horror

Silent Hill – A Halott Város

A-fraid — Fri, 01 Nov 2013 08:35:10 +0000

Azt hiszem, kevesen mondhatják el magukról, hogy nem mond nekik semmit a Silent Hill név. Vagy a Konami több részes, epikus horror játékát ismerik, vagy a filmet magát, esetleg a fülkápráztató és nagyon egyéni atmoszférájú zenéit.
Én is ismerem a játékot (bár nem vagyok nagy játékos, ezt mégis kipróbáltam) és anno, nagyon kíváncsi voltam a filmre is. Az első Hill-mozi azon kevés adaptációk egyike, amik elég jól hozták az eredeti világ hangulatát. És meg kell jegyezni, hogy a hangulat a fontos, mert a Silent Hill mindig is a hangulatával ragadta meg az embereket.

Tovább...

Ennek fényében meg kell említeni, hogy maga a történet – bár eredetibb és jobb a tucat moziknál – azért nem a legjobban kivitelezett. Természetesen más történetekből építették fel, ami erősen érződik az alkotáson. Az idegen tollak, a máshol már látott cselekmény vázak, azonos történések mindig kitüremkednek. Viszont egy-egy jobb húzással, a számítógépes technikákkal megteremtett, látványos és komor világ megalapozásával feljavították a végeredményt.

A történet szerint egy teljesen közönséges család gyermeklánya (Jodelle Ferland) egyre-másra emlegetni kezd egy település nevet. Ez Silent Hill.
Fura rajzokat készít, furán viselkedik és az aggódó anya (Radha Mitchell) úgy dönt, hogy kapja a gyereket és felkeresik ezt a titokzatos helyet. Természetesen élete legrosszabb döntését hozza, mivel a város múltja olyan sötét titkot rejt, egy olyan bűnt, ami felszaggatta a valóságot és utat engedett a pokol hatalmának, ami kihasználta a megnyitott átjárót és bekebelezte a városkát és annak lakóit.
Azóta a borús települést lezárták és alig téved oda valaki.
A kislány eltűnik mellőle, az aggódó anya pedig a gyermek keresésére indul, mely során feltárja a város titkát, megismerkedik a pokollal, a sötétséggel és a benne rejtező számos és sokféle borzalommal, miközben mindent megtesz, hogy megmentse a kislányát, akit a város mélyében megbújó fenyegető gonosz minden áron meg akar kaparintani.

A sztori alapja egy jó körítéssel ellátott anya-gyermek kapcsolat, ami ugyan nincs túlzottan kihangsúlyozva, de nem is szükséges ennél jobban. A történések, a remek hangulat, a kiváló, játékból átvett zenék és a látvány elviszi a hátán a filmet. Maga a sztori sem rossz, a nem túl eredeti mivolta ellenére. A kissé sablonos kezdésből egy elég mutatós végkifejletet kreáltak a készítők.
A rendező, Christophe Gans (ő a Könnyező harcos és a szintén jó hangulatú, ám nem epikus Farkasok szövetségének direktora, sőt a Nekronomikon – a holtak könyvének is lekoordinálta egy szegmensét, bár ez inkább bűn, mint erény…) és a forgatókönyvíró, Roger Avary (A vonzás szabályai, A fércember, Beowulf – a legendák lovagja) tisztességes munkát végeztek, mint horror, valamivel jobb a megszokottaknál. Ennek oka elsősorban a Silent Hill atmoszférában keresendő, illetve a szörnyek sajátos, rémisztő megjelenésében. Egyes jelenetek nagyon jól lettek megkomponálva, viszont számolhatunk üres járatokkal, tisztázatlan motivációjú és jelentőségű szereplőkkel.
Egy szóval: Nem tökéletes, de szórakoztató, borzongató a végeredmény. Többet képes felmutatni, mint a mostanság divatos horror mozik, melyek mind egy kaptafásak. A Silent Hill – Halott város sem az originál ötletek példatára, – ráadásul adaptáció – de eléggé megközelítette a játék közben, a zenék hallgatása közben megtapasztalt élményt. A folytatásánál, a Kinyilatkoztatásnál, mindenképpen jobb…

Hasonló tartalmak:

Silent Hill: Kinyilatkoztatás (Silent Hill: Revelations 3D)

A-fraid — Fri, 01 Nov 2013 08:34:40 +0000

Nem könnyű kritikát írni erről a filmről. Egyrészt azért mert régen láttam és nem készítettem jegyzetet – mert úgy voltam vele, hogy kár vergődni. Másrészt, pedig annyira feledhető volt, hogy alig emlékszem belőle valamire. Ezzel megközelítőleg körvonalazódhat a véleményem az alkotásról, amit nagy várakozás előzött meg, majd annál is nagyobb csalódást okozott.

Tovább...

Az első Silent Hill mozi nekem igen is, elnyerte a tetszésemet. Jó volt a hangulata, kellemesen borzongatott, bizarr volt és riasztó.
A sztori sem volt vészes, bár akadtak benne hiányosságok, felesleges sallangok, vagy felületes jelenetek, melyekben nem volt semmi célzatosság.
Mindezek ellenére egy szórakoztató mozi volt, ami folytatást kapott és az emberek (magam is) joggal bíztak egy ütős folytatásban. Nos, ez valamelyest (látvány terén) így is lett… de azért nem teljesen.

A két film kapcsolódik egymáshoz, bár annyira nem szorosan. Az első mozi után évekkel, vesszük fel a fonalat, amelyben Heather, (Adelaide Clemens) immár felnőttként menekül apjával, (Sean Bean) mivel a város és lakói a nyomukban vannak és vissza akarják vinni a lányt. Tehát kapcsolat van, tényleges folytatásról beszélhetünk, bár akad pár fura apróság. A főszereplőnk apjának neve nem azonos az első részbeli nevével – csak a színész azonos. A folytatás magyarázata, illetve maga a sztorija is elég kacifántos, belemagyarázós, esetlen. Nem valami kidolgozott és ez erősen érződik, mert a Kinyilatkoztatásban kevésbé jól megkomponált jelenetek vannak, a hangulatból megmaradt valami, de az is igen haloványan idézi az előzményt. A játék atmoszféráját pedig még kevésbé, bár egy-két apróságról a Silent Hill harmadik része juthat eszünkbe – a főszereplő kinézete, egyes helyszínek, stb.
Szerencsére a zenéket is meghagyták, amik esszenciális részletei voltak mind a filmnek, mind a játéknak.

A már említett történet szerint a lány, apjával együtt menekül a sötét múlt elől, ami már a Halott város határain túlról is kinyúlik utánuk. Így alakul, hogy Heather, egy iskolatársával (Kit Harrington) egyetemben futnak a gonosz lények és a városlakók elől, akiknek határozott tervük van a lánnyal, aki egykor a településen elszabadította a már egyébként is elszabadult poklot.
Menekülés közben groteszkebbnél groteszkebb dolgok történnek, ám a mozi egyértelműen ismétli önmagát, és sajnálatos módon felfedezhető, hogy rámentek a látványra, ami ezúttal sokkal jobban a „szemünk elé” van téve.
Meg ugye, 3D-ben ment a mozi, szóval…
Megint csak kaszálni akartak egyet, a mozikban jól is nyitott, de alacsonyabb költségvetését csak nagy nehezen hozta be és kellett hozzá a globális piac is.
A Michael J. Bassett (A végzet őrei, Solomon Kane) eddig csak B-filmeket rendezett és nem valami nagy sikerrel. A Solomon Kane ugyan egy jobban sikerült fantasy, ám ez a horror folytatás igazi kiugrás lehetett volna a direktor/szkriptírónak, de ő egy gyenge közepesnél többet nem tudott kihozni.
A dramaturgia is elég gyatra. Jól észrevehetően két részre oszlik fel a mozi – Silent Hill és nem Silent Hill - és az átmenet ügyetlenül lett megoldva.
Legjobban mégis a hangulat sínylette meg a folytatást, ami azért komoly baj, mert ezt volt az első résznek is az egyetlen igazi erénye.
A folytatásban, ha már csak ez megmaradt volna, a végeredmény lényegesen jobb is lehetett volna, de ebből hiányoztak azok az apróságok, amik megteremthették volna ezt a kiváló, borzongató atmoszférát.
Így csak egy gyenge második részről beszélhetünk, amire hamarosan senki nem fog emlékezni.

Hasonló tartalmak:

Mama

A-fraid — Thu, 24 Oct 2013 06:27:57 +0000

Guillermo Del Toro nevével fémjelezték ezt a produkciót, pedig ő csupán producer volt. A munka javát a rendező (Andrés Muschietti) és az írók, (Andrés és Barbara Muschietti, továbbá, Neil Cross) illettve a színészek végezték. Ők közösen egy tökéletesen tipikus horrorból sikeresen, nem újszerűt és egyedit, hanem kellemes, hangulatos, borzongató mozit készítettek. Egy olyan darabot, ami a mai silány horror palettán igazi és üde színfolt.

„Az anya Isten a gyermek szemében.”

Anno a Silent Hillben halottam ezt a mondást, ami nem csak annak sztorijában állta meg a helyét, hanem a való életben is.
Az anya és a gyermek kapcsolata egy misztikus és alig feltérképezett dolog, melyből már számtalanszor merítettek a filmes írók is. Igazi mélységében talán még sosem sikerült ezt bemutatni és ne számítsunk rá, hogy ez majd a Mamában fog bekövetkezni. Nem így van, de azért el kell ismerni, hogy a mozinak felismerhető egy drámai aspektusa, ami számos horrorból kimarad.
A szülő-gyermek közötti kötelék egy kifacsart és természetfeletti példáját mutatják be nekünk.

Itt van egy kidolgozott(abb) háttérdráma, ami keretbe foglalja az eseményeket, miközben vérbeli horrorként tud viselkedni. A történet szereplői hitelesek, nem buta tinédzserek, vagy steril játékú szülők, kiégett, sorsrontott egyedek, akik rossz helyen vannak rossz időben. A Mama szereplői emberibbek a megszokottnál. Ráadásul az ijesztgetés forrása, a Mama sem egyszerű és önző szörnyeteg, nem egy vérszomjas rém. Ezen felül persze számos klisét alkalmaztak a készítők, eredetiség nem sok akad. Egyedül talán a hangvétel az, (és egyes beállítások) melyek frissítően hatnak.

A történet szerint egy riadt és kikészült apa összenyalábolja két kislányát és elmenekül.
Balesetet szenvednek, majd meghúzzák magukat egy erdei kalyibában. Ám ott az apával végez valami.
Valami, ami a lányokat nem bántja. Nem árulok el nagy titkot, hogy ő a címszereplőnk.
Ezt is csak azért mondom el, mert maguk a készítők sem titkolták el rémlényüket. Mama a legelejétől kezdve jelen van a produkcióban, eleinte sejtelmesen a háttérben feltűnve, majd egyre inkább előlép a homályból. Szóval nem a titokzatossággal igyekezték lenyűgözni a nézőket. Szerencsére a történet tűrhető kidolgozottsága, egyes kimunkált és felfokozott jelenetek, kárpótolhatják a nézőket a misztikus és riasztó homály elmaradásáért.
Az igazi történet azonban csak a nagyon ötletes és hatásos, gyermekrajzos főcím után következik.

Öt évvel később az egykori apa testvére (Nikolaj Coster-Waldau) magához veszi a megtalált és eközben teljesen elvadult, (lehetséges ez?) elembertelenedett lányokat és éppen terhes barátnőjével (Jessica Chastain) együtt akarják felnevelni őket. Chastain karaktere nem éppen anya típus és eleinte nagyon nehezen jön ki a két kislánnyal, fogalma sincs, hogy mit tegyen velük.
Eztán persze különös jelenségeket figyelhetnek meg a házban és nem kell sokat várni, hogy Mama is befusson. Szépen lassan kibontakozik a szemünk előtt az a mély kapocs, ami a gyerekek és az anyjuk között van. Illetve az anyai ösztön felbukkanását is, Chastain karakterének jellemfejlődésében.
A Mama ezáltal nem egyszerűen horror lesz, hanem az anya-gyerek kapcsolat dokumentációja, amiben megláthatjuk az igazi bizonyítékát, hogy nem számít, milyen az anya.
A gyermek szemében akkor is ő Az Anya.

A film minden más szempontból tökéletesen követi a horror sémát, tipikus kísértet sztori, ám ez a drámai aspektus, illetve az anyaság érzékletes ábrázolásával mégis többé válik egy közönséges horrornál. Akkor sincs ez másként, ha az általam annyira nem kultivált „gyerekkel ijesztgetős” részletekkel sem fukarkodtak. Mégis egy jól eltalált sztori, aminek egyedi a hangulata, szórakoztató, nincsen tele bosszantó baromságokkal (bár a filmekben a telefont sosem veszik fel, mindig csak üzengetés megy) és a színészek
– főleg Chastain - kiugróan jó teljesítményt nyújt.
Igazából ő és Vera Farmiga az, aki jól tudja megállni a helyét horror mozikban.
A Mamát csak ajánlani tudom, mert különleges, frissessége jó hatással lehet a megfáradt és cinikus filmnézőkre. Na, azért ne számítsunk katarzisra! Semmi ilyesmi, de a produkció kiemelkedik a jellegtelen, szürke mozi-masszából.
Érdekességként, nézzétek meg a del Toro által felkarolt Muschietti rövidfilmet, amiből a Mama megszületett. Szerencsére a rendező megtartotta a hangvételt. Érdemes elindítani a videót…

Hasonló tartalmak:

Z Világháború (World War Z)

A-fraid — Tue, 17 Sep 2013 12:37:34 +0000

A nyár nagy blockbustere volt ez a film. Sokan várták, többek között én is.
Na, nem mint ha nagy rajongója lennék a zombi témának, de érdekelt, hogy mit hoznak ki Max Brooks nagy sikerű és egyébként kiváló könyvéből.
Azt kell mondjam, elég keveset sikerült…

Tovább...

Amit az előzetesekben láttunk, az a mozi érdemi része. A nagyszabású zombihullámok, a látványos tömegjelenetek. Ezen túlmenően viszont nem találunk semmit az alkotásban: Üres.

Max Brooks – aki a siralmas Abraham Lincoln, a vámpírvadászért is felelős – egy érdemi kötetet írt. Abban az elképzelt riport kötetben igényesen, érdekesen és racionálisan mutatta meg, hogy különböző emberek hogyan élnék meg és, hogy élnék túl a világméretű zombi járványt. Írásában nem csak a katonai aspektusát mutatja be az elképzelt eseménynek, hanem hosszú távú politikai és szociális hatásait is, melyek gyökeresen átformálnák az emberiséget. Egyben nagy hangsúlyt fektet az emberiség lelkét érő impressziókra is.
Az elhúzódó és folyamatos harc befolyására a mindennapokra.
Ehhez képest az ebből készült forgatókönyv egy silány és gyenge katasztrófa film, zombikkal.
Lényegében egy „menj ide - menj oda” sztori, amilyet már ezerszer láttunk. Elindul egy globális fertőzés hullám, ami az emberek döntő többségét megöli és átalakítja emberhúsra éhes szörnyetegekké, amik irdatlan és ösztön hajtotta hordákban rontanak rá az élőkre. Eztán kalandos útra kelnek, hogy felleljék az ellenszert a betegségre. Ennyi. Nem sok, igaz? Mindezt elég lágyan mutatták be, hogy – kis túlzással –
a gyerekek is beülhessenek a moziba.

Brad Pitt is csak azért került bele, hogy legyen egy húzónév, – rajta kívül nem sok ismertebb név akad – egyébként az is lehet, hogy kevesebben mentek volna el a mozikba, ha az ő neve nem virít a plakátokon.
Az IMDB 7,2-es értékelése eléggé jószívű, mivel a sztori teljesen lapos, egy dimenziós, annyira légies és annyira felületes. Egyszerűen tartalmatlan.
Nagyon aprót túlzok, ha azt mondom:
A filmnek semmi köze a könyvhöz. Maximum a címe, meg egy-két elejtett utalás. Összecsapott, felületes munka, ami ugyan popcorn moziként még talán megállja a helyét, de bosszantóan tartalmatlan, meg sem közelíti Brooks könyvének hangulatát, témáját.
Igazából csak kaptunk egy újabb zombis marhaságot, aminek a forgatókönyve felett is több ember bábáskodott, mint kellett volna. Ennek meg is lett az eredménye. Persze az akció jelenetek, vagy a látvány tekintetében nem lehet panasz rá, azonban az ezeket a részeket összekötő események lényegtelenek, elsikkadnak, unalomba hajlanak. Nagyon meglátszik az ötlettelenség, nem csak a felhasznált klisékben, hanem abban is, hogy az íróknak gőze sem volt mit kellene írniuk. Ezért aztán fogtak egy tök egyszerű sablont és arra rendeztettek egy filmet csóró Marc Forsterrel.
Forster nálam már letett egy s mást az asztalra, például legutóbbi mozijával, a Géppisztolyos prédikátorral, vagy a régebbi Maradj!-jal, ám ennek az összecsapott jelentéktelenség láttán, még nála nagyobb direktorok is véresre vakarták volna a fejüket.

A sztori erős felütéssel kezd, aztán fokozatosan langyosodik fel, gyengül. Átvált egy kidolgozatlan rejtvényfejtésbe, amit igyekeztek megtűzdelni némi magándrámával, ám az sem képes kiváltani a szükséges hatást. Feszültség nélküli az alkotás. Ráadásul a végső megoldás kész röhej, B-mozikba illő marhaság. A film végén az a fogcsattogtatós zombi…
Ha valami félelmetes megoldás akart lenni, akkor tökéletes bakot lőttek, mert inkább nevetséges.

Brad Pitt igyekszik komolyan előadni az egyébként teljesen lélektelen, kidolgozatlan figuráját, de lássuk be, az akkor is csak egy nyári popcorn zombikkal. Ennél többet várhattunk ugyan, de a csalódás elkerülhetetlen.
Inkább vegyük elő Brooks könyvét, abban sokkal inkább el lehet merülni, mint ebben a produkcióban, amit egyébként részben nálunk forgattak. Bár úgy tudom, utólag az összes itt felvett jelenetet kivágták…
A film őszintén szólva siralmas. Lehet, hogy túlságosan összemérem a könyv okozta élménnyel, de ez a sztori még az összehasonlítás nélkül is primitív, ötlettelen és életképtelen.
Nem jelenteném ki, hogy kár volt megnézni, – bár hajlok rá erősen – de az ziher, hogy ez nem ért meg egy mozijegyet.

Hasonló tartalmak:

A Bodmini Fenevad (Splintered)

A-fraid — Thu, 25 Jul 2013 07:04:18 +0000

Ez a film tökéletes mintapéldája annak, hogy manapság tényleg minden balfácán forgathat filmet. Simeon Halligan rendező úr legelső filmje egy csavarosnak és nyilván ijesztőnek szánt borzalom.
Az IMDB 3,8-cas értékelése még talán nem is fedi teljesen a valóságot.
Annál azért rosszabb filmmel van dolga annak a mit sem sejtő, csóró nézőnek, aki leül és megtekinti ezt a szánalmas próbálkozást.

A fenevad nyomában…

Sok hülyeséget megnéztem már, amit utólag szívesen kihagytam volna az életemből, és még csak nem is ez volt a legrosszabb, de azért bőven elfér abban a halmazban, amire azt mondom, hogy időpazarlás.
Eredetiség nyista, sablon sztori, sablon karakterek, ügyetlen színészek, olcsó és amatőr megvalósítás, mindezt tovább súlyosbítva a jól megszokott B-kategóráis marhaságokkal is.
Ebből ki kell derülnie, hogy mire számíthat az ember. Persze ha valaki nem válogatós a horror filmekkel kapcsolatban, vagy kifejezetten szereti a már-már bohózatba illő alkotásokat, akkor az ne habozzon és szerezze be.
Minden a jól megszokott sémák szerint zajlik. Fiatalok egy csoportja indul útnak, hogy a titokzatos állattámadások végére járjon.
A nagy nyomozás a Bodmini fenevad nyomát kajtatná, aki a környéken élő misztikus szörnyeteg és feltételezhetően egy farkasember.
Ezért teljesen logikus, hogy semmilyen fegyvert nem visznek magukkal a rengetegbe…

Főszereplőnk Sophie (Holly Weston) egy nem hétköznapi lány, aki vonzódik a természetfelettihez és a különös dolgokhoz. Egyébként elég problémás, aminek oka a múltjában és a családi hátterében keresendő, amit érthetetlen módon jól kihangsúlyoznak a sztoriban. Nem látom be, hogy ilyen alkotások esetében mi szükség van az esetlen háttér drámázásra, a kidolgozatlan és a történet szempontjából teljesen huszadrangú múltbeli eseményekre, a gyermekkorra, satöbbire.
Valószínűleg kellett a töltelék…
Röviden az egész annyi, hogy a főhősnőt foglyul ejti valaki és bezárja, az Isten tudja milyen okból. Eközben a többiek vadul keresik, de a fenevad is ott ólálkodik a környéken, akiről aztán persze kiderül, hogy nem is egyszerűen csak egy szörnyeteg. Az egész bohózatba aztán beszáll egy pap is, aki felvilágosítja a szereplőket és a nézőket is, elfújva ezzel azt a kevés misztikumot is, amit még a mozi javára lehetett írni. Na, persze ne számítsunk itt kidolgozott balladai homályra, de azért nem azonnal lehet kikövetkeztetni, hogy mi a helyzet ezzel a fenevaddal. Bár sajnos, sok időnek sem kell eltelnie. Vagy ha mégsem tisztázódik a néző számára az egész helyzet a film feléig, akkor az csak azért lehet, mert annyira unalmas, hogy képtelen lekötni az embert.
Ez egyébiránt így is van. A történet annyira ingerszegény, hogy kész csoda, ha ébren kihúzza a néző a produkció nem egész másfél óráját.
A szereplők is teljes mértékben tipikusak, képtelenek szimpátiát, vagy utálatot, bárminemű érzelmet kiváltani. A színészek teljesítményét firtatni nem is érdemes.

Végtelenül unalmas ez a film, egy kontármunka, amire az időt is kár volt rászánni, bár ha az embernek nincs semmi komoly szándéka, csak kikapcsolná az agyát és olyasmire van szüksége, ami nem veszi igénybe, akkor ez egy indokolt választás lehet, – több százezer hasonló társával egyetemben – mivel az egész felfogásához már egy-két szál neuron is bőven elegendő.
A készítők nem erőltették meg magukat, vagy egyszerűen csak ennyire tellett tőlük.

Hasonló tartalmak:

Juan, a Zombivadász (Juan of the Dead)

A-fraid — Thu, 28 Mar 2013 11:27:05 +0000

Kubai zombi-mozi! Na, erre befizetek! Mondottam, aztán rohamosan lankadt a lelkesedésem. A szokványos kezdés után, egy még annál is szokványosabb folytatásban volt részem, mindezt sótlan humorvilággal tették még nehezebben elviselhetőbbé. Zombi-paródiákból ennél sokkal jobbak készültek.

Tovább...

Sok nemzet témába vágó alkotását láttam már és még csak nem is ez volt a legrosszabb. De nem is volt jó.
Tartalom szempontjából egyáltalán nem tudták kitölteni a másfél órát, tengés-lengés van, meg értelmetlen helyzetek és párbeszédek, de azok dögivel. Az egész elkezdődik, de nem tart sehová, nincs koncepciója a produkciónak.
Persze lehet, hogy éppen ez volt a koncepció. Elcsattan egy-két jobb poén, némi eredetiséget is felmutatnak, de végső soron ez akkor is csak könnyen felejthető, aligha humoros mozi lett.

Helyszínünk ezúttal Havanna, a szocialista Kuba szigetországának fővárosa, ahol két semmirekellő lébecoló múlatja az időt. A meggazdagodáson kívül semmi sem érdekli őket és idétlenebbnél idétlenebb tervekkel állnak elő. A munka büdös nekik, így mindenféle svindlivel teremtik elő a napi piára valót.
A címszereplő, Juan (Alex Díaz de Villegas) egy céltalan, felelőtlen férfi, aki maga mögött hagyott már egy feleséget és egy leányt. Az említett lánnyal elég parázs viszonyt folytat. Szóval a moziban jelen van a teljesen felesleges családi háttér dráma is. Simlis barátainak körében pergeti a napokat, melynek tagja legjobb barátja, Lazaro, (Jorge Molina) annak fia, egy transzvesztita és egy gyurma gyuri. A két baráton kívül úgy nagyjából egyik sem egy kimunkált karakter és még az első kettő sem holmi dolgos munka eredménye.
Azonban, ha már valami pozitívumot említhetek, akkor az az, hogy a szereplők elég jellegzetesek.
Nem kifejezetten szerethetők, vagy szimpatikusak, de kitűnnek a szürke kis mozi hátteréből, amit a jellegtelen forgatókönyv teremtett meg.

Ez a lehetetlen bagázs éppen egy újabb szélhámosságon töri a fejét, amikor elszabadulnak a zombik. Csak úgy, ahogy az lenni szokott.
Megjönnek és pillanatok alatt háborús állapotok uralkodnak el az utcákon. Eleinte fel se fogják mi van, aztán fokozatosan rájönnek, hogy a dolgok megváltoztak.Ám mindezt flegma nemtörődömséggel veszik tudomásul, ami nyilván humor akart lenni, de ezt is már annyiszor láttuk, hogy teljesen hatástalan.
Ehhez viszont mókásan párosul a tévéből és a rádióból nyomatott állami propaganda, Amerika szerepvállalásáról az eseményekben, a kapitalizmus hibáztatásáról, a disszidensek bűnbakká kiáltásáról.
A zombikat is következetesen disszidenseknek nevezik. Ez a része egyszerre parodisztikus, kritikus és humoros, csak sajnos körülbelül ennyiben ki is merülnek a poénok.

Nem tudnak kiszakadni magukból és a zombi apokalipszist is megpróbálják a maguk hasznára fordítani. Zombi gyilkos üzletbe kezdenek, hogy másokat szabadítsanak meg a szörnyetegektől, persze jó pénzért.
Eközben körülöttük széthullik a világ, mindebből azonban semmit sem észlelnek, mert nem olyan drasztikusak a változások. Ez is humorizálni próbáló húzás, csak gyenge.
Szerencsére azért a zombi filmes kliséknek csak néhány elemét használták fel, a hangsúly nem is igazán az élőhalottakon van. De hogy igazából min van, azt nem tudnám megmondani.
Van némi sejtésem valami bizarr hazafiassággal kapcsolatban, de nem merném egyértelműen kimondani.
Ezzel elérkeztünk a filmek és ennek a filmnek is a legnagyobb hibájához. Ez pedig az összetartó erők hiánya. Nincs ami összetartsa, a koncepció hiánya miatt szétcsúszott az alkotás, ami így lényegében néhány jelenet egymásutánisága. Semmi több. Ezen jelenetek egyike-másika egészen tréfás, de összességében még is inkább fárasztónak és érdektelennek nevezném az alkotást.
Egyáltalán nem kihagyhatatlan. Én is meglettem volna nélküle.

Hasonló tartalmak:

Ideglelés Csernobilban (Chernobyl Diaries)

A-fraid — Wed, 20 Feb 2013 15:31:49 +0000

Egy új rossz és gyenge horror kreálmány, mely a 86-os csernobili katasztrófát igyekezett meglovagolni. Pontosabban annak következményeit.
Tökéletesen tipikus tini ijesztgetős mozi, amelyen nagyon látszik, hogy nem fáradtak komolyabb munkával a forgatókönyvírás terén.
Ritkán látni ilyen silányat.

Tovább...

Ezúttal – a változatosság kedvéért :D – Európa körúton lévő amerikai fiatalokat követhetünk nyomon, akik Európa fontosabb városaiban megfordulva szórakoznak, világot látnak. Egyik megállójuk Kijev, mivel ott él az egyikük bátyja. A végcél Moszkva. Lenne…
Csak hogy a rég látott báty beszervezte a többieket egy kis extrém turizmusra, vagyis egy röpke piknikre a Csernobili katasztrófában egyik érintett városkában, Pripjatyban. A település teljesen kihalt a csapás óta, szellemvárosként üzemel, ahová ki lehet vinni a pénzes turistákat. El is mennek, de már az első pillanatoktól kezdve egyértelmű, hogy itt valami nagyon nincsen rendben.

Hivatalosan be sem juthatnak a lezárt területre, de vezetőjük beviszi őket kerülő úton, majd, ahogy azt kell ott is ragadnak. A nappal múltával azonban kiderült, hogy a hely koránt sem olyan biztonságos, mint ahogy azt állították. Az éjszaka leszálltával, az egyébként kihalt környék megelevenedik.
Rá kell jönniük, hogy nincsenek egyedül, ahogy tehetetlenségükön felülemelkedve, igyekeznek valamiféle kiutat találni. Derekasan elfogynak, mire észbe kapnak, hogy menekülniük kell.
Futnak is üldözőik elől, akik egy pillanatra sem tágítanak. Annyit elárulok, hogy nem a vadkutyák okozzák a legnagyobb bajt. Azonban a csökevényes írói fantáziával megáldott írók (Oren Peli és a Van Dyke testvérek) egyszerűen röhejes megoldással rukkoltak elő, már ami az ijesztgetést, a magyarázatot és a tudományos hátteret illeti.
Ez utóbbival kapcsolatban csupán annyit, hogy ez a három kretén még csak utána sem olvasott a radioaktivitásnak. Az egész filmben annyi igazság van, hogy a radioaktivitás káros, meg hogy Csernobilban tényleg volt egy erőmű, aminek felrobbant a reaktora.
Egyszerűen szörnyű, hogy manapság még ilyen borzalmakat le lehet nyomni az emberek torkán.
Rémes volt az egész. Unalmas, végigszenvedtem minden percét, a legeslegelejét kivéve, mert akkor még leledzett bennem némi életkedv. Ezt rekordidő alatt kiölték belőlem.

Az alkotás mérhetetlenül buta. Nem is csoda, hiszen a rendezőnek, Bradley Parkernek ez volt az első munkája direktorként. Az alapötletet adó, Oren Peli (a Parajelenségek sorozat agya) és két szkriptíró segítője pedig olyan nívós alkotásokban közreműködtek, mint a Titanic 2., Megapiton kontra óriásalligátor, Cáparajzás, Transmorphers – Robotinvázió, A nap, amikor a Föld megállt, stb.
Akkor azt hiszem, el lehet helyezni, hogy kik is ezek az emberek és milyen minőséget képviselnek.
Ezek közé illeszkedik be hiba nélkül az Ideglelés Csernobilban. Semmi ideget leldeső nincs ebben a moziban,
- még a remek Ideglelés címét is lenyúlták hozzá – inkább elszomorító és szánalmas.

A film elején bemutatott partra vetett, torz hal egyszerűen nevetséges, ráadásul röfög.
És ez még csak a produkció legeleje. Persze a gagyiságokból visszább vesznek, de attól a kreténség megmarad.
Igazából egyetlen dolgot lehet az alkotás javára írni. Ez a helyszínek megválasztása.
Az elhagyott panelházak, a gazzal sűrűn benőtt terek, a földalatti folyosók…
Eszményi helyszín egy horrorhoz, kár hogy kontárokra bízták a jó kis alapötletet és azok egy ritka gyenge és fantáziátlan történetet hoztak össze. Nem is csoda, hogy a trágyadombból csak trágyadombot bírtak csinálni. Rossz alapanyagból, a végeredmény is rossz.
Sajnos manapság bárki rendezői székbe ülhet, rosszabbnál rosszabb, idétlenebb, nívó alatti forgatókönyveket fogadnak el, hogy aztán szörnyebbnél szörnyebb mozikkal sokkolják a nézőket.
Nem akarom elhinni, hogy valakit még szórakoztatni tud ez a sablongyártás, ami ezen felül még csak nem is borzongat meg. Pedig ez a minimum lenne egy horrortól. Ez a közelében sincs a horror műfajának, a „jó”-tól szintén messzire van, mint a Van Dyke testvérek és a kreatív írás.

Hasonló tartalmak:

Ház az Erdő Mélyén (The cabin in the Woods)

A-fraid — Wed, 07 Nov 2012 18:10:39 +0000

2012-őt úgy emlegették, mint Joss Whedon éve, hiszen nem csak a Bosszúállók lett nagy siker, de ezt a filmjét is az egekig magasztalták.
Engem már anno a külföldi előzetes is kíváncsivá tett, vártam is a megjelenését a mozikban. A kockára hajazó alkotás és Whedon zsenije kötelezővé tette a megtekintést.
Sejtelmem sem volt mit várhatok tőle és maga a film minden előzetes elképzelésemet felülmúlta.

Ha valami igazán különlegesre vágynál…

Az ember ki se nézné mi fog történni ebben a házban.

Először is le kell szögezni, hogy ez a produkció sem mentes a horror és egyéb kliséktől, mi több az egész vázát ezek adják. De ami eredetivé teszi az egészet az mégis csak a történet, amiért Whedon és a TV-és világból átszármazott elsőfilmes rendező, Drew Goddard érdeme. A forgatókönyv, amit összehegesztettek egészen briliáns, egyetlen – ám annál lényegesebb – apróságtól eltekintve.
Ez azonban kissé megcsorbítja az egész alkotásukat.
Igazából a sztori sem túl nagyvilági – legalább is első ránézésre. Ez az a tulajdonsága a mozinak, ami egyrészt kiemeli a többi közül másrészt jóvá is teszi, hogy semmi sem az, aminek látszik és a fordulatok mellett elejétől a végéig, mindent látunk és tudunk, csak egyszerűen az egész mögött meghúzódó lényegre nincs rálátásunk.
És szerencsére ezt a homályt a legvégéig fenntartják.

A készítők nagyon jól kezelték az alkotást, ezt meg kell hagyni, végig meghagyják a nézőket a kételyek között, szerencsére a sejtelmes hangulat teljes.
Mindezt remekül illesztették rá egy sematikus szerkezetre.
Ez pedig az alábbi:
Öt fiatal egy hétvégi ejtőzésre készül egyikük rokonának az erdei házikójába, messze a civilizációtól. Fürdőzést, iszogatást, füvezést, pihenést és kefélést terveznek, de fogalmuk sincs róla, hogy rajtuk kívül mások is tervvel készültek.
A fiatalokkal párhuzamosan – sőt hamarabb is – egy intézet dolgozóit is figyelemmel kísérhetjük, akik valami komoly programot igyekszenek végrehajtani, aminek muszáj hiba nélkül végrehajtódnia.
Már ekkor körvonalazódik mennyire bizarr ez az egész. Rém fura dolgok történnek az intézmény falai között és sebesen kiderül, hogy megfigyelik a mit sem sejtő fiatalokat, sőt befolyásolják a történéseket is, amik velük esnek meg. A film előrehaladtával egyre elrugaszkodottabb dolgokat tesznek annak érdekében, hogy a srácok meghaljanak.
Az egész történet kaotikus és érthetetlen, csupán apróságokat hintenek a nézőnek, amiből még nem tudja összerakni a teljes egészet és ettől válik magával ragadóvá a produkció.
A sztori halad, a tinik halnak szépen sorban, de ekkor olyasmi történik, amire senki sem számított.

Az egyik kölyök rájön, hogy az egész csupán díszlet, minden átverés, megfigyelik őket és a cél a megölésük. Bejutnak az intézmény falai közé is, amivel elszabadítják a szó szerinti poklot az épületben.
Körülbelül innentől kezdve vált az elragadtatásom vegyes érzelmekké, majd csalódássá.
A mozi befejezése sugárzóan nem tetszett.
Az egész mögött rejlő magyarázattal nem volt gondom, azt továbbra is nagyon ötletesnek tartom, de a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után.
A sztori legvége egy mészárlásba öltöztetett farsangi buli, amiben a rémálmaink összes jószága előfordul. Mindezt megspékelték – nézetem szerint – nem igazán odaillő poénkodásokkal is, ami aztán pláne nem kedvezett a végkifejletnek. Hát, könyörgöm, az az unikornis…
De ott volt még az szörnyen nevetséges Triton is, vagy a fű blokkoló hatása a személyiség befolyásoló szerekre. Azért akadtak ebben bosszantóan égbekiáltó marhaságok is.
A befejezés eseményei már-már röhejesbe fordulnak és kicsit az összecsapottság érzetét keltik.
Egyszóval a film vége nem nyerte el a tetszésemet, de ettől függetlenül aláírom, hogy a Ház az erdő mélyén egy érdemes alkotás. Az alaptörténete nagyon tetszik és igazából a kivitelezése is szimpatikus, egyedül a befejezését tartom irányt tévesztettnek. Pedig ebből egy nagyon jó mozit is ki lehetett volna hozni, de így már túlságosan vegyes az összkép. A film végi csalódás rányomja a bélyegét az egészre.
A színészek, főleg a tinik, Chris Hemsworht kivéve inkább az ismeretlenebbek közül kerültek ki (Kristen Connolly, Anna Hutchinson, Fran Krantz, Jesse Williams) míg az intézet dolgozói között pár ismerősebb arc is feltűnik, mint például Richard Jenkins, Bradley Whitford, Brian White, Amy Acker vagy a nagy Sigourney Weaver, aki csak a legvégére ugrik be magyarázkodni és bunyózni egy kicsit.
Ám ha őszinték akarunk lenni ez nem egy olyan film, amiben a színészeket figyelembe kell venni.
Itt a sztori viszi prímet, ez egyértelmű és el is viszi. Nem rossz ez a film, csak a vége ne lenne…

Hasonló tartalmak:

Démoni Doboz (The Possession)

A-fraid — Sun, 04 Nov 2012 16:56:08 +0000

Most igazodjunk el azon, hogy mi jó és rossz a horror műfaján belül.
A horror filmek ritkán sülnek el jól a mozikban, egyszerűen nincs rá biztos recept, a stúdiók csak kapkodhatják a fejüket.
Ez az alkotás is ilyen érthetetlenül furcsa. Egy teljesen közepes, gyenge, unalmas mozi, ami viszont nagy siker volt a mozikban. Teljesen érthetetlen.
Mindenesetre, én ezzel zárom a Horror Hétvégét.

A dobozt kinyitva…

Mielőtt bármihez kezdenék, hadd időzzek el egy kicsit a film fő marketing fogásánál, a „megtörtént eset alapján”-szlogennél. Ez egy bevált hollywoodi klisé, hogy ha valami különös dologhoz hozzá csapod, hogy megtörtént eset alapján, az emberek kíváncsiak lesznek.
Ez nagyon igaz a filmekre is, főleg ha az adott mozi plakátján egy kéz türemkedik elő egy nő szájából…
Én annyit mondok, ne dőljünk be, minden hülyeségnek, hiszen ennyi erővel a Télapu életrajzi ihletésű és a Vasember dokumentumfilm.
Azt az irdatlan valóságalapot egy cikk adja, melyben arról értekezik az írója, hogy volt egyszer egy különös doboz, amit a gazdája felrakott az E-bay-re, természetesen eladás céljából.
Ez az utolsó pár szó a lényeg, hiszen elhintette, hogy a dobozban egy ’dibbuk’ típusú rossz szellem lakik, aki rossz szerencsével sújtja a tulajdonosait. És lám, a doboz máris 1 dolcsiról több százért kel el.
Na, ennyit arról, hogy „megtörtént eset alapján”, illetve hogy mi az igazság…

De rátérve a filmre. Ha már az alapja nyilvánvalóan hazugság, attól még egy jó, borzongató filmet azért lehet forgatni az ötletből. Ám még ez sem jött össze.
A szereplők egy szakító félben lévő család tagjai.
Apa kosárlabda edző, (Jeffrey Dean Morgan) aki kevés időt töltött a családjával és eltávolodott a nejétől és két lányától. Időről-időre elviszi őket magához és így adódik, hogy egy kirakodó vásáron a fiatalabbik lány,
Emily (Natasha Calis) talál egy faragott dobozt.
Megtetszik neki és hazaviszik, és azt már aki látott legalább fél tucat ilyen filmet, az tudja, hogy ha előkerül egy doboz, akkor azt ki is fogják nyitni. A kislány így tesz, és a természetfeletti elszabadul, de csak úgy finoman, visszafogottan. Fura dolgok történnek (de csak módjával) a kislány is szokatlanul kezd viselkedni, amin nincs is mit csodálkozni, hiszen a doboz beszél hozzá.
Az aggódó apa utána jár a doboz eredetének és eljut a zsidókhoz, akiktől megtudja, hogy a doboz faragása héber és egy a vallásuk szerint, Dibbuknak nevezett démont rejt.
Majd kliséből klisébe csöppenünk, hiszen a démont ki kell űzni a gyerekből, mielőtt az teljesen átveszi felette az uralmat, majd megfosztja az életétől is.

Lényeg a lényeg. Ne számítsunk túl sok eredetiségre, de még arra se, hogy a mozi különösebben borzongató, ijesztő, vagy durva lenne. Ennek az alacsony korhatár besorolás az oka, – mely egyébként a mozis siker egyik oka is – illetve az ötlettelenség, a sok sablon és az esetlenség.
Én nem tudom, hogy mit gondoltak a készítők, Ole Bornedal rendező és a két forgatókönyvíró, Juliet Snowden és Stiles White, de ezzel erősen mellélőttek, mert a filmjük nem jó.
Se nem ijesztő, se nem izgalmas, de legalább unalmas. Az is valami…
Ha már valami pozitívumot kell kiemelni, akkor az lehet a család szerepvállalása. A családtagokat alakító színészek egész jól teszik a dolgukat, már ha azt egy B-kategóriás horror mozi mércéjével mérjük.
És szerencsére jócskán hülyeségmentes. Klisé klisé hátán az egész, de a hülyeségtől viszonylag mentes.
De azért az MRI már a démonokat is kimutatja…
Ezen kicsit fogtam a fejem, de a legnagyobb baj mégis csak az, hogy ez szemernyit sem ront tovább a filmen, mivel nem sok rontanivaló van rajta. Bár azt is meg kell hagyni, hogy nem a legalkalmasabb embereket alkalmazták a mozi elkészítésre. Bornedal nem túl ismert rendező, horrort nem nagyon készített, (Éjjeliőr a hullaházban, Dina vagyok, Csak egy szerelmes film, Éjféli játszma) mellesleg ő is az „adoptált” északi rendezők sorát gyarapítja. Leginkább mégis a két író zavaró, akik eddig a Boogeyman és a Képlet szkriptjét tudták letenni az asztalra. Nem valami illusztris, sőt!

A film nagyon gyenge, unalmas és horrorhoz képest egész egyszerűen szánandóan nem ijesztő.
Mint ha Bornedal tapasztalatlansága látszana meg rajta, sok a kihagyott horror-ziccer és még a kliséket is hatástalanul alkalmazták. Atmoszférája – ami sok filmet megmenthet – meg szinte nincs is.
A hatásvadász plakátokhoz képest az alkotás egy nagy nulla.

Hasonló tartalmak:

A Fekete Ruhás Nő (The Women in Black)

A-fraid — Sat, 03 Nov 2012 16:11:11 +0000

A filmet már az év elején kikiáltották az év horrorjának, de legalább is jónak nevezték. Az ilyesmire azért felkapja az ember a fejét, hiszen ritkán futhatunk bele jól sikerült alkotásokba e műfajon belül.
Eredetiséget ebben se nagyon keresünk, hiszen ez is egy a sok kísértet história közül, de valahogy mégis működőképes.
Pedig hát, a rendezője nem az elit tagja és első filmjével nálam már befuccsolt.
Eddig olyan filmek kritikáit hoztam, amiket negatívan ítéltem meg.
Most ezen változtatunk, hogy legyen egy pozitívum is a Horror Hétvégén.

A ködös Albion…

Biztos beszéltem már róla, hogy az angol horror filmgyártás az utóbbi években igazán figyelemreméltó darabokat tud felmutatni. Ez a film is ezt erősíti meg, hiszen egy hamisítatlan gótikus angol moziról van szó. A jól megválasztott helyszínekkel remekül alapozták meg a produkciót.
A történetet is a 20. század elejére helyezték a borongós brit tájakra, ahol mindig felhős az ég, a fényviszonyok tompák, esik, minden tiszta sár és sötétek az éjszakák.

Főszereplőnek az egykori Harry Pottert, Daniel Radcliffe-et kérték fel, és az ő nevének agyon marketingelésével igyekeztek vonzóvá tenni az alkotást a potenciális nézők számára.
Az első Potter-mozi óta férfivá érett és idejét látta, hogy valami másban, valami komolyabban próbálja ki magát. A szerepet nem mondom, hogy rászabták, de egész pofás fiatal özvegy-ügyvéd apuka lett belőle. Arthur Kippst formálja meg, aki egy kisfiú édesapja és egyben özvegy, mivel szeretett neje meghalt a szülés közben. Ez a végtelenségig szomorúvá teszi a férfit, aki időnként még mindig érzi felesége jelenlétét.
Úgy adódik, hogy főnöke elküldi egy vidéki birtokra, mivel a tulajdonosa meghalt – egy öreg hölgy – és végre kell hajtani a végakaratát, ehhez viszont oda kell utazni és átnézni a papírokat. Kipps útnak indul és akkor még nem sejtette, hogy érkezése olyan természetfeletti események elindítója lesz, melyekre a józan ész nem adhat választ.

Utazás közben megismerkedik a környék leggazdagabb emberével Mr. Daily-vel, (Ciarán Hinds) aki a későbbiekben pártfogásába veszi. Érkezése felbolydítja a kis falu életét, érezhetően kerülik az emberek és mindenáron vissza akarják küldeni Londonba. De Kipps köti az ebet a karóhoz és ellátogat az ijesztő, elhagyatott házhoz és munkához lát.
Munkája közben különös iratokra lel és fokozatosan egyre inkább megismeri a ház lakóinak tragikus történetét, továbbá a nem mindennapi események is megkezdődnek, a titkokra fény derül. Eleinte csak finoman, érzéssel adagolják a fura hangokat, suttogásokat, a bizarr és ijesztő látnivalót és a Fekete ruhás nő alkalmankénti felbukkanásait. Majd felpörögnek az események, elérkezik a film csúcspontja, majd átcsap a levezetésbe és befejezésbe, ami egy kicsit esetlen.

A sztoriban nincs semmi különleges, teljesen megszokott sémákat követ, újszerűség zéró.
Azonban a gótikus hangulat, az egész alkotás atmoszférája igen jól lett eltalálva és a rendező is szépen, percről percre építette fel a mozit, fokozta a feszültséget, egészen a csúcspontig.
Egyedül a befejezés lett súlytalan, bár érthető és bizonyos szempontból kielégítő.

Mint horror film kellemesen borzongató, jól eltalált hangulatú, egyáltalán nem tolakodó alkotás.
Nem törekszik a néző sokkolására vérrel, belekkel, ilyesmikkel, hanem sokszor inkább csak elmosódott, távoli, ám oda nem illő dolgokat használ, vagy a jól megszokott „hirtelen ijesztős” kliséket.
De ez utóbbiakat remekül alkalmazza. A már említett James Watkins rendező, egy ifjú titán a filmes szakmában, aki eddig inkább írással foglalkozott, (Én pici szemem, Gyilkos kilátások, A barlang 2.) és első általa rendezett alkotása a Gyilkos kilátások – még egy ilyen borzalmat – nem valami komoly eresztés. Ezzel szemben a most tárgyalt második filmje egyértelműen javuló tendenciát mutat.
Igazából ebben a filmben minden a helyén volt, egyedül talán Radcliffe- en lehetett volna még mit csiszolni, de a 89-ces Tv film, az Asszony feketében újrafeldolgozása (mely Susan Hill regényéből készült) egészen korrekt volt. Egyáltalán nem bántam meg a megnézését, pedig a horror mozikkal nagyon elővigyázatos vagyok és legalább olyan kritikus, mint a vígjátékokkal.
Az ember ritkán akad gyöngyszemekre – persze ez koránt sem az – és sajnos, ez egy olyan műfaj, amiben nem sok lehetőség maradt, csak a bőröket húzgálják már, ötletek nélkül.
Ilyenkor üdítően hat egy-egy jobban sikerült, bár sablonos alkotás is.
Valószínűleg a fokozatosság és a visszafogottság volt az, ami jót tett ennek a mozinak.
Túl sokat kaptunk már a stílustalan őrjöngésekből, mészárlásokból, hangulattalan Paranormal activity-ikből.
Nem újszerű, de majdnem nagyszerű.

Hasonló tartalmak:

Halálos Hétvége (Dead & Breakfast)

A-fraid — Fri, 02 Nov 2012 08:32:40 +0000

Zajlik tovább a Horror hétvége, de most egy könnyedebb alkotással készültem.
Az alábbi film egy jócskán B-kategóriás alkotás, ami csak tovább nyúzza a bőrt a még mindig örökzöld zombikról. Tökéletesen sablonkövető, igazából nem is jó, de a gyakori butaságok miatt meglepően szórakoztató lehet.
Mindazonáltal igen szánalmas…

„Olyan, mint egy rossz horror, csak rosszabb.”

Igen, a film rossz. Ezen nincs mit ragozni, de mégis valami olyan esetlen bája van, amitől az ember hajlamos ezt elnézően kezelni, mi több akadnak benne mókás ötletek. Egy pici, trash mozi, aminek szörnyű a története, tömve van közhelyekkel, iszonyú a rendezés és gyakorlatilag egyedül nézni már-már kínzás. Határozottan ajánlott az ilyen típusú alkotások társaságban való megtekintése, mert:

1. Úgy még élményszámba is mehet.
2. Úgy el lehet rajta szórakozni, nevetgélni.

Bár én még akkor is azt mondanám, hogy az ember inkább sétáljon egyet, lapátoljon havat, nyírjon füvet… mert kis túlzással, az is szórakoztatóbb.

Csak a szokásos:
Fiatalok (3 nő, 3 férfi) utazgatnak, eltévednek és megszállnak egy kisváros, kis fogadójában, ahol a tulaj (David Carradine) egy furcsa alak.
De a francia akcentussal bíró személyzet is gyanús, illetve ha igazán pontos akarok lenni, akkor mindenki gyanús, a süketnéma kertészt is beleértve.
Negyed óra sem telik el és máris elkezdődik a mészárlás, ennek köszönhetően bekerül a képbe a seriff (Jeffrey Dean Morgan) és a kis csapat nem hagyhatja el a baljóslatú települést, amíg a nyomozás tart. Persze minden mögött egy titokzatos dobozba zárt, ártó szellem áll, aki kihasználva az éppen zajló Kapa-bált (ez… :D) sorra szállja meg az ipari mennyiségben hulló helyi lakosságot, létrehozva ezzel egy tipikus zombi filmet. Egyszóval ez az egész alkotás egy ügyetlen vérfürdő, ami jól meg van pakolva horror klisékkel – láncfűrész is van – és amellett, hogy igen gyenge, elég fárasztó is egy idő után, majd unalmasba vált. Mégis… pár apróság miatt el kell ismerni, hogy van benne valami.

Volt itt ötlet – ez már rögtön a főcímben megmutatkozik – csak valószínűleg a csekély költségvetés áldozata lett a megvalósítás. Elsősorban a kitűnő képregény betétekre gondolok, vagy a Zach Selwyn által elhangzó parodisztikus, átvezető dalocskák, amik igazán jók, már ha érti valaki az angolt, mert ezeket nem fordították le.
Nem bajlódtak egy ilyen alkotással…
Ezekből rögtön megviláglik, hogy ez a mozi lényegében egy paródia, ami nem sikerült túl jól, sőt inkább a gagyira hajaz, de azért vannak benne jó pillanatok. A paraszt viccek, néhány mókás helyzet, végső soron nem elviselhetetlen a produkció, csak a végére fogy ki belőle a szufla.
Valahol a felejthető és a felejthetetlen élmény határán mozog, mert bár nagyon rossz, de pár dolog miatt mégis szórakoztató tud lenni. Igaz csak rövid ideig és ritkán.
Színészfronton sem olyan vészes, hiszen pár komolyabb név is megfordul benne.
Egyrészt ott van a megboldogult David Carradine, illetve a Carradine klán másik tagja, David unokahúga, Ever. De Jeremy Sisto és Erik Palladino és Oz Perkinst is láthatjuk.
Furán rossz ez a film. Pár megoldás miatt dicséretet érdemel, de az összhatást nézve mégis csak egy borzalom. Azért talán egyszer lehet adni neki egy esélyt…

Hasonló tartalmak:

A másik lány (The New Daughter)

A-fraid — Thu, 01 Nov 2012 10:40:00 +0000

Costner nevére még a mai napig is felkapom a fejem, annak ellenére, hogy már koránt sem régi önmagát idézi. A legutóbbi két filmjében, amiben láttam
– a Mr. Brooks és ez - szinte tökéletesen azonos figurát alakított.
A szerepek különböztek ugyan, de Costner nem erőltette meg magát.
Connolly egy remek képességű író – csak ajánlani tudom – érdekelt is, hogy vajon mit hozott össze. Mivel már az író és a színész nevénél elakadtam.
Nem is néztem meg miről szól a film. Kezdődjék hát, a hosszú, Horror Hétvége!

Valószínűleg hibáztam…

A cím alapján és Connolly eddig általam olvasott munkássága alapján én valami ütős kis pszicho thrillert vártam volna – esetleg „gyerekkel ijesztgetést”, de forrón reméltem nem így lesz majd.Nem lövök le semmilyen poént, ha elmondom, hogy egyik sem vált be. Egészen mást kaptam.
Kis hazánkban Mr. Connolly főként a Charlie Parker- szériájának köteteivel ismert, én a Sötét árnyakat és a Gyilkos fajzatot olvastam tőle, amiket azóta is a legjobb thrillerek közt tartok számon, amiket valaha is olvastam.
Ennél fogva a film alapjául szolgáló sztoriját egyáltalán nem ismerem. De ez nem is túl nagy durranás, rémesen egyszerű, nem is igazán magával ragadó.

Costner egy elvált, két gyermekes apukát alakít – nem túl jól -, aki éppen költözik, új helyen kíván új életet kezdeni. Ahogy az lenni szokott, a srácok nem kedvelik túlságosan az új otthonukat, miközben egymással és apjukkal sem túl kellemes a kapcsolatuk. Megcincált életük itt sem indul túl kedvezően.
Ennek oka, hogy már tíz perc után elmászik valami jószág a tetőn…
Fel is sóhajtottam, hogy: Ne már! Nehogy ez is valami szörnyes marhaság legyen!

Ez csupán azért lepett meg ennyire, mivel, mint említettem nem néztem meg miről szól a film.
A kis család elkezdi felderíteni a környezetét, barátkoznak további életük helyszínével, ami egy cseppet sem barátságos. Találnak egy titokzatos és ijesztő dombot is, majd azt sem hallgatják el sokáig a néző elől, hogy a házikónak bizony története van. Ez egyébként elég közhelyes, nincs benne semmi meglepő.
Eztán persze beindulnak a hátborzongató események.
Valami történik a kislánnyal – akit egyébként Ivana Baquero formál meg -, amitől az komoly és riasztó változásokon megy keresztül. Ha ez nem lenne elég, gyanús lábnyomok jelennek meg a ház körül, a rejtélyes dombról is érdekes dolgok derülnek ki.

Az alkotásról elmondható, hogy hűen követi a horror-thriller sablonokat. Lényegében nem túl eredeti, mi több, teljes mértékben unalmasnak tekinthető.
Az égvilágon semmit sem mozgat meg az emberben.
Abszolút tipikus, emellett még a színészek is elég gyengék, maga a történet sem túl erőteljes – bár Connolly eredetije ennél jobb lehet – leginkább egy gyengécske Jelek-utánérzésem volt vele kapcsolatban.
Bizonyos elemeiben felidézi a Jeleket, de annál azért jóval gyengébb. El tudja foglalni magát az ember ezzel a mozival, nem mondom, hogy rossz, de nem is igazán jó.
Az első filmes Luis Berdejo (a tűrhető REC és a kevésbé tűrhető Karantén című filmek írója) összepakolta nekünk az összes klisét, ami ehhez a stílushoz tartozik, majd forgatott egy közepes mozit.

Hasonló tartalmak:

Gyilkos Paraziták (The Thaw)

A-fraid — Tue, 14 Aug 2012 19:00:13 +0000

Mark A. Lewis 2009-es horrorja a földön jár, nem annyira elrugaszkodott,
mi több a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozó üzenettel bír.
A téma: A globális felmelegedés és az ökoterror.
Tárgya miatt akár még fel is sóhajthatunk – ez bizony újszerű.
Az lehet, de ha ezt a közönséges horrorok hangulati elemeibe bugyolálják, miközben alapvetően erőtlen események követik egymást, akkor a kép már nem is olyan pozitív.

Környezet szennyezés, globális felmelegedés, öko-katasztrófa…

Az alapvetően „olvadás” névre hallgató mozi figyelemreméltó üzenettel bír, hiszen középpontba helyezi a fenyegető globális felmelegedést. Azt hiszem, hogy ez egy fontos dolog, ami nyilvánvalóan nem kap elég figyelmet. Az egyetlen gond csupán az, hogy a mondandó közvetítéséhez ezt a filmet is felhasználták.
A Gyilkos paraziták egy érdekesnek nem igazán nevezhető ötvözete a gyenge tini horroroknak és a B-kategóriás thrash moziknak. Ha ez nem mondana semmit, akkor hadd foglaljam össze:
Alacsony színvonal, gyenge minőségű, kidolgozatlan történet, mindez kiegészítve a megszokott közhely-hadsereggel.

Engem már a cím is elriasztana a megtekintéstől
– sajnos én még csak a ’The Thaw’ címet láttam, hivatalos fordítás még nem volt -, ami egyébként teljes mértékben leleplezi a film lényegét.
Ez esetben is fiatalok egy csoportja a főszereplő, illetve egy kissé elvakult, aggódó természetvédő,
Dr. Kruipen (Val Kilmer). Ez a doki talál egy jégbefagyott mammutot, ami a globális felmelegedésnek köszönhetően került a szemük elé. Eközben diákok egy csoportja érkezik a táborba, hogy segíthessék Kruipen kutatásait, továbbá a prof lánya is megjelenik apja tiltásának ellent mondva.
Viszonylag gyorsan kiderül az is, hogy miért nem kellett volna megérkezniük ide:
A kutató tábor karantén alatt van, hiszen a mammut hullájából rovarok másznak elő.
Ezek olyan őskori paraziták, amik végzetesek a gazdaszervezet számára. Természetesen itt rekednek a táborban, ahonnan nincs menekvés.
Se térerő, se helikopter, se józanság… így hát szépen sorban elkezd hullani a férgese...
Érthető módon kicsit eluralkodik rajtuk a pánik, hiszen akit még nem fertőztek meg a paraziták, azoknak a menekülés okoz gondot. Rá kell jönniük a túlélés módjára, de arra is ügyelniük kell, hogy ne hurcolják magukkal az ősi apóságokat se, hiszen semmi sem képes védekezni ellenük. Elpusztítanak mindent.
Hogy csavarintsanak egyet az egyébként elég esetlen történeten, azt is megtudhatjuk, hogy mi volt a célja Dr. Kruipennek ezekkel az ízeltlábúakkal. Nem kell hozzá zseninek lenni…

A mozi egyetlen értékelhető momentuma a felhívás a veszélyre, melyet a felmelegedés, az éghajlatváltozás jelent. Nagyon komoly problémákkal fogunk szembesülni, valószínűleg hamarabb, mint azt valaha is képzeltük volna. Kruipen megoldása erre a problémára radikális, ámbár elgondolkodtató.
Mint horror, említésre se méltó. Egy szemtől pofába mutatott végtagcsonkolásnál azért több kell…
Ha ehhez még hozzávesszük a silány színészeket és az összecsapott cselekményt, akkor egy bőven közepes, vagy annál is rosszabb produkció jelenhet meg lelki szemeink előtt.
Ez így van, a Gyilkos paraziták egy elég semmitmondó alkotás, ami a megtekintésétől számított öt perc után máris a feledés homályába vész. Azt nem mondom, hogy időpazarlás, de azt hiszem, bőven talál az ember alkalmasabb és hasznosabb dolgot a szabadidő eltöltésére.
Emellett Val Kilmer szereplése felvet egy érdekes kérdést. Na, nem mondom, sosem tartottam nagy tehetségnek, de annál azért valamivel többre tartottam, hogy ilyen mozikban játsszon.
Az utóbbi időben, amellett, hogy felszedett pár kilót, eléggé alábbadta, ami a szerepeit illeti.
Ebben sem sziporkázik, de legalább nem lóg ki a sorból.
Ez a film is jobban sikerülhetett volna, ha több energiát fektetnek a sztoriba, jobb színészeket szerződtetnek, ha horror helyett valami thriller/dráma hibridet hoznak ki belőle.
Így azonban…

Hasonló tartalmak:

A Dolog (The Thing) 2011

A-fraid — Mon, 13 Aug 2012 14:13:39 +0000

John Carpenter horror klasszikusa egyértelműen nem maradhatott ki korunk filmes remake-mániájából.
Fogtak némi pénzt, pár olcsó, nem túl nagynevű színészt, átírták John W. Campell sci-fi opusát, meg szerváltak egy kezdő direktort, hogy leforgassák az adaptált történet újrázását.
Nem szabad túl sokat várni a filmtől és akkor nem okoz csalódást, sőt igazából elég szórakoztató tud lenni, helyenként még izgalmasnak is nevezhetjük.
Annyi szent, hogy a mostani kínálatban egy tisztességesebb darabról beszélhetünk.

Fogvacogtató sablonok…

Az 1982-es eredeti film legalább olyan emblematikus darabja a science fiction-horrornak mint az Alien széria. Carpenter a maga idejében nagyon értette a dolgát, mind íróként, mind rendezőként számos olyan alkotást tett le az asztalra, amit még ma is – és a halála után is – emlegetnek.
Elég csak a Halloween-t megemlíteni…
Az adaptált sztorit Eric Heisserer kétes kezébe helyezték, aki olyan „kiváló” mozik forgatókönyveihez csatolható, mint a „parádés” Rémálom az Elm utcában remake, vagy a (Sohasem) Végső állomás 5.
A rendezést arra a Matthijs Van Heijningen Jr.-ra bízták, aki egy videón és egy rövidfilmen kívül semmit sem koordinált még. Talán tapasztalatlanságának is köszönhető, hogy ennyire a jól bevált, ergo unalmas sablonoknál maradtak, kihagyva a rendezői és írói fantáziát az egészből.
Persze feldolgozásról lévén szó, nem azt várja az ember, hogy újraértelmezzék neki a régi és esetleg kedvelt produkciót. Csupán modernizálást, ami tulajdonképpen teljesült is, szóval különösebb ok a panaszra nem is lehet. Az, hogy ez manapság már igen kevés, megint egy más ügy…

A történet is elég egyszerű, igazi hatása a helyszínben állt, mely az elszigeteltség legjobb és legborzongatóbb atmoszféráját képes megteremteni. Ezt kísérelte meg anno a Vakító fehérség is, csekély sikerrel és igazából ez a film sem vitte túlzásba.
A helyszín a rideg és embertelen Déli-sark, pontosabban egy norvég kutató bázis, aminek közelében érdekes leletre bukkannak a jégbe fagyva. Főszereplőnőnk, egy paleontológus (Mary Elizabeth Winstead) odautazik, hogy részt vegyen a vizsgálatokban, abban reménykedve, hogy valami igazán nagy felfedezésben vállalhat szerepet.
Nem is gondolta, hogy milyen hatalmas „dologra” bukkannak…
Hiszen a mirelit lelet egy földönkívüli idegen lény és űrhajóhajója, ami évezredekkel korábban landolt a bolygónkon. A jégkockává lényegült idegent természetesen kiemelik és a kutató bázisra viszik.
És körülbelül innentől kezdődnek a bonyodalmak.
A Dolog elszabadul és nem éppen barátságosak a szándékai, s ha ez nem lenne elég képes bárki alakját felvenni.
Ez – és a helyszín – lenne a paranoid, ijesztő hangulati elem, ami hátborzongatóvá tehetné a filmet. Ám ez nem következik be, vagy legalább is a hatásfok maradt el a várttól.
Persze megkapjuk a kötelező egymásra mutogatást, vagyis a: Ki az idegen?-témakört, ami nem sokban különbözik a „Ki a fertőzött?” –témától, ami más egyéb filmek megszokott közhelyes jelenete.
Vagyis mindenki gyanús, bárki lehet szörnyeteg, aztán persze előállnak a szűrési módszerrel, de addigra a szörnyeteg már javában irtogatja őket. A lény megjelenítése egyébként igen jól sikerült, azon túl, hogy látványos, valóban idegenszerű és még változatos is.
A két főszereplő (Winsted és Edgerton) felveszi a harcot a földönkívüli lénnyel és megfordítják a játszmát. Eddig őket üldözték, most ők üldözik a dögöt.
A végjáték és a befejezés a legnagyobb sablon mind között, a fordulat meglepetés faktora is igen alacsony, a megrögzöttebb filmesek számára nem hordoz újdonságot. Ahogy a mozi sem…
Egynek jó, ha éppen nincs más dolga az embernek.

Hasonló tartalmak:

Vonat (Train) 2008

A-fraid — Sat, 28 Jul 2012 20:35:32 +0000

Az 1980-as Terror Train c. film remake-jeként tisztelhetjük ezt kendőzetlen borzalmat, hiszen a 2008-as felelevenítés rohadt gyenge. A szokásosat kapja a néző, semmi új, mindezt az unalomig ismert vérfröcsköléssel, csonkítással, gyilkolászással. Piciny Motel beütéssel, csak semmi eredetiség…
Miközben kifejezetten „hízelgő” képet fest Ukrajnáról és úgy egészében a kelet-európai nemzetekről... :D

„A vonat nem vár…”

Gideon Raff, alias a rendező, nem lehet túl ismert, hiszen két komolyabb filmje közül ez az egyik. A másik a Gyilkos emelet. Annak is jó oka lehet, hogy még nem jutott el hozzám a film híre…

Mindez persze nem számít, elvégre a Vonattal foglalkozunk most, bár csak röviden…
Azon egyszerű oknál fogva, hogy ezzel az alkotással nem érdemes és nem lehet huzamosabb ideig vesződni.
Mivel nem láttam a 80-as eredetit, ezért nincs összehasonlítási alapom, de ennyire gyenge az biztosan nem lehetett.
Ez persze már megint ízlés kérdése:
Aki még nem unt rá a futószalagon szállított darabolós – vérfolyamos - őrjöngésekre, akkor azok nyugodtan vethetnek rá egy pillantást.
Nem fognak csalódni. Pont ugyanazt kapják majd, amit eddig.
Nekem igazából ez a legnagyobb bajom a filmmel.

A megszokott nem túl magas színvonalat hozza, ami ezekre a tucat mozikra jellemző – és még ezt is alulmúlja, mivel magában hordoz némi trash-kategóriás érzést is, amit kivált a nézőből.
Ami elsőként szemet szúrt, az egyik főbb szereplő neve. Ő pedig Derek Magyar.
De szép neved van, sóhajtottam fel! És bizony a színész valóban kis hazánk szülötte.
Karrierjében még várat magára a nagy áttörés, és ez a film nem is fogja azt elősegíteni.

Visszakanyarodva jó öreg vesszőparipámhoz (a sablonokhoz), eme remekben is tinédzserek, amerikai tinédzserek kerültek a középpontba, majd nem sokkal később a kés alá…
Egy birkózó csapat tagjai éppen európai versenykörúton járnak, de egy buli miatt lekésik a menetrend szerinti vasparipát. Kénytelenek egy külön vonattal tovább menni.
De ez a szerelvény nem olyan, mint a többi, nem sejtik, mibe csöppennek, és mennyi minden csöpög ki belőlük is…
Hagyományosan elkezdik irtogatni őket, minek következtében vészes fogyásnak indul a sportoló állomány. Főhősnőnk, akit Thora Birch játszik, egyedül neki van ideje gyanút fogni, hogy nem szokványos utazáson vesznek részt.
Az egész film tulajdonképpen egy véget nem érő bújócska a vonaton, miközben megtudjuk, miért teszik azt a fiatalokkal, amit tesznek. Vagyis letépik a mellpiercingjeiket, változatos módszerekkel kínozzák, aprítják, bántalmazzák őket.
Őrült sikolyok, folydogáló testnedvek, erőszak, brutalizálás.

Ez a mozi semmivel sem másabb, mint a többi hasonló Slasher. Azoknál is még gyengébb valamicskét.
Az IMDB közel 5-ös értékelése elég elnéző. Számomra olyan érzés volt végigülni, mintha kényszerűségből meg kellett volna ennem egy tányér cukrozott extrementumot.
De finoman szóltam, ellentétben a filmmel, ami nyakon vágja a nézőket az unalmas, egy kaptafára gyártott, régen hatástalan vérömlenyével.

Hasonló tartalmak: