akció

Szupercella (Escape Plan)

berkg — Fri, 22 Nov 2013 21:25:51 +0000

A Szupercella lassan, vontatottan indult, de a fordulópontnál nemcsak a szereplőket, de a nézőket is magával ragadja. Kedves nézők dőljenek hátra a székeikben és jöhet a nosztalgiázás, hiszen a 80-as évek két meghatározó alakja ismét akcióba lendül.

http://www.youtube.com/watch?v=F9i_pmMR89g

Tovább...

rendező: Mikael Hafström
forgatókönyvíró: Miles Chapman, Jason Keller
zeneszerző: Alex Heffes
operatőr: Brendan Galvin
producer: Robbie Brenner, Mark Canton, George Furla
vágó: Elliot Greenberg
szereplők:
Sylvester Stallone (Ray Breslin)
Arnold_Schwarzenegger (Rottmayer)
Jim (James) Caviezel (Willard Hobbes)
Vincent D'Onofrio (Lester Clark)
Vinnie Jones (Drake)
Amy Ryan (Abigail Ross)
Faran Tahir (Javed)
50 Cent (Hush)
David Joseph Martinez (Beradah)
Sam Neill (Dr. Emil Kaikev)

Sylvester Stallone szokatlan szerepben tűnik fel a filmvásznon. Ray Breslint testesíti meg, aki börtönökből szökik meg, ezzel tesztelve a védelmi rendszerüket, rávilágítva a gyenge pontjaira, amiknek a megerősítésével az elítélteknek esélyük sincs megszökni a „zárt világból”. Breslin rendkívüli intelligenciával rendelkezik, és korát meghazudtolva hajtja végre a szökéseket.

Mottója: a sikeres szökés három tényezőtől függ: az alaprajz ismerete, a rendszer átlátása, és segítség a falakon kívülről. Tapasztalataiból könyvet is ír, melyben kifejti, milyennek kell lennie egy tökéletes szökésmentes börtönnek.

Breslin cége nagy dobásra készül, az új megbízásuk egy szupertitkos, high-tech börtön, a Sírkő szökésállóságának a tesztelése. Ám hiba csúszik a számításba, Breslint elrabolják és a szupertitkos börtönben tér magához, ahol rá kell jönnie, hogy a játékszabályok megváltoztak. A szabadulás tervezése közben arra is fény derül ki és miért akarja kivonni a forgalomból.

A szökésre egyetlen esély van, együtt kell működnie rabtársával Rottmayerrel, aki az embertelen körülmények ellenére sem veszítette el a humorát.

Schwarzenegger láthatóan jól érezte magát a rászabott szerepben, szinte minden jelenetében brillírozott, a magánzárkában német nyelven előadott monológja pedig egyszerűen zseniális, a film egyik csúcspontja.

Kiemelkedően jól játszotta a szerepét Jim Caviezel is, aki egyé forrt a szerepével, ezáltal kihozva a maximumot a karakterből. A csendes őrült börtönigazgató Breslin könyve alapján építette meg a börtönt. Maximalizmusa határtalan és a pengeéles agya csak úgy hasít, amivel igencsak megnehezíti Breslin és Rottmayer életét. A jéghideg tekintetétől pedig az ember ereiben megfagy a vér.

Pozitívum számomra, hogy a főszereplők kezébe nem adnak extra kütyüket, nincs autós üldözés, túszdráma és egyéb felesleges körítés. Ennek ellenére fel tudja venni a kor ritmusát, a MacGyvert megszégyenítő trükkökkel, a verekedős, robbantós, lövöldözős jelenetekkel. Bár vannak benne vontatott részek, és szinte minden jelenetét láttuk már más akciófilmekben, ennek ellenére eladja a mozit Stallone és Schwarzenegger neve és jelenléte.

Pályájuk csúcsán még hallani sem akartak arról, hogy egy filmben szerepeljenek, most mégis megtört a jég. Stallone és Schwarzenegger belátta, hogy a mai világban együttes erővel sokkal sikeresebbek, mint külön-külön.

Az internetes vélemények alapján a film nagyon megosztotta a rajongókat. Én mindenesetre örülök neki, hogy elkészült ez a film, nem csak azért mert szórakoztató, humoros és néha még meg is lepett, hanem azért is, mert a 116 perc alatt volt időm nosztalgiázni. Jól esett egy kicsit visszacsöppenni a múltba, felidézni a ma már klasszikusnak számító filmeket, jeleneteket, amiket még VHS kazettáról néztünk jobb esetben szinkronosan, rosszabb esetben hangalámondással.

Érdekességek:

„Egész nap forgattunk, különböző kameraállásokból. Sly földre került, majd én is földre kerültem. Behúztam neki. Behúzott nekem. És végül egy vad verekedős jelenet kerekedett az egészből.” – mesélte Svarci egy internetes oldalnak. „Persze jól meg volt tervezve minden mozzanat, sokat dolgoztunk rajta, hogy minden ütés pontos legyen. De nem kontrollálhatsz mindent. Egy idő után kicsúszott a kezünk közül a dolog, és rögtönöztünk. Félelmetesen jó volt a közös munka!”

Amikor az újságíró egy valós bunyó lehetőségére terelte a szót, hogy vajon ki kerekedne felül kin, mindkét sztár poénos válasszal reagált. „A következő filmünkben mi leszünk a morcos vén csókák és lejátsszuk a meccset egymás között.” – válaszolt nevetve Sly. Svarci erre azzal kontrázott, hogy " Sly ütne-verne, erre én jól elküldeném, hogy szálljon már le rólam, és inkább együnk egy jót." A Terminátor azért azt is hozzátette zárásként, hogy mindkettőjükben duzzad a versenyszellem, és emiatt egy nagyon érdekes küzdelem lenne.

Nagy port kavart Stallone első festménykiállítása
Sylvester Stallone személyesen nyitotta meg vasárnap Szentpéterváron a festményeiből rendezett első oroszországi kiállítást, amelyet a helyi kommunisták be akartak tiltatni.
A patinás Orosz Múzeumban január közepéig nyitva tartó tárlaton 36 alkotást mutatnak be a hollywoodi sztár négy évtizedes festőművészi pályafutásából.
Vlagyimir Guszev múzeumigazgató szerint a filmsztár festményei "kifejezőek, erőteljesek és dinamikusak, bemutatják, hogy mennyire agresszív a világunk". Joszif Kiblickij, a múzeum művészettörténésze szerint Stallone impresszionista és expresszionista ihletésű képei "egyértelműen művészi értéket képviselnek, és a laikusok szemében alig különböznek napjaink egyik legdrágább festőjének, Jean-Michel Basquiatnak a festményeitől", akinek a képei dollármilliókért kelnek el.

Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a kiállítást megnyitva Stallone azt mondta, olyankor ragad ecsetet, amikor másként nem tudja kifejezni az érzelmeit. Hangsúlyozta azt is, hogy a festés számára nem a haszonszerzést szolgálja.
Az orosz szélsőbaloldal be akarta tiltani a kiállítást és tüntetésekkel fenyegetőzött arra az esetre, ha ez nem történik meg. Az Oroszország Kommunistái nevű párt szentpétervári szervezete szerdán pornográfia terjesztése címén feljelentette a színészt, aki egy pornófilmben alakította legelső filmszerepét. A kommunisták szerint a Stallone főszereplésével forgatott Rambo-filmek "támadó háborúkra uszítanak".

Hasonló tartalmak:

Szemfényvesztők (Now You See Me)

A-fraid — Wed, 20 Nov 2013 14:50:23 +0000

A legutóbbi szavazatok alapján ez a film nyert, szóval itt is van! Az idei év egyik meglepetése volt ez a mozi, ami világszerte nagy siker volt, annak ellenére, hogy erre senki nem számított, és ha őszinték vagyunk nem olyan nagy varázslat a produkció. Azonban nagyon szórakoztató.

Tovább...

Rögtön előre leszögezem, hogy nyugodtan meg lehet nézni a Szemfényvesztőket, mert megéri.
Nem mutat fel semmi újat, még különösebben eredetinek sem nevezhetnénk, de észre se vesszük és máris kikapcsolt bennünket. Nagyon jó a tempója, a történések pörögnek, mi nézők pedig csak bámulunk, miközben a szemünk elé tárul a világ legnagyobb bűvész trükkje.

A bűvészek nem először szerepelnek a vásznon, és meg kell hagyni, nem is ez volt a legjobb adaptációja a témának. A tökéletes trükköt eddig semmi sem überelte...
Louis Letterier rendező egy számos ember által firkálgatott szkriptet kapott kézhez, ami ritkán jó jel és az ebből fakadó hibák észre is vehetőek az alkotáson. És Letterier sem az az elit direktor, hiszen munkái között (A titánok harca, A hihetetlen Hulk, A szállító 2. és A nyakörv) nem találhatóak igazán jól sikerült darabok. Ám a Szemfényvesztőkkel sikerült neki a kiugrás, hiszen filmjét kedvelték az emberek és máris készülhet a folytatás, amit szintén ő fog rendezni. Ergo, borítékolható a blama...

Elsőre az ember azt hihetné, hogy valami Oceans 11 utánzatot fog látni, csak bűvészekkel, szélhámosokkal, mentalistákkal, ám ez nincs így. Illetve nem teljesen.
A sztori kezdetén összeszedik a négy bűvészt, (Isla Fisher, Jesse Eisenberg, Woody Harrelson és Dave Franco) mivel rajtuk alapszik az egész.
Középszerű, vagy egykor nagy sztárok, ismeretlen senkik, akiknek sajnos egyáltalán nem dolgozták ki a személyiségét, így elsikkadnak. Egyedül Harrelson tud némi színt vinni a figurájába. Nem kerülnek közel a nézőhöz. Idegenek maradnak.
De a főszereplők is! Akiket Mark Ruffalo és Mélanie Laurent személyesített meg. Ők ketten egy FBI és egy Interpol ügynököt játsszanak, aki a fentebb említett négyes után nyomoznak, ugyanis a kvartett egy évvel a bekövetkező események előtt, egy különös, misztikus és rejtélyes invitálásnak engedve találkozik, ahol beavatják őket egy nagyszabású terv részleteibe, amit nekik kell végrehajtaniuk. Ami ha sikerül, az évszázad legnagyobb trükkje lesz. Ez a mutatvány három felvonásból épül fel, és mindegyik beillene záró mutatványnak, már ami a megvalósítást és a kalibert illeti.
Azonban elsőként egy bankrablással nyitnak. Emiatt indul utánuk nyomozás és ettől kezdve a film nem más, mint akció akció hátán – de persze nem az a lövöldözős, vérgőzös fajta.

Nagyon pörög a film, minimalizálták az üresjáratokat, miközben zajlik a nyomozás, sőt Morgan Freeman személyében még egy hivatásos bűvész leleplező is a nyomukba ered. Ám a Négy lovas néven elhíresült társaság megállíthatatlanul robog a végkifejlet felé, mindig egy lépéssel mások előtt.
Egyetlen dolog bánt a mozival kapcsolatban (a karakterek semmilyen jellegén túl) és az a befejezés összecsapott, felületes, hirtelen volta. Nem volt méltó az addig felvonultatott eseményekhez.
Elmaradt a nagy durranás, a hatalmas meglepetés, pedig ezt Lettier nagyon is jól tudta prezentálni a film során. A trükkök nagyon ültek, nagyot szóltak.
Ehhez képest a filmvégi fordulat elég gyalázatos volt.
Pedig a készítőknek sikerült megragadni a bűvészet lényegét. A szórakoztatást, a hit fontosságát és a szemfényvesztést, hiszen a bűvész mindig eltereli a figyelmet a fontos dolgokról.

„Aki túl közel jön, nem lát semmit!”

És így is van. A szereplők benne vannak a sűrűjében és ezért semmit nem vesznek észre. De mi nézők is meg vagyunk vezetve rendesen!
Csak a lezárás lett volna valamivel frappánsabb! Meg a felesleges szerelmi szálat is mellőzhették volna...
Azért arról nincsen szó, hogy ez elrontaná a filmélményt, mert nem így van. A Szemfényvesztők ugyan egy közepes produkció, de azért inkább a jobb mozikra hajaz. Csalódást keltő a potenciál kihasználatlansága és szereplők gyenge megformáltsága, a sztori gyengeségei és a finálékor elmaradt tűzijáték, de azért egyáltalán nem rossz mozi. A humor terén is elég jól teljesít, bár néha azért már talán túlzásokba esik a bohóckodásokkal. Én nem hagynám ki, de még egyszer nem is nézném meg. Élvezetes, ahogy gördülnek az események, majd a nagy álmélkodás után elmagyarázzák, hogy miért is nem láttunk a saját szemünktől.
Jó kis bűvész mozi!

Hasonló tartalmak:

Boszorkányvadászok (Hansel & Gretel: Witch hunters)

A-fraid — Sun, 17 Nov 2013 18:17:33 +0000

Hollywood újabb iszonyatos, gyalázatos próbálkozása, hogy feldolgozza, modernizálja a régi, szép gyermekmeséket. A Grimm fivérek számos története közül (nem ők írták) ez az a darab, amit talán nem is kellett volna háborgatni. Jancsi és Juliska történetét elképzelhetetlenül nehéz lett volna komoly sztoriba ágyazni, úgy, hogy nem gyerekeknek készül. Ehhez képest legyártottak egy felnőtteknek szóló blockbustert, amit nem lehet komolyan venni.

Tovább...

Igen, megnéztem – nem most, és nem is aktuális már – de egyszerűen kíváncsi voltam, nem bírtam megállni. Tudnom kellett, hogy mit hoztak ki ebből a röhejes elképzelésből, bár számomra is nyilvánvaló volt (meg volt ám előzetes is...) ez nem lehet jó. Persze igazam is lett, de mégis a saját szememmel kellett látnom.

Az alapsztorit mindenki ismeri, ősrégi gyerekmese, szóval nem is nagyon magyaráznám. A lényeg annyi csak, hogy János (Jeremy Renner) és Júlia (Gemma Arterton) – azt azért reméltem, hogy a magyar szinkronban nem Jancsit és Juliskát kell hallgatni – túlélve a Mézeskalács ház borzalmait, („Egyél!” – elég vicces volt) felnőve boszorkányvadásznak állnak, és vidék szerte e természetfeletti lények felkeresésén és elpusztításán ügyködnek. A gyermekkori trauma miatt nem hat rájuk a mágia. Ennek köszönhetően híres vadászok lesznek, akiket éppen egy balsorsú városkába vezet a sors, ahol sorban tűnnek el a gyerekek.
A városvezetés felkéri őket, hogy találják meg az eltűnésekért felelős banyát és hozzák vissza a gyerekeket. Ez persze koránt sem olyan egyszerű, hiszen mint kiderül, nem egyetlen vasorrúval van dolguk, hanem egy egész sereggel, mivel boszorkányszombatra készülnek, ami aztán húúúde...
Nem is nagyon mélyülnék meg jobban a történetben, mert egyszerűen siralmas, de minden tekintetben.
Mind a szereplők, mind az események. Tommy Wirkola (a Náci zombik rendezője) megkapta a lehetőséget, hogy igazán „nagy” mozit rendezhessen, – A szkriptet is ő írta, szégyellje is magát! – de azt hiszem, abban mind egyetérthetünk, hogy nem bírta meghazudtolni önmagát. Egy komolytalan, fércmunkát adott ki a kezéből, amit még tele is pakolt (szándékosan?) ironikus poénokkal, amitől a filmje link lett.
Ilyen János cukorbetegsége, ami olyan fricska, ami értékelhető ugyan, de nagyon ciki.
Ráadásul honnan szerez inzulint? Vagy az eltűnt gyerekek a tejesüvegen? És még lehetne sorolni, mert Wirkola telenyomta hasonló marhaságokkal a moziját, amivel nem is lenne baj, ha minden mást komolyra lehet fordítani. Nos, ez nem sikerült, sőt minden más rém sablonos.
Az egész lényegében klisék egymásra hányása, plusz némi látvány. Semmi több.

A boszorkányok inkább állatias szörnyetegek, mint sem mágiahasználók, akik egyébként kizárólag ilyen dobálós varázslatokat ismernek, de legalább profi harcművészek és olyan hangokat adnak ki magukból mint egy Predátor... Minősíthetetlen!

Ritkán látni ennyire ötlettelen, kliséhalmozó, „házi feladat” jellegű produkciót. A sztori fordulatai teljesen tipikusak, ezerszer láttunk ilyet, a körítés pedig agyon modernizált, ami a borzalmasan tartalmatlan szövegkönyvön is meglátszik.
Az elhangzó szövegek sem illenek a korhoz, bizonyos tárgyak, viselkedésmódok és helyzetek sem, és ezek abszurd módon nevetséges hatást keltenek.
Nem viccesek, félreértés ne essék! Röhejesek! A kettő nem ugyanaz.
Most Wirkola mozija vagy szándékos fricska, vagy egyszerűen rossz és gyenge, mivel nem találta meg a kényes egyensúlyt a bohóckodás és a komolyság között. Bár a sztori önmagában megnehezítette, ha nem ellehetetlenítette a dolgát. A film szembántó gusztustalansága mégis elsősorban a számtalan ismétlésben ismerhető fel. Nincs benne egy eredeti momentum, mindent láttunk már korábban, amit ebben felvonultatnak. Silány alkotás, ami az életkedvet is elveheti, ha nem úgy állunk a megtekintéséhez, hogy most valami röhejesen szánalmasnak leszünk tanúi.
Az egyetlen dolog, amit értékelni tudtam az a főcím volt.
A két vezető színész, Arterton és Renner, nem tudták hozni a figurát, mivel nem is volt olyan. A két főszereplő tök idegen marad egész végig, nem lehet velük azonosulni, mert nincs igazi jellemük, amiben megmutatkozhatna, hogy élő és lélegző lények. Mint a papír. Egyszerű és nincs rajta semmi.
A készítők - és leginkább Wirkola – nekiálltak a vászonnak, de csak valami gusztustalanságot pacsmagoltak össze, amit megnézünk ugyan, de nem tapasztalunk semmi változást magunkban.
Nem történik semmi, majd tovább állunk.
Nagy a látvány és nagy a hatásvadászat, de az egész teljesen üres.
Még az időt is kár rápazarolni, kivéve, ha esetleg összeülnénk egy társasággal, hogy jót röhögjünk valamin, mivel a vígjátékok is egész silányak mostanság. Egy C-D kategóriás filmmel – vagy Asylummal – egyenértékű, mint szórakozás, és ugyanolyan bosszantó.

Hasonló tartalmak:

Az elnök végveszélyben (White House Down)

Azozo — Sun, 10 Nov 2013 19:51:18 +0000

Idén Hollywood hadjáratokat indított a washingtoni Fehér Ház elfoglalása, felrobbantása ellen. Az első körben Gerard Butler-ék próbálták megakadályozni a terrorista hatalomátvételt, majd a kisebb garanciát érzékeltető, Roland Emmerich által rendezett „Az elnök végveszélyben” című produkció is hasonló témát dolgoz fel.

Tovább...

Ezúttal lehetett volna akár egy összehasonlító kritikát is írni (később még elkészülhet), ám az észrevételek, vélemények alapján a jobbikat választottam egy kellemes elemzésre. Az első dolog, amit észrevesz a néző mindkét szerzeményen, az Egyesült Államok mérhetetlenül kiforrott propagandája. Természetes dolog, hogy a jelenlegi, aktuális elnök alteregóját, Barack Obama hasonmását tették meg az első emberré. Kemény akciófilmről van szó, amelyben megtalálhatók a már jól ismert tipikus, klisés elemek, a színészi alakítástól a kameramozgáson át, a teljes koreográfiáig. Alapvető komponense az üldözés, a verekedés, a robbantás, és még sorolhatnám. Ráadásul, a stáb és a színészek szakmai elhivatottsága, tudása jól tükrözi azt, hogy szinte minden egyes része jól sikerült a műnek. A film gyengébbik pontja a sztori.

Azokat a gondolatokat, elcsépelt véleményeket, amelyeket az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok magáról alkotott, azok megmutatkoznak ebben a történetben is. Egy terrorista csoport szállja meg a Fehér Házat, hogy elégtételt vehessen egy olyan fiatal katona halálán, aki értelmetlenül vesztette életét Irakban. Az apa, aki bosszút forral, és az elnök, aki viszont azért dolgozik, hogy végre hazahívhassa a dél-nyugat ázsiai frontról az USA fiatal harcosait, hogy - mitsem törődve a fekete fegyverpiaccal, illetve a diplomáciai ügyekkel - egy időre véget vethessen a háborúnak. Az elnököt megtestesítő Jamie Fox-ot soha nem láttam még ilyen nehéz helyzetben, de ami azt illeti, véleményem szerint kiválóan szerepelt. Szinte teljesen át tudta adni magát a vezetői énjének.

A magánéleti problémákkal küzdő, korábban katonaként szolgáló, John Cale karakterét játszó Channing Tatum fokozatosan belerázódik az elnök testőrének szerepébe, a valóságban, és a filmvásznon is látványosan sajátította el feladatát. A családi problémákat az események jelentősen feljavítják, hiszen az apából egy igazi hős válik, lányával folytatott rossz viszonya megszépül, amely az egyik legfontosabb szála a produkciónak. Az elnök, valamint az élharcos között kellemes, poénos szófordulatok hangzanak el, és nem komolyodott el a kettejük közötti színjáték, kicsit akció- vígjátékosították a műfajt. Meglepő fordulatot hozott James Woods. Az idős színész hozza el a sztoriban a legmeghökkentőbb fordulatot, amelyet lehet, hogy jobb lett volna talán kihúzni legalább a film kétharmadáig.

A szereplőkkel együtt a teljes technikai stáb is rendkívül „erős”. A forgatókönyvíró, James Vanderbilt a thrillerek, és sci-fi akciófilmek egyik legjobbjának számít. A produkció karmestere, Roland Emmerich ismét a minőség mellett döntött, a képi felvételek, illetve maga az egész forgatási helyszín nem kevés pénzbe, és bizonyára nehéz szervezési munkálatokba kerülhetett. Szórakoztatóvá vált, egyben a régebbi akciófilmeket idézi. A viszonylag kis forgatási helyszínen készült műbe még egy rövid autós üldözés is belefért, vagyis a készítők minden elemét ki akarták használni ennek a műfajnak. Aki megnézi a filmet, bizonyára észre fogja venni a korábbi nagysikerű, ismertebb alkotásokból átvett klisés egységeket, vagyis a „Drágán add az életed” -től, a „Szikla” című produkcióig sok ismerős jelenettel találkozhatunk.

Hasonló tartalmak:

Riddick

A-fraid — Mon, 04 Nov 2013 16:00:30 +0000

A szavazatok alapján ez a film nyert, így hát, itt van az összefoglaló véleményem az idei év egyik nagy blockbusteréről, mely újabb fejezettel gazdagította a Riddick történetet, ami nagyrészt a legelsőt idézte.
Hogy ez baj, vagy sem, arról lentebb értekezem...

Tovább...

Riddick figurája – melyet Jim Wheat alkotott meg – újra a vászonra került és mivel elválaszthatatlan Vin Dieseltől, így ismét a színész formálta meg. Ráadásul igen jól.
Diesel nem valami jó színész, de ennek a magányos, cinikus figurának kitűnően a bőrébe tud bújni. Neki való a szerep, ez kétségtelen.

A sztori maga a Sötétség krónikája után következik és eléggé mezítlábas, lévén iszonyatosan egyszerű.
Nem mutat fel valami sokat és az volt az érzésem (nem csak hangulatban) visszatértek a Pitch black sablonjához. Számomra kísértetiesen hasonló volt az alapvetés. Valamelyest a Bolygó neve halál is felidéződött bennem. Halványan.

Riddick-et átverik és egy kietlen, szélcserzett, sivatagi világon hagyják elpusztulni. Főhősünk a film elején pusztán túlélni igyekszik az ellenséges és kietlen bolygón, aminek minden egyes élőlénye a vérét akarja. Eközben erőteljesen narrál, mely során elmeséli a rövid előzményeket, megszidja magát, amiért elpuhult, és értekezik az életről is. Ez a „filozofikus” merengés azonban meg-meg van szakítva elkeseredett harcokkal a bolygó élővilágával és szenvedéssel, ami egész konkrétan azt jelenti, hogy Riddick a film első tíz percében csak különböző lényekkel birkózik. Igyekszik erőt gyűjteni a túléléshez, célja a menekülés a planétáról és erre alkalma is nyílik, hiszen talál egy elhagyatott állomást, melyről vészjelzést indít útjára.
Erre két csoport is reagál. Az egyik egy mindenre elszánt fejvadász csapat, a másik pedig egy különítmény, melyet Riddick egyik régi ismerőse vezet. Egy alak a múltjából, ami miatt a sztori nem egyszerűen arról szól, hogy főhősünk mindenkit megöl, megvezet, vagy átver, hogy egy hajóhoz jusson.
A két csoport közti feszültséget tovább növeli Riddick személye is, aki igyekszik a maga javára fordítani a helyzetet, ám ez koránt sem egyszerű. S ha ez nem lenne elég, akkor még az idő is szorítja az egyre csökkenő lélekszámú bandát, hiszen egy vészjósló vihar is közelít, mely a mozi fináléjára ki is tör, mi több nagyban megnehezíti a menekülést is.

A film elég minimális, már ami az eseményeket és a hangulatot illeti, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez egy blockbuster.
Popcorn mozihoz képest elég szerényen adták elő, bár meg kell hagyni, hogy a visszatérés a Pitch black stílhez jót tett a végeredménynek, mert azt hiszem valahogy így kell működnie egy ilyen filmnek.
A Sötétség krónikáját ugyan nem láttam, de a harmadik felvonás hűen követi a kiváló első részt.
Jó kis film lett a Riddick, amit viszont kétszer nem biztos, hogy megnéznék.
Elég keményre sikerült, bár azt hiszem, lehetett volna még tovább élezni, de nem szabad mindig csak elégedetlenkedni. A film a maga szintjén igenis érdemi darab.
Egy a jól sikerült popcornok közül, melyekből azért nem szokott túl sok a mozikba kerülni.
Talán jobban is hozzá lehetne nyúlni Riddick figurájához, de azért ez sem lett egy rossz merítés.

Hasonló tartalmak:

Django elszabadul (Django Unchained)

A-fraid — Wed, 09 Oct 2013 10:12:45 +0000

Megszavaztátok, hát itt van! Egyébként is komoly hiánypótlást jelent a film kritikájának jelenléte a lapon.
Eljutottunk odáig, hogy írtam pár sor Tarantino legújabb munkásságáról, amit anno rengetegen vártak – köztük én is – és azon kevesek (esetleg a többség tagja lennék?) közé tartozom, akiknek nem nyerte el a tetszését a mozi.
Legalább is maradéktalanul nem...

Tovább...

Tarantino-t vagy szeretjük, vagy nem. Nagyon sajátos stílusban alkot, ami jól el tudja különíteni más rendezőktől, íróktól. Én már a Becstelen Brigantykkal foglalkozó írásomban is megemlítettem, hogy én nagyon kedvelem az úriember munkásságát és a lehetőség, hogy ezúttal egy westernbe foglalva láthatom a tehetségét kibontakozni, eléggé felcsigázott. Annak ellenére, hogy nem kedvelem a western műfajt.
Amit kaptunk, az kétségkívül Tarantino, ám azon szikra nélkül, ami az eddig alkotásainak többségét jellemezte. Az kimaradt. Észrevehető az ismétlődés is, illetve már maga az alapsztori egy unalomig ismert klisé. A bosszú, amivel nem is lett volna gond, - ha előzőleg azt nem bontja ki elég érzékletesen a Kill Bill-ben – ha mellette meg tudja tartani a rá jellemző apró sajátosságokat és érződik a törődés a filmen.
Mert ez olyan, mint amikor a nagy színészek kisujjból játszanak egy szerepet, szenvedély és érzelmek nélkül. Az mindig meglátszik egy szerepen, ha rutinból játsszák, éppen úgy, ahogy egy filmen is, ha nem szívből rendezik.
Tarantino csak ismételni akarta önmagát. Pedig a Django elszabadul ötlete már több mint 15 éve ott motoszkált benne. Volt is ideje, hogy átgondolja, megszervezze, mégis... Úgy érzem, nem érett még meg benne a film, elhamarkodta az alkotói folyamat befejezését.
Mondjuk Tarantino esetében sosem az alapötlet volt égbekiáltóan zseniális, hanem a látásmód és ahogy megkreálta azokat a helyzeteket, amikben a karakterei (remek színészi teljesítmények által) ki tudtak bontakozni. Ezek általában a párbeszédekben nyilvánultak meg, de időnként nagyon hatásosan alkalmazott egy-egy elsütött fegyvert, vagy egyéb szélsőséges cselekedetet.
Ehhez ért nagyon Tarantino. Ebben a filmben is megvoltak azok, amik igazán „tarantinossá” tesznek egy mozit, mégis hatástalan maradt.

Címszereplőnk Django, (Jaime Foxx) egy rabszolga, aki az Amerikai Polgárháború előtt évekkel, tengeti szörnyű sorsát. Tarantino nagyon érzékletesen igyekszik bemutatni a rabszolgákkal való kegyetlen és embertelen bánásmódot. Erre nagy hangsúlyt fektetett, mint ahogy az antirasszista felhangra is, ami végigkíséri az egész történetet. Nem egyszerűen fehér utálatról van szó, holmi gyermeteg „minden fehér hülye, ezért mind kinyírom” hozzáállásról van szó, hanem a megkülönböztetés teljes és mély megvetéséről.
Ez ékesen megmutatkozik abban, ahogy Sam L. Jackson figuráját kezeli és bemutatja.

Django egy balsorsú rabszolga, akit kiszabadít a szabadon gondolkodó fejvadász, Dr. Schultz (Christoph Waltz). Szüksége van rá egy munka miatt, ám annak során összebarátkoznak, és együtt folytatják a fejvadász bizniszt. Eddigre megismerjük valamicskét főhősünket, akit igazságtalanul és gonosz módon elszakítottak szeretett feleségétől (Broomhilda) és aki a fejébe veszi, hogy megmenti azt az elvetemült rabszolgatartó Calvin Candie-től (Leonardo DiCaprio).
Nagy színészkedésbe kezdenek, hogy megszerezzék a nő tulajdonjogi papírjait – mivel csak azáltal távozhat törvényesen és szabadon – ám a részletes tervük közel sem alakul zökkenőmentesen.
Ezzel kapcsolatban nem is írnék többet, mert mindenki nézze meg a filmet (aki még nem látta...).

Zárásként csupán annyit jegyeznék meg, hogy Tarantino nem hozta a tőle megszokottat. Kimaradt az, ami naggyá tette a filmjeit.
Ezúttal is igyekezett mondanivalót préselni a moziba – nem csupán erőszakról szólnak alkotásai – de a rasszizmus elítélése túlságosan izzadtságszagú lett, hiányzott belőle az a bizarr csavarintás, ami rá jellemző. Mintha nem azt mutatná be, hogy szerinte milyen a világ, hanem mintha elvárásoknak tenne eleget. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy ő is behódolt a közízlésnek – persze a maga keretein belül.
Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Foxx nem volt az ő embere. Nem volt alkalmas Django szerepének megformálására. Nem derült ki, hogy milyen ember a főhős. Nem kerültünk közelebb hozzá.
Azt tudjuk, hogy utálja a rabszolgatartókat, az igazságtalanságot, erőszakos ésatöbbi, de személyiségének mélységébe nem tudtunk betekinteni, ami szokatlan egy Tarantino hős esetében.
Még csak nem is túlságosan kitekert figura, már ami a pszichéjét illeti, bár a végjátékban valami elkezd mocorogni, ám mégsem bont szirmot a karakter. Emellett a színészválasztásokat csak dicsérni lehet.
Mind Caprio, mind Jackson, de még az apró mellékszereplők is, mint Don Johnson, remekelnek.
Waltz pedig hozta a szokásosat, amit a Brigantykból már jól ismerhetünk, csak ezúttal a jó oldalon áll.
Ami egy kicsit már lapos volt, de a karakterformálása nagyon kifinomult, jól vitte a szerepét.
Minden más remekül illeszkedett egy Tarantino-moziba. A zenék, a humorvilág (klux-klux poénkodás :D) az erőszak ábrázolás, a vérgejzírek és nem utolsó sorban a szofisztikált párbeszédek, amik mindig is az egyik legszórakoztatóbb elemét adták az alkotásainak.
Mindezek ellenére a Django elszabadul nem szabadult el igazán, visszafogott, kötelező gyakorlatnak tűnő munka, ami egyértelműen elmarad a rendező eddigi munkáitól. Ez nem jelenti azt, hogy a film nem jó - elvégre kapott két Oscárt és az IMDB-n is az 55. legjobb film - csupán a rendezőhöz képest gyenge.
Valami kimaradt belőle, az plusz, amitől igazán Tarantino Tarantino.

Hasonló tartalmak:

Z Világháború (World War Z)

A-fraid — Tue, 17 Sep 2013 12:37:34 +0000

A nyár nagy blockbustere volt ez a film. Sokan várták, többek között én is.
Na, nem mint ha nagy rajongója lennék a zombi témának, de érdekelt, hogy mit hoznak ki Max Brooks nagy sikerű és egyébként kiváló könyvéből.
Azt kell mondjam, elég keveset sikerült…

Tovább...

Amit az előzetesekben láttunk, az a mozi érdemi része. A nagyszabású zombihullámok, a látványos tömegjelenetek. Ezen túlmenően viszont nem találunk semmit az alkotásban: Üres.

Max Brooks – aki a siralmas Abraham Lincoln, a vámpírvadászért is felelős – egy érdemi kötetet írt. Abban az elképzelt riport kötetben igényesen, érdekesen és racionálisan mutatta meg, hogy különböző emberek hogyan élnék meg és, hogy élnék túl a világméretű zombi járványt. Írásában nem csak a katonai aspektusát mutatja be az elképzelt eseménynek, hanem hosszú távú politikai és szociális hatásait is, melyek gyökeresen átformálnák az emberiséget. Egyben nagy hangsúlyt fektet az emberiség lelkét érő impressziókra is.
Az elhúzódó és folyamatos harc befolyására a mindennapokra.
Ehhez képest az ebből készült forgatókönyv egy silány és gyenge katasztrófa film, zombikkal.
Lényegében egy „menj ide - menj oda” sztori, amilyet már ezerszer láttunk. Elindul egy globális fertőzés hullám, ami az emberek döntő többségét megöli és átalakítja emberhúsra éhes szörnyetegekké, amik irdatlan és ösztön hajtotta hordákban rontanak rá az élőkre. Eztán kalandos útra kelnek, hogy felleljék az ellenszert a betegségre. Ennyi. Nem sok, igaz? Mindezt elég lágyan mutatták be, hogy – kis túlzással –
a gyerekek is beülhessenek a moziba.

Brad Pitt is csak azért került bele, hogy legyen egy húzónév, – rajta kívül nem sok ismertebb név akad – egyébként az is lehet, hogy kevesebben mentek volna el a mozikba, ha az ő neve nem virít a plakátokon.
Az IMDB 7,2-es értékelése eléggé jószívű, mivel a sztori teljesen lapos, egy dimenziós, annyira légies és annyira felületes. Egyszerűen tartalmatlan.
Nagyon aprót túlzok, ha azt mondom:
A filmnek semmi köze a könyvhöz. Maximum a címe, meg egy-két elejtett utalás. Összecsapott, felületes munka, ami ugyan popcorn moziként még talán megállja a helyét, de bosszantóan tartalmatlan, meg sem közelíti Brooks könyvének hangulatát, témáját.
Igazából csak kaptunk egy újabb zombis marhaságot, aminek a forgatókönyve felett is több ember bábáskodott, mint kellett volna. Ennek meg is lett az eredménye. Persze az akció jelenetek, vagy a látvány tekintetében nem lehet panasz rá, azonban az ezeket a részeket összekötő események lényegtelenek, elsikkadnak, unalomba hajlanak. Nagyon meglátszik az ötlettelenség, nem csak a felhasznált klisékben, hanem abban is, hogy az íróknak gőze sem volt mit kellene írniuk. Ezért aztán fogtak egy tök egyszerű sablont és arra rendeztettek egy filmet csóró Marc Forsterrel.
Forster nálam már letett egy s mást az asztalra, például legutóbbi mozijával, a Géppisztolyos prédikátorral, vagy a régebbi Maradj!-jal, ám ennek az összecsapott jelentéktelenség láttán, még nála nagyobb direktorok is véresre vakarták volna a fejüket.

A sztori erős felütéssel kezd, aztán fokozatosan langyosodik fel, gyengül. Átvált egy kidolgozatlan rejtvényfejtésbe, amit igyekeztek megtűzdelni némi magándrámával, ám az sem képes kiváltani a szükséges hatást. Feszültség nélküli az alkotás. Ráadásul a végső megoldás kész röhej, B-mozikba illő marhaság. A film végén az a fogcsattogtatós zombi…
Ha valami félelmetes megoldás akart lenni, akkor tökéletes bakot lőttek, mert inkább nevetséges.

Brad Pitt igyekszik komolyan előadni az egyébként teljesen lélektelen, kidolgozatlan figuráját, de lássuk be, az akkor is csak egy nyári popcorn zombikkal. Ennél többet várhattunk ugyan, de a csalódás elkerülhetetlen.
Inkább vegyük elő Brooks könyvét, abban sokkal inkább el lehet merülni, mint ebben a produkcióban, amit egyébként részben nálunk forgattak. Bár úgy tudom, utólag az összes itt felvett jelenetet kivágták…
A film őszintén szólva siralmas. Lehet, hogy túlságosan összemérem a könyv okozta élménnyel, de ez a sztori még az összehasonlítás nélkül is primitív, ötlettelen és életképtelen.
Nem jelenteném ki, hogy kár volt megnézni, – bár hajlok rá erősen – de az ziher, hogy ez nem ért meg egy mozijegyet.

Hasonló tartalmak:

Jack Reacher

Azozo — Mon, 16 Sep 2013 07:59:40 +0000

Teljes, eredeti nevén Thomas Cruise Mapother IV amellett, hogy szinte nem tud manapság sikertelen filmben játszani, 51 éves kora ellenére alkotói aktivitását, valamint kinézetét tekintve még mindig 30-nak tűnik.

Tovább...

Az egyik legsikeresebb színész nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte. Producerként és színészként is megállja a helyét, ráadásul filmjeivel több százmillió dollár gázsi részese lehetett. A sors fintora, hogy eddig sok Golden Globe-díjat zsebelt be, ám az Oscar-díj átadókon csak a jelölésig jutott, megnyerni még nem sikerült számára az értékesebb kitüntetést. Manapság Tom Cruise változatlanul jó filmekbe nyúl bele, így van ez a Jack Reacher című produkcióval is, amely 2012-ben került a mozikba. Természetesen akciófilmről van szó, amely véleményem szerint mintha Cruise tipikus karakterére, stílusára lett volna szabva. Ez természetesen nem teljesen igaz, egyszerűen a már számtalanszor levetített kliséket, a lövöldözésektől az autós üldözésekig a tipikus akciófilmes elemeket láthatjuk újra és újra ebben a filmben is. A neves színész fantasztikus képessége, képzettsége mellett a már jól ismert nagymenő dumája is szerepet kapott. Szerencsére a verekedős jelenetek nem túlzóak. A bunyózást látványosan adják elő, a főhős is többször kapja a pofonokat, és nemcsak adja.

Az operatőri munka, a zeneválasztás, a vágás, a sztori, a történet összefűzése minőségi, a jelenetek élvezhetőek, könnyen illeszkednek egymáshoz. A cím nem igazán fantáziadús, bár ez nem éppen nagy negatívum. Tovább erősíteném azonban a pozitívumokat, van belőlük bőven. A sztori alapszerkezete szerint a nyílt utcán, egy elvetemült gyilkos mesterlövész puskával, hidegvérrel gyilkol meg öt embert. Látszólag fontosabb célja nem volt a mészárlásnak, ám ahogyan az a régi Columbo sorozatokban is lenni szokott, az ügy felgöngyölítésével nagyban változik a kép, és lassan fény derül a tettes személyére is. Ritka esetek egyike, amikor a főhős, Tom Cruise nem egy akció közepén csöppen bele a történetbe. A nyilvánosságtól elzártan, vagy inkább szabadabban élő egykori katonát, Jack Reachert kéri a gyilkossággal megvádolt, korábban az amerikai hadseregnél tevékenykedő James Barr a különös eset megoldásához. A szálak nem egy egyszerű, gyakorlat, szolgálat utáni elmeháborodáshoz vezetnek, hanem talán egy nagyobb összeesküvés-elmélethez.

A sztori előrehaladtával a karakterek kiléte, szerepe is meglepi a publikumot, a produkciót fordulatok teszik izgalmassá. A védőügyvédet játszó szépséges brit színésznő, Rosamund Pike véleményem szerint rendkívül kifinomult arcmimikájával olykor a túlzott meglepettséget érzékeltette, máskor pedig valahogy nem éreztem hitelesnek az alakítását, az adott szituációt rosszul kezelte. A színészek közül két jól ismert öreg motoros, Werner Herzog, valamint Robert Duvall is feltűnik. A rendező, Christopher McQuarrie stábjával jó filmet alkotott, bár az akciófilm műfajába nem szokás 130 perces játékidőt erőltetni. A fordulatok közben az egyes események néha indokolatlanul lelassítják a történetet. Összegezve a film élvezhető, és legalább egyszer érdemes megnézni. Az akciófilm több más műfajt is rejteget, egy kis komikum, illetve egy kis krimi is került a gépezetbe.

Hasonló tartalmak:

A Biztonság Záloga (Safe)

A-fraid — Mon, 02 Sep 2013 16:44:52 +0000

Statham még mai napig is jól csengő név az akciófilmek terén, de csak vele már nem lehet eladni egy filmet se. Bár igazából egyik mostani mozija sem volt nyereséges, de még igazán jó sem.
Mind a Mestergyilkos remake, a Blitz, és ez is egy teljesen közönséges akció mozi, amit megnézhet az ember, ha túl sokat nem vár tőle.

Tovább...

A fentebb felsorolt filmjei közül, azt hiszem ez sikerült a legrosszabbul. Amellett, hogy tök tipikus, valamiért még a sztori is ismerősen cseng. Eszerint Boaz Yakin író és rendező története egyáltalán nem eredeti, valószínűleg merítgetett innen-onnan, majd az egészet nyakon verte sablonokkal.
Egyébként Yakin a Perzsia hercege mozi miatt lehet ismerős, amit szintén írt és rendezett.
Az se volt nagy varázslat, de azért ennél a filmnél valamivel többet nyújtott.

Adva van egy jó nevű angol színész, Jason Statham, aki az újkori akció-ikon, annak ellenére, hogy ez a műfaj sem a régi már. Megkopott a régi fényezés és míg a régi sztárok, akiknek még jól állt (anno) a keménykedés, addig a mostaniak már inkább nevetségesek. Talán Statham az utolsó, aki még valamelyest megőrizte a hitelesség árnyékát. Kár, hogy színészként egy nulla az ipse.
Na, de egy akció mozihoz nem kell Oscar színvonalú teljesítmény és ezt azért a kopaszodó, borostásan férfias, sziklarepesztő nézésű Statham még tudja hozni. Ennél többet várni tőle nem érdemes.
Azonban ez elég is. De amint valamivel többet kell nyújtani, akkor már megbillen a színész imidzs.

Statham egy ketrec harcost alakít, aki régen még zsaruként is szolgálta a társadalmat, azonban egy meccs miatt pár orosz rosszfiú véget vet szeretett felesége földi pályafutásának és majdnem az övének is. Ám főhősünket keményebb fából faragták. Eközben egy másik szálon becsatlakozik egy kínai kislány, (Catherine Chan) aki egy igazi matekzseni, olyan memóriával, mint egy számítógép.
Ezt persze gaz rokonai kihasználják és bűnös üzelmeikhez igazítva a lány csodálatos képességeit, megjegyeztetnek vele egy bonyolult és hosszú számsort, ami egy nagyon fontos kód.
Ez a számsor azonban nem csak a kínaiaknak kell, hanem az oroszoknak is, akik nem mellesleg Statham karakterét is hajkurásszák. Így akad össze a két szereplő. A magára maradt ketrec harcos és az elárvult, kihasznált kislány. A gyerek megszökik, és a főszereplő segíti ebben.
Mindenkinek a lány kell, érthető okokból és a nagy ramazúrira összeszalad a rendőrség is, hogy hőseinknek ne legyen olyan könnyű dolguk. Immár három irányból is kergetik őket.
Luke (Statham) viszont beindul és pontot kíván tenni az ügy végére, megelégelvén, hogy úgy játszanak vele, mint macska az egérrel. Az egészből végül egy tűrhető kis bunyó és lövöldözés-halmaz alakul ki, némi autós üldözéssel elkeverve. Régen egy ilyen akció-koktél elég nagyot is ütött volna.
Ma viszont már a leggyengébb alkotásoktól is megkapjuk ezt, szóval nincs már hová emelni a lécet.
Végső soron egy teljesen hétköznapi és közönséges akció filmről van szó, amin elég sokat ront, ahogy a főszereplő és a kislány kapcsolatát kezelték. Stathamnek ez egyáltalán nem áll jól.
Képtelen megtalálni a jópofizás és a keménység közti egyensúlyt, így a gyermekkel közös jelenetei elég cikisre sikeredtek. Persze nem nyavalygok, nem vészes A biztonság záloga, de nem is az akciók királya. Az utóbbi évek leggyengébb Statham mozija ez a 2012-es darab, akkor inkább a 11’-es Blitz is jobb választás. Pedig azért az sem valami emelkedett, ám angolos íze miatt valamivel szimpatikusabb.

Hasonló tartalmak:

Blitz

A-fraid — Mon, 02 Sep 2013 16:43:19 +0000

Már megírtam véleményem Statham tavalyi produkciójáról, A biztonság zálogáról.
Úgy voltam vele, ha már megnéztem azt, akkor már miért ne nézném meg ezt is, aztán duplába kirakom őket. Ennek eredményeként látható fenn a két kritika, mely kettő közül ez a jobb.
Talán azért mert ez egy regény adaptáció? Még pedig annak a Ken Bruen regényének megfilmesítése, akinek a London Boulevardot is köszönhetjük. Hamisítatlan angol nyersesség, némi akció, és egy bűnügy, ami során egy beteg elméjű rendőrgyilkos nyomába erednek.

Tovább...

A Biztonság zálogához képest most annyi a különbség, hogy Statham jelenleg is rendőrt alakít.
Egy öntörvényű, alapjába véve kiállhatatlan és problémás londoni zsarut, aki a maga értékrendszere szerint intézkedik, él és dolgozik, emellett még agresszív is. Ezért saját kollégái sem kedvelik a csiszoló papír modorú férfit. Ám őt ez nem nagyon érdekli.
Kb. ennyi a magánéleti háttér.
Szerencsére inkább a fő történetszálra koncentráltak a készítők, egyetlen apróságtól eltekintve, ami egy fiatal rendőrnő drogproblémája.
Mindössze annyi kapcsolatot véltem felfedezni a főszál és a mellékszál között, hogy a nő a főszereplőnk védence. Ergo, az egészre semmi szükség nem volt.

A főszál azonban elég jól el lett találva. Ez pedig egy rendőrgyilkos utáni hajsza, aki sorra öldösi az egyenruhásokat. A média, szokás szerint felkapja az ügyet és erre a szociopata gyilkos még rá is játszik, hiszen kapcsolatba lép egy újságíróval és egyre nagyobb cirkusz kerekedik az egészből.
Brant (Statham) összeáll újdonsült felettesével, a feminin Nash-sel (Paddy Considine) és hozzálátnak a gyilkos felhajtásának. Izgalmas hajsza alakul ki, míg el nem kapják a tettest, (Aiden Gillen - a Trónok harcának Kisujja) ám az elmebeteg férfire semmit sem bírnak rábizonyítani, mert annak ellenére, hogy a pacáknak valami baj van a fejével, nem ostoba. Körültekintően végzett áldozataival és ezért hiába kapják el, a felelősségre vonást megússza, mi több az általa generált médiaszenzációt is a maga javára fordítja.
Majd kiszúrja magának a főszereplőt és őt környékezi meg.
Azonban Nash és Brant ezt nem hagyja annyiban, megelőző intézkedéseket tesznek és a saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást. Tervük egyszerű, de nem nélkülözi a furfangos csavart.

A produkció akcióban annyira nem bővelkedik, inkább a krimi és thriller elemek vannak többségben és ez így is van rendjén. Emiatt több ez a mozi, mint egy közönséges akciófilm.
Jó a sztori, bár eredetiség terén nem etalon, de mi az manapság.
Ezen kívül Aiden Gillen személyében igazán kiváló aktort találtak a rendőrgyilkos Weiss szerepére, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt. Statham meg a szokásos durva, szögletes alakítását hozza.
Néhány apróságtól eltekintve ez egy jó kis mozi, aminek határozottan jót tett az angolos nyersesség.
Amerikanizáltan már lehet, hogy nem sikerült volna fele ilyen jóra se.
Még némi mondanivalóval is bír. Az önbíráskodó rendőrökkel (ami jó régi klisé) azt hangsúlyozták, hogy a bűnözők ellen egyre kevesebb módszer áll a társadalmat védő szervek rendelkezésére.
A törvény gondosan megvédi a gazembereket önnön szigorától, amire ez az alkotás is rávilágít, hona csak a maga felületes módján.
A témája azért nem ennek a problémának a vizsgálata.
Egy csupasz sztori egy elmebeteg utáni hajszáról, semmi több, de annak elmegy.

Hasonló tartalmak:

G.I. Joe: Megtorlás (G.I. Joe: Retaliation)

A-fraid — Sat, 24 Aug 2013 17:26:35 +0000

Az első G.I. Joe mozi nagy port kavart, bár utólag be kell látnunk, hogy nagyon nem volt erős. A folytatással pontosan ugyanez a helyzet.
A mozikban mindkettő jól teljesített, sokak gyerekkorát határozták meg a G.I. Joe rajzfilmek, vagy a figurák. Én meg úgy voltam vele, hogy ha egyszer már az első rész felkerült ide, akkor a Megtorlás alcímen futó második részt is feltehetnénk.

Tovább...

Így hát, leültem és megnéztem a Megtorlást, ami ott vette fel a fonalat, ahol abba hagytuk az első résszel 2009-ben. A Joe-k éppen az ügyeletes gonosz, Észak-Korea földjén tisztítják meg a világot a rosszfiúktól. Ezalatt a megmaradt Kobrák a visszavágást tervezgetik.
Egyébként tervük ötletes, kifinomult – az akciókon túl ez volt, ami még tetszett az alkotásban – és egy csapásra elsöpri a Joe-kat a föld színéről, sőt még a hírnevüket is sárba tiporja. A Kobrák sikeresen végrehajtják a nagyszabású bosszúhadjáratot, aminek eredményeként a Joe-kból alig maroknyian maradnak. A már vezető rangban szolgáló Duke sebesen kikerült a filmsorozatból.
Gondolom megérte kifizetni Tatum gázsiját erre a pár jelenetecskére…

A megmaradt pár katona – Dwayne Johnson, Adrianne Palicki, D. J. Cotrona és Ray Park (ő Kígyószem) – pedig elkeseredett harcba kezd, hogy visszatérhessenek az országukba, ami megveti őket. Ahol várja őket a családjuk és meg kell akadályozniuk egy világra szólóan gonosz tervet.
Hiszen a Kobrák nem elégedtek meg azzal, hogy a Joe-kat eltakarították. Ennél nagyszabásúbb és gonoszabb elképzeléseik vannak.
Négy Joe elég is ahhoz, hogy kiderítsék mi a rosszfiúk terve, mi több megteszik a kellő lépéseket is, hogy azt megakadályozzák.

Itt persze belép a képbe az örök mumus, a tömegpusztítással való fenyegetőzés is, ami egy picikét már unalmas. Ettől függetlenül azonban el kell ismerni, hogy a Megtorlás sztorija egészen tűrhetően van felépítve, még ha kliséken is alapul.
A Kobra terv elég jól lett megálmodva, pozitív példa a mai mozik esetében – bár azért megjegyzem egy kissé átbillentek vele a paci túloldalára.
Azonban van még egy másik fontos szál, melyet már az első részben is boncolgattak, de csak úgy felületesen. Ez pedig a titokzatos Kígyószem története, akinek magánháborúja Viharárnnyal (Byung-hun Lee) újabb aspektusokkal gazdagszik, sőt az egykori Kobra a Joe-k oldalára áll, bár nem egyértelműen.
Kettejük közös múltjából sok mindent megismerhetünk, ami kihatással van a jelenre is.

Aztán ez a fél marék Joe, Bruce Willis az „ősJoe” segítségével megmentik a világot és mindent helyrehoznak, bár ez London lakosságát nem igen vigasztalja…
Mindezt csak azért mondom el, mert aligha hiszem, hogy él manapság olyan ember, akinek kétségei merülnek fel a film első perce után, hogy a végén a Joe-k kerülnek ki győztesen.
Az akciók nagyon professzionálisak, látványban sem szenvedünk hiányt – manapság nem is ez szokott okot adni a panaszra. Azonban a Megtorláson is meglátszanak azon gyermekbetegségek tünetei, amelyek a mostani popcorn mozik legjavát jellemzik.
Palicki karakterének magándrámázása úgy ahogy van felesleges, érthetetlen, hogy minek kellenek az ilyesmik a filmekbe. A Szikla magándrámája sokkal jobban volt elhelyezve a sztoriban, de még a szegény megcsalt Viharárny is jobban kihozta a magáét a számára írt helyzetből.
Ennyi dráma egy helyen már nem fér meg, pláne ha az egy akció mozi. Az Angy Birds reklám és a sok idétlen poén sem javít a végkövetkeztetésen, miszerint ez egy tök tipikus mai akció-popcorn, amit az emberek várnak-várnak, aztán keserűen rádöbbennek, (vagy nem) hogy ez rohadtul nem érte meg a jegy árát. Aki látta az elsőt az már csak azért is nézze meg, az akció fanok se hagyják ki, mert adrenalinban nem szűkölködik a produkció, ám azért érezhetően nem ez a legkifinomultabb darab, amivel manapság találkozhatunk. Akkor inkább már A Rajtaütés…

Hasonló tartalmak:

Farkas (The Wolverine)

berkg — Fri, 23 Aug 2013 11:34:58 +0000

A Marvel ismét nagyot alkotott és mozivászonra dobta a Farkas című filmet, így újabb szuperprodukcióval bővült az X-Men sorozat. Főhősünk kívülállóként csöppen bele egy számára idegen világba, kultúrába, ahol nem csak az ellenséggel kell megküzdenie, hanem a saját démonaival is.

http://www.youtube.com/watch?v=ohVHaszT224

Tovább...

rendező: James Mangold
író: Chris Claremont, Frank Miller
forgatókönyvíró: Mark Bomback, Christopher McQuarrie
zeneszerző: Marco Beltrami
producer: Hugh Jackman, John Palermo, Hutch Parker, Lauren Shuler Donner
szereplők:
Hugh Jackman (Logan / Farkas)
Brian Tee (Noburo Mori)
Will Yun Lee (Kenuichio Harada / Silver Samurai)
Hiroyuki Sanada (Shingen Yashida)
Svetlana Khodchenkova (Viper)
Rila Fukushima (Yukio)
Tao Okamoto (Mariko Yashida)

A film visszamutat az X-Men ellenállás vége c. részhez, ahol Logan elveszíti szerelmét, Jeant. Saját kezűleg kellett megölnie az imádott nőt, aki nem tudta irányítani a saját erejét. Logan ettől összeroppant.

Az új részben társaitól távol, a külvilágtól elzárkózva él, és lelki vívódásainak lehetünk szem és fültanúi. Az alkotók ezt is jól adagolták, kaptunk egy kis lelkizést, de pont csak annyit, ami nem tette unalmassá és vontatottá a filmet. Jeane álomképekben többször felbukkan, az alkotók ezzel kívánták fűszerezni a filmet és Logan életét. A főszerepet viszont Logan állati énje kapta, aki igazi Farkasként harapta át az ellenség torkát.

Logan régi barátja haldoklik, és halála előtt szeretne törleszteni hősünknek, hiszen fiatal korában a II. világháborúban megmentette az életét. Logan ezért Japánba utazik, hogy találkozzon Mr. Yashidával, akinek sikerült egy hatalmas és nagyon jövedelmező vállalatot felépíteni. Az idős barátja hálája jeléül felajánl neki egy lehetőséget, ami gyökeresen megváltoztatná Logan életét. Mr. Yashida pár nap múlva meghal és mindent unokájára Marikora hagy. A hatalmas birodalomra azonban többeknek fáj a foga. Innentől kezdetét veszi a kaland, és részesei lehetünk egy akciódús, lebilincselő eseménysorozatnak, ami szépen felépítve, kerek egésszé formálódva kényezteti az érzékeinket. Egy újabb remek X-Men filmmel gazdagodik az, aki beül a mozi kényelmes fotelébe.

Felbukkannak jakuzzák, barátok segítő és ártó szándékkal, bájos és kevésbé bájos szereplők és a méregkeverés mestere, Vipera is.

Fellobbanó szerelem, árulás, meglepő fordulatok, cseppnyi humor, leheletnyi dráma, elképesztő akciójelenetek, sok eredeti és kevésbé eredeti ötlet jellemzi az új X-Men alkotást.

A táj és a látványvilág lenyűgöző, persze a látvány és az akció is csak akkor köti le a nézőt, ha a színészek meggyőzően alakítanak, a sztori jól meg van írva, ill. a rendező elég tökös. Eddig mindegyik kipipálva. A modern, keleties zene is remek választás volt, jól illeszkedett az egyes jelenetekhez. Amit viszont hiányoltam az az állatias brutalitás, a fröcsögő véres jelenetek. Persze érthető és megbocsájtható, hiszen tekintettel kell lenni a fiatalabb korosztályra is. A rendező azonban megígérte, hogy DVD és Blu-Ray formában megjelenő filmben nem lesz finomkodás, kb. 15 perces extrával egészítik ki az új X-Men produkciót.

Külön említést kell tennem a Farkast (Rozsomákot) megszemélyesítő Hugh Jackman-ről, aki mostanra tökéletesen egybeforrt a szerepéve, még azt is megkockáztatom, hogy most nyújtotta élete legjobb alakítását. Hát igen, az X-Men filmek nélkülözhetetlen szereplőjévé vált ez a markáns arcú, vaskarmú szépfiú.

A stáblista utáni képsor meglepő. Számtalan kérdés merült fel bennem a látottak után, és természetesen nagyon várom az újabb részt.

Összefoglalva egy remek filmet láthattunk, itt-ott kisebb szépséghibákkal, de a végeredmény pozitív, az X-Men filmekhez méltó folytatást láthattunk.

Nagyon szeretem az X-Men filmeket, bár a cikk megírása közben próbáltam elfogulatlan lenni. Hogy sikerült-e? Azt döntsétek el ti.

Érdekességek:
Hugh Jackmennek nem csak színészi képességeit csillogtatta meg, hanem kitartásáról és fáradhatatlanságáról is tanúbizonyságot tett. A rendszeres kemény edzésekhez az erőnléte is szükség volt a The Wolverine film forgatása közben. Napi 6000 kalória bevitelére volt szüksége ahhoz, hogy a teste tökéletes legyen és a forgatás megpróbáltatásain is helytálljon.
A nagy izomtömeg megszerzése mellett a másik megoldandó probléma Hugh Jackman magassága volt. Hiszen ő 188 cm, amíg Farkas (Rozsomák) a képregényben mindössze 160 cm. Ezt a forgatáson speciális kameraállásokkal korrigálták, így Jackman valamivel kisebbnek tűnik a felvételeken.

Farkas még mindig elveszett lélek, aki célt keres. Ezt a filmben érdekesen fogalmazzák meg, Roninnak nevezik.
A ronin tanító vagy úr nélküli szamuráj harcosok megnevezése a feudális (1185-1868 közötti időszak) Japánban. A kifejezés szó szerint „elsodrott embert” jelent, utalva arra, hogy a kitaszított szamurájt elsodorták az élet hullámai. A kifejezés maga korábbról a Nara-, illetve a Heian-korból származik.

Hasonló tartalmak:

A Rajtaütés (The Raid – Redemption/Serbuan Maut)

A-fraid — Mon, 05 Aug 2013 18:51:43 +0000

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy 2011-ben ez volt az év akció filmje.
De talán még akkor sem, ha azt is hozzáteszem: Az elmúlt évek legjobbja.
Az akció műfaj is nagy átalakulásokon ment keresztül, eltűntek az igazán karizmatikus alak, és amikor nagypapaként visszatértek, az már röhejesbe csapott át. Ekkor jön Gareth Evans és egy ismeretlen harcművész, Iko Uwais és egy olyan mozit rittyentenek össze, hogy mindenki megnyalja a tíz ujját utána. Mindezt Indonéziából.

Tovább...

Gareth Evans neve nem volt túl ismert a szakmában. Úgy is mondhatnánk, hogy fingjuk sem volt ki ez az ürge. De ez a fiatal direktor fogta magát és kivívta a figyelmet. Írt egy közönséges, ám jó alapvetésű sztorit, szerződtetett egy tehetséges harcművészt és mindent alárendelt az akcióknak.

Evans-nek nem ez volt az első rendezése.
Még 2006-ban koordinálta a Footsteps című alkotást, majd 2009-ben a Merantaut, amiben megismerkedett Iko Uwaisszal, aki A rajtaütés sztárja is egyben. Ő természetesen nem színész, harcművész, szóval nagy alakítást ne várjunk, az ő dolga a kézitusa, amiből ebben a filmben akad bőven. Uwais nem tapasztalt akció sztár, először a Merantauban tűnt fel, azóta viszont A rajtaütés hatalmas sikere meghozta neki az ismertséget, ami egy folytatásban, a Berandalban csúcsosodott ki, illetve egy szerepben a Man of Tai-chi című filmben Keanu Reevesszel.

Ez a mozi nagy siker volt világszerte és nem méltatlanul, mivel tényleg remek darab, meg van benne a modern hangvétel és a régi akció mozik sajátosságai.
A sztori is nagyon egyszerű. Adva van egy újonc rendőr, akit beszerveznek egy rajtaütésbe, ahol jó pár magafajtával egyetemben belopóznak egy jakartai gengszter menedékébe, ami egy panelház.
Minden rendben megy egészen addig, míg ki nem szúrják őket. Ekkor azonban a józanész világa megszűnik és az egész produkció átmegy egy pergő adrenalin gőzös masinába.
Jobbnál jobb, intenzívebbnél intenzívebb jelenetsorok váltják egymást. A ház ura, a banda kegyetlen feje rájuk uszítja az egész házat (Ismerős? Szervusz, Dredd!) és a saját embereit is. Irdatlan lövöldözés kezdődik, robbantanak, gyilkolnak, elfolyik tengernyi vér, és a rendőrök drasztikus megfogyatkoznak a patkányfogóban. Főhősünk marad egyedül életben pár társával egyetemben, de rájuk vadászni kezdenek és az épületből nehéz kijutni a sebesült rendfenntartóknak. Menetközben aztán persze kiderül, hogy a rajtaütés mögött is másmilyen okok húzódnak meg, mint ahogy azt feltételezték.
A főszereplő még egy rokonával is összefut – ez némi drámázást eredményez, ami a családi háttérdrámába jól beleilleszkedik, de kidolgozatlan és összességében elég felesleges is.
Ha már úgy is mindent az akciókba fektettek, akkor már kár volt pazarolni az időt erre. Persze megértem miért volt rá szükség. Egyrészt Uwais karakterének motivációja, a hajtóerő, ami arra ösztönzi, hogy élve jusson ki a panel-pokolból.

Abban megegyezhetünk, hogy nem a sztori a mozi erőssége. Az is van neki, de a jól megalapozott szorult helyzet, a felfokozott feszültség és a remekül megkoreografált verekedések – mert nem a lövészet dominál – teszik igazán erőssé. A korrupciós szál is jól simul bele az összképbe.
Persze a bunyók között is akadnak olyanok, amik egy kicsit túlzásba esnek, mint amilyen a film végi verekedés a bandavezér jobb kezével. Az a testmasszázs már egy kicsit erős…
Ám, A rajtaütés egy igazán remek alkotás, a silány akció felhozatalból erősen elődomborodik.
A legjobb akció, amit mostanában láttam. Vannak fura tulajdonságai, a kliséket sem kerülték, de ami igazán számít, abban nagyon jó. Ez pedig az akció és ennél többre nincs szükség.

Hasonló tartalmak:

Die Hard – Drágább, Mint Az Életed (A Good Day to Die Hard)

A-fraid — Wed, 24 Jul 2013 06:58:34 +0000

Igen, az öreg Willis sem a régi! Erre mondják azt, hogy kár volt érte.
Szerintem már a negyedik felvonással is túllőttek a célon, de amit az ötödik Die Hardban megtapasztalunk, az már túlmegy minden határon.
Akció film, perszer, tudom… ám mégis… ez már nem Die Hard.

Tovább...

Gyertek, gyerekek! Willis apó elhozta az új családi filmjét!

Én még abba a korosztályba tartozom, akik számára epikus darab az első két Die Hard mozi, melyben a cinikus John McClane mocskos atléta trikóban, csurom véresen, gyűrött cigivel a szája sarkában veszi fel a harcot a terroristákkal, gengszterekkel, miegymásokkal.
Ez az idol már erősen megkopott. Egyrészt Willis is öregedett, másrészt meg nincs az a mozi, amiről ennyi bőrt lehet lehúzni büntetlenül. Ennek vált áldozatává ez a széria is.
Egyrészt Oroszországba helyezték a sztorit, ami csak egyet jelent. Megcsappant költségvetést.
Ez így is volt, majdnem. A mozin meglátszik a spórolás, ám még így is majdnem száz milliócskát gyilkoltak bele.

Az Ellenséges területtel berobbanó John Moore – azóta nem nagy mozikat hozott össze (A főnix útja, Max Payne, Ómen) kapta meg a staféta botot, hogy csavarjon egyet a McClane-sztorin.
Ez ehhez mérten nem lett túl kacifántos, de érezhető hogy már nem nagyon tudtak mit kiagyalni, ami egyébként ékesen megmutatkozok a címadáson is, ami tradicionálisan szójáték a Die Hard-dal, főleg a honi mozi cím.

A történet szerint gazdagodik a McClane-klán és megismerhetjük a nyugdíjba vonult John fiát, Jack-et, (Jai Courtney) aki amerikai fedett ügynökként dolgozik Oroszországban. Feladata egy politikai fogoly védelme, és persze az ország megmentése, de elég nagy kulimászba keveredik.
Az alma nem esett messzire a fájától, ám a gondoskodó apa, megtudván, hogy a fia bajban van, kapja magát és oda utazik, ahol rögtön a film legelején irdatlan zűrzavart idéz elő némi autósüldözés keretében.
A szülő és a fiú kapcsolata egyáltalán nem felhőtlen. A fiú orrol az apjára, aki nem fordított rá kellő figyelmet anno. Mindez nem is lenne baj, nem is zavarna, ha nem egy Die Hard-ban látnám.
Valahogy nem fér meg a Die Hard ideál mellett a családi drámázás, a „nyakon váglak, fiam”, a kölcsönös szeretlek elbúgása a tűzharc kellős közepén. E kettő rohadtul nem passzol, inkább röhejes, mint nem.

Az apa-fiú-ruszki tag hármasa együtt menekül az üldözők elől, és mindenkinek egy bizonyos fájl kell és persze az örök adu, az atom, sem maradhatott ki a forgatókönyvből.
Jó nagy kliségyár a mozi, ez kétségtelen, emellett még számos esetben inkább nevetséges, mintsem tökös, kemény. Bár azt is meg kell hagyni, hogy bizonyos esetekben még felvillant a régi Willis, a jó öreg McClane, bár ez még édes kevés.
A film felvezetése, a hosszas autós üldözés egészen kiváló – eltekintve a poénosnak szánt aranyköpésektől – ám a színvonal fokozatosan romlik. Az apa-fia kapcsolat esetlen tárgyalása, a két szereplő ügyetlen összemelegedése és az akciók, egy egész nemzet megmentése, mi több a világ megmentése egész egyszerűen nem fér össze. Rosszul mutat egymás mellett, hatása taszító.
Ez egy Die Hard! Ezt valaki vagy érti – hogy ez alatt mit értek – vagy nem.
Az hót ziher, hogy ez egy méltatlan folytatás, remélem, nem rontják tovább még egy hatodik résszel a szériát, mondjuk a McClane unokával, vagy valami hasonló baromsággal.
Egyébként sajnos rontják, mivel bejelentették a hatodik rúgást a Die Hard sorozat holttestébe, Die Hardest néven. Pedig az Already Dead hitelesebb lenne…
Willisnek már kevesebb akció szerepet kellene vállalnia, valahogy úgy, mint az Expendables-ben, vagy a G. I. Joe- ban. Szerény véleményem szerint, mint akció film megteszi, de mint Die Hard folytatás szégyenteljes alkotás.

Hasonló tartalmak:

Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen)

berkg — Mon, 22 Jul 2013 14:23:43 +0000

Megkaptuk az új Die Hard filmet, ahogy az alkotók ígérték. Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a produkciók között. Vajon ez az ötlettelenség hiánya vagy úgy gondolták a film készítői, hogy ha a jól bevált alapokkal dolgoznak, ami már többször sikerrel járt, akkor most sem bukhatnak nagyot vele?

http://www.youtube.com/watch?v=5AuYznjGSB4

Tovább...

rendező: Antoine Fuqua
forgatókönyvíró: Katrin Benedikt, Creighton Rothenberger
operatőr: Conrad W. Hall
producer: Gerard Butler, Ed Cathell III, Mark Gill, Alan Siegel
vágó: John Refoua
szereplők:
Gerard Butler (Mike Banning)
Morgan Freeman (Trumbull)
Aaron Eckhart (Asher elnök)
Angela Bassett (Leah)
Dylan McDermott (Forbes ügynök)
Ashley Judd (First Lady Margaret Asher)
Radha Mitchell (Leah)
Rick Yune (Kang)

A sztori röviden és tömören: A Fehér Házat egy koreai terrorista csoport támadja meg és fogságba ejtik az amerikai elnököt. Miután a teljes védelmi egységet lemészárolták, már csak egy ember maradt, aki megmentheti az elnököt. Mike Banning az elnök egykori testőre, akit egy szerencsétlen baleset miatt áthelyeztek és aktakukacot csináltak belőle. A legnagyobb bajban azonban kötelességének érezi, hogy segítsen, és mivel a Fehér Ház minden szegletét jól ismeri, elkezdi tizedelni a terroristákat.

Több tonnányi lőszer, robbantás, árulás, kegyetlen vérrontás, hősiesség, hazaszeretet, önfeláldozás, kemény és elszánt főhős, elvakult, zseni terrorista. Ezek a film legfőbb jellemzői. És persze nem hiányozhat a gyerek sem, mint az akciófilmek kötelező kelléke.

A Támadás a Fehér Ház ellen egy olyan film, ami nem büszkélkedhet túl sok saját ötlettel, és a jól bevált dolgokat is szinte ugyan úgy alkalmazta, mint ahogy azt már közel húsz éve jól ismerünk a hasonló jellegű filmekből.
Meglepő fordulatokkal sem találkozunk a produkció folyamán, amit a forgatókönyvírók hibájának tulajdonítok. Főhősünk produkciója nem volt kiemelkedő, igazából bárki el tudta volna játszani ezt a szerepet. Ami nagy csalódás volt számomra, hogy Morgan Freemannek adtak egy remek szerepet, viszont a jelenetei és szövegei egyszerűen nem lettek jól megírva, így ennek a zseniális színésznek csak egy középszerű alakításra volt lehetősége.

Volt néhány ok, ami miatt sajnos nem lehet komolyan venni a filmet. Pl.: a túlerőltetett hazaszeretet, az egyszemélyes hős, aki mindig ott terem, ahol éppen szükség van rá, egyedül legyőz egy egész terrorista csoportot, akik 13 perc alatt foglalták el a Fehér Házat, aminek állítólag tökéletes a védelmi rendszere. Azt pedig már csak halkan említem meg, hogy ha annyira tökéletes a rendszer, akkor hogy lehet az, hogy hősünknek, akit már jó ideje eltávolítottak a Fehér Ház testőrségéből, még mindig van hozzáférése a belső rendszerhez. Szóval ilyen és ehhez hasonló finomságok rontották az amúgy sem túl szép összképet.

Mindezek ellenére nem volt rossz film. Ha nem próbálunk logikai összefüggéseket és értelmet keresni benne, csak kiürített fejjel bambuljuk, akkor egész szórakoztató, hiszen rendkívül mozgalmas és látványos.

A Támadás a Fehér Ház ellen egy modern látványtechnikával megtűzdelt klasszikus alapokon nyugvó akciófilm.

Érdekesség:

A sármos színész két nyaki csontja is megsérült akciófilmje forgatása közben.

Az egyik bulvárlap információi szerint, a színésznek majdnem kilőtték a szemét, eltört két nyaki csontja, hangszálai megsérültek és a körme is leesett új filmje, a Támadás a Fehér Ház ellen forgatása közben.
A forgatás során, az akciójeleneteket is saját maga vállalta és nem alkalmaztak kaszkadőröket a nehezebb jelenetek felvételéhez sem.
A színész Jay Leno showjában mesélte ezt el és azt is, hogy utólag bánja, hogy nem alkalmaztak kaszkadőröket. A kontroll vizsgálatokon derült ki, hogy gond van a nyakával. Először az orvos hívta fel rá figyelmét, hogy valami kinövés van a nyakán, a későbbi MRI vizsgálatok során pedig az is látszódott a felvételeken, hogy nem is egy, hanem két csont tört el.
A doktornő kérdezte, hogyan sikerült ezt a sérülést szereznie, mire a színész mosolyogva mondta el, hogy csak filmet forgatott.

Hasonló tartalmak: