnek, aminek nem kellett volna. Vagyis megszületett egy iszonyú gyenge és unalmas baromság, amire milliókat vertek el. Egy újabb közröhej, ami egész egyszerűen buta lett. Annyira gyenge, hogy már fárasztó nézni is.
De a legnagyobb gond, hogy pontról pontra tudtam mit fogok kapni.

Felmerül a kérdés…

Akkor mégis mi a bánatnak néztem meg?

Egyrészt, mert így legalább kibírom rakni duplába a másik fossal, a szintén folytatás A Szellemlovas: A bosszú erejével. Végül nem duplába tettem ki, de ez nem is lényeges...
Továbbá ilyen filmek esetében szinte – bár távol áll tőlem az ilyesmi – kötelességemnek érzem, hogy megóvjam embertársaimat az ilyen filmektől.
Persze tudom én, hogy ízlések és pofonok…
de ekkora pofon?

Azzal kapjuk fel a történet fonalát, hogy Sam Worthington, alias Perzeusz eltemeti Gemma Artertont, az előző epizódbéli szerelmét, aki egy gyermeket szült neki, Hélioszt. A görög nevekkel való kavarást már most elkezdik…
Emberként élnek együtt egy kis part menti faluban, ahol halászatból tengődnek és nyilvánvaló, hogy fodrász egy sem tartózkodik a településen. Csendes kis életüket felzavarja, hogy a Tartarosz elszabadul és minden istenek atyja, Kronosz béklyói is gyengülnek, sőt a rém gonosz Hádész, és a háború istene, Árész is az ő oldalára áll. Zeusz fogságba kerül és haldoklik, (!) míg Poszeidón már a produkció legelején meghal (!!). Ő hörgi el utolsó leheletével a teendőket:
Le kell menni az Alvilágba, de előtte el kell menni az Elbukotthoz. Csak hogy azért ne legyen ennyire egyszerű. Egyébként ez az istenek haldokolnak, meghalnak hülyeség már a Halhatatlanokban is megvolt. Ott sem értettem, hiszen az istenek elemi jellemzője az, hogy nem halhatnak meg, de ez ugye Hollywood…

Menet közben felveszik az apja ellen lázadó Poszeidón-fi félistent, Agenort, (Toby Kebbel) aki egyébként a „kötelező mókamiki” a moziban.
De ha már sablonok, akkor végre valahára közelítünk az eredeti mitológiához, hiszen beköszön a sztoriba Androméda (Rosamund Pike). Személyében a teljesen kidolgozatlan, de muszáj-kategóriás szerelmi szál egyik végét köszönthetjük.
A másik vége, természetesen Perzeusz, aki elhantolt nejét siratja, miközben egyáltalán nem akarja a nyakába venni – megint – egész Hellász és az istenek minden nyűgét. De persze megteszi..
A nagy utazás során összefutnak Héphaisztosszal is, aki beengedi őket a Tartaroszba vezető labirintusba is, amiben ott flangál a Minotaurusz (itt is van némi kavar).
Akad itt még Küklopsz is, de most legalább Dzsinnek nincsenek…
Ja, és majd elfelejtettem! Mindaz nem elég, hogy átverekedjék magukat ennyi veszélyen, még az istenek fegyvereit is össze kell szedniük és összeállítani belőlük a Trium-csillagszórót, mert csak az képes végezni Kronosszal. Aztán persze van apa-fia dráma – Perszeusz és Zeusz (Liam Neeson) közt.
Vagy testvér-testvér dráma Zeusz és Hádész közt, utóbbit ismét Ralph Fiennes alakította.
Nagy-nagy epikus csatával zárul a mozi, amire egyébként egy deka nem sok, annyi isten sem maradt, a befejezés a jól megszokott gusztustalan sablonnal zárul.
Fél Hellász romokban, mindenki meghalt, akinek kellett, mindenki kibékült testvérrel, apával, akinek kellett, mindenki szerelembe esik, akinek kell, egyedül a néző nem azt kapja, ami neki kell. Illetve, ha elég neki a látvány, – amire megint nem lehet panasz – az ostoba, bután összekapart történet, a hülyeség halmaz, akkor ez a film mindezt nyújtani tudja, még pedig magas „színvonalon”. Abban azért megegyezhetünk, hogy túl magas volumenrőll itt nem lehet szó, az egész egy felháborító ostobaság, közhelyes hülyeségek egymásra hányása, egy divatos és unalmas, ötlettelen panelekből összetákolt szar. Ki is mondom, mert ez e a film valóban szar, egyszerűen kritikán aluli az egész produkció, ismételten kicsalták az emberek pénzét és cserébe semmit sem adtak.
És elismerem, hogy egy drága amerikai produkcióról van szó, ami nem akármi, szóval nem egy B-kategória. Ám mégis indokoltnak érzem a ’szar film’ címkét, mivel ez a mozi minden tekintetben kiérdemli.

Hasonló tartalmak: