thriller

Szupercella (Escape Plan)

berkg — Fri, 22 Nov 2013 21:25:51 +0000

A Szupercella lassan, vontatottan indult, de a fordulópontnál nemcsak a szereplőket, de a nézőket is magával ragadja. Kedves nézők dőljenek hátra a székeikben és jöhet a nosztalgiázás, hiszen a 80-as évek két meghatározó alakja ismét akcióba lendül.

http://www.youtube.com/watch?v=F9i_pmMR89g

Tovább...

rendező: Mikael Hafström
forgatókönyvíró: Miles Chapman, Jason Keller
zeneszerző: Alex Heffes
operatőr: Brendan Galvin
producer: Robbie Brenner, Mark Canton, George Furla
vágó: Elliot Greenberg
szereplők:
Sylvester Stallone (Ray Breslin)
Arnold_Schwarzenegger (Rottmayer)
Jim (James) Caviezel (Willard Hobbes)
Vincent D'Onofrio (Lester Clark)
Vinnie Jones (Drake)
Amy Ryan (Abigail Ross)
Faran Tahir (Javed)
50 Cent (Hush)
David Joseph Martinez (Beradah)
Sam Neill (Dr. Emil Kaikev)

Sylvester Stallone szokatlan szerepben tűnik fel a filmvásznon. Ray Breslint testesíti meg, aki börtönökből szökik meg, ezzel tesztelve a védelmi rendszerüket, rávilágítva a gyenge pontjaira, amiknek a megerősítésével az elítélteknek esélyük sincs megszökni a „zárt világból”. Breslin rendkívüli intelligenciával rendelkezik, és korát meghazudtolva hajtja végre a szökéseket.

Mottója: a sikeres szökés három tényezőtől függ: az alaprajz ismerete, a rendszer átlátása, és segítség a falakon kívülről. Tapasztalataiból könyvet is ír, melyben kifejti, milyennek kell lennie egy tökéletes szökésmentes börtönnek.

Breslin cége nagy dobásra készül, az új megbízásuk egy szupertitkos, high-tech börtön, a Sírkő szökésállóságának a tesztelése. Ám hiba csúszik a számításba, Breslint elrabolják és a szupertitkos börtönben tér magához, ahol rá kell jönnie, hogy a játékszabályok megváltoztak. A szabadulás tervezése közben arra is fény derül ki és miért akarja kivonni a forgalomból.

A szökésre egyetlen esély van, együtt kell működnie rabtársával Rottmayerrel, aki az embertelen körülmények ellenére sem veszítette el a humorát.

Schwarzenegger láthatóan jól érezte magát a rászabott szerepben, szinte minden jelenetében brillírozott, a magánzárkában német nyelven előadott monológja pedig egyszerűen zseniális, a film egyik csúcspontja.

Kiemelkedően jól játszotta a szerepét Jim Caviezel is, aki egyé forrt a szerepével, ezáltal kihozva a maximumot a karakterből. A csendes őrült börtönigazgató Breslin könyve alapján építette meg a börtönt. Maximalizmusa határtalan és a pengeéles agya csak úgy hasít, amivel igencsak megnehezíti Breslin és Rottmayer életét. A jéghideg tekintetétől pedig az ember ereiben megfagy a vér.

Pozitívum számomra, hogy a főszereplők kezébe nem adnak extra kütyüket, nincs autós üldözés, túszdráma és egyéb felesleges körítés. Ennek ellenére fel tudja venni a kor ritmusát, a MacGyvert megszégyenítő trükkökkel, a verekedős, robbantós, lövöldözős jelenetekkel. Bár vannak benne vontatott részek, és szinte minden jelenetét láttuk már más akciófilmekben, ennek ellenére eladja a mozit Stallone és Schwarzenegger neve és jelenléte.

Pályájuk csúcsán még hallani sem akartak arról, hogy egy filmben szerepeljenek, most mégis megtört a jég. Stallone és Schwarzenegger belátta, hogy a mai világban együttes erővel sokkal sikeresebbek, mint külön-külön.

Az internetes vélemények alapján a film nagyon megosztotta a rajongókat. Én mindenesetre örülök neki, hogy elkészült ez a film, nem csak azért mert szórakoztató, humoros és néha még meg is lepett, hanem azért is, mert a 116 perc alatt volt időm nosztalgiázni. Jól esett egy kicsit visszacsöppenni a múltba, felidézni a ma már klasszikusnak számító filmeket, jeleneteket, amiket még VHS kazettáról néztünk jobb esetben szinkronosan, rosszabb esetben hangalámondással.

Érdekességek:

„Egész nap forgattunk, különböző kameraállásokból. Sly földre került, majd én is földre kerültem. Behúztam neki. Behúzott nekem. És végül egy vad verekedős jelenet kerekedett az egészből.” – mesélte Svarci egy internetes oldalnak. „Persze jól meg volt tervezve minden mozzanat, sokat dolgoztunk rajta, hogy minden ütés pontos legyen. De nem kontrollálhatsz mindent. Egy idő után kicsúszott a kezünk közül a dolog, és rögtönöztünk. Félelmetesen jó volt a közös munka!”

Amikor az újságíró egy valós bunyó lehetőségére terelte a szót, hogy vajon ki kerekedne felül kin, mindkét sztár poénos válasszal reagált. „A következő filmünkben mi leszünk a morcos vén csókák és lejátsszuk a meccset egymás között.” – válaszolt nevetve Sly. Svarci erre azzal kontrázott, hogy " Sly ütne-verne, erre én jól elküldeném, hogy szálljon már le rólam, és inkább együnk egy jót." A Terminátor azért azt is hozzátette zárásként, hogy mindkettőjükben duzzad a versenyszellem, és emiatt egy nagyon érdekes küzdelem lenne.

Nagy port kavart Stallone első festménykiállítása
Sylvester Stallone személyesen nyitotta meg vasárnap Szentpéterváron a festményeiből rendezett első oroszországi kiállítást, amelyet a helyi kommunisták be akartak tiltatni.
A patinás Orosz Múzeumban január közepéig nyitva tartó tárlaton 36 alkotást mutatnak be a hollywoodi sztár négy évtizedes festőművészi pályafutásából.
Vlagyimir Guszev múzeumigazgató szerint a filmsztár festményei "kifejezőek, erőteljesek és dinamikusak, bemutatják, hogy mennyire agresszív a világunk". Joszif Kiblickij, a múzeum művészettörténésze szerint Stallone impresszionista és expresszionista ihletésű képei "egyértelműen művészi értéket képviselnek, és a laikusok szemében alig különböznek napjaink egyik legdrágább festőjének, Jean-Michel Basquiatnak a festményeitől", akinek a képei dollármilliókért kelnek el.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a kiállítást megnyitva Stallone azt mondta, olyankor ragad ecsetet, amikor másként nem tudja kifejezni az érzelmeit. Hangsúlyozta azt is, hogy a festés számára nem a haszonszerzést szolgálja.
Az orosz szélsőbaloldal be akarta tiltani a kiállítást és tüntetésekkel fenyegetőzött arra az esetre, ha ez nem történik meg. Az Oroszország Kommunistái nevű párt szentpétervári szervezete szerdán pornográfia terjesztése címén feljelentette a színészt, aki egy pornófilmben alakította legelső filmszerepét. A kommunisták szerint a Stallone főszereplésével forgatott Rambo-filmek "támadó háborúkra uszítanak".

Hasonló tartalmak:

A Hívás (The Call)

A-fraid — Tue, 10 Sep 2013 13:23:53 +0000

Halle Berry pályafutása elég pepita képet mutat, hiszen kiváló és szörnyű alkotásokban is játszott. Az utóbbi időben pedig elmozdult a B-mozik világa felé. De mielőtt aggódhattunk volna érte – mint Nicholas Cage-ért, vagy Cuba Gooding Jr.és Christian Slater, illetve újjabbban John Cusack – jött a Felhőatlasz és most ez a mozi, ami ugyan az előzőhöz képest csupán egy amatőr, olcsó kis házi videók, de… egy tűrhető, kellemes és pergő akció-thriller elegy, amit egynél többször nem érdemes megnézni, ám azért
(a befejezése ellenére) nem fogunk nagyot csalódni.

Tovább...

A rendezői székbe sem akárki csüccsent le, hiszen az a Brad Anderson koordinálta a munkálatokat, akinek a kiváló és nagyon emlékezetes A Gé pészt köszönhetjük, ami az általam látott filmek egyik legjobbika.
Az utóbbi időben főleg a Tv-s világban ügyködő Anderson – bár a Transz-Szibériát is ő rendezte – visszatért a mozikhoz és az alapötletből, ami egészen jó, egy izgalmas kis alkotást kerekített, bár a finisre kitalálhattak volna valami kevésbé szabványosat.
Hiszen a felvezetést remekül eltalálták, sőt ha őszinték akarunk lenni, akkor a film kétharmadával egyáltalán nincsen gond.

Helyileg a 911 Segélyhívő központjában vagyunk, ahol főszereplőnk, Jordan (Halle Berry) fogad egy hívást. Kemény, lelkileg edzett nő, aki nap, nap után katasztrófákat kezel, ez a telefon azonban felborít benne mindent. Egy kislány kéri a segítségét, akihez betör egy férfi, elrabolja, majd megöli.
A nő ettől besokall és összeomlik, csak nagyon nehezen tudja feldolgozni a traumát.
Hat hónapot ugrunk az időben és úgy alakul, hogy a diszpécseri feladatkört maga mögött hagyó Jordan, ismét a fülére húzza a fülhallgatót, a szája elé pedig a mikrofont, mivel ismét elrabolnak egy kislányt.
Ez a lány (Abigail Breslin) egy kocsi csomagtartójában találja magát, amit egy elvetemült elmebeteg vezet (Michael Eklund).
Ezzel megkezdődik a hajsza, melynek izgalmát a speciális helyzet adja, miszerint a kocsi, a lánnyal együtt nem tudni hol van, összességében semmit sem tudni és a segítség is borzasztóan messze van, ellenben az áldozatban tartani kell a lelket, mert ő az egyetlen, akinek segítségével kideríthető a holléte, az elkövető kiléte. A kétségbeesett lányon kívül senki nem tud segíteni. Berry figurája azonban magához ragadja a kezdeményezést és érdekes és okos trükkökkel rávezeti az elrabolt leányzót, hogyan jelezhet a külvilágnak. Kettejük szoros együttműködésével szépen lassan egyre több minden derül ki a potenciális gyilkosról, akit eleinte csupán részletekben látunk (az arc egy részlete, egy testrész, vagy a napszemüveg takarta szemek) és csak a legvégére ismerjük meg a lány elrablóját. Majd az egész film egyetlen telefonbeszélgetés, mely során a diszpécser segíti a lányt, miközben mindenki csak a hangokat hallja és nem tudni mi történik. Talán érdekesebb húzás lett volna, (és a mozinak sem vált volna kárára) ha a nézőket sem avatják be az eseményekbe és mi is csak a hangokat halljuk. Anderson viszont megmutatta nekünk, hogy mi történik a telefon másik végén is.
És ez remekül működik a mozi végéig.
Az alkotás nagyon feszes, – bár nem mintapélda a műfajban és nem sablonmentes – ám a befejezés túlságosan hirtelen, sémakövető és az összecsapottság érzetét kelti. Ez pedig csalódás, ha az egészet nézzük. Sajnos a vége ront a filmélményen.

A sztori nagyon is rendben volt, még a megvalósítást is sikerült sínre tenni.
Mi több, a színészeket is jól választották meg.
Berry ugye, egy Oscar-díjas színésznő, aki ugyan nem adta ki magából a maximumot, nem volt annyira árnyalt a szerepformálása, ámbár ez nem is volt szükséges. Egymaga is hozta a filmet, míg a lassacskán felnövő Breslin sem vallott kudarcot. Eklundnak pedig mindig is jól állt az őrült szerepe, még akkor is ha általában átesik a ló túloldalára és egy idő után ripacskodni kezd. Ha megtalálná az „arany középutat” kiváló aktor válna belőle, aki már a Hasadásban is megcsillantott valamit, bár az csak egy B-kategóriás sci-fi volt.
Szórakoztató, feszült darab A hívás, ha már egyszer beleakadtunk, érdemes megnézni. Ne hagyjuk ki, bár ne várjunk műfajformáló élményt. Ám ha ez lesz az első ilyen alkotás, amit látunk, akkor nem fogunk csalódni, mert ebben az esetben jól választottunk.

Hasonló tartalmak:

A Bodmini Fenevad (Splintered)

A-fraid — Thu, 25 Jul 2013 07:04:18 +0000

Ez a film tökéletes mintapéldája annak, hogy manapság tényleg minden balfácán forgathat filmet. Simeon Halligan rendező úr legelső filmje egy csavarosnak és nyilván ijesztőnek szánt borzalom.
Az IMDB 3,8-cas értékelése még talán nem is fedi teljesen a valóságot.
Annál azért rosszabb filmmel van dolga annak a mit sem sejtő, csóró nézőnek, aki leül és megtekinti ezt a szánalmas próbálkozást.

A fenevad nyomában…

Sok hülyeséget megnéztem már, amit utólag szívesen kihagytam volna az életemből, és még csak nem is ez volt a legrosszabb, de azért bőven elfér abban a halmazban, amire azt mondom, hogy időpazarlás.
Eredetiség nyista, sablon sztori, sablon karakterek, ügyetlen színészek, olcsó és amatőr megvalósítás, mindezt tovább súlyosbítva a jól megszokott B-kategóráis marhaságokkal is.
Ebből ki kell derülnie, hogy mire számíthat az ember. Persze ha valaki nem válogatós a horror filmekkel kapcsolatban, vagy kifejezetten szereti a már-már bohózatba illő alkotásokat, akkor az ne habozzon és szerezze be.
Minden a jól megszokott sémák szerint zajlik. Fiatalok egy csoportja indul útnak, hogy a titokzatos állattámadások végére járjon.
A nagy nyomozás a Bodmini fenevad nyomát kajtatná, aki a környéken élő misztikus szörnyeteg és feltételezhetően egy farkasember.
Ezért teljesen logikus, hogy semmilyen fegyvert nem visznek magukkal a rengetegbe…

Főszereplőnk Sophie (Holly Weston) egy nem hétköznapi lány, aki vonzódik a természetfelettihez és a különös dolgokhoz. Egyébként elég problémás, aminek oka a múltjában és a családi hátterében keresendő, amit érthetetlen módon jól kihangsúlyoznak a sztoriban. Nem látom be, hogy ilyen alkotások esetében mi szükség van az esetlen háttér drámázásra, a kidolgozatlan és a történet szempontjából teljesen huszadrangú múltbeli eseményekre, a gyermekkorra, satöbbire.
Valószínűleg kellett a töltelék…
Röviden az egész annyi, hogy a főhősnőt foglyul ejti valaki és bezárja, az Isten tudja milyen okból. Eközben a többiek vadul keresik, de a fenevad is ott ólálkodik a környéken, akiről aztán persze kiderül, hogy nem is egyszerűen csak egy szörnyeteg. Az egész bohózatba aztán beszáll egy pap is, aki felvilágosítja a szereplőket és a nézőket is, elfújva ezzel azt a kevés misztikumot is, amit még a mozi javára lehetett írni. Na, persze ne számítsunk itt kidolgozott balladai homályra, de azért nem azonnal lehet kikövetkeztetni, hogy mi a helyzet ezzel a fenevaddal. Bár sajnos, sok időnek sem kell eltelnie. Vagy ha mégsem tisztázódik a néző számára az egész helyzet a film feléig, akkor az csak azért lehet, mert annyira unalmas, hogy képtelen lekötni az embert.
Ez egyébiránt így is van. A történet annyira ingerszegény, hogy kész csoda, ha ébren kihúzza a néző a produkció nem egész másfél óráját.
A szereplők is teljes mértékben tipikusak, képtelenek szimpátiát, vagy utálatot, bárminemű érzelmet kiváltani. A színészek teljesítményét firtatni nem is érdemes.

Végtelenül unalmas ez a film, egy kontármunka, amire az időt is kár volt rászánni, bár ha az embernek nincs semmi komoly szándéka, csak kikapcsolná az agyát és olyasmire van szüksége, ami nem veszi igénybe, akkor ez egy indokolt választás lehet, – több százezer hasonló társával egyetemben – mivel az egész felfogásához már egy-két szál neuron is bőven elegendő.
A készítők nem erőltették meg magukat, vagy egyszerűen csak ennyire tellett tőlük.

Hasonló tartalmak:

Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen)

berkg — Mon, 22 Jul 2013 14:23:43 +0000

Megkaptuk az új Die Hard filmet, ahogy az alkotók ígérték. Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a produkciók között. Vajon ez az ötlettelenség hiánya vagy úgy gondolták a film készítői, hogy ha a jól bevált alapokkal dolgoznak, ami már többször sikerrel járt, akkor most sem bukhatnak nagyot vele?

http://www.youtube.com/watch?v=5AuYznjGSB4

Tovább...

rendező: Antoine Fuqua
forgatókönyvíró: Katrin Benedikt, Creighton Rothenberger
operatőr: Conrad W. Hall
producer: Gerard Butler, Ed Cathell III, Mark Gill, Alan Siegel
vágó: John Refoua
szereplők:
Gerard Butler (Mike Banning)
Morgan Freeman (Trumbull)
Aaron Eckhart (Asher elnök)
Angela Bassett (Leah)
Dylan McDermott (Forbes ügynök)
Ashley Judd (First Lady Margaret Asher)
Radha Mitchell (Leah)
Rick Yune (Kang)

A sztori röviden és tömören: A Fehér Házat egy koreai terrorista csoport támadja meg és fogságba ejtik az amerikai elnököt. Miután a teljes védelmi egységet lemészárolták, már csak egy ember maradt, aki megmentheti az elnököt. Mike Banning az elnök egykori testőre, akit egy szerencsétlen baleset miatt áthelyeztek és aktakukacot csináltak belőle. A legnagyobb bajban azonban kötelességének érezi, hogy segítsen, és mivel a Fehér Ház minden szegletét jól ismeri, elkezdi tizedelni a terroristákat.

Több tonnányi lőszer, robbantás, árulás, kegyetlen vérrontás, hősiesség, hazaszeretet, önfeláldozás, kemény és elszánt főhős, elvakult, zseni terrorista. Ezek a film legfőbb jellemzői. És persze nem hiányozhat a gyerek sem, mint az akciófilmek kötelező kelléke.

A Támadás a Fehér Ház ellen egy olyan film, ami nem büszkélkedhet túl sok saját ötlettel, és a jól bevált dolgokat is szinte ugyan úgy alkalmazta, mint ahogy azt már közel húsz éve jól ismerünk a hasonló jellegű filmekből.
Meglepő fordulatokkal sem találkozunk a produkció folyamán, amit a forgatókönyvírók hibájának tulajdonítok. Főhősünk produkciója nem volt kiemelkedő, igazából bárki el tudta volna játszani ezt a szerepet. Ami nagy csalódás volt számomra, hogy Morgan Freemannek adtak egy remek szerepet, viszont a jelenetei és szövegei egyszerűen nem lettek jól megírva, így ennek a zseniális színésznek csak egy középszerű alakításra volt lehetősége.

Volt néhány ok, ami miatt sajnos nem lehet komolyan venni a filmet. Pl.: a túlerőltetett hazaszeretet, az egyszemélyes hős, aki mindig ott terem, ahol éppen szükség van rá, egyedül legyőz egy egész terrorista csoportot, akik 13 perc alatt foglalták el a Fehér Házat, aminek állítólag tökéletes a védelmi rendszere. Azt pedig már csak halkan említem meg, hogy ha annyira tökéletes a rendszer, akkor hogy lehet az, hogy hősünknek, akit már jó ideje eltávolítottak a Fehér Ház testőrségéből, még mindig van hozzáférése a belső rendszerhez. Szóval ilyen és ehhez hasonló finomságok rontották az amúgy sem túl szép összképet.

Mindezek ellenére nem volt rossz film. Ha nem próbálunk logikai összefüggéseket és értelmet keresni benne, csak kiürített fejjel bambuljuk, akkor egész szórakoztató, hiszen rendkívül mozgalmas és látványos.

A Támadás a Fehér Ház ellen egy modern látványtechnikával megtűzdelt klasszikus alapokon nyugvó akciófilm.

Érdekesség:

A sármos színész két nyaki csontja is megsérült akciófilmje forgatása közben.

Az egyik bulvárlap információi szerint, a színésznek majdnem kilőtték a szemét, eltört két nyaki csontja, hangszálai megsérültek és a körme is leesett új filmje, a Támadás a Fehér Ház ellen forgatása közben.
A forgatás során, az akciójeleneteket is saját maga vállalta és nem alkalmaztak kaszkadőröket a nehezebb jelenetek felvételéhez sem.
A színész Jay Leno showjában mesélte ezt el és azt is, hogy utólag bánja, hogy nem alkalmaztak kaszkadőröket. A kontroll vizsgálatokon derült ki, hogy gond van a nyakával. Először az orvos hívta fel rá figyelmét, hogy valami kinövés van a nyakán, a későbbi MRI vizsgálatok során pedig az is látszódott a felvételeken, hogy nem is egy, hanem két csont tört el.
A doktornő kérdezte, hogyan sikerült ezt a sérülést szereznie, mire a színész mosolyogva mondta el, hogy csak filmet forgatott.

Hasonló tartalmak:

Alex Cross

A-fraid — Sun, 23 Jun 2013 09:39:25 +0000

James Patterson Cross-köteteiből már készült pár film, A pók hálójában, vagy
A gyűjtő Morgan Freemannel és egészen tisztességes darabokról van szó.
Az új Cross filmet Rob Cohen rendezte, aki több jól sikerült akció mozit is koordinált már, mint például az XXX, de ennél a filmnél valami kis krimi-thrillert kellett volna összehozni.
Önmagában az akció kevés, mi több, nem is illik a képbe.

Tovább...

Nem olvastam Patterson műveinek egyikét sem, de maga a film, illetve inkább az előzetese egy érdekes filmélménnyel kecsegtetett. Ez nem lett éppen így, de nem is csalódtam olyan vészesen nagyot. A történet nem is lett volna rossz, ha egy kicsit jobban megírják, ha rendező tudja, mit akar csinálni és ha a főszereplő nem Tyler Perry. Őt korábban még semmiben sem láttam, de ha más szerepeiben is ilyen üres volt, akkor azt hiszem nem is vesztettem semmit.
Nem tudta megragadni a főhős jellemét és képtelen volt bemutatni azt a nézőknek.
Cross egy pszichiáter, aki emellett nyomozóként is dolgozik. Már az elején jól felfényezik nekünk a figurát. Kiderül, hogy mekkora ász, aki fél lábbal már az FBI kötelékébe tartozik, ám ekkor közbe jön egy ügy, melyben sorban halnak az emberek. Az eleinte sorozatgyilkosnak tűnő alakról azonban megtudjuk, hogy valójában egy bérgyilkos, aki a Picasso (Matthew Fox) névre hallgat.
Nos, nem csak ezt tudjuk meg róla, hanem gyakorlatilag mindent. Cohen nem rejtegetett semmit, nem bajlódott holmi misztikus homállyal.
Mindent az elejétől kezdve letisztázott.
Ez sem lett volna baj, ha fenn tudja tartani a gyilkos utáni vadászat izgalmát, az intellektuális adok-kapok feszültségét. Ám ez nem sikerült.

Pedig Fox a maximumot kihozta a figurájából, egyedül az ő játékát érdemes kiemelni. A rogyott agyú bérgyilkosunk kinézi magának Cross-t és rászáll. Megkörnyékezi őt magát, a családját, a csapatának tagjait, akiket szeret. Ez a fajta „Szenvedj!”- játszma nem új dolog, többször alkalmazták már a filmtörténelemben. De most nem jöttek ki jól belőle.
A két karakter kergetőzése hatástalan, nélkülözi a feszültséget, Picasso tettei nem váltják ki a nézőből és a főszereplőből sem a kellő hatást. A szenvedés lenne a lényeg, de ezt nem látjuk.
Volt lehetőség személyiségek mélyére merülni, pszichothrillert forgatni, de ezt elbaltázták.
E szempontból rém gyenge a mozi.

Cross persze a maga kezébe veszi az ügyet – szóval a szokásos és ezerszer lenyúzott bosszúállós mintát is megkapjuk – és a gyilkos után ered, hogy elégtételt vegyen rajta.
Azért persze némi nyomozást is tapasztalhatunk a szereplő részéről, hiszen foglalkoznak olyan kérdésekkel is, miszerint: Miért érkezett a bérgyilkos? Illetve, hogy ki állt az egész mögött?
Végül azonban ez nem is lesz lényeges, mert az egészet egy akciókkal nem túlságosan telenyomott, gyengécske krimivé teszik a múló percek. Aki félidőnél nem kapcsolja ki, annak valamennyire tetszeni fog. Tekintve, hogy a vége miatt értékelhető jobbra a mozi, a kamerarángatások ellenére.
Viszont akkor is el kell ismerni, hogy ez egy gyenge próbálkozás volt.

Hasonló tartalmak:

Gyilkos Médium (Red Lights)

A-fraid — Mon, 25 Mar 2013 12:56:15 +0000

Sigourney Weaver, Robert De Niro, Cillian Murphy? Nekem ennyi elég is volt. Ugyan De Niro már nem tündököl úgy, mint régen, de azért még ki-kitesz magáért. Murphy-nek sem ez a legjobb alakítása, vagy a legjobb filmje, de azért ez egy korrekt kis mozi, ami misztikus hangulatával el tudja foglalni az embert.
Láttam már jobbat, nem is egyet, de nem bántam meg, hogy végignéztem.

Tovább...

Rodrigo Cortés legutóbb az Élve eltemetve című filmet rendezte, ami megosztotta az embereket.
Egyesek szerint jó kis kamaradarab volt, mások szerint még ilyen szart nem láttak az életben.
Valahol ugyanebben a tartományban mozog a Gyilkos médium is. Egyáltalán nem bír világmegváltó történettel, a megvalósítás terén sem nyújt kiemelkedőt, a színészek sem parádéznak, a fentebb említett misztikum homálya sem túl sűrű, és sajnos a megszokott módon csattanós befejezés is kiszámítható. Az alapvetésből remek kis thrillert lehetett volna forgatni, ügyesen adagolt horror elemekkel pedig igazán eredményes produkció válhatott volna belőle. Így viszont némi ürességet érez a néző, mivel nem sikerült teljesen kitölteni. A nem egész másfél órás sztori egy kicsit a levegőben lóg, akadnak üresjáratok.

Eszerint Weaver és Murphy egy parapszichológiával foglalkozó tudóscsapat, akik amellett, hogy ezeket a különleges és ritka jelenségeket vizsgálják, az időnként felbukkanó csalókat is igyekeznek leleplezni.
Kivizsgálják a furcsaságokat, amikről a legtöbb esetben bebizonyosodik, hogy félrevezetés, hazugság, kacsa az egész. Weaver az idősebb, tapasztaltabb mentor elkeseredetten igyekezett bebizonyítani, hogy a világ egyik legnagyobb médiuma, a vak Simon Silver (De Niro) közönséges szélhámos. Soha nem sikerült bebizonyítania az igazát és a férfi évekre eltűnt.
A világ számára misztikus parafenomént jelentő alak azonban feltűnik a múlt homályából és újra színre lép. Ezzel egy időben különös események kezdődnek meg és a két tudós a titokzatos médium nyomába ered, hogy rábizonyítsák csaló mivoltát. Ám ez ennyire nem egyszerű.

Silver veszélyes és mi van akkor, ha valóban természetfeletti hatalommal bír?
Megszorongatják, de nem tudják megfogni, mialatt az életük is veszélybe kerül. Hiába nyomoz elkeseredetten Murphy karaktere, egészen a végkifejletig kétségek között hagyják a nézőket mi is a helyzet valójában.
Csak hogy, aki látott már pár ilyen jellegű filmet, a befejezéshez közeledve, de legkésőbb a befejező színben ráébred a filmvégi csavarra, ami ezáltal nem fogja meghökkenteni.

Cortés szép számmal használt horror összetevőket, hogy hatásosabbá tegye alkotását. Ezeket elég jó érzékkel sütötte el, de ettől független maga a film elég sablonos maradt, sok mindent felvonultat, amit már másban láthattunk. Maga a koncepció remek lehetőségeket tartogatott, de azokat már nem sikerült igazán kihasználni. Valamivel több sejtelmesség, jobban megalapozott misztikus hangulat, a természetfelettiség illékony aurája sokat javíthatott volna a látnivalón, és ha még ezt az alapot időről időre megkérdőjelezték volna pár módszerrel, akkor a néző hirtelen erős kétségek közt találta volna magát, ami kifejezetten jót tett volna a sztorinak. A mozi így egy kicsit kiüresedettnek tűnik, amiben meg volt a potenciál, csak nem voltak képesek kihasználni azt. Láttam már jobbat is, de azért nem az a típus, amitől az ember kedve egy életre elmegy a filmnézéstől. Igazából Cortés kitett magáért, nekem az Élve eltemetve jobban tetszett, de azért ezért sem kell szégyenkezni. Erős közepes.

Hasonló tartalmak:

Ismeretlen férfi (Unknown)

Azozo — Thu, 21 Mar 2013 09:18:26 +0000

Izgalmas, pörgős, meghökkentő. A hős, a megmentő, a gonoszok legfőbb ellensége. Az utóbbi években jobbnál jobb filmekben szerepelt a Golden Globe-díjas, valamint más, egyéb filmművészeti elismerésben, jelölésben részesülő Liam Neeson.

Tovább...

Vannak olyan színészek, akik valamilyen módon szinte mindig képesek megtalálni a remek minőségű stábbal fűszerezett élvezetes forgatókönyvet. Leonardo DiCaprio, Christian Bale, vagy éppen egyre inkább az ügynökök hősévé formálódott Liam Neeson is, véleményem szerint az utóbbi években szembetűnően jó produkciókban szerepeltek. A több mint 60 éves, tehetséges színész idősebb korára is kiemelkedően teljesít akciófilmekben, valamint pörgő thrillerekben, sci-fi művekben, sőt, talán még jobban képes megformálni a karakterét, mint korábban. Az Elrabolva című film, amelyben szintén a neves aktor szerepel, egy szinte tökéletesre sikerült mozi sorozat kezdete, folytatása. Az előző alakításaiban többnyire pozitív szerepet töltött be, talán a legérdekesebb történetekben. A sztori, a rendezés, maga az egész film, nagyon lendületes, élvezetes. Fantasztikus jeleneteket tartalmaz, az üldözéses kaladoktól kezdve a verekedős részeken át mindegyik kitűnően lett megkomponálva.
Egy házaspár érkezik meg a berlini repülőtérre, Dr. Martin Harris, valamint Elizabeth Harris (January Jones), akik látszólag egy biotechnológiai konferenciára érkeztek. A „látszólagos” szerep az, ami különlegessé teszi a történetet, ami persze, a film elején nem is nyilvánvaló. A sztori rejtelmessége, a kifürkészhetetlensége az, ami fordulatossá teszi az egész művet, az események jól követhetők. Alapvetően a bonyodalmat egy elvesztett aktatáska okozza, amelyben olyan iratok találhatóak, amikkel főhősünk többszörösen is képes igazolni magát. Majd elindul a menekülés, közben pedig a nyomozás, hogy kiderüljön, valójában ki is Martin Harris (Liam Neeson), aki végül is egy autós balesetben vesztette el az emlékezőképességét. Nehéz kissé írnom erről a produkcióról, mivel több olyan rész is tarkítja, amely meghökkentő, és bizonyos esetekben 180 fokos fordulatot vesz a történet. Egy biztos, a néző semmivel sem tud meg többet az események előrehaladtával, mint a főhős, az emlékek visszatérésével, az állítólagos Dr. Martin Harris-szel együtt lepődünk meg a helyzet alakulásán. Kissé olyan ez, mintha mi is belebújtunk volna a kutató biológus testébe, és a publikum is része lenne az életének. Ebből kifolyólag többnyire egyetlen szálon folyik a történet, majd később, a tetőpontnál már több szereplő is bekapcsolódik a folyamatokba.

Mivel Németországban, Berlinben játszódnak az események, így stílszerű volt olyan színészeket választani, akik maguk is németek, vagy legalább is német akcentussal rendelkeznek. Nos, ez a rendkívül jó ötlet sikeresnek látszik. A Hitler bukása című filmben, magát, Hitlert is alakító színész, a többszörösen, filmes díjakkal is kitüntetett Bruno Ganz zseniálisan jeleníti meg az egykor keletnémet, a Stasi szolgálatában tevékenykedett titkos rendőrnyomozót, aki karakterében mára kiöregedett, megkeseredett, és érzi, a hidegháború idején elkövetett szörnyűségek, valamint káros szenvedélye általi betegsége lassacskán a halálba kísérik. A kulcsmfigurák egyike, a többszörösen is kitüntettet Frank Langella által megszemélyesített karakterhez fűződik. A kezdetben pozitív, majd negatív szerepet betöltő, a történet legnagyobb fordulatát előidéző Rodney Cole, csak kevés ideig mutatkozik meg, ugyanakkor fellépése a mű alakulását tekintve sorsdöntő. Dr. Martin Harris segítője, egy bosnyák származású, Berlinben dolgozó fiatal lány, Gina (Diane Kruger), akit az emlékeiben összezavarodott ismeretlen férfi több veszélyes kalandba is belesodor. A korábban más emlékezetes produkcióban, többek között a Trója, A nemzet aranya, a Becstelen Brigantyk, valamint a Lélegezz! című filmekben is játszó német származású színésznő, ebben a 113 perces thrillerben is megfelelően alakította karakterét. A történetet fergeteges autós üldözések, verekedéses jelenetek ötvözik, amelyek szintén gondoskodnak a magas fokú szórakoztatásról. Úgynevezett üresjáratok, vagy unalmas, és haszontalan jelenetek nem igazán lelhetők fel. Egy fontos biológiai felfedezés bejelentése a tét. A kérdés csak az, hogy sikerül e véghezvinni a tettet, vagy a borzalmas terv, a célszemély megsemmisítése sikeres lesz.

A film alap sztorija egy 2003-as francia regényen alapul, amelynek eredeti címe Hors de moi, angolul: Out of my head. A Didier van Cauwelaert által írt könyvből létrehozott mozit a spanyol származású Jaume Collet-Serra rendezte, aki többek között korábban a Viasztestek, a GÓÓÓL 2, valamint az Árva című produkciók megalkotását is navigálta. Azt is mondhatjuk, hogy ez egy multikulturális mozi, mivel a teljes stáb szinte minden egyes tagja más és más nemzetiségű. Angol, francia, japán, kanadai, illetve amerikai segítők egyaránt közreműködnek a film elkészítésében.

További információ a port.hu, valamint az imdb.com oldalán olvasható.

Hasonló tartalmak:

A Holló (The Raven) [2012]

A-fraid — Thu, 28 Feb 2013 12:15:03 +0000

Nagyon érdekes alkotás látott napvilágot tavaly. Egy kosztümös thriller, ami a maga felületes módján egybesűrítette Edgar Allen Poe munkásságát.
Arra a kérdésre adta meg a választ, hogy mi történt a valaha élt egyik legnagyobb író utolsó napjaiban. Sajátos elképzelés, amit egész jól dolgoztak ki és egy szórakoztató mozit sikerült összehozni.

„Sohamár!”

Aki találkozott már Poe munkásságának egyes darabjaival, annak ismerősek lesznek az utalások, akik viszont nem ismerik a filmben említett írásokat, azok se essenek kétségbe. A művek ismerete nélkül is élvezni lehet a produkciót.
Bár az élményhez szorosan hozzátartozik ezek ismerete.

Poe szerepét John Cusack kapta, aki nem remekel ugyan, de tisztességesen alakítja a magába roskadt, iszákos és kiégett, múzsája által került írót.
Én ugyan nem így képzeltem el egyik kedvenc írómat és talán Cusack sem a megfelelő módon közelítette meg a figurát, de azért nem annyira vészes a helyzet.

Nehéz a tollforgatók sora és főszereplőnk is küszködik. Nincs pénze, kerüli az ihlet, az újságok nem kapkodnak érte.
Szeretné elvenni az egyik helyi nemesember lányát, (Alice Eve) az apa ki nem állhatja a lecsúszott költőt. Életben gyökeres változást hoz egy gyilkosságsorozat, melynek végrehajtója az ő munkái alapján végez az emberekkel.
Ráadásul olyan emberekkel, akik utálják Poe-t, vagy hátráltatták munkásságát.
Ő is gyanúba keveredik, de végül felkérik, hogy segítse a rendőrség munkáját.
Egy nyomozó (Luke Evans) társául szegődik és együtt erednek a sorozatgyilkos nyomába.
A gyilkos legismertebb művei alapján végez az emberekkel. Találkozhatunk A Morgue utcai kettős gyilkossággal, A kút és az ingával, A vörös halál álarcával, Marie Roget titokzatos eltűnésével, vagy az Áruló szívvel. A gyilkos ráveszi Poe-t, hogy krónikása legyen az eseményeknek és megírjon mindent, ami történik. Egyfajta párbaj ez kettejük közt.
Ezt úgy sikerül, hogy elrabolja szíve választottját.
De beteges motivációjára csak a legvégén derül fény…

Nyomokat hagy az utána kajtatóknak, mely elvezetheti őket a túszához. A mozi e része elég jól kivitelezett, egyetlen dolog zavart. Hiányoltam a sötétséget, a misztikumot, a homályt.
Nem nyomaszt a film, pedig ez igazán elvárható lett volna, pláne témáját tekintve. Olyasmire számítottam, mint
A pokolból című film volt, de ez ahhoz képest gyerekmese. Nagy kár, mert sokkal komorabb atmoszférával el lehetett volna feledtetni a történet apróbb egyenetlenségeit. Bár igazság szerint ezek még így sem olyan szembeötlőek.
Az alkotás le tudja kötni a nézőket, de Poe munkásságát alapul véve, azért jócskán elmarad az elvárhatótól.
Nem nagyon borzongat, érdekes ugyan, de izgulja ki magát az ember alsójából.
Nyelvezetén is lett volna mit javítani, mert egy-két kifejezés nem illett a korba, sőt az újságok címlapján virító hatalmas ’Serial killer’ (vagyis Sorozatgyilkos) felirat is téves, hiszen ez a kifejezés csak a 20. században találtatott fel.

Ettől függetlenül, tényleg nem rossz a film, határozottan szórakoztató – kis hibáitól eltekintve – ám mégsem vállalnám az ismételt megnézését.
Nincs benne semmi, ami miatt az ember arra vágyna, hogy még egyszer leüljön elé.
Ötletes, a Poe örökség jellegzetes ízt ad neki, de akkor is csak egy hétköznapi munka, ami javarészt kliséken alapszik. Ezen még a többször elhangzó idézetek sem javítanak.
Viszont jó sok magyar vett részt az elkészítésében, számos honfitársunk neve díszeleg a stáblistán.
Azért jó moziban is benne van a kezünk, nem csak borzalmakban.
A film végeztével én még várnék a kikapcsolással is mert a stáblista előtti vége főcím igazán látványos és az Unkle zenekar remekül eltalált dala, a Burn my shadow még élményszámba megy.

Hasonló tartalmak:

Hasadás (The Divide)

A-fraid — Mon, 11 Feb 2013 14:48:24 +0000

A másodvonalbeli, DVD-mozik széles palettáját gazdagítja ez az alkotás.
Egy jó hangulatú világvége sci-fi-ről van szó, ami nem látvánnyal operál, és nem akciókkal akarja megragadni a nézők figyelmét.
Az emberben lejátszódó lelki folyamatokat igyekezett feltárni, és nem bukott bele. Nem azt mondom, hogy a legjobb, amit a témában láttam, de tisztességes próbálkozás volt.

Tovább...

A nyitó jelenetsorban megtekinthetjük egy város pusztulását, amit a belé csapódó nukleáris töltetek okoznak. Egy lány, egyik főszereplőnk (Lauren Geman) áll az ablakban, miközben a világ körülötte pokollá válik. Majd megkezdődik az eszeveszett menekülés és a ház alagsorában kötnek ki, annak gondnokánál, aki eléggé felkészülten várta az atomkorszakot. Bent rekednek, és ez már az elejétől kezdve feszültséget generál köztük.
De ez még mind semmi…
Hallgatják a végromlás hangjait és rettegnek, hogy a gyilkos por be ne jusson, mert akkor végük van. A gondnok (Michael Biehn) nem csak menedéket ad nekik, de élelmet és vizet is. Negyed óra sem telik el a filmből és máris rájuk törik a menedékük ajtaját. Sugárvédelmi öltözetet viselő katonák rontanak rájuk és elrabolják az egyetlen gyereket, aki a túlélők között akad. Ez ellenkezést vált ki az anya (Rosanna Arquette) és a többiek részéről is.
A katonák elkezdik lemészárolni őket, de nem járnak sikerrel, mi több, a túlélők zsákmányolnak fegyvert és védőruhát. Az események hátteréről csupán annyi derül ki, hogy a támadók feltehetően Észak-koreaiak voltak. Ezt azonban nem tárgyalják mélyebben – nem lévén lényeges.
És ez nem is baj, mert a film nem az okokra koncentrál.

Az egyikük (Milo Ventimiglia) ki megy, hogy szétnézzen és odakint egy felállított labort talál, és jó pár tartályt, amiben embereket – és a lányt is – tartanak. Azonban ezt a fejleményt a mozi készítői érthetetlen okból csempészték bele az alkotásukba. Erre nem kapunk magyarázatot, de még utalást sem. Érhetetlen a jelenléte, és ez elég nagy baj, mert roncsolja a film kohézióját, pedig az elég jól kivitelezett.

Az első kemény fordulat ezután következik, ugyanis odakintről lezárják a kijáratot. Végleg. Nincs kiút, nincs menekvés, csak lassú halál. Ez felborítja az eddig viszonylag „nyugodt” hangulatot és a szereplők fokozatosan kivetkőznek önmagukból, elvesztik civilizált voltukat. Fogy az élelem, néhányuknál zavart tudatállapot jelentkezik, majd házigazdájuk ellen fordulnak, aki eltitkolt előlük egy titkos kis szobát, ahol egy még komolyabb vésztartalékot tárolt. Ez az esemény indítja el igazán a végső szociális degenerációt köztük.
Majd ahogy az lenni szokott – e téren nagyon sablonkövető a mozi – a társaságból kiemelkednek az erősebbek, a kegyetlenebbek (a filmben ez két testvért jelent) és átveszik az irányítást, kiépítik a zsarnokságot. Eléggé eldurvulnak, és ez kívül-belül meglátszik rajtuk.

A film remekül mutatja be a bezártság és kiúttalanság, a biztos halál okozta lelki metamorfózisokat.
Ugyan a produkció eléggé elnyújtott (igyekeztek érzékletesen bemutatni a történéseket) mégis nagyrészt elég tűrhetően kitöltötték. A fináléra a szereplők teljesen elvadulnak és egymásnak esnek.
Ezt csupán csak azért mondom el, mert a film nem tartogat nagy meglepetéseket. Aki látott már hasonló filmet, az tudja, mit várhat. Ugyan azt kapjuk, mint eddig, de ez jobb a szokásos alkotásoknál.
Kidolgozottabb, részletesebb, a színészi alakítások is rendben vannak, és az egészet jól felépített atmoszféra jellemzi. A film kőkemény és kíméletlen befejezése sokat javít az összképen és jobb alakításokkal igazán emlékezetes mozi lehetett volna. Így sem rossz, a gyenge kínálatban ez egyértelműen jobb darab.
Azonban ne számítsunk nagy katarzisra.
Viszont mindenképpen kiemelendő, hogy ez nem valami idealizált történet igazságról, emberségről.
Illetve bizony ez az emberség filmje, mindenféle cukros sallang nélkül. Bemutatja, hogy milyen is az ember igazából. Mondhatni agresszív módon dörgöli az arcunkba az emberi lét sötét oldalát.
A kegyetlenséget, a durvaságot és az élni akarás gátlástalanságát.
Nem nagyon moralizál, a naturalista valóságot tárja elénk, amiben csak a brutális őszinteségnek van helye és a túlélési ösztönnek és a mindenkiben megbújó szörnyetegnek. Akiben ez nincsen meg, az összeomlik és áldozattá válik, az erősebbek felfalják. Nincs kegyelem. Ahogy ez a történet sem kegyelmez.
Ez egy kellemetlenül őszinte produkció, ami azért nem csúcskategória, de megtekinteni érdemes.

Hasonló tartalmak:

A másik lány (The New Daughter)

A-fraid — Thu, 01 Nov 2012 10:40:00 +0000

Costner nevére még a mai napig is felkapom a fejem, annak ellenére, hogy már koránt sem régi önmagát idézi. A legutóbbi két filmjében, amiben láttam
– a Mr. Brooks és ez - szinte tökéletesen azonos figurát alakított.
A szerepek különböztek ugyan, de Costner nem erőltette meg magát.
Connolly egy remek képességű író – csak ajánlani tudom – érdekelt is, hogy vajon mit hozott össze. Mivel már az író és a színész nevénél elakadtam.
Nem is néztem meg miről szól a film. Kezdődjék hát, a hosszú, Horror Hétvége!

Valószínűleg hibáztam…

A cím alapján és Connolly eddig általam olvasott munkássága alapján én valami ütős kis pszicho thrillert vártam volna – esetleg „gyerekkel ijesztgetést”, de forrón reméltem nem így lesz majd.Nem lövök le semmilyen poént, ha elmondom, hogy egyik sem vált be. Egészen mást kaptam.
Kis hazánkban Mr. Connolly főként a Charlie Parker- szériájának köteteivel ismert, én a Sötét árnyakat és a Gyilkos fajzatot olvastam tőle, amiket azóta is a legjobb thrillerek közt tartok számon, amiket valaha is olvastam.
Ennél fogva a film alapjául szolgáló sztoriját egyáltalán nem ismerem. De ez nem is túl nagy durranás, rémesen egyszerű, nem is igazán magával ragadó.

Costner egy elvált, két gyermekes apukát alakít – nem túl jól -, aki éppen költözik, új helyen kíván új életet kezdeni. Ahogy az lenni szokott, a srácok nem kedvelik túlságosan az új otthonukat, miközben egymással és apjukkal sem túl kellemes a kapcsolatuk. Megcincált életük itt sem indul túl kedvezően.
Ennek oka, hogy már tíz perc után elmászik valami jószág a tetőn…
Fel is sóhajtottam, hogy: Ne már! Nehogy ez is valami szörnyes marhaság legyen!

Ez csupán azért lepett meg ennyire, mivel, mint említettem nem néztem meg miről szól a film.
A kis család elkezdi felderíteni a környezetét, barátkoznak további életük helyszínével, ami egy cseppet sem barátságos. Találnak egy titokzatos és ijesztő dombot is, majd azt sem hallgatják el sokáig a néző elől, hogy a házikónak bizony története van. Ez egyébként elég közhelyes, nincs benne semmi meglepő.
Eztán persze beindulnak a hátborzongató események.
Valami történik a kislánnyal – akit egyébként Ivana Baquero formál meg -, amitől az komoly és riasztó változásokon megy keresztül. Ha ez nem lenne elég, gyanús lábnyomok jelennek meg a ház körül, a rejtélyes dombról is érdekes dolgok derülnek ki.

Az alkotásról elmondható, hogy hűen követi a horror-thriller sablonokat. Lényegében nem túl eredeti, mi több, teljes mértékben unalmasnak tekinthető.
Az égvilágon semmit sem mozgat meg az emberben.
Abszolút tipikus, emellett még a színészek is elég gyengék, maga a történet sem túl erőteljes – bár Connolly eredetije ennél jobb lehet – leginkább egy gyengécske Jelek-utánérzésem volt vele kapcsolatban.
Bizonyos elemeiben felidézi a Jeleket, de annál azért jóval gyengébb. El tudja foglalni magát az ember ezzel a mozival, nem mondom, hogy rossz, de nem is igazán jó.
Az első filmes Luis Berdejo (a tűrhető REC és a kevésbé tűrhető Karantén című filmek írója) összepakolta nekünk az összes klisét, ami ehhez a stílushoz tartozik, majd forgatott egy közepes mozit.

Hasonló tartalmak:

A Bosszú Jogán (Seeking Justice)

A-fraid — Sun, 28 Oct 2012 09:42:37 +0000

Nicolas Cage igyekszik kapaszkodni, ezt bizonyítja az is, hogy tavaly nem kevesebb, mint öt produkcióban szerepelt. Se a Boszorkányvadászat, se a Féktelen harag, se a Szellemlovas 2, de még a Túszjátszma sem volt igazán erős, bár ez utóbbi nem volt olyan vészes. A Bosszú jogán csupán egy hangyányival elviselhetőbb, mint a felsoroltak, és lényegesen jobb, mint a 2012-es alkotás, a Stolen.

Az utolsó Cage film margójára…

Ez volt az utolsó mozi, amit megnéztem ettől az egykori színész óriástól. Soha többé nem vetemedem arra, hogy megnézzem azt a filmet, amiben ő szerepel és erre nem ez az alkotás, hanem a friss Stolen ébresztett rá, amivel kapcsolatban rá kellett jönnöm, hogy egész egyszerűen azért rossz, mert Cage a főszereplője.
De bővebben majd a Stolen kritikájában…

Ezzel a filmmel kapcsolatban még élt bennem a remény halvány szikrája, miszerint az a Nicolas talán visszatérőben van, ahogy azt anno, a Mocskos zsaruval kapcsolatban gondoltam.
Nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Ez a filmje egy apróbb kiugrás, de nem hiszem, hogy számára van már visszaút a lejtőn.
Pedig a rendező nem is akárki, hanem a nagy Roger Donaldson, aki olyan mozikkal gazdagította a filmes palettát, mint A lény, a Beavatás, a Cadillac Man, a Koktél, vagy a Banki meló.
Jelen esetben kissé érthetetlen, hogy miért szerződött le egy ilyen potenciál nélküli produkcióhoz, hiszen a forgatókönyvben nincs semmi figyelemreméltó és a főszereplő sem A-listás színész már.
Persze Donaldson sem tartozott az elitrendezők sorába, de azért egy jó képességű emberről van szó.
Egyébként meg, ha babonás lennék, én óvakodnék Nic Cage-től…

Főszereplőnk egy teljesen hétköznapi középiskolai tanár, aki boldogan él együtt csinos feleségével (January Jones) egészen addig, míg az asszonyt el nem kapja egy vadállat és rongyosra nem veri.
Will Gerard (Cage) igazságszolgáltatásba vetett hite megrendül, és ekkor környékezi meg egy idegen férfi, aki Simonként (Guy Pearce) mutatkozik be. Olyan ajánlattal áll elő, amin a kétségbeesett és visszafogottan bosszúszomjas férj képtelen nem elgondolkodni.
Simon felajánlja, hogy a nevében bosszút állnak és igazságot szolgáltatnak. És ezért nem pénzt kérnek, hanem egy jövőbeni kérés teljesítését. Fokozatosan az is kiderül, hogy ez a titokzatos Simon egy önbíráskodó szervezet vezetője, de ami eleinte helyesnek és igazságosnak tűnik, arról kiderül, hogy közel sem olyan tiszta, mint ahogy azt az elején beállították. Minderre akkor derül fény, amikor Simon bejelentkezik és megkéri Gerardot egy szívességre.
Ez először csak egy levél feladása, de később egyre csak jönnek a megbízatások, amiket a férfi nem akar végrehajtani. Menekülne a körforgásból és ezerszer is megbánta már, hogy szóba állt Simonnal, de a megmenekedésre nincs mód és még a rendőrség is a nyomába ered. Menekülni kényszerül mindenki elől és közben bizonyítékok gyűjtögetésébe kezd, hogy valamilyen módon győztesként kerülhessen ki a helyzetből.
Eközben rádöbben, hogy a szervezet milyen kiterjedt és mennyire jól szervezett, meglepő személyekről tudja meg, hogy a tagok. Túl kell élnie és még tisztára is kell mosnia magát.
Ebből jól látható, hogy maga a sztori nem nagy varázslat, aki az önbíráskodással kapcsolatban szeretne egy igazán jó és mély filmet látni, az válasszon valami mást. Ez egy közönséges akciófilm, amibe megpróbáltak valami többet belezsúfolni, de ez nem nagyon sikerült.
Cage ugyan jobb, mint a tavalyi alkotásaiban, de azért a világot itt sem váltja meg, arról nem is beszélve, hogy ugyanaz állt elő, mint Stallone-val és a többiekkel kapcsolatban a Feláldozhatók esetében.
Meddig lehet hiteles valaki egy akciófilmben?
Neeson-nak ez remekül áll, az ő esete egyedi az Elrabolva filmekkel, de a többiek már-már a nevetségesség határát súrolják. Főleg Cage esetére igaz ez.

Hasonló tartalmak:

Stolen [2012]

A-fraid — Sun, 28 Oct 2012 08:58:49 +0000

Egyáltalán nem büszkén mutatom be azt a filmet, ami végleg elvágta nálam Nicolas Cage-et. Temetni csak A Bosszú jogán után kezdtem, mert előbb láttam ezt, mint azt, de ez egy f.s. Csak vessünk egy pillantást erre a mozi plakátra: Az öreg Cage egyszerűen vérciki rajta.
Akárcsak az egész mozi. Erre már nincs mentség.

Itt bocsátkozom az elszomorító részletekbe…

A hétvégénk keretében ezzel a filmmel zárom le a megmozdulást és egyben ezzel veszek nem túl érzelgős búcsút Nicolas Cage-től is. Azt hiszem, jócskán több ideig foglalkoztam vele, mint amennyit megérdemelt és ez legyen méltó megemlékezés róla. Nem valószínű, hogy új filmmel jelentkezem tőle.
Ahhoz valami nagyszabásúnak kell történnie.

Az idei évet ezzel a mozival indította Cage és nem is rossz színésztársakat kapott. Malin Akerman, Josh Lucas és Danny Huston – főleg ez utóbbi – a maguk szintjén igen is jó képességekkel bírnak, de ez egy B- mozi, illetve még annak is kevés. Pedig hát, ebben az esetben sem rossz nevek koordinálták az alkotást, hiszen akciófilm berkeken belül Simon West nem olyan rossz rendező, de még a kissé tapasztalatlan David Guggenheim forgatókönyvíró sem nevezhető balfácánnak, hiszen a nagyon sikeres (ámbár szerintem gyenge) Védhetetlen szkriptjét is ő hozta össze. Akár hogy is nézzük, oda lyukadunk ki, hogy minden gond gyökere, a főszereplő, vagyis Nic Cage.

Egyfajta negatív Midász királyként funkcionál mostanában.
Amihez „hozzáér” elromlik, tönkre megy. Az utóbbi időben maximum egy jó alváshoz lehetett köze.
Ha már a jó dolgokról és Cage-ről van szó…

A történet is igazából csak egy csomó régen és sokszor elsütött ötlet gyors összepattintása.
Vagyis végy egy kegyvesztett apát, egy sértődött és haragos lányt, jó nagy rakás pénzt, egy zsarolást, a főhős nyomában loholó hivatalos közegeket, és mindezt röhejesen kevés idő alatt, intenzív tempóban zavarjuk le.
Cage egy Will Montgomery nevű mesterbűnöző bőrébe bújt, aki egy balul elsült bankrablás miatt sittre kerül. Nyolc év után szabadul ki, de rögtön a nyakába akaszkodik az FBi és az egyik egykori bűntársa is, aki a jussát követeli az akkor rabolt összegből.
Hogy azt megkapja a végletekig hajlandó elmenni és elrabolja a főszereplő lányát.
Az extrém követelés, tíz millió felhajtása, teljesítésére mindössze tizenkét órát kap, máskülönben a búcsút inthet a lányának. Eközben szorongatja, és megfigyelés alatt tartja az FBi is.
Ilyen körülmények között igyekszik a lány és pszichésen igen zavart, egykori partnere (Josh Lucas) nyomára akadni. De azért a pénzt is elő kell kerítenie, szóval fogja magát és fényes nappal, három órával a határidő lejárta előtt kirabolja ugyanazt a bankot, amit egyszer már kifosztott.

Igen, tudom ez csak egy film, elrugaszkodhat a valóságtól, de Cage nem képes hitelessé tenni se a figuráját, se a mozit. Egyszerűen kivetül az aurája az egész produkcióra és homályba borít mindent.
Ezáltal nem működnek benne a dolgok. Akciósztárként már inkább nevetséges, már az aggódó apa szerepe sem áll neki jól. Egyszerűen egy „ok, man…’ is rosszul hangzik a szájából.
Sajnos, a tény, hogy a főszereplőt alakító színész bűn rossz, teljesen elvonja a figyelmet a többi dologról.
De ha még a többi dolog sem említésre méltó, akkor az nagyon komoly gond.
A Stolen nem üzemképes, számos dolog miatt nem az. Egyrészt a forgatókönyv sem valami eredeti, menthetetlenül B-kategória, Cage iszonyatos és valahogy az egész borzalmas hangulatvilággal bír.
Én mások helyében messziről kerülném.

Hasonló tartalmak:

Túszjátszma (Trespass)

A-fraid — Fri, 26 Oct 2012 18:11:40 +0000

2011. Nicolas Cage. Borzalmas filmek éve. Hollywood gyászba borul…
Én legalább is biztos. Ez az év az, amiben az egykori kiválóság, Nicolas Cage előkészítette a karrierjének lemészárlását. A B-kategóriás színésszé váló férfi összeállt a szintén kicsit lecsúszott Joel Schumacherrel ehhez a filmhez.
Ám a bukás előszelét mégis a rendre iszonyatos Cam Gigandet jelenti.
Nem csoda, hogy a produkció anyagi bukás volt és mindössze 10 napig vetítették.
Ám legjobban mégis Nicole Kidmant sajnálom…

A részletekért katt ide!

Igen, szegény Kidman. Az utóbbi időben azért már ő sincs annyira előtérben, akár csak Cage, vagy Schumacher, de azért róla még azt gondolná az ember, hogy tartja a színvonalat.
Valamelyest így is van, hiszen az Engedd el! egy kiváló alkotás, de ezen kívül nem sok míves moziban játszik, bár azt is el kell ismerni, hogy nem is aktív annyira az utóbbi években.
Mégis… egy filmben szerepelni Cage-dzsel és Gigandettel nagyon rossz ómen.

Mindezek ellenére azt kell mondani, hogy nem vészes a Túszjátszma. Ámbár nem is jó.
A sztorija se az a kiemelkedő fajta, láttunk már hasonlót nem egyszer, de az ilyen téma mindig hálás, hiszen kiváló pszicho-thriller-dráma egyveleg hozható össze belőle. Csak hogy ehhez színészek kellenek, még hozzá jók. Ez az, ami hiányzik a produkcióból.
A helyzet az, hogy egyedül Kidman az, aki fel tud mutatni valamit, Cage is igyekszik, de igen gyengécske, míg Gigandet elképesztően rossz. A többiek pedig egyszerűen csak szürkék és kész.
Ennél fogva az alkotás, ha nem is válik kritikán alulivá, nem is lesz emlékezetes, de jó sem.

Egy jómódú családot látunk, szép házzal, luxus körülményekkel. Apuci (Cage) drágakövekkel, főleg gyémántokkal foglalkozik, mi több akár még kisebb illegális üzletekbe is belemegy, de a helyzetük koránt sem rózsás. Anyagi gondjaik vannak, amiről a családfő sokáig hallgat és e tényre a lehető legrosszabbkor derül fény, hiszen otthonukban lepi meg őket egy rablóbanda, akik a széfben elrejtett gyémántocskáért jöttek. Ám az a kő nincsen a házban, hiszen teljesen tönkre mentek.
Egy vasuk sincs, de ezt az otthonukban rájuk törő gazfickók nem nagyon akarják elhinni és megkezdődik a lelki terror. Apa hiába igyekszik bebizonyítani, hogy nincs pénzük, túszejtőik minden áron ki akarják nyittatni vele a széfet. Eközben persze nem maradnak rejtve az apró titkok sem, mint amilyen anya (Kidman) viszonya az egyik betörővel (Gigandet), vagy az, hogy apa és anya kapcsolata sem mentes a gondoktól, mindezt betetőzi az anyagi összeomlásuk, majd családi életük hulláját megtaposván, megjelenik a gyémántot és a pénzt számon kérő bagázs is.
A viszonyok és a feszültség ábrázolása egészen tűrhető, erőteljesnek nem lehet nevezni ugyan, de egy B-mozi szintjén majdnem elmegy. De csak majdnem…
Sajnos a legnagyobb gond az, hogy a feszültséget, a thriller elemeket nem sikerül kellően felfokozni és kiemelni. Ahogy ezt már mondtam, ez főleg a színészek sara.
A történet is nagyon szimpla. Egy helyszínen játszódik, de sehol sem látszik meg az ebből fakadó stressz, aminek fogva tartón és fogvatartotton is egyformán jelentkeznie kellene.
Még csak nem is az az akció dús típus, sőt a drámázás is erősen hibádzik.
Egy szóval, gyenge az alkotás. Igen gyenge. Pedig az a Karl Gajdusek írta a szkriptet, aki a 2 Emmy-re jelölt Haláli hullákon is dolgozott, vagy éppen az idei tévés évad egyik legnagyobb sikerét írja, a Last Resortot. De ő dolgozik (negyedmagával- jesszus!) a jövőre bemutatásra kerülő Tom Cruise sci-fi-n is, ami az Oblivion névre hallgat. És mégis, ez nem nagyon jött össze neki.
A Last Resorton sem egyedül dolgozik, hanem Shawn Ryan-nel. Talán az lehet a dolog mögött, hogy csak egyedül képtelen jót alkotni és kell mellé valaki, aki feljavítja, amit csinál? Remek kérdés, de az biztos, hogy Túszjátszma komolyan besült.

Hasonló tartalmak:

Az Igazság Ára (The Lincoln Lawyer)

A-fraid — Tue, 25 Sep 2012 17:57:50 +0000

Michael Connelly írásai Magyarországon sem ismeretlenek. A sokoldalú író (főleg bűnügyi – thriller vonalon mozog) számos kötet büszke tulajdonosa és hosszú idő után ismét vászonra varázsolták egyik írását. A Mickey Haller – széria névadó karakterének történetét követhetjük nyomon, aki egy igen bonyolult ügybe keveredik, mindezt egy kezdő rendező tálalásában, remek színészekkel kapjuk meg. Ez pedig egy jó bűnügyi-törvényszéki-thrillert eredményez.

„Nem bűnös!”

Senki sem bűnös, amíg annak ellenkezője be nem bizonyosodik.

Ez alapvető tény és ezt használja ki minden védőügyvéd, még akkor is, ha tudván tudja, védence egy utolsó gazember, aki valóban elkövette azt, amivel megvádolták. Ez aztán a morális kérdés…
Számos film foglalkozott már ezzel, az ügyvéd drámák, vagy krimik, esetleg thrillerek nem számítanak már újdonságnak, és az utóbbi időben nem is nayon születtek a műfajban értékelhető darabok. A minőséget inkább ilyen témájú sorozatok jelentették, ám most megjött Brad Furman és kart karba öltve a tévés forgatókönyvíró John Romano-val, egy jó alapanyagból (Connelly) egy szintén jó filmet forgattak.
Mert Az igazság ára egy jó ügyvéd krimi, olyan ami ugyan olcsóbb kategóriás mozi, de ez a minőségén mit sem változtat. Ez előbbi ugyan meglátszik rajta, de mégsem válik ezáltal B-kategóriássá.

A történet főszereplője természetesen egy védőügyvéd, Mickey Haller, (Matthew McConaughey) aki Lincolnjának hátsó üléséről intézi az ügyeit, ha éppen nem tárgyalóteremben van.
Haza alig jár, hiszen semmi sem várja otthon. Elvált és csak a munkájának él, ez a családi háttér-szál olyan mélységesen nincs kidolgozva.
Éppen csak annyira, hogy árnyalja a főszereplőt, aki már önmagában is érdekes alak.

Ügyvéd, aki pénzért nem kérdez, nem ítélkezik, egy anyagyilkost is kimosdat, ha képes rá. Szakmájában nem is rossz, bár kicsit simlis, laza figura, elég talpraesett, aki nem esik kétségbe, ha sarokba szorítják, akkor sem.
Lényegében ő maga az igazságszolgáltatás:
Az ő szemében mindenki egyenlő.
Egyetlen dologban ismer el különbséget az emberek között. Bűnös, vagy nem bűnös.
Nem is igazán érdekli, hogy kit véd, számára nem oszt vagy szoroz, hogy védence bűnös-e vagy sem. Ám a legújabb esete szembesíti bizonyos morális kérdésekkel. Felkeresi egy szimpatikus fiatalember, (Ryan Phillipe) aki felfogadja, hogy tisztázza őt egy gyilkossági kísérlet vádja alól. A srác dúsgazda, hát Haller kapva kap a lehetőségen és rábólint.
Ám ez az ügy korántsem bizonyul olyan könnyűnek, mint ahogy azt eleinte képzelte.
Kezdetben félvállról veszi a dolgokat, szokásos laza, már-már nem törődöm, de mégis kemény stílusában igyekszik tisztázni ügyfelét, de aztán fura összefüggésre lesz figyelmes egy régi és a jelenlegi ügye között. Ahogy jobban beleássa magát az esetbe, megvilágosodik előtte, hogy a gazdag aranyifjú sem az, akinek mutatja magát. Ettől kezdve kezd igazán érdekessé válni a film, hiszen McConaughey és Phillipe macska-egér játéka kellően feszültté teszi a mozit.
Az ügyvéd úr megtudja védencéről, hogy közel sem ártatlan, ám ebben az esetben nem tud elvonatkoztatni és fura manőverekbe kezd. Úgy védi kliensét, hogy közben dolgozik a bűnössége bebizonyításán is.
Ebben tökéletesen megjelenik az igazságszolgáltatás paradoxonja.
Ez igazán különleges helyzetet teremt, amiben Phillipe lubickol, és McConaughey sem rossz.
A remek duót olyan mellékszereplők támogatják, mint Marisa Tomei, William H. Macy, Josh Lucas, vagy John Leguizamo.
Az igazság ára egy igényes és szórakoztató film, melyben megkapjuk a törvényszéki krimik minden jellegzetességét, de a karakterek is kidolgozottak, a történet sem utolsó, bár nem túl eredeti.
Ennek ellenére én bárkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani.

Hasonló tartalmak:

A Kilencedik Kapu (The Ninth Gate)

A-fraid — Mon, 24 Sep 2012 17:04:21 +0000

Az utóbbi években zaklatott magánéletéről hírhedt, egyébként kiváló rendező, Roman Polanski nem tartozik a termékeny rendezők közé. Filmjei között hosszú évek telnek el, ezen alkotása 1999-es, azóta csak öt filmet rendezett, ezek közül egyik a Szellemíró, illetve tavaly novemberben került a mozikba a Carnage címet viselő alkotása. Ám a kritika témája most ez a hamisítatlanul európai hangulatot árasztó, misztikus thriller.

Ars Diaboli…

A mozi egyértelmű húzóneve Johnny Depp, aki feltehetően nem mondhatott ellent egy ekkora rendezőzseninek.
Meg hát, Depp vonzódik a szokatlan filmekhez, a mondhatni bizarr történetekhez…
Mert ebben a történetben megbújik valami alig érezhető sötétség, ami egyfelől csábító, másfelől meg visszataszító. Ez a kettősség végig rajtakapható a több mint kétórás moziban.
Polanski a spanyol író, Arturo Pérez–Reverte kultkönyvében, A Dumas-klubban, valami olyan megfoghatatlan misztikumot talált, amit jól át is vitt a filmjébe. Egy halvány sejdítés az egész produkció, semmi sem konkrét benne, a rejtély valóban rejtély és bár ritmusa, hangulata talán a többségnek nem fekszik, mégis egy hatásos darab, amit nem lehet csak egyszer megnézni. Minél többször látja az ember, annál jobban érthető, értelmezhető a sajátos dramaturgia.
Depp, Dean Corso bőrébe bújt, aki egy antik könyvszakértő, illetve nyomozóként is tevékenykedik, mi több a kereskedelembe is beleártja magát. Egy szóval, amolyan könyvtáros-kalandorszerűség.
Nem erőssége a tisztesség, ezért felkéri a nagyhatalmú és könyv ritkaságkedvelő Boris Balkan (Frank Langella), hogy kerítse elő egy titokzatos könyv másik két másolatát és derítse ki, hogy melyik az eredeti. Ezért hát Európába utazik, hogy meglelje a furcsa köteteket, ám útja közel sem zökkenőmentes, mi több:

A könyvek nyomában maga a Halál jár.

Ez elég hatásvadász ugyan, de akkor is így van.
A régiség igazi kincs a boszorkánysághoz, mágiához, sátánizmushoz vonzódóknak, hiszen az a hír járja, hogy maga Lucifer segített a megírásában.
Azonban nem Corso az egyetlen, aki a kötetek nyomában jár, élete veszélybe kerül miközben a nyugodt, könyvtárakat idéző hangulatot felváltja valami riasztóan más.
Mondjuk engem már a régi fametszeteknek a látványa is képes megborzongatni.
Valahogy van bennük valami ijesztő…

Polanski jól érzékelteti a nézőkkel, hogy a valóság és a misztikum, a természetfeletti között elmosódik a határvonal, mely eddig a jól ismert úton vezette a szereplőket, de ezzel a fokozatos váltással már egy olyan világ tárul fel, ami vonz, de taszít is egyben. A kíváncsiság megöli a macskát, de az ember egészségére sincs túl jó hatással. Corso a veszélyek közepette egy titokzatos segítőtársra lel egy nőben, (Emanuelle Seigner) aki egyben élő, igazi megtestesülése a film keltette hangulatnak.
Eldönthetetlen, hogy a lány csak egy közönséges ember, netalán tán boszorkány…
A produkció legegyértelműbb erénye a hangulata, illetve ez az elmosódó határvonal a valóság és a természetfeletti között, ami nem enged be az alkotásba túl sok konkrétumot.
Olyat legalább is nem, ami éles határvonalat húzna.
Az igazi európai moziban jól ötvöződnek a krimi, a misztikum és a thriller elemek, amik egy olyan elegyet alkotnak így, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Nyilván elég véleményes az alkotás, talán még unalmasnak is nevezhetném, ha nem lenne ennyire magával ragadó a hangulata.
És ugyan emberek halnak meg ebben az alkotásban is, de ez esetben minden halálnak súlya van. Komoly dolog, nem csak legyintünk egyet, hogy eggyel kevesebb.
Polanski filmje elég jelentőségteljes, felnőttnek nevezhető a sok hollywoodi misztikus thriller között, amik egy-egy sóhajnál többet nem igen tudnak már kierőszakolni a jártasabb filmnézőkből.

Hasonló tartalmak: