romantikus

Larry Crowne

A-fraid — Mon, 10 Jun 2013 15:40:49 +0000

Tom Hanks második megrendezett mozija sem az a kirobbanó siker.
A mozikban azért decensen teljesített, de ez nem az megríkató, katartikus alkotás, pedig akár még az is lehetett volna.
Az ötvenes férfi újrakezdését taglaló sztoriba lehetett volna egy kicsivel több drámaiságot csempészni, akkor igazán jó lehetett volna. Így azonban csak egy ilyen-olyan alkotás. Egy kicsit dráma, egy kicsit vígjáték, de valami érezhetően nem állt össze.

Nem csak a 20 éveseké a világ…

Hanks ismét nagyon egyszerű dolgokra törekedett és ebben Nia Vardalos is segített, már ami a forgatókönyvet illeti. Hanks is bele-beleírt, majd helyet foglalt a rendezői székben.
Szerepe szerint egy kissé mafla, kicsit esetlen, de jó szándékú és intelligens ötvenes éveiben járó férfit alakít, akiről a mozi a címét is kapta:

Larry Crowne-t.

Ez a férfi hosszú évek óta egy bevásárló központban dolgozik, ahol megbízható és hozzáértő munkaerőként számolnak vele. De kíméletlenül kirúgják, arra hivatkozva, hogy nincsen diplomája.
Egyedül él és most már munkája sincs, elvesztette azt a keveset is, ami eddig kitöltötte az életét.
Anyagilag teljesen lerobbant, nincs egy vasa se, szegényes kis életét kirántották alóla és mindent újra kell kezdenie. Crowne azonban nem kesereg, hanem összekapja magát és úgy boldogul, ahogy tud.
Elad pár dolgot, kocsiját robogóra cseréli, munkakereséshez lát, és beiratkozik az egyetemre.

Az életét megváltoztató események ekkor kezdődnek el. Megismerkedik egy fiatal egyetemista lánnyal, Taliával (Gugu Mbatha-Raw) aki felrázza és rugdossa a gyámoltalan férfit.
Lényegében neki köszönhető, hogy Larry megfiatalodási folyamata elkezdődik.
A másik felelős pedig Julia Roberts, illetve a karaktere, Mercedes, aki a tanára lesz az egyetemen. Ez a nő is legalább olyan kisiklott figura, mint Crowne, annyi különbséggel, hogy már elsüllyedt az önsajnálatban. Míg Larry azon van, hogy talpra álljon, addig Ms. Tainot egyre közelebb táncol a szakadékhoz. Emiatt mihaszna férje okolható, (Bryan Cranston) és az alkohol. Na meg, hogy már sem a tanítást nem szereti, sem önmagát. Ám a főhősünk mellett Roberts karaktere eltörpül, érezhetően nem rá hegyezték ki a történetet, a lényeg Hanks és nem Roberts. Ez meg is látszik, mivel a két szereplő között nem épül ki az a kapcsolat, ami végül egymásba habarodásokhuz vezet.
Crowne ugyanis nem csak a fiatalokkal találja meg a közös hangot, hanem a tanár nénivel is.

Igazából nem sok ragoznivaló van ezen. A Roberts és Hanks fémjelezte mozi egy nagyon egyszerű produkció. Egy hétköznapi ember újrakezdéséről, illetve arról szól, hogy az életnek csak a halál vet véget.
Történhet velünk bármi, mindig van rá mód, hogy felálljunk a padlóról.
Nem érdemes tőle sokat várni és akkor nem ér minket nagy csalódás. Se nem dráma, se nem vígjáték.
Hanks remekül hozza az esetlen és mókás karaktert, ami egyébként mindig is jól állt neki, egyszóval kisujjból játszik. Ellenben a másik nagy név, a nő főszereplőnk, Julia Roberts már nem tud lubickolni.
Ez nem feltétlenül az ő hibája, hiszen a figurája nem olyan kidolgozott, bár egy olyan kaliberű aktornak, mint ő nem kellene, hogy gondot okozzon egy ilyen szerep. Valami mégsem stimmel.
Mindenki más, eltűnik a két színész óriás mellett. Tisztességgel helytállnak, de ez egy főszereplőkre írt történet, amiben a mellékszereplőknek nincs helye kibontakozni.
A Larry Crowne egy nagyon puritán mozi, nincs benne semmi felvágás, minden felesleges sallangot kihagytak belőle – talán ezáltal rendesen kitölteni sem sikerült – és azért a sablongyár is rajta hagyta a keze nyomát. De azért mégis el kell ismerni, hogy kellemes volt megnézni.
Nem ülnék le elé még egyszer, de ezt az egyet nem bántam meg.

Hasonló tartalmak:

A nagy Gatsby (The Great Gatsby)

berkg — Wed, 22 May 2013 13:07:07 +0000

A nagy Gatsby című regény repítette F. Scott Fiztgeraldot a pályája csúcsára. A történetben minden benne van, amit amerikai álomnak lehet nevezni. Ezt a remekművet újra a mozivászonra álmodta Baz Luhrmann.

http://www.youtube.com/watch?v=DP4HjDNCijw

Tovább...

rendező: Baz Luhrmann
író: F. Scott Fitzgerald
forgatókönyvíró: Baz Luhrmann, Craig Pearce
zeneszerző: Craig Armstrong
operatőr: Simon Duggan
producer: Lucy Fisher, Catherine Knapman, Baz Luhrmann, Catherine Martin, Douglas Wick
vágó: Jason Ballantine, Jonathan Redmond, Matt Villa

szereplő(k):
Leonardo DiCaprio (Jay Gatsby)
Carey Mulligan (Daisy Buchanan)
Tobey Maguire (Nick Carraway)
Isla Fisher (Myrtle Wilson)
Joel Edgerton (Tom Buchanan)
Amitabh Bachchan (Meyer Wolfsheim)
Jason Clarke (George Wilson)
Callan McAuliffe (fiatalkori Jay Gatsby)

A film a 20-as évekbe kalauzol minket, ahol feltárul előttünk az ambíció és a hatalom világa. Bemutatja a korlátlan lehetőségekkel kecsegtető Amerikát, ahol nincsenek gátak és lehetetlenek. A film XXI. században élő emberek számára is fontosnak számítő kérdéseket boncolgat. Megvalósítható a lehetetlen? Tudunk-e élni az újrakezdés lehetőségével?
A történet magávalragadó, szerethető és csábító az egyszerű földi halandók számára.

A történet narrátora Nick Carraway, aki elmeséli, hogy a Gatsby-vel kötött barátsága, hogyan változtatta meg az életét.
A főszereplő Jay Gatsby, aki New York környéki kastélyában él, a múltját homály fedi, vagyona ismeretlen eredetű. Különös, magányos férfi, aki nagyon tud élni, ennek ékes bizonyítéka, hogy hétről hétre luxus partikat szervez, ahol a város krémje pezsgőtől bódult állapotban a gátlásokat levetkőzve hajnalig bulizik.
Egy napon megismerkedik Nickkel a szomszédjába költözött hétköznapi életet élő, brókerként dolgozó sráccal. Neki árulja el, hogy furcsa szokásainak hátterében a fiatalkori szerelme áll. Egész életét arra tette fel, hogy őt visszaszerezze.
Ám amikor találkozik a lánnyal és annak férjével a történet más irányt vesz, mint ahogy azt évekig tervezte. A szerelem újra fellángol, a problémát csak az jelenti, hogy Gatsby felépített egy álom világot, arra azonban képtelen, hogy bárki kedvéért ezen egy hajszálnyit is változtasson. Ennek köszönhetően drámai fordulatot vesznek az események, a határtalan boldogság illúziója szertefoszlik és helyébe lép a szürke komorság.

Baz Luhrmann beleszövi a filmbe a Moulin Rouge erotikus, kicsapongó party hangulatát, valamint a Rómeó és Júlia tragikus szerelem érzését.
Leonardo DiCaprio személyesíti meg a legösszetettebb karaktert, így a Django elszabadul után újra megcsillanthatta színészi zsenialitását. Nagyszerűen alakítja a szegény sorból származó fiúcskát, aki elemi erővel próbál beilleszkedni a társadalomba, a sima modorú, gazdag úriembert, a szeretett hölgyért bármire képes szerelmes férfit, az álomvilágban élő kisfiút...Nem fér kétség hozzá, hogy a film sikere részben neki köszönhető.

A filmet a zene teszi még varázslatosabbá. Jay-Z, Kanye West, Beyoncé & André 3000, Lana Del Rey, Gotye és a The xx színesítik a zenei palettát, akik egyedi stílusú átdolgozásaikkal még közelebb hozzák a nézők számára a 20-as évek zenéit.
http://www.youtube.com/watch?v=yoj2I6ZJLx8
http://www.youtube.com/watch?v=O9xKZPd4w3A
Hogy kiknek ajánlom a filmet? Romantikusoknak, álmodozóknak, zene fanatikusoknak, party arcoknak, de leginkább azoknak akik egy pár óra erejéig belekóstolnának a 20-as évek gazdag, pazar és féktelen világába.

Kapcsolódó linkek:
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Great_Gatsby_(2013_film)

http://sorozatportal.hu/content/csod%C3%A1latos-p%C3%B3kember-amazing-spider-man-2012-%C3%BAjrat%C3%B6ltve

Hasonló tartalmak:

Üss vagy Fuss! (Hit and Run)

A-fraid — Tue, 26 Mar 2013 14:04:27 +0000

Érdekes kis film ez, nem egy nagy dobás, nem is a jobb fajta, de mégis szórakoztat, leköt. Műfaját sem olyan egyszerű belőni, de engem inkább romantikus vígjátékra emlékeztet, és ha ez így van, akkor van szerencsém egy olyan darabot bemutatni a műfajban, ami jól sikerült.
Nem sablonmentes ugyan, – de mi az manapság – viszont megmosolyogtat.

Tovább...

A rendező-forgatókönyvíró Dax Shepard, ki egyben a főszereplő is, nem először rendez és ír, de első produkciója a Brother’s Justice nem jutott el hozzánk. A főleg vígjátékokban játszó színész viszont most remek gárdát szedett össze maga köré és a sztori is egészen jól sikerült.

Szerepe szerint egy Charles Bronson (:D) nevű férfit játszik, aki egy poros kisvárosban lakik, ahol boldogan él barátnőjével, Annie-vel (Kristen Bell) egészen addig, míg a lány, aki erőszakmentes konfliktuskezelésből diplomázott (:D) nem kap egy álláslehetőséget Los Angelesben. Az viszont messze van és nem akarja elhagyni barátját sem, akivel olyan jól alakultak a dolgok.
Miért ne mehetne vele a férfi? Ez egy darabig nem derül ki, de hamar elárulják, hiszen egyetlen jó barátja, Randy (Tom Arnold) megjelenik önmagát irányító kocsijával, magától elsülő stukkerével és a néző megtudja, hogy ez a szerencsétlen alak rendőrbíró, aki a tanúvédelmi programon belül Charlie életéért felel, aki mellesleg igazi nevén Yul Perrkins. A férfi igyekszik maga mögött hagyni a múltját, amire egyáltalán nem büszke. Attól is fél, hogy barátnője elhagyná, ha megtudná, milyen ember is volt.
Ő viszont már megváltozott, új életet kezdett szeretett nője oldalán, de a Los Angeles-i munkalehetőség kiszaggatja megszokott nyugalmából és szerelme kedvéért hajlandó visszatérni a számára életveszélyes városba.

Együtt indulnak el Yul vagány kocsijával, amit még az apjával együtt épített, de közbeszól a lány volt barátja (Michael Rosenbaum) – igen, ő volt a Smallville Lex Luthorja, így hajjal én sem ismertem meg.
Tudomást szerezve a párocska tervéről, vad féltékenységében, felkeresi azokat az embereket, akik megorroltak főszereplőnkre és értesíti őket, hogy a férfi hamarosan az angyalok városába érkezik.
A Bradley Cooper formálta kemény és laza Dmitri a páros nyomába ered, mivel szeretné felelősségre vonni egykori barátját, Yult a régi szép idők miatt. De a volt barát is csatlakozik a kergetőzéshez, illetve a rendőrbíró, majd egy homokos rendőr és a társa, szóval a nagy üldözés közepette összegyűlnek a népek.
Ezalatt a főszereplő páros között előkerül a bizalom kérdése is, a rejtegetett múlt is előmászik a leplek alól, megismerjük a férfi múltját, a kapcsolatokat, az összefüggéseket, mindezt viszont humorral és remek autósüldözésekkel tálalják, úgy hogy a romantikus vonal elenyésző. Megmaradta a sablon menti felületességnél. De nem is ettől lesz említésre méltó a produkció. Inkább attól a tulajdonságától, hogy jól hozza össze a szereplőket, akik (melyik kidolgozottabb, melyik kevésbé) személyiségükkel becsempészik a bohóságokat a történetbe. Nem fogunk a hasunkat fogva hahotázni, mert ez nem az a harsány típusú komédia, csak amolyan visszafogott, kellemes kis mozi, ami azért egy-két tréfásabb jelenettel feldobja a hangulatunkat.
Kicsit hosszan készít elő, de aztán a tárgyalás már elég izgalmas. Kiszámítható ugyan, nem tartogat meglepetéseket, de mégis mulattat. Arnold megjelenései mindig potenciális tréfaforrások, de a homokos zsaru, vagy Dmitri karaktere is jó pillanatokat okoz. Főleg hogy az említett szereplőkön kívül még olyan színészek is megfordulnak a filmben, mint Beau Bridges, Kristin Chenoweth, David Koechner, Sean P. Hayes vagy Jason Bateman, akinek a jelenete parádés.
Nem az a film, amit az ember újranézne sok-sok évvel később is, de azért elmegy és nem okoz csalódást.

Hasonló tartalmak:

Szökőhév (Leap Year)

A-fraid — Thu, 14 Feb 2013 09:26:22 +0000

Eredetileg a tavalyi Valentin napra terveztem ezt a kritikát, de közbe jött egy-két apróság, ami miatt nem tudtam kitenni. Az egyik, hogy nem írtam meg időben, a másik pedig pont ebből következik: Nem volt időm.
De most eljutottam idáig, szóval nyugodt lélekkel prezentálhatok egy egészen tűrhető romantikus vígjátékot. Jó pár éve ömlesztik a nyakunkba a rosszabbnál rosszabb – pár kivételtől eltekintve – szerelem-mozikat. Ilyenkor üdítően hat egy ilyen alkotás, ami ugyan követi a trendeket, de mégis fellelhető benne némi frissesség. Nem mondanám eredetinek, de olyan jó kis közepes, nem akarja az ember letépni a skalpját a számtalan hülyeségtől. Jópofa, a helyszínválasztás kiváló, a főszereplő páros szimpatikus, jól mutatnak egymás mellett.
Nem hinném, hogy ennél többet várhatnánk a műfajtól.

’Hozzám jössz… férjül?’

Anand Tucker elmondhatja magáról, hogy egy jó kis romantikus vígjáték rendezője, és mivel ezt nem sokan mondhatják el az utóbbi időben, ez elég jó fényt vet rá.
Egyfelől a megszokottat kapja a néző, hiszen klisékövető magatartás jellemzi az alkotást, hiszen minden úgy történik, ahogy azt az ilyen moziknál megszokhattuk.
A főszereplők eleinte nem kedvelik egymást, nem is akarják a másikat, csak összekényszerülnek, majd elkezdenek összeismerkedni, végül kihajtanak a gyengéd érzelmek, összevesznek, majd egymáséi lesznek. E téren ne várjunk tehát katarzisba hajló érzelemrobbanást.
Másfelől viszont a két főszereplő ügyesen teszi a dolgát, szimpatikusak, együtt játszanak és nem egymás mellett. Amy Adams testhez álló szerepet kapott, illik hozzá az esetlen, városi lány szerepe, aki mindent megtesz, hogy megszerezze az ujjára azt a bizonyos gyűrűt. Társa a gyötrelmekben, pedig Declan (Matthew Goode), akin úgy áll a kiábrándult, cinikus férfi karakter, mintha ráöntötték volna.

Történetünk kezdetekor, Anna (Adams) reménykedve várja, hogy szerelme (Adam Scott) megkérje végre a kacsóját, ám ez nem következik be. A csalódott lány egy régi ír legendára, illetve babonára alapozva
– miszerint egy ősi ír hagyomány alapján szökőévben, február 29.-én, egy nő is megkérheti a férfi kezét – imádottja után utazik Dublinba, hogy „kikényszerítse” a kézfogót.
Ám az oltárig vezető út, szenvedéssel és problémákkal van kikövezve.
Egy aprócska porfészekben reked, az isten háta mögött. Ekkor találkozik Declan-nel, a ráspoly modorú helyi sármőrrel, aki felajánlja, hogy elfuvarozza a városba. Ezzel kezdetét veszi a mizériákkal tarkított utazás az elképesztően gyönyörű ír tájakon.
Remek ötlet volt az ír vidéken forgatni, szemet gyönyörködtetőek a helyszínek, ezt is a produkció javára lehet, és kell írni. Emellé még megismerkedhetünk valamelyest az ír néppel is, persze túlzó ez a bemutatás, hiszen a poénokat szolgálja. De a kellemes hangulat megalapozásához elengedhetetlen.

Szereplőink eleinte csak kínlódnak egymással, a betondzsungelhez szokott Anna, kikerülvén komfort zónájából, szó szerint szenved, míg Declan felhőtlenül szórakozik a nyafka lányon, de persze azért segít neki. Utazásuk során persze elengedhetetlenül egymásba habarodnak és a kézkérés sem marad el. A vég, bimbózó szerelemben csúcsosodik ki.
Tipikus film a Szökőhév, de el kell ismerni, hogy a legtöbb poén megüti a szintet, emellett még szórakoztató is. Az ember nem bánja, hogy végignézte, kellemes atmoszférájú romantikus vígjáték ez, ami azonban megvilágítja, hogy a nők hajlamosak sápítozni a romantika után, miközben fel sem ismerik az igazi romantikát. Ezért nyilvánvalóan ezek az alkotások okolhatóak, mert tucat számra ontják magukból a közhelyeket, így már mi is csak ezekben tudunk gondolkozni.

Hasonló tartalmak:

Udvarlót Karácsonyra (A Boyfriend for Christmas)

A-fraid — Fri, 28 Dec 2012 10:09:30 +0000

A megszokotthoz képest később jelentkezem a karácsonyi filmekkel, de elég lóti-futira sikeredett ez az ünnep. Nem nagyon volt időm, de a soron következő alkotással szeretném gyarapítani a karácsonyi tartalmakat.
Részben a téma miatt, részben pedig így emlékeznénk meg a közelmúltban elhunyt Charles Durningről.

Tovább...

E film teljes mértékben tipikus, már amennyiben Tv-filmekről, azokon belül is az ünnepi témájú darabokról van szó. Ez a 2004-es Hallmarkos produkció nagyon egyszerű sablonokkal dolgozik.
Adott egy kislány, aki a Mikulástól udvarlót kér és meg is kapja, annyi csavarral, hogy húsz évet kell várnia rá, mert a két szív akkorra érik meg a szerelemre.
A történet természetesen húsz év múlva folytatódik, amikor is főszereplőnőnk harmincas, egyedülálló jogászként
(Kelli Williams) éli életét, aki éppen egy anyának segít visszaszereznie a gyermekeit, hogy együtt töltsék a Karácsonyt. Ám az ügyüket felkaroló pro bono ügyvéd, Hughes (Patrick Muldoon) elkésik egy nagyszabású ügy megtárgyalása miatt.
Emiatt a nő berág a férfira, ez pedig azért lényeges, mert az ünnep alatt a Télapó (Charles Durning) összehozza őket. A férfi és a nő útja keresztezi egymást (illetve már keresztezte is, mivel gyerekkorukban találkoztak már), amibe az piros ruhás öreg aktívan belejátszik.
Egymásra találnak, együtt töltik el az ünnepet, először kettecskén, majd a lány szüleinél is hepajkodnak egy adagot. És rá kell döbbenniük, hogy nagyon is egymáshoz illenek. Mindenben passzolnak, sőt a férfit még a szülők is imádják. Elvégre a nők álma az ipse, (vagyis nem lehet igaz) hiszen házias, jóképű, jó humorú, jól bánik a gyerekekkel és még önkéntes munkákat is bevállal, egy morális idol.
Persze egy ilyen filmben simán elfér egy ilyen alak is.

Azért szerelmük beteljesüléshez rögös út vezet, hiszen megjelenik a nő egykori szerelme is, akinek eltökélt szándéka, hogy visszaszerezze egykori barátnőjét, és ott van még a kötelező sablon hazugság-félreértés is, ami a legtöbb romantikus film sajátja. S ez megnehezíti kettejük bimbózó kapcsolatát.
De szerencsére Téltata időről időre megjelenik, hogy egyengesse az útjukat egymás felé.
Hiszen, ahogy azt kell, a hazugság kiderül és jön a szokásos örökharag, menjapokolba!
Ám, ahogy az szintén lenni szokott, menetrendszerűen érkezik a nagy összeborulás is, az egymás után rohangálás, az igaz szerelem beteljesülése is.

A végét a nagy drámával és béküléssel egy kicsit össze is csapták, mintha csak gyorsan le akarták volna zárni a filmet.
Egyértelmű, hogy ezt sem a filmes Hall of Fame-be szánták, nem is az a kaliber, de arra tökéletesen alkalmas, hogy az ünnep közeledtével, vagy múltával leadják a Tv-ben, vagy esetleg megtekintsük otthon. Egynek jó, ahogy mondani szoktam.
A színészek sem verik le a lécet, bár nem is került az magasra, jól illeszkednek ebbe a szabványszerű karácsonyi történetbe. Charles Durning pedig Télapóként jól megállja a helyét, nem is először bújt a jóságos bőrébe és a több, mint 200 filmben játszó, két Oscárra jelölt színész, valami bizarr módon éppen idén Szenteste hunyt el. Azt hiszem, rá sem emiatt a mozi miatt fogunk emlékezni.
Mégis, ha valami karácsonyi témájú alkotásra vágyódnánk így az ünnepek tájékán, akkor ez a mozi sem méltatlanabb a választásra, mint akármelyik másik.

Hasonló tartalmak:

A némafilmes (The artist)

A-fraid — Tue, 02 Oct 2012 15:11:48 +0000

Még egy Oscar-jelölt alkotás következik, mégpedig az Oscar-gála legnagyobb sikere. Az öt díjjal kitüntetett filmet Michel Hazanavicius rendezte, aki ezzel, az ismeretlenségből a rivadafénybe lépett. Alkotása merész - a mozikban nem is kedvelték - hiszen a látvány és a green box-érában nyúlt egy rég letűnt módszerhez. A szokatlan ábrázolásmód üdítően hat, de szerencsére a két főszereplő is nagyon villog. A mozi kihagyhatatlan!

Feketén-fehéren...

Az eddig ismeretlen Michel Hazanavicius berobbant a filmvilágba – ha csak rövid időre is – hiszen elképesztően merészet húzott. Olyan lapot játszott ki, amire az utóbbi évek filmes partijában nem nagyon, vagy egyáltalán nem volt példa. Fekete-fehér némafilmet forgatott.

A mai látványorientált, színes, szemkápráztató filmek korában egy ilyen alkotás elkészítése, majd a publikumra eresztése nagyon nagy merészség. Erre nincsen igény, hiszen ha lenne, akkor az ilyen produkciókat gyártanák szalagon, ezekkel lenne tele minden mozi programfüzete.
A filmművészet maga mögött hagyta már ezt a kort.
Ez tény, pontosan ezért volt üdítő élmény a látvány, amivel a néző szembesült. Ezt a szakma is megbecsülte, hiszen az öt Oscar is ezt bizonyítja. Köztük a Legjobb filmnek, a Legjobb férfi főszereplőnek és a Legjobb rendezésért járó díjakkal.

Már a főcím során utazhatunk az időben ebbe a páratlanul érdekes és jellegzetes filmes korszakba. A történet igazából egy romantikus szerelemről mesél, amivel már számtalanszor találkoztunk – e téren nem is érdemes újdonságot várni. Amitől más és izgalmas lesz, a mozi az magában a némafilmek korában rejlik. Hiszen egyetlen szó sem hangzik el benne, felirat is kevés van, de az is fekete háttér előtt, abban az olyan ismert, specifikus, cizellált keretben.
Az érzelmek kifejezését a színészekre és a zenére bízták, ami remekül sikerült.
A zene remekül illeszkedik a film stílusához és az időszakhoz, amiben a sztori játszódik.

Főszerepben az Oscar-díjas francia színész Jean Dujardin, aki egy igazi némafilmes sztárt alakít. Minden filmje siker, az emberek rajonganak érte és ő határtalanul élvezi ezt a dicsfényt. Az útjába sodródik egy csinos rajongója, őt az Oscárra jelölt Bérénice Bejo játssza. Kettejük között hamar szárba szökken a szerelem, de kapcsolatuk számos hányattatást kell kibírjon.
Dujardin karaktere, George Valentin, házas ember, híresség, míg Peppy Miller (Bejo) csupán egy közönséges földi halandó. Ez azonban változni kezd, hiszen a filmművészet fejlődése miatt, Valentin egyik pillanatról a másikra elfelejtődik.
A hangos filmek megérkezésével és növekvő népszerűségükkel a színészlegenda nem tud mit kezdeni. Traumaként éli meg, hogy mellőzni kezdik és képtelen érvényesülni az új, immár beszéddel is operáló alkotásokban. Eljárt felette az idő, de ő tovább küszködik, de rendre elbukik.
Az emberek már nem kíváncsiak rá és elkezd lecsúszni a lejtőn.
Eközben Miller kisasszony befut és hatalmas sztár lesz.
Ezt a drámai helyzetet is ügyesen alapozták meg, majd annál is jobban bontakoztatták ki.
Ehhez persze kellett két remek színész. Dujardin nagyon éli a szerepét, lubickol a filmben, egyszerűen élvezet nézni, hogy ez az ipse mit művel ebben a produkcióban.
Szerencsére partnernője, Bejo sem marad el tőle, kettősük kitölti a történetet, elképesztő, amit csinálnak. Amikor együtt táncolnak az lélegzetelállító.
Ilyen szinkron két színész között jó, ha évtizedenként egyszer látható.

Páratlan élmény ez a film, igazán különleges élmény. A korabeli hangulat, a színészek teljesítménye, a rém egyszerű történet és a zene olyan elegyet alkot, amit csak ezekkel a szavakkal lehet leírni:
Rendkívüli, szórakoztató, szenzációs, fenomenális.
Egy kellemes alkotás, ami a humort sem nélkülözi, miközben egyedülállóan vegyíti a romantikus műfajt a drámával és a némafilmek egyedi tulajdonságaival.
Nincs hová ragozni:

A film kihagyhatatlan.

Hasonló tartalmak:

Rabul ejtő Szerelem (Serious Moonlight)

A-fraid — Sat, 25 Aug 2012 10:02:33 +0000

Az IMDB 5.3-as értékelése jócskán csalóka, hiszen ez a film sokkal több egy közepes, hétköznapi alkotásnál. Cheryl Hines a jellegzetes arcú, ám nem túl ismert színésznő első rendezése, amit Adrienne Shelly színész-forgatókönyvíró-rendező szkriptjéből készített. A 2006-ban megboldogult Shelly írta és rendezte egyébként a Pincérlány című filmet is, ami szintén jó a maga nemében.
Ám Hines is remek munkát végzett, ami igazából kis túlzással annyi volt, hogy hagyta a két főszereplőt dolgozni.

Stockholm-szindróma a hétköznapokban.

A film egyszerűen nagyszerű.
A sztori már-már felháborítóan hétköznapi, de ha mondhatjuk így, valós alapokon nyugszik. Könnyedén el lehet képzelni, hogy ilyesmi megeshet a való életben, ahogy igazából meg is esik nap, mint nap.

Eszerint a férfi főszereplő, Timothy Hutton megérkezik a feleségével (Meg Ryan) közös nyaralójába, amihez számtalan kedves – és ahogy utólag kiderül szörnyű – emlék fűződik. A terv az, hogy együtt töltik a hétvégét, és a feleség erre is készül, de a férj máshogy képzeli el.
Egy romantikus éjszakát szándékozik eltölteni a szeretőjével, majd egy búcsúlevelet hagyva a feleségének, lelép Párizsba.
Ám az asszonyka hamarabb érkezik, hogy meglepje urát, ami így nagyon jól sikerül.
A meglepetés kölcsönös, a feleség hirtelen nem is tudja kezelni a helyzetet, fel is lép nála valami rövidtávú elmezavar, amit Ryan remekül hoz. A megzavarodott nő nem hajlandó elismerni, hogy a férjének már nem kell és foglyul ejti és elhatározza, hogy addig nem is engedi szabadon, amíg át nem beszélik a problémákat és a férfi belé nem szeret újra.
Kétségbeesetten próbálkozik, régi képeket mutogat, múltat idéz, sütit süt, az egészben valami abszurd humor. A mozi legelejére jellemző is egyfajta sajátos bohóság, – főleg Ryan karaktere miatt, aki szerencsére megtartotta bájos szeleburdiságát – mely a film során még vissza-visszatér, de ettől függetlenül ez a film nem vígjáték, még ha eleinte annak is tűnik. Elég kemény dráma, de ez igazából sok apróságból vehető észre, illetve némely jelenetben mutatkozik csak meg.

Eleinte még csak a két karakter beszélgetésével telik az idő, a kihűlt kapcsolatuk megtárgyalásával, egymás élveboncolásával. Miközben lassan egyértelművé válik, hogy mindketten hibásak abban, ami velük történt, megnyílnak egymásnak és ismét közel kerülnek a másikhoz.

De hogy ne lehessen egyszerű a történet, megjelenik a szerető (Kristen Bell) és a tapló kertész (Justin Long).
A szerető megjelenése okozta feszültséget azt hiszem, nem kell ecsetelni, ám a kertész felbukkanása sokkal érdekesebb helyzetet teremt, hiszen a srác kiszúrja, hogy mi folyik a házban és úgy dönt, kirabolja a helyet. Majd szépen felstócolja a szereplőket az emeleti mosdóba.
Egyébként Long karaktere is érdekes, hiszen alapvetően csak egy bunkó, de néhány megnyilvánulása bölcsességről tesz tanúbizonyságot, fontos szerepe van abban, hogy a férj rádöbbenjen mit szeretett egykor a nejében.
A két főszereplő, Ryan és Hutton remekel, főleg Ryan, de ők ketten simán elviszik a filmet, uralják a produkció egészét, kitöltik a történetet.
Nagyon jók a jelenetek, nem csak Ryan és Hutton közös jelenetei, de előbbi nem akármilyen alakítást nyújt a Bell-el első közös jelenetében a filmben. Az a kedvesség, amivel a férje szeretőjéhez viszonyul, és ahogy az egészet finoman körbelengi az az illó őrület, ami ezekre a tettekre ragadtatta.
Ryan nem akárki és ezt be is bizonyítja, hiszen nem akárhogy formálja meg a figuráját.
A film befejezése is egészen érdekesre sikeredett, nem szokványos.
Erős film, egyszerre nevettet meg és szomorít el. Poénokkal árnyalt dráma, – kb. így kell ezt a műfajt csinálni – ami kikapcsolja az embert miközben teljesen hétköznapi emberek, teljesen hétköznapi problémáit nézi, teljesen extrém helyzetben. Igazán jó mozi, amit nem érdemes kihagyni, mert tényleg élményszámba megy.

Hasonló tartalmak:

2046

A-fraid — Wed, 22 Feb 2012 09:17:01 +0000

Kifejezetten különleges filmmel jelentkezem most. Wong Kar Wai-t nagy tehetségű, stílusos rendezőként tartják számon, amiben el kell ismerni, van valami. Még régebben akadtam össze ezzel a filmjével (na, persze nem olyan régen, hiszen 2004-es az alkotás) és mostanában ismét belefutottam.
Azt rögtön le kell szögezni, hogy az előzetes nagyon becsapós.
Nem azt kapja az ember, amire számít.
Hogy a végeredmény jobb, vagy rosszabb, azt majd mindenki eldönti maga.
Az viszont kétségtelen, hogy a 2046 egy nagyon egyedi hangulatú és stílusú romantikus dráma, helyenként körbefújva némi megfoghatatlan sci-fi illattal: Ennek eredménye egy szokatlan mozi.

Mit talál az ember 2046-ban?

Wong Kar Wai írt egy fura forgatókönyvet, majd egy annál is furább filmet rendezett belőle, ami két korábbi alkotásának, a Vadító szép napoknak és a Szerelemre hangolva című filmeknek a folytatása.
Hogy ez valóban így van-e, nem tudhatom, mivel a két előzmény mozit nem láttam – de ami késik, nem múlik.
Engem megragadott a rendező stílusa és a történet bemutatásának módja.
Tulajdonképpen ez is csak a szerelemmel foglalkozik, illetve a bánat és a szenvedés tárgyát járkálja körbe.
„Nincsen rózsa tövis nélkül.”, „A szerelem fáj!” és a többi közhely, a könyökünkön jönnek már ki ezek.
De ez a kínai úriember olyan egyedi módszert alkalmaz, hogy az mindenképpen említésre méltó:

A történet rém egyszerű – ezzel együtt ijesztően bonyolult – és további különlegessége, hogy nem igazán lényeges és nem homogén. Lényegében több különböző történetszál váltakozása, időnkénti egybemosódása, ami eléggé megnehezítheti az események értelmezhetőségét.
Főszereplőnk Chow Mo-wan (Tony Leung), aki egy balsorsú író, egy reménytelen szerelmes, egy elveszett lélek, egy viharos tengeren sodródó csónak. Egyszóval összetett személyiség – megfigyelhető egy érdeklődésre számot tartó párhuzam a főszereplő személye és a film között.
Chow beköltözik egy hotel 2046-os szobájába, ahol belevág azonos című regényének megírásába.
Ez a könyv egy férfi utazásáról szól a titokzatos 2046-ba. Időnként egy vonat indul 2046-ba, ahol a pletykák szerint az utasok megtalálhatják elveszett emlékeiket.
Ez a kötet alkotja a mű egyik szálát, a sci-fi vonalat, mely körülbelül az egyórás határ átlépése után jelentkezik intenzívebben. De igazából ez csupán egy érdekesség, egy művészi fogás a mondandó árnyalására. Hiszen a lényeg Chow és az ő élettörténete, az emlékek felidézése, melyben a nők, mint mérföldkövek álldogálnak végig az életútján.

A film során fokozatosan tárul fel előttünk a főhős jelleme, mely valódi, reális ember képét mutatja. Megmutatkozik az önsorsrontás és a gyarlóság sötétebb színezete, vegyülve a karakter időnkénti „színpompásabb” tulajdonságaival. Bemutatva ezáltal, hogy egyetlen ember is lehet annyira sokféle, hogy belekáprázik a szem. Chow egy ilyen figura, egyszerre ébreszt szánalmat, undort és valami elszomorító szimpátiát. Az események, míg térben főként egy helyben játszódnak, addig időben ez nem így van. Alapvetően a 60-as években járunk, de a főhős visszaemlékezései miatt ugrálunk az időben, múltba és jövőbe egyaránt. Ez szintén a követhetőséget nehezíti.
Emellé még hozzávesszük azt is, hogy a történetvezetés kifejezetten vontatott, nehézkes, akkor egy frusztráló mozi képe merülhet fel.
Ez így is van, a 2046 frusztrál.
Mélyen merül meg Chow jellemében, emlékeiben és tudatalattijában (a sci-fi szín) és egy fájdalmas életbe enged betekintést, felfedi egy szenvedélyes, de elveszett ember sorsát.
Korábban úgy fogalmaztam, hogy „a történet nem lényeges”. Ennek oka pedig abban keresendő, hogy az események nem lendületesek, nem emlékezetesek (némely kivételtől eltekintve) valójában elég sterilek, melynek oka elég nyilvánvaló. Kar Wai az érzelmekre fektette a hangsúlyt, azok sajátos hullámhosszán közvetítődik a mondanivaló.
Ez a mondandó a szereplők érzelem világában keresendő.

Ez a film az érzelmek filmje, melyben elejétől a végéig feszítő, emberi és nem utolsó sorban durva emóciók türemkednek elő a visszafogott, noir-os hangulat felszíne alól.

Chow életében számos nő tűnt fel Su Li-zhen (Li Gong, Maggie Cheung), Wang Jing-wen (Faye Wong) és Bai Ling (Ziyi Zhang), kivétel nélkül meghatározóak az életében, de Su Li talán a leglényegesebb, annak ellenére, hogy Bai Ling tűnik fel a legtöbbet.
A 2046 telis-tele van kiváló alakításokkal (főként Ziyi Zhang és Tony Leung), melyek alárendelődtek a finom, de egyben brutális közlendő továbbításának a befogadókhoz.
Remek alkotás, amit a számos díj és jelölés is bizonyít, az azonban tény, hogy nem egyértelmű a produkció. Kissé elvont és sajátos hangulata miatt, nyilvánvalóan nem fog tetszeni mindenkinek.
Ennél fogva csak annak ajánlatos a megtekintés, aki kedveli az ilyen atmoszférával bíró mozikat, bár megjegyzendő, hogy ízig-vérig ázsiai alkotás, ám kiérezhető belőle némi európai fűszerezettség.
Kőkemény dráma az elcsépelt szerelmes közhelyek közül kiemelkedve, megható és átérezhető történet, melyet ural az elvesztett szerelem utáni bánkódás, az iránta érzett bűntudat csendül ki minden pillanatból, miközben végigpereg előttünk egy lázas elme szerelmeinek szomorú meséje.

Hasonló tartalmak:

A Nagy Kvízválasztó (Starter for 10)

A-fraid — Wed, 15 Feb 2012 21:52:53 +0000

E film kissé megtévesztő, hiszen vígjátékként hirdeti magát, miközben komikus elemei nem igazán domborodnak elő. Az egész hangvétele inkább komolyabb.
Én pedig elkövettem azt a hibát, hogy a borzalmas Az idegen után néztem meg, mondván: Ez majd felvidít!
Nem így lett, de ez nem a film hibája, félrecímkézték, mert inkább egy könnyedebb drámának nevezném. Egy tűrhető alkotás egy srácról, aki mindent tudni akart, hogy rájöjjön, mennyire nem tud semmit.

„Amióta csak az eszemet tudom, okos akartam lenni.”

Tom Vaughan első igazi mozi filmje, Tom Hanks producerkedése mellett akár még egészen ígéretes is lehet. A történetet David Nicholls azonos című regénye adja. Ebből az derül ki számomra, hogy vagy Nicholls írása nem túl magával ragadó, vagy az adaptálás siklott félre.
Persze az is lehet, hogy csak Az idegen utóhatásait éltem át alatta…

A főszerepben James McAvoy-t láthatjuk (az X-Men: First Class Xavier profjaként robbant be a köztudatba), aki Brian Jackson bőrébe bújt, aki egy kicsit esetlen, félénk gyerek.
Minden vágya az volt, kölyök kora óta, hogy okos legyen, hogy minden kérdésre tudja a választ. Ennek fényében szorgosan tanult, majd eljött az ideje, hogy egyetemre menjen, ahol bejut az iskola kvíz csapatába. Jobb helyre nem is kerülhetett volna, hogy megmutathassa a világnak tudását. Miközben megpróbálja elkezdeni új életét, hajszolva a tudást, megküzd gyermekkora emlékeivel is, főleg apja személye háborgatja.

Emellett két lány közé keveredik.

Rajong a szép, szőke Alice-ért (Alice Eve), miközben a tökéletesen ellentétes Rebecca-val (Rebecca Hall) is jól megértik egymást. Utóbbi hölgyemény komolyabb szerepet kapott a Tolvajok városában is.
Brian elkeveredik, azt hiszi, hogy a kulcs a boldogsághoz, kizárólag a tudásában lelhető meg.
Eközben Alice-szel sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szerette volna, a tudásba vetett hite megreped, majd összetörik, és rá kell eszmélnie, hogy elejétől kezdve téveszmék rabja volt.
Amit csak lehetett rosszul gondolt, amit a legértékesebbnek tartott, valójában túl volt értékelve és ezért nem vette észre azt, ami igazán fontos, ami igazán számít.
Ez úgy elég romantikusan, szépen hangzik, nem igaz?

Igen, ez egy ilyen meseszerű, kellemesen naiv film. Nem a színészi játékokért fogunk rá emlékezni ezt tény, bár ebben elmentek, inkább a mondanivalója fogja meg egy pillanatra az embert.

- Nem kell minden kérdésre tudni a választ. Néha elég csak a helyes kérdést feltenni. -

Alapjaiban szimpatikus főhősünk körül összeomlik az általa felépített hamis világ és meglátja mögötte a valódit. Ennek fényében nem mondhatnám nyugodt szívvel, hogy ez egy vígjáték.
Elvégre ez egy hatalmas katasztrófa egy ember életében, ám mivel ez nem egy keményvonalas dráma, hát egy-két hellyel-közzel jól eltalált poénnal elveszik az élét az eseményeknek és a végeredmény, egy élvezhető és könnyed mozi. Sablonos végkifejlettel, ám némi levonható tanulsággal.
A történet maga nem a spanyolviasz, de azt hiszem a háttér tartama kivetíthető és alkalmazható az életünkre. Nem hinném, hogy sokan látnánk magunk körül mi az, ami igazán számít, van-e értelme annak, amit teszünk nap nap után. Ne hogy aztán mi is rádöbbenjünk, légvárakat építettünk, aminek hiányzik az alapja. A mi életünk nem egy film.
Ebből azt hiszem, kiderül, hogy ez egy tartalmas, érdemi produkció, amit nyugodtan meg lehet tekinteni.
Ha nem kifejezetten vígjátékot, vagy drámát várunk, akkor kellemes élmény lesz.

Hasonló tartalmak:

Hajrá Bliss!(Whip It)

A-fraid — Mon, 13 Feb 2012 10:53:29 +0000

Két okból figyeltem fel erre a filmre: Az egyik, hogy kedvelem a sportfilmeket, a másik pedig, hogy ez Drew Barrymore első önálló rendezése.
Egy amolyan kisvárosi mese egy lányról, aki kitörne eddigi unalmas életéből, és ehhez a görkorizást választja. Szerelem, csalódás, dráma mindez kemény nőszemélyek tolmácsolásában, Shauna Cross, Derby Girl című regénye alapján.

Guruljunk tovább…

Rögtön az elején leszögezem, hogy Barrymore első filmje jó lett. Az idősödő színésznő úgy látszik direktorként is megállja a helyét, hiszen egy szórakoztató vígjáték-dráma keveréket adott ki a kezei közül. Jó döntésnek bizonyult, hogy a főszerepet a tehetséges Ellen Page-nek adta.

Ez a főszerep pedig egy Bliss nevezetű texasi tinédzser lány, akit akaratos anyja (Marcia Gay Harden) szépségversenyekre rángat el. Az egyébként lázadó jellemmel megáldott/megvert lány, ahogy csak lehet, tiltakozik ez ellen. Börtön számára e kisváros, ahol nem történik semmi, ahol egy büfében dolgozik, ennél ő többre vágyik. Izgalomra, kalandra, ki akar törni a langymeleg idillből. Céljához eszközt is talál, még pedig a görkorcsolyát.
De ez nem közönséges korizás, ez görkori derbi!
Nem, nem, ez bizony kőkemény sport, legalább is igyekeztek úgy bemutatni.
Talán nem is az ő hibájuk, hogy ez nem sikerült…

Bliss elmegy a Csirkészek csapatának válogatójára, összebarátkozik a javarészt középkorú nőkből álló csapat tagjaival. Ezek a nők mind gyermeklelkű felnőttek, alapvetően kedves, ám kemény emberek gyülekezete, akik ebben sportban élik ki magukat, de miközben komolytalankodnak, mindegyiküknek meg van a maga élete.
Bliss bekerül a csapatba, de szülei előtt eltitkolja új hobbiját, mivel úgy sem engednék neki. A sport miatt elhanyagolja barátait, más dolgok válnak fontossá, egészen addig, míg válaszút elé nem érkezik. A félénk lányból – relatíve – tökös nő lesz, sikeres a görderbiben is, de élete egyre csak bonyolódik. A sportban is kihívással találkozik (Juliette Lewis), a kötelező szerelmi szál is beúszik a sztoriba, majd tovább gyűrűzik a „csalfa férfi” csapáson, míg a családi háttér is kellemetlenné módosul.

Lényegében nem hoz semmi újat a film, de alapvetően szimpatikus alkotás, szimpatikus a mondanivaló, amit közöl, továbbá kellemes a hangulata. Még akkor is, ha egyértelmű volt számomra, hogy ennek az alkotásnak nem feltétlenül én voltam a célközönsége. Azt nem mondanám, hogy vaginával kell születni, hogy igazán élvezhető legyen a film.
De nyilvánvaló, hogy elsősorban a nőket célozza meg a mozi.

Barrymore jó érzékkel rendezett, ezt el kell ismerni, a filmje jó, ami főként a remek színésznőknek volt köszönhető. Saját magára csupán egy szeleburdi mellékszerepet osztott, de Marcia Gay Harden, Kristen Wiig, Zoe Bell, Ari Graynor, Eve jól teszi a dolgát, és a kiváló Juliette Lewis parádézik a szerepében.
Mellette Ellen Page karaktere csupán kispályás, bár az ifjú hölgy is jól hozza a rábízott figurát.
Amit a leginkább furcsálltam, pontosabban, ami nem igazán tetszett a filmben, az maga a sport volt.
Ami ugyan csak metafora, de engem valahogy nem ragadott magával ez az underground sportág.
Lehet, hogy erős, amit mondok, de a taktikák elég komolytalanok voltak és az én szememben maga a görderbizés sem úgy tűnt fel, mint ha olyan kemény sport lenne.
Ezzel nem megbántva senkit, aki űzi.
Minden esetre az egész sport körüli cécó, az egész atmoszférája, maga a világa jól lett bemutatva, jól illeszkedik a filmbe, így kerek egészet is alkot.
Egyértelmű, hogy a téma miatt nem tetszett ez a film, amellett, hogy Barrymore egy élvezhető mozit rendezett, amiben bemutat egy ismeretlen sportágat, elmesél egy unalomig ismert, de kedvelhető történetet egy lányról, aki többet akart, mint amit neki szántak.
Érzésem szerint a női nem képviselői inkább tudnak azonosulni ezzel az alkotással, mint én.

Hasonló tartalmak:

Mikulásné kerestetik (Single Santa Seeks Mrs. Claus)

A-fraid — Mon, 26 Dec 2011 16:06:22 +0000

Ez a szintén Hallmarkos (úgy tűnik nagyon értettek az ilyen filmekhez) produkció, egy teljesen tipikus karácsonyi, családi mozi, amivel tökéletesen el lehet tölteni egy másfél órácskát. Én régen láttam utoljára Steve Guttenberget, meg a történet is érdekesnek ígérkezett, szóval a megtekintés mellett döntöttem.
Végül is nem bántam meg.

Ho-ho-ho…

A minden nemében a lehető legtipikusabb karácsonyi film, melynek története keltheti fel jobban a nézők figyelmét, mely nekem úgy rémlik, hogy nem egyedülálló, de ötlet, az kétségkívül van benne.

A Télapó egész évben azért dolgozik, hogy egyetlen éjszaka alatt minden gyermek karácsony fája alatt ott legyen az ajándék. Nem mindenható és ő sem lesz már fiatalabb. A sok kéménymászás miatt már a dereka sem az igazi, elfáradt a sokévi munkában és már régóta nyugdíjba mehetett volna, de nem tud.
Ennek oka, hogy elsőszülött és egyetlen fia, Nick (Steve Guttenberg) még nem áll készen, hogy átvegye a staféta botot apjától. Minden rendben van vele, szívvel lélekkel végzi munkáját – olvassa a leveleket, ért a játékokhoz, stb. – egyedül az hibádzik, hogy nincsen felesége.
Feleség nélkül pedig a Mikulás mit sem ér, mint kiderül.
Szegény Nick eddig hiába kereste az „igazit” nem lelte sehol, de most apja utoljára járja körül a világot és következő alkalommal már Nick fogja hajtani a szánt és cipelni a puttonyt. Elküldik hát feleségkeresőbe egy előre elkészített listával, mely az alkalmas nőszemélyek címét tartalmazza.
Nick lelkiismeretesen fel is keresi őket, de egyik sem váltja be a hozzáfűzött reményeket, ám közben összefut Beth-szel, (Crystal Bernard) akivel azonnal egymásra találnak.
De Beth korántsem alkalmas a neki szánt szerepre, hiszen nem hisz a Mikulásban, az viszont elengedhetetlen. Nick tehát nekilát, hog „megtérítse” a Télapóból és a férfiakból is kiábrándult nőt.

Beth a reklámszakmában van és egy szerencsés véletlen folytán rátalál a természetes tehetséggel megáldott Nickre. Közös munkájuk, illetve a férfi gyermeki ártatlansága, sugárzó öröme, és ahogy a problémák megoldásához kezd, szépen lassan összehozza a két embert.
A vége persze más sem lehetne, mint nagybetűs Happy End, amit megelőz a kötelező negatív bonyodalom, de ez már csak a műfaj sajátossága, illetve a futószalag filmipar gyermekbetegsége, amiből nem képesek kigyógyulni. Persze, ha ezen egy kicsit felül tudunk emelkedni, akkor egész tűrhetőnek fogjuk látni ezt a mozit is. Ez már inkább a felnőtteket célozza, mint sem a gyerekeket, de Guttenberg játéka kissé túljátszott ugyan, de azért jól hozza figuráját, hihetővé téve ezáltal az esetlen és szerelmes jövendőbeli télapót.

Hasonló tartalmak:

Változó Szerelem (Flipped) 2010

A-fraid — Fri, 02 Dec 2011 21:59:10 +0000

Rob Reiner egy remek filmet adott ki a kezéből, én ugyan nem szoktam túl sok romantikus filmet nézni, de ebben az esetben nem bánom, hogy adtam egy esélyt a mozinak. Egyrészt mutatós IMDB értékeléssel bír (7,5), másrészt főszereplői gyerekek. Tehetséges gyerekek, a rendezővel és stábjával kiegészülve ,Wendelin Van Draanen regényét úgy vitték vászonra, hogy azt egy kellemes, fogyasztható, aranyos, de egyben szomorkás meseként kapja meg a néző.
Bennem a régi Eric Kastner olvasmányok hangulata éledt újra…

A szerelem akkor igazi, ha fáj?

Én nem igen szoktam e műfaj képviselői közül válogatni, mert nem kedvelem és már nagyon untatnak a sablonjai. Rob Reiner neve azonban (Becsületbeli ügy,
A bakancslista, Szerelem a Fehér Házban, Tortúra, stb.), mint ahogy az a felsorolt pár film alapján is látható, valamelyest garanciaként szolgálhat a minőségre.
És a Változó szerelem nem vall kudarcot.
Nem mostanában láttam a témában olyat, ami megközelítené a színvonalát.

Alapvetően egy gyerekszerelem története, ami boldog és drámai pillanatok keserédes keveréke, és ez a mix mértékletes, nem a cukrozott limonádé típus, amitől már fél óra múlva szétolvad az agyad a műanyag nyáktengertől. Egy stílusos, igényes, szórakoztató és megmosolyogtató alkotás.

„Az első szerelmet sosem feleded.”

A helyszín egy kellemes, nyugalmas kisváros Amerikában, ahol a népek békésen éldegélnek fehér kerítéssel határolt telkükön. Minden idilli és szép, ahogy azt megszokhattuk az ilyen helyektől.
Még kölyökként költözik ide a Bryce (Callan McAuliffe) és rögtön megjelenik a lány, aki majdan megkeseríti és édesíti az életét. Ez a kislány a szomszédban lakik és Juli Bakernek (Madeline Carroll) hívják. Ragad a fiúra, mint a pióca, és ennek oka, hogy reménytelenül beleszeretett első látásra.
Telnek-múlnak az évek és egyfajta különös barátság szövődik a két srác közt.
Amíg a lány fülig szerelmes a fiúba, addig Bryce kerüli, és ki nem állhatja Julit.
Életüket, persze az iskolán kívül más is nehezíti, a Baker család sorsa nem könnyű, hiszen szegénységük mellett még az apa (Aidan Quinn) szellemileg visszamaradott testvérének ápolására is időt és pénzt kell szánniuk.
Miközben a környező lakók előítéleteit és lenézését is el kell viselniük.
Ennek rabja Bryce is, aki a szülők (Rebecca De Mornay, Anthony Edwards) véleménykülönbségének megtestesülése. Erre remek példa a tojás ügylet, hiszen Juli tiszta jó szándékkal hordja neki a tojásokat, de ő rendszerint kidobálja őket, csupán azért mert a tyúkól úgy néz ki, ahogy egy tyúkólnak ki kell néznie, illetve a ház előtti gyep elhanyagolt. Ám Bryce-t szinte végig bántja a lelkiismeret és csak akkor döbben rá, hogy milyen remek lány Juli, amikor az már lemondott róla.

A Változó szerelem egy jól megkomponált mozi, amiben ideálisan vegyülnek a mindennapos drámák, a gyermeki mókázással és a romantikus mondanivalóval. Tulajdonképpen egy szimpatikus mese, melyben két gyerek furcsa és hosszadalmas egymásra találását mutatják meg a nézőnek.
Reiner remek húzása – amellett, hogy egy jó történethez nyúlt -, hogy egyszer Bryce szemszögéből mesél, aztán meg Juli szemén keresztül látjuk az eseményeket.
Nem ritkán ugyanazon történéseket, mellyel sajátos íze lesz a történetnek. A más módon megélt azonos szituációk pikantériája nagyon jót tesz az egyébként naiv sztorinak. Hiszen be kell látni, hogy a realitás faktor nem túl magas, bár lehet, hogy csak én vagyok cinikus. Mégis, ez egy olyan emberi történeteket bemutató, kellemes néznivaló, ami jó érzéssel tölti el az embert. Hangulata magával ragad, és a szomorúbb részek ellenére a végeredmény mégis mosolygásra késztet.
Reiner nem akármilyen munkát végzett, a két gyerekszínész sem piskóta, pláne a jól összeválogatott felnőttek támogató játéka mellett. Jó történet, remek kivitelezés, azt hiszem ez a film bárkit képes megérinteni, ami a mostani felületes, látszatimádó világunkban szívmelengető élmény.

Hasonló tartalmak:

Honnan Tudod

Conan — Sun, 16 Oct 2011 20:37:15 +0000

Ez nagyon jó kérdés, ami sokszor felmerül az ember életében. Szerintem szinte mindenki naponta kérdezi önmagától valamilyen összefüggésben, hogy honnan tudom? Általában sehonnan és nem is a film fog választ adni. Mindenesetre a honnan tudod „témakörét” dolgozza fel, erre a kérdésre keresi Reese Witherspoon és Paul Rudd is a választ. Hogy a film mennyire éri meg a kétórás játékidejét pedig onnan lehet megtudni, ha rákattintotok magára a kérdésre:

Honnan tudom?

James L. Brooks nevéhez fűzhető mind a rendezés, mind az írás. A Lesz ez még így se, valamint a Spangol írója ezúttal sem egy sablonos, felszínes szerelmi komédiát alkotott. Azon kevés mozik közé tartozik, melyekben a szokásos szeret-nem szeret játék mellett helyett kaptak az értelmes gondolatok, amiken tényleg el lehet merengni. Természetesen a szórakozás a lényeges szempont és nem fog világot váltani „nagy mélységeivel”, sikerült egy olyan határvonalat elkapnia Mr. Brooks-nak, ahol mindenki megkapja amit vár a filmtől.

A szereplőgárda sem mindennapi, hiszen Reese Witherspoon és Paul Rudd főszereplése mellett igazán remekül alakít Owen Wilson is. Természetesen a filmes veterán, Jack Nicholson a tőle várható színvonalat nem csupán nyújtja, hanem fölül is múlja. Valami elképesztően jól alakítja George (Paul Rudd) érzelmileg szegény apját. Nem vagyok egy nagy Reese rajongó, de azt kell mondanom ez a szerep nagyon jól áll neki.

A sztori lényegében két emberről szól, akik megfeneklettek. Egész pontosan mindkettejük élete kisiklott a megszokott medréből és egy teljesen idegen élethelyzetben találják magukat. Lisa (Reese W.) élete a baseball (vagy softball, a különbséget sosem tudtam). Az olimpiai válogatott tagjaként is nagy sikereket ért el, azonban 31 évesen szakértői vélemény szerint „kiöregedett”, ezért nem fér már be a csapatba. A hirtelen jött változással megbirkózni képtelen lány előbb egy ferde estét tölt el a menő, nőcsábász Matty-vel (Owen Wilson). A profi baseball sztár tipikus „csajok kedvence” karakter, aki nem az IQ-ra épít. Egy vakrandin viszont Lisa találkozik George-al. Ellene a helyi pénzügyi hatóságok folytatnak nyomozást csalás, sikkasztás, megvesztegetés ügyében. Ezáltal az ő élete sem éppen fenékig tejfel. Nemcsak munkahelyét kell hanyagolnia, ahol apja a főnök, hanem barátnője is szakít vele. Mindezek tetejébe egy kisebb lakásba is el kell költöznie, mivel bevétele nincs, számláit pedig befagyasztották. Mindent egybe vetve nem épp legideálisabb oldalukat mutatják a vakrandin, melyet közös ismerősük szervezett számukra.

Az események sora ezek után sem a megszokott összejönnek, boldogok, nagy dráma, szakítanak, vágóképek a boldogtalanságról, majd megint összejönnek. Hónapokon át tart a huzavona, melynek pozitív kimenetelét számos külső tényező is nehezíti. A honnan tudod kérdés nem csupán a lány részéről merül fel, amikor is hosszabb távra tervez Matty-vel, hogy tényleg ő az igazi számára és jól választott, boldog lesz-e mellette? George is megkapja a maga részét amikor kiderül, hogy a tulajdon apja által okozott stikliket kellene magára vállalnia és közben rájön, szerelmes Lisa-ba. Honnan tudhatja, mi a helyes döntés: vállalni apja helyett a börtönt, ezzel persze lemondhat a lányról vagy küzdjön a lányért, de ez esetben apja kerülne bajba. Owen Wilson esetében is felmerül a kérdés, nála persze eléggé „alacsony” szinten: Honnan tudom, ha szerelmes vagyok? .

A film szórakoztató, egy pillanatra sem engedi lankadni a figyelmet. Vagy egy nagyszerű poént ad, amin percekig mosolyog az ember vagy pedig egy gondolatot ültet el a néző fejében, amin percekig elmélkedhet. Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki az igényesebb romantikus komédiákat szeretik. Nálam többet is kapott, mint az IMDB-n: 7.5/10.

Hasonló tartalmak:

Tolvajok Városa (The Town)

A-fraid — Thu, 05 May 2011 11:11:52 +0000

Azt hiszem már bőven itt volt az ideje annak, hogy szó essék az SP-n erről a filmről. Egyrészt mert már egy jó ideje a nézők elé került, másrészt pedig mert egy igazán jól sikerült alkotásról van szó.
Jócskán megcsúsztam ezzel a kritikával (is), de ember tervez… ahogy azt ebben a moziban is teszik. Csak a szokásos, elvégre rablóbanda, akciók, de nekem már ez is felkeltette az érdeklődésemet, na meg, hogy Ben Affleck ült a rendezői székbe. Fintorogtam, hogy mi lesz ebből, ám végül – bár nem azt kaptam, amit vártam – inkább a mérleg pozitív oldala kapta a súlyt.

„- Mi a legrosszabb, ami történhet? - FBI. Nyissák ki!”

Sosem kedveltem Ben Afflecket.
Nem tartom túl jó színésznek és a filmválasztásait sem dicsérgetném, de azt meg kell hagyni, rendezni azt tud.
Ezt a Tolvajok városa ékesen bizonyítja, hiszen igazán szép munkát végzett.
Talán jobb lenne, ha megmaradna a direktori széknél…
Amikor tavaly beleszaladtam az előzetesbe, az alapján egy izgalmas akciófilmet vártam. Mást kaptam, de többet, mint amire gondoltam. Nem hittem, hogy a rablások, a lövöldözés mellé még erkölcsi vívódást, drámát és igényes szerelmi szálat is kaphatok. Pedig így lett.
Affleck több fronton is bebizonyította, hogy jól rendez, jó érzékkel mesél el egy alapvetéseiben sablonokon alapuló sztorit.
Elsőként jól választott történetet, hiszen Chuck Hogan Prince of Thieves című regényét adaptálta a vászonra, melyben megnyílik előttük Boston, illetve Charlestown zárt közössége. A filmet két idézet vezeti fel, melyek körvonalazzák mire is számíthatunk a következő bő másfél órában.

Akár csak a Tökéletes bűnözők esetében itt is egy precíz, profi bankrablást láthatunk, amely azonban mégsem teljesen pecsétmentes. A négytagú banda kénytelen túszt ejteni egy fiatal banki dolgozó, Claire (Rebecca Hall) személyében, aki ezt komoly traumaként éli meg. Ez egy lényeges pont, ahol a történet elfordul egy másmilyen irányba, mint azt az ember várná.
E banda tagjai kemény, charlestowni srácok, akiket összeköt a közös múlt, a jelenlegi biznisz és egyfajta tolvajbecsületen is túlmutató testvériség.
Vezetőjük Doug (Ben Affleck), aki szeretne szabadulni ebből a zűrös és veszélyes életből, de ez nem megy olyan könnyen, ha az ember ebbe született bele, az egész életét másmilyen normák határozták meg, mint amiket a társadalom elfogad.
Barátja és partnere Jem (Jeremy Renner), akivel szinte már testvérek a legerősebb rög mely még ehhez a helyhez köti, ahol a bankrablás „művészete” apáról fiúra száll.
Ebben a városban szinte céhszerűen kapcsolódnak a különböző bandák, de minden szál a Virágos (Pete Postlethwaite) kezében fut össze. Ami Charlestownban bűnözéssel kapcsolatos, arról ő tud.
Tehát a legutóbbi balhéban elrabolt Claire-rel kapcsolatban akad egy kis gond, még pedig hogy kis túlzással, elrablóinak szomszédságában él. Doug tehát kézbe veszi az ügyet, megkörnyékezi a lányt, hogy kiderítse tud-e valamit, amivel lebuktathatja őket. A kíváncsiság szerelmet szül és a menekülni vágyó férfi is megkapja, amit szeretne, Claire személyében. A lehetőséget a kiugrásra jelenlegi életmódjából.
Külön jó pont az alkotás javára, hogy a szerelmi szál nem valami kötelező, ám felesleges sallangként van jelen, hanem kidolgozott és fontos aspektusa a történetnek.

Azonban az egyébként sem egyszerű helyzetük tovább bonyolódik, hiszen rájuk száll az FBI.
A nyomozás során egyre közelebb kerülnek hozzájuk, köszönhetően egy tántoríthatatlan ügynöknek (Jon Hamm), ezt Claire és Doug kapcsolata is megsínyli, de nem kímélik a gyökerei miatt szenvedő Dougot sem. Mindezt egy következő, nagy dobás teszi még feszültebbé, amelyből nincs kiszállás.

A Tolvajok városa egy nagyon jól összerakott film, egyszerűen minden a helyén van benne.
Afflecknek is sokkal jobban áll egy ilyen szerep, nem éreztem azt a „nyálas” attitűdöt, ami eddig jellemezte alakításait. Ebben a filmben egy tökös, állhatatos, ám érzékeny férfi bőrébe bújt és nem is sikerült neki rosszul. Persze szót kell ejteni Jeremy Rennerről is, aki ismét Oscar jelölést vágott zsebre az alakítása miatt. Személy szerint ezért jobban kijárt neki a jelölés, mint a tavalyi teljesítményéért A bombák földjében. A kettejük karaktere között feszülő szeretettel és megbecsüléssel vegyes ellentét igazán drámaivá teszi a filmet. De ehhez hozzájön még a kellőképpen kidolgozott magánéleti háttér.
Azt hiszem ez a produkció a mintapéldája annak, hogyan kell belevinni egy sztoriba a családi hátteret úgy, hogy az ne legyen felületes, hanem éppen célt érjen. Jó példák erre Krista (Blake Lively), az egykori barátnő karaktere, vagy Doug apja (Chris Cooper), aki alig szerepel, de ezzel is segít megalapozni a főszereplő drámáját, mely végső soron a család történetéből eredeztethető.
Ez a film jól elegyíti a remek akciókat, a romantikus elemekkel, a hagyománytiszteletet, az erkölcsök küzdelmével, egy kis humorral, de leginkább a drámai helyzeteket alapozták meg remekül. Ezekből számtalan fellelhető és egytől egyig a helyükön vannak. Jól építkezik fel a film, folyamatosan növelik a feszültséget egy egyébként is feszes történetben, majd illő lezárással véget vetnek neki.
A színészek kivétel nélkül szép munkát végeznek, Affleck is, Renner valóban kitesz magáért, de az azóta megboldogult Postlethwaite is kiváló. Ez az alig ismert színész, aki főleg igazán aprócska mellékszerepeket kapott, most nem sokkal halála előtt vérbeli profi módjára mutatja be a hidegvérű bűnözőben keveredő, üzletembert és kemény legényt.
Ez a mozi kihagyhatatlan, aki még nem látta pótoljon, akinek meg már volt hozzá szerencséje az nézze meg újra. Nekem is másodjára, harmadjára ütött be…

Hasonló tartalmak:

Sejtcserés Támadás (The Switch)

A-fraid — Wed, 27 Apr 2011 13:08:56 +0000

Már bánom azt a másfél órát, amit erre a filmre szántam. A műfaji megjelölése színtiszta átverés. Drámainak nem nevezném, vígjátéknak nem igen tekinthetjük azt, amin még csak el sem mosolyodik az ember, míg – ha a szokásos kliséket nem számítjuk – semmi romantikus nincs az egészben.
Ez a mozi valójában a „mindenből egy kicsit, hogy a végeredmény még annál is kevesebb legyen” típusú alkotások mintapéldánya. Egyszerűen unalmas és sótlan.

Sperma csere-bere…

Nem mondanám, hogy a frenetikus humortartalommal bíró cím keltette fel az érdeklődésem. De akkor mégis mi a francért néztem meg ezt a filmet?
Igen, ez a kérdés bennem is gyakran felmerült a megtekintés közben.
Biztos mindenki számára ismerős az az érzés, amikor nincs kedve semmihez, majd úgy dönt, filmet néz.
Ám komoly mozi nem kell, valami olyanra van igény, ami esetleg könnyed szórakozást ígér, de legalább is egy jót lehet rá aludni.
Sajnos ez a produkció egyikkel sem tudott szolgálni, csak egy semmitmondó másfélórát vett el az életemből.

Jennifer Aniston úgy látszik ráállt a felejthető popcorn mozikra – a Kellékfeleséget is 50 percig tűrtem -, bár a mostani partnere a kevésbé ismert Jason Bateman lett. A borzasztóan valószerűtlen és idétlen történetet aláásták egy pár teljesen jellegtelen szereplővel, akiket a néző egészen a film végéig képtelen megkedvelni.
Továbbá az Aniston-Bateman páros is, amellett hogy nem illenek össze, nagyon gyengén hozzák a figurákat. Ez persze csak részben az ő hibájuk.

A történet szerint Aniston egy kétségbeesett 40 feletti nő, aki minden áron gyereket szeretne, és úgy dönt nem vár a hercegre fehér lovon, hanem a saját kezébe veszi az ügyet és mesterségesen termékenyítteti meg magát. Ehhez egy donor, Roland (Patrick Wilson) segítségét veszi igénybe.
Mindezt aktívan ellenzi a nő legjobb barátja, Wally (Jason Bateman), aki már régóta gyengédebb érzelmeket táplál irányában. Úgy alakul, hogy Wally „eljátsza” a donor örökítő anyagát, így hát részeg mámorban pótolja a hiányosságot. Aztán hipp-hopp, a szeretett nő teherbe esik, majd el is költözik.
Majd hét évvel később kapcsolódunk vissza a sztoriba, ugyanis anya és fia visszatér a városba és zárkózott Wally rádöbben, a kis lurkó az ő gyermeke.

Ettől kezdve minden a szokásos forgatókönyvet követi. Összebarátkozik a sráccal, képtelen elmondani a nőnek – ez húzódik egy darabig, belép a képbe egy másik férfi (Roland), majd elmondja az igazságot, „örökharag”, „menjafenébe”, míg végül ki nem ül a képernyőre cukrozott Happy End.
Nem sok, ugye? Sajnos így van. Ez a film nagyon kevés. Humort terén rém keveset nyújt, egyedül a két mellékszereplő, Juliette Lewis és Jeff Goldblum nyújt elfogadhatót.
Elég szomorú, hogy az egész filmben őket kedveltem a legjobban…
Romantika címszó alatt megkapjuk a szokásos limonádévá alacsonyított ócskaságokat, a drámának szánt részletek („a vívódó apa”) pedig olyan hatástalanok, hogy kár is szóba hozni.
A Sejtcserés támadás nem azt nyújtja, amit az ember várna tőle, pláne ezzel a címmel.
Fura és ügyetlen keresztezése e három műfajnak, aminek eredményeként megalkották a tökéletesen semmitmondó, üres és unalmas mozit.

Hasonló tartalmak: