krimi

Jack Reacher

Azozo — Mon, 16 Sep 2013 07:59:40 +0000

Teljes, eredeti nevén Thomas Cruise Mapother IV amellett, hogy szinte nem tud manapság sikertelen filmben játszani, 51 éves kora ellenére alkotói aktivitását, valamint kinézetét tekintve még mindig 30-nak tűnik.

Tovább...

Az egyik legsikeresebb színész nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte. Producerként és színészként is megállja a helyét, ráadásul filmjeivel több százmillió dollár gázsi részese lehetett. A sors fintora, hogy eddig sok Golden Globe-díjat zsebelt be, ám az Oscar-díj átadókon csak a jelölésig jutott, megnyerni még nem sikerült számára az értékesebb kitüntetést. Manapság Tom Cruise változatlanul jó filmekbe nyúl bele, így van ez a Jack Reacher című produkcióval is, amely 2012-ben került a mozikba. Természetesen akciófilmről van szó, amely véleményem szerint mintha Cruise tipikus karakterére, stílusára lett volna szabva. Ez természetesen nem teljesen igaz, egyszerűen a már számtalanszor levetített kliséket, a lövöldözésektől az autós üldözésekig a tipikus akciófilmes elemeket láthatjuk újra és újra ebben a filmben is. A neves színész fantasztikus képessége, képzettsége mellett a már jól ismert nagymenő dumája is szerepet kapott. Szerencsére a verekedős jelenetek nem túlzóak. A bunyózást látványosan adják elő, a főhős is többször kapja a pofonokat, és nemcsak adja.

Az operatőri munka, a zeneválasztás, a vágás, a sztori, a történet összefűzése minőségi, a jelenetek élvezhetőek, könnyen illeszkednek egymáshoz. A cím nem igazán fantáziadús, bár ez nem éppen nagy negatívum. Tovább erősíteném azonban a pozitívumokat, van belőlük bőven. A sztori alapszerkezete szerint a nyílt utcán, egy elvetemült gyilkos mesterlövész puskával, hidegvérrel gyilkol meg öt embert. Látszólag fontosabb célja nem volt a mészárlásnak, ám ahogyan az a régi Columbo sorozatokban is lenni szokott, az ügy felgöngyölítésével nagyban változik a kép, és lassan fény derül a tettes személyére is. Ritka esetek egyike, amikor a főhős, Tom Cruise nem egy akció közepén csöppen bele a történetbe. A nyilvánosságtól elzártan, vagy inkább szabadabban élő egykori katonát, Jack Reachert kéri a gyilkossággal megvádolt, korábban az amerikai hadseregnél tevékenykedő James Barr a különös eset megoldásához. A szálak nem egy egyszerű, gyakorlat, szolgálat utáni elmeháborodáshoz vezetnek, hanem talán egy nagyobb összeesküvés-elmélethez.

A sztori előrehaladtával a karakterek kiléte, szerepe is meglepi a publikumot, a produkciót fordulatok teszik izgalmassá. A védőügyvédet játszó szépséges brit színésznő, Rosamund Pike véleményem szerint rendkívül kifinomult arcmimikájával olykor a túlzott meglepettséget érzékeltette, máskor pedig valahogy nem éreztem hitelesnek az alakítását, az adott szituációt rosszul kezelte. A színészek közül két jól ismert öreg motoros, Werner Herzog, valamint Robert Duvall is feltűnik. A rendező, Christopher McQuarrie stábjával jó filmet alkotott, bár az akciófilm műfajába nem szokás 130 perces játékidőt erőltetni. A fordulatok közben az egyes események néha indokolatlanul lelassítják a történetet. Összegezve a film élvezhető, és legalább egyszer érdemes megnézni. Az akciófilm több más műfajt is rejteget, egy kis komikum, illetve egy kis krimi is került a gépezetbe.

Hasonló tartalmak:

Blitz

A-fraid — Mon, 02 Sep 2013 16:43:19 +0000

Már megírtam véleményem Statham tavalyi produkciójáról, A biztonság zálogáról.
Úgy voltam vele, ha már megnéztem azt, akkor már miért ne nézném meg ezt is, aztán duplába kirakom őket. Ennek eredményeként látható fenn a két kritika, mely kettő közül ez a jobb.
Talán azért mert ez egy regény adaptáció? Még pedig annak a Ken Bruen regényének megfilmesítése, akinek a London Boulevardot is köszönhetjük. Hamisítatlan angol nyersesség, némi akció, és egy bűnügy, ami során egy beteg elméjű rendőrgyilkos nyomába erednek.

Tovább...

A Biztonság zálogához képest most annyi a különbség, hogy Statham jelenleg is rendőrt alakít.
Egy öntörvényű, alapjába véve kiállhatatlan és problémás londoni zsarut, aki a maga értékrendszere szerint intézkedik, él és dolgozik, emellett még agresszív is. Ezért saját kollégái sem kedvelik a csiszoló papír modorú férfit. Ám őt ez nem nagyon érdekli.
Kb. ennyi a magánéleti háttér.
Szerencsére inkább a fő történetszálra koncentráltak a készítők, egyetlen apróságtól eltekintve, ami egy fiatal rendőrnő drogproblémája.
Mindössze annyi kapcsolatot véltem felfedezni a főszál és a mellékszál között, hogy a nő a főszereplőnk védence. Ergo, az egészre semmi szükség nem volt.

A főszál azonban elég jól el lett találva. Ez pedig egy rendőrgyilkos utáni hajsza, aki sorra öldösi az egyenruhásokat. A média, szokás szerint felkapja az ügyet és erre a szociopata gyilkos még rá is játszik, hiszen kapcsolatba lép egy újságíróval és egyre nagyobb cirkusz kerekedik az egészből.
Brant (Statham) összeáll újdonsült felettesével, a feminin Nash-sel (Paddy Considine) és hozzálátnak a gyilkos felhajtásának. Izgalmas hajsza alakul ki, míg el nem kapják a tettest, (Aiden Gillen - a Trónok harcának Kisujja) ám az elmebeteg férfire semmit sem bírnak rábizonyítani, mert annak ellenére, hogy a pacáknak valami baj van a fejével, nem ostoba. Körültekintően végzett áldozataival és ezért hiába kapják el, a felelősségre vonást megússza, mi több az általa generált médiaszenzációt is a maga javára fordítja.
Majd kiszúrja magának a főszereplőt és őt környékezi meg.
Azonban Nash és Brant ezt nem hagyja annyiban, megelőző intézkedéseket tesznek és a saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást. Tervük egyszerű, de nem nélkülözi a furfangos csavart.

A produkció akcióban annyira nem bővelkedik, inkább a krimi és thriller elemek vannak többségben és ez így is van rendjén. Emiatt több ez a mozi, mint egy közönséges akciófilm.
Jó a sztori, bár eredetiség terén nem etalon, de mi az manapság.
Ezen kívül Aiden Gillen személyében igazán kiváló aktort találtak a rendőrgyilkos Weiss szerepére, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt. Statham meg a szokásos durva, szögletes alakítását hozza.
Néhány apróságtól eltekintve ez egy jó kis mozi, aminek határozottan jót tett az angolos nyersesség.
Amerikanizáltan már lehet, hogy nem sikerült volna fele ilyen jóra se.
Még némi mondanivalóval is bír. Az önbíráskodó rendőrökkel (ami jó régi klisé) azt hangsúlyozták, hogy a bűnözők ellen egyre kevesebb módszer áll a társadalmat védő szervek rendelkezésére.
A törvény gondosan megvédi a gazembereket önnön szigorától, amire ez az alkotás is rávilágít, hona csak a maga felületes módján.
A témája azért nem ennek a problémának a vizsgálata.
Egy csupasz sztori egy elmebeteg utáni hajszáról, semmi több, de annak elmegy.

Hasonló tartalmak:

Alex Cross

A-fraid — Sun, 23 Jun 2013 09:39:25 +0000

James Patterson Cross-köteteiből már készült pár film, A pók hálójában, vagy
A gyűjtő Morgan Freemannel és egészen tisztességes darabokról van szó.
Az új Cross filmet Rob Cohen rendezte, aki több jól sikerült akció mozit is koordinált már, mint például az XXX, de ennél a filmnél valami kis krimi-thrillert kellett volna összehozni.
Önmagában az akció kevés, mi több, nem is illik a képbe.

Tovább...

Nem olvastam Patterson műveinek egyikét sem, de maga a film, illetve inkább az előzetese egy érdekes filmélménnyel kecsegtetett. Ez nem lett éppen így, de nem is csalódtam olyan vészesen nagyot. A történet nem is lett volna rossz, ha egy kicsit jobban megírják, ha rendező tudja, mit akar csinálni és ha a főszereplő nem Tyler Perry. Őt korábban még semmiben sem láttam, de ha más szerepeiben is ilyen üres volt, akkor azt hiszem nem is vesztettem semmit.
Nem tudta megragadni a főhős jellemét és képtelen volt bemutatni azt a nézőknek.
Cross egy pszichiáter, aki emellett nyomozóként is dolgozik. Már az elején jól felfényezik nekünk a figurát. Kiderül, hogy mekkora ász, aki fél lábbal már az FBI kötelékébe tartozik, ám ekkor közbe jön egy ügy, melyben sorban halnak az emberek. Az eleinte sorozatgyilkosnak tűnő alakról azonban megtudjuk, hogy valójában egy bérgyilkos, aki a Picasso (Matthew Fox) névre hallgat.
Nos, nem csak ezt tudjuk meg róla, hanem gyakorlatilag mindent. Cohen nem rejtegetett semmit, nem bajlódott holmi misztikus homállyal.
Mindent az elejétől kezdve letisztázott.
Ez sem lett volna baj, ha fenn tudja tartani a gyilkos utáni vadászat izgalmát, az intellektuális adok-kapok feszültségét. Ám ez nem sikerült.

Pedig Fox a maximumot kihozta a figurájából, egyedül az ő játékát érdemes kiemelni. A rogyott agyú bérgyilkosunk kinézi magának Cross-t és rászáll. Megkörnyékezi őt magát, a családját, a csapatának tagjait, akiket szeret. Ez a fajta „Szenvedj!”- játszma nem új dolog, többször alkalmazták már a filmtörténelemben. De most nem jöttek ki jól belőle.
A két karakter kergetőzése hatástalan, nélkülözi a feszültséget, Picasso tettei nem váltják ki a nézőből és a főszereplőből sem a kellő hatást. A szenvedés lenne a lényeg, de ezt nem látjuk.
Volt lehetőség személyiségek mélyére merülni, pszichothrillert forgatni, de ezt elbaltázták.
E szempontból rém gyenge a mozi.

Cross persze a maga kezébe veszi az ügyet – szóval a szokásos és ezerszer lenyúzott bosszúállós mintát is megkapjuk – és a gyilkos után ered, hogy elégtételt vegyen rajta.
Azért persze némi nyomozást is tapasztalhatunk a szereplő részéről, hiszen foglalkoznak olyan kérdésekkel is, miszerint: Miért érkezett a bérgyilkos? Illetve, hogy ki állt az egész mögött?
Végül azonban ez nem is lesz lényeges, mert az egészet egy akciókkal nem túlságosan telenyomott, gyengécske krimivé teszik a múló percek. Aki félidőnél nem kapcsolja ki, annak valamennyire tetszeni fog. Tekintve, hogy a vége miatt értékelhető jobbra a mozi, a kamerarángatások ellenére.
Viszont akkor is el kell ismerni, hogy ez egy gyenge próbálkozás volt.

Hasonló tartalmak:

Ölni Kíméletesen (Killing Them Softly)

A-fraid — Wed, 01 May 2013 09:44:20 +0000

Hová tegyem ezt a filmet? Ez volt az első gondolatom, amint befejeztem.
Sok mindent felvonultat ez a mozi, Andrew Dominik rendező nem kontár módjára nyúlt George V. Higgins könyvéhez, melyből e szkript íródott, egyébként szintén általa. Ebből ki is derül, hogy Mr. Dominik valamit nagyon jól lát, de a rendezéssel még akadnak gondjai, mert a fő gond, hogy nem derül ki, az alkotás mondanivalója. Ebben a cím sem segít. Óvva intenék bárkit is, hogy előzetes következtetéseket vonjon le, várjon valamit a filmtől, mert 100%, hogy csalódni fog. Az Ölni kíméletesen egy kicsit ilyen is, olyan is.
Emiatt vált olyan semmilyenné.

Tovább...

Az elsődleges kérdés, hogy mi lett volna a történet lényege? Dominik eléggé elaprózta magát a sztorival.
Számtalan szereplőt vonultat fel, – egytől egyig kidolgozott, jól megformált karakterek – még a legjelentéktelenebb figura is jellemmel bír, olyan attitűdökkel, amiktől „élővé” válik egy szereplő.
Ez javarészt a színészek érdeme, de benne kell legyen ebben a rendező/forgatókönyvíró keze is.
Ezen a téren a mozi igazán kiválóan teljesít.

A történet szerkezete viszont már hagy kivetnivalót maga után. Az sem egyértelmű, hogy ki a főszereplő. Brad Pitt, mint kiemelt aktor, egyértelműen több játékidővel bír, mint a többiek. Alakformálása is jobb, ösztönösebb – ennek oka a tehetsége – ám karaktere mégsem válik egyértelművé. Az ok pedig, hogy bár fontos szereplő, erkölcsi értékrendszere sajátos, ahogy az egy bűnözőnél megszokott. Ez viszont a címmel van összefüggésben. A bűn adja a megélhetését, mégis tartja magát bizonyos normákhoz, igyekszik az üzlet szűrőjén keresztül nézni a dolgokat, de emellett humánus is tud maradni.

A film stílusa az, - a sztorin túl – ami megzavarhatja a nézőt, hiszen az első pillanatoktól kezdve Guy Ritchie-érzés fogott el. Aztán ez átmegy Rekviem egy álomért-stílbe, végül felveszi a maga kifejezésmódját, de az eddigre már körülhatárolhatatlan, nem jellegzetes.
A Ritchie-s fordulatok, a Rekviemes drogos jelenetek után (és közben is) hosszú és a főszálhoz nem kapcsolódó társalgások következnek.
Ezek időnként ismétlődnek, nem egy akció orgia a film, valahol mélyen mondanivaló is rejlik benne (szerintem) és ezt feltehetően a háttérben hallható TV-s beszédek, Obama elnöktől, vagy Pitt közlendői tartalmazhatják, mégis az alkotás legvégéig kell várni, hogy „kibújjon a szög a zsákból”. Pitt utolsó párbeszéde közli a lényeget – valószínűleg – ezzel nem is lenne baj, hogy ezt a végső konklúziót összefüggésbe lehetne hozni a mozi többi részletével, a történettel magával. Ez a fajta társadalomkritika nem illik bele az összképbe, a beszélgetések által meghatározott sztoriba, melyben bőven kapunk a szereplők magánéletéből is. Ez nagyon zavaró, tévutakra viszi a nézőt, elsikkad a lényeg… és nem derül ki a lényeg. Vagy ha végét akként értékeljük, akkor a készítők munkája nem volt következetes, rossz módszert választottak a közlésre.

A sztori egyébként nagyon egyszerű.
Egy kártyabarlang kifosztása indítja be az eseményeket. A két tökfilkó (Scott McNairy – ő a Monstersben tűnt fel nem rég, illetve a nagyot játszó, Ben Mendelsohn) vállalja a melót, végre is hajtják a maguk balfék módján.
Ezzel megindul az alvilági gépezet.
A hely üzemeltetője, (Ray Liotta) aki korábban megfejte már a saját üzletét, bűnbak lesz, de az ügyek elsimításával foglalkozó Pitt az igazi „bűnösöket” is meg akarja találni.
A kényes ügylet megoldásáig számtalan értelmetlen társalgást kell végighallgatni, Jackie (Pitt) és a helyi összekötő, (Richard Jenkins) egy összeomló félben lévő bérgyilkos, (James Gandolfini) és számtalan más nem is lényeges szereplő között.
A beszélgetések témája sokszínűséget mutat – kár, hogy a sztori szempontjából feleslegesek.
Dumálnak kurvákról, drogterjesztésről, a szereplők magánéletérő, a régi emlékekről.
Kapcsolat viszont nincsen az események között, legalább is csekély.

A filmre nem mondanám, hogy rossz. Van egy fajta élvezhető hangulata, a színészek kiadják magukból a maximumot, nagyon élték a szerepeket, az erőszakot is igyekeztek finoman, mondhatni művészien ábrázolni, (kivégzés lágy zongora futamokra, stb.) szóval egyértelmű, hogy valami érdemi, értékes és közlő mozit akartak készíteni, de ez egész egyszerűen nem jut el a nézőhöz. Talán egy újranézést követően…
De annyira nem élvezhető a film, hogy még egyszer végigüljem. Esetleg évek múlva, ha még emlékszem rá, mert még igazán emlékezetesnek sem nevezném.
Nem egységes, nem összeszedett, elvesztek a részletekben és borzasztóan trágár, feleslegesen trágár. Egyértelmű, hogy itt valami jót és igényeset akartak készíteni, de a következetesség hiánya és a történet sivársága miatt, elsikkadtak a szándékok.

Hasonló tartalmak:

Védhetetlen (Safe House)

A-fraid — Fri, 26 Apr 2013 16:53:51 +0000

Én vártam a Washington-Reynolds közös mozit, mivel az előbbi igazi nagyágyú a szakmában, aki ritkán nyúl mellé, már ami a szerepvállalásait illeti (akkor is, ha az utóbbi időben azok nem is voltak túl jók). Míg utóbbi egyre inkább a komolyabb mozik felé fordul, bár időnként látható még egy-egy vígjátékban, vagy könnyedebb darabban. Daniel Espinosa rendező eddigi munkássága nem volt ismert előttem, bár nem is tartozik a jobb direktorok közé. Ez volt az első igazán hollywoodi produkciója, amivel tökéletesen közepesre teljesített.
Az alkotás, csalódást okozott.

„Senki sincs biztonságban.”

Röviden és tömören: Ez egy akciófilm, amibe megpróbáltak egy kicsivel többet beletuszkolni.

Megkísérelték ellátni valami többlet mondanivalóval, mint az alapsztori és a sok rohangálás, lövöldözés, kézitusa. Teljesen feleslegesen. Ha mindezt mellőzik, egész korrekt akció mozi lehetett volna.
A gond az, hogy maga a történetben sincsen semmi érdekes, ezerszer ezer alkalommal alkalmazott ötletek tárháza az alkotás, mindezek egy bizonyos séma szerint felépítve.
És ha az ember egy évben lát harminc ilyen filmet, akkor az már nem vált ki több reakciót egy legyintésnél, vagy egy ásításnál. Sajnos a Védhetetlen egy ilyen tucat mozi.

Reynolds egy fiatal CIA ügynököt alakít, aki a „Nagy Ügyre” vár, mert unja már az állandó portásmunkát egy fokvárosi védett házban. Az unalmas hétköznapokból egy ügynök berkekben igazi hírességnek számító alak feltűnése zökkenti ki. Ő Washington karaktere, Tobin Frost. Egykori alkalmazott, akire már egy évtizede vadásznak, mivel az jó pénzért eladta az ügynökség titkait és nem válogatott a vevők között, amivel nagy károkat okozott.
Ez az ember igazi vén róka, aki tisztában van a játékszabályokkal. Frost feladja magát, hogy megvédjék az üldözőitől, akik a jelenleg is nála lévő adatokat akarják.
Ezek az adatok azonban a CIA-ét sem hagyják hidegen.
Úgy esik, hogy a tapasztalatlan Weston (Reynolds) menedékházába szállítják és megpróbálják kiszedni belőle mit tud. Csak hogy a házat megostromolják.
Weston és Frost menekülni kényszerül. Azonban a helyzet ennyire nem egyszerű, hiszen mindenkinek az információ kell és a fiatal, naiv, idealista Weston nem tudja, kiben bízhat. Igazából senkiben sem, még Frost sem szavahihető.

Van a moziban mozgás, vontatottnak nem nevezném, de minden kiszámítható.
Igazából még a karakterek sem térnek el a sablonoktól. Se Reynolds, se Washington nem teljesít igazán jól. Az öreg Denzel már megint olyan, mint aki „csuklóból” játszik.
Csak azt remélem, hogy nem csúszik le, mint ahogy Nick Cage, vagy C. Gooding Jr.

Alapvetően nem lenne ez rossz, ha nem láttam volna már centire ugyanezt többször, mint szerettem volna. Akcióként még üzemel, de a beletaposott plusz már nem kellett volna, nem is vált be. Reynolds lelkizése a barátnőjével, vagy a két főszereplő társalgása a védett ház kihallgatójában sem sült el jól. Pedig ez utóbbival kapcsolatban lehetett elvárásokat támasztani és nekem voltak is ilyen elvárásaim. Én meg sosem tanulok, hogy nem szabad elvárni semmit.

Ha nem sok filmet nézünk és nem az akcióműfajban, vagy nincsenek nagy elvárásaink, akkor egynek pont jó, ám ha unjuk a folyamatban gyártott egy kaptafás alkotásokat, akkor nem veszítünk sokat azzal, ha kihagyjuk. Ha mégis a megnézés mellett döntünk, akkor készítsük fel magunkat a fentebb vázoltakra és arra, hogy már megint egy olyan filmmel töltöttünk el másfél órát, amit – talán túlzás lenne azt mondani, hogy időpazarlás, de… - két hét múlva elfelejtünk és soha többé nem fogjuk megnézni.

Hasonló tartalmak:

Rampart

A-fraid — Tue, 23 Apr 2013 13:57:27 +0000

A méltatlanul mellőzött Woody Harrelson ismét megmutatta, hogy képes egyedül is elvinni egy filmet a hátán. Ismét együtt dolgozva Oren Movermannel
(A harcmező hírnökei) egy nagyon kemény drámát hoztak össze, ami ugyan az előzetesből nem derül ki, viszont aki megnézi a mozit, betekintést nyerhet egy kétes értékrendű rendőr életébe és bukásába.

Tovább...

Kérdezhetnénk, mégis mitől más ez, mint a sok más hasonló témájú alkotás? Erre a válasz egyszerű:

Woody Harrelsontól.

Ez a színész egy istenadta tehetség és a korral csak egyre jobb lesz. Nem kap szerepeket igazán „nagy” filmekben, de rendre beválaszt ehhez hasonlóan kiváló alkotásokba és a maga teljesítményével emeli a minőségüket.

Moverman összeállt James Ellroy-al (Az utca királyai, Fekete Dália) és a valós Rampart-botrányra alapozva kőkemény drámát készítettek, amit egy az egyben ráhagytak a főszereplőre.
Harrelson egy vitatható életszemlélettel bíró, régimódi rendőrt alakít, aki kemény és kíméletlen a munkájában, de mégis a rend oldalán áll. Meg-megbillenve egyensúlyozik a bűn és a törvény vékony mezsgyéjén, míg szépen lassan át nem csúszik arra az oldalra, melynek üldözésére felesküdött.
Egy mocskos zsaru, aki valahol mélyen mégis tartja magát valami etikához. Ezt a finomságot, talán Harrelsonon kívül senki nem tudta volna érzékeltetni.
Első ránézésre taplónak is nevezhetnénk a fő-anti-hőst, ami végső soron helyt is állna, azonban van egy halovány aspektusa a jellemének, ami azt sugallja, hogy tisztában van azzal, hogy amit tesz helytelen és a maga módján igyekszik tisztességes is maradni. Ám a karakter önpusztításra van ítélve.
Önmaga ellen hadakozik és el is veszíti a csatát.

Harrelson veterán a rendőrségnél, kemény, durva alak, aki többször állt már emiatt bíróság előtt.
Otthon azonban más a helyzet. Pontosabban fura, hiszen együtt él két feleségével, az egyik csak volt és a kapcsolatokból született gyerekekkel. Ráadásul a nők testvérek. Cifra a helyzet, nem is teljesen feszültségmentes a kapcsolatuk, ez viszont csak tovább romlik, amikor a férfi elkezd lecsúszni a lejtőn.
Rajtakapják, ahogy túlzott erőszakot alkalmaz az utcán és az érlelődő botrány során nagyobb figyelmet kap a rendőri brutalitás. Előtérbe kerül és egyre jobban úgy állnak a dolgok, hogy bűnbakot csinálnak belőle. S ha ez nem lenne elég, még otthonról is kidobják. Felfoszlik az életének minden részlete, kicsúszik a lába alól a talaj és teljes zavarodottságában az italba, a kábítószerekbe és bűnbe menekül.
Kapálózik, hogy helyrehozza a dolgokat, mind otthon, mind a munkahelyén, de bukásra van ítélve, csak ő nem hajlandó belátni. Tragédiája abban áll, hogy mélyen tudja, hogy nem a helyes megoldásokat választja mégis az önpusztítás és a bűn ösvényén jár, mert a futóhomok, melybe önként lépett, más kiutat nem kínál. Minden próbálkozása kudarcba fullad, egyre mélyebbre süllyed és minden tette csak még tovább ront a helyzetén.

Harrelsonnak nagyon jól állt a szerep és ki is hozta belőle a maximumot. A munkáját azonban nagyban segítették a komolyabb nevek, mint Sigourney Weaver, Anne Heche, Cynthia Nixon, Ben Foster, Ned Beatty, Steve Buscemi és Jon Bernthal a Walking Deadből.
Azonban ez mit sem változtat a tényen, hogy ez a jó öreg Woody mozija. Rászabták és ő elképesztően nagyot játszott. Egy összességében nem is túl érdekes témájú alkotásból kőkemény pokoljárást varázsolt. Ez főleg az ő érdeme, de Moverman, akivel együtt dolgozott A harcmező hírnökeiben is (Oscar jelölés a szkriptért) és Ellroy hozzátette a magáét. Kihagyhatatlan a mozi.

Hasonló tartalmak:

Ismeretlen férfi (Unknown)

Azozo — Thu, 21 Mar 2013 09:18:26 +0000

Izgalmas, pörgős, meghökkentő. A hős, a megmentő, a gonoszok legfőbb ellensége. Az utóbbi években jobbnál jobb filmekben szerepelt a Golden Globe-díjas, valamint más, egyéb filmművészeti elismerésben, jelölésben részesülő Liam Neeson.

Tovább...

Vannak olyan színészek, akik valamilyen módon szinte mindig képesek megtalálni a remek minőségű stábbal fűszerezett élvezetes forgatókönyvet. Leonardo DiCaprio, Christian Bale, vagy éppen egyre inkább az ügynökök hősévé formálódott Liam Neeson is, véleményem szerint az utóbbi években szembetűnően jó produkciókban szerepeltek. A több mint 60 éves, tehetséges színész idősebb korára is kiemelkedően teljesít akciófilmekben, valamint pörgő thrillerekben, sci-fi művekben, sőt, talán még jobban képes megformálni a karakterét, mint korábban. Az Elrabolva című film, amelyben szintén a neves aktor szerepel, egy szinte tökéletesre sikerült mozi sorozat kezdete, folytatása. Az előző alakításaiban többnyire pozitív szerepet töltött be, talán a legérdekesebb történetekben. A sztori, a rendezés, maga az egész film, nagyon lendületes, élvezetes. Fantasztikus jeleneteket tartalmaz, az üldözéses kaladoktól kezdve a verekedős részeken át mindegyik kitűnően lett megkomponálva.
Egy házaspár érkezik meg a berlini repülőtérre, Dr. Martin Harris, valamint Elizabeth Harris (January Jones), akik látszólag egy biotechnológiai konferenciára érkeztek. A „látszólagos” szerep az, ami különlegessé teszi a történetet, ami persze, a film elején nem is nyilvánvaló. A sztori rejtelmessége, a kifürkészhetetlensége az, ami fordulatossá teszi az egész művet, az események jól követhetők. Alapvetően a bonyodalmat egy elvesztett aktatáska okozza, amelyben olyan iratok találhatóak, amikkel főhősünk többszörösen is képes igazolni magát. Majd elindul a menekülés, közben pedig a nyomozás, hogy kiderüljön, valójában ki is Martin Harris (Liam Neeson), aki végül is egy autós balesetben vesztette el az emlékezőképességét. Nehéz kissé írnom erről a produkcióról, mivel több olyan rész is tarkítja, amely meghökkentő, és bizonyos esetekben 180 fokos fordulatot vesz a történet. Egy biztos, a néző semmivel sem tud meg többet az események előrehaladtával, mint a főhős, az emlékek visszatérésével, az állítólagos Dr. Martin Harris-szel együtt lepődünk meg a helyzet alakulásán. Kissé olyan ez, mintha mi is belebújtunk volna a kutató biológus testébe, és a publikum is része lenne az életének. Ebből kifolyólag többnyire egyetlen szálon folyik a történet, majd később, a tetőpontnál már több szereplő is bekapcsolódik a folyamatokba.

Mivel Németországban, Berlinben játszódnak az események, így stílszerű volt olyan színészeket választani, akik maguk is németek, vagy legalább is német akcentussal rendelkeznek. Nos, ez a rendkívül jó ötlet sikeresnek látszik. A Hitler bukása című filmben, magát, Hitlert is alakító színész, a többszörösen, filmes díjakkal is kitüntetett Bruno Ganz zseniálisan jeleníti meg az egykor keletnémet, a Stasi szolgálatában tevékenykedett titkos rendőrnyomozót, aki karakterében mára kiöregedett, megkeseredett, és érzi, a hidegháború idején elkövetett szörnyűségek, valamint káros szenvedélye általi betegsége lassacskán a halálba kísérik. A kulcsmfigurák egyike, a többszörösen is kitüntettet Frank Langella által megszemélyesített karakterhez fűződik. A kezdetben pozitív, majd negatív szerepet betöltő, a történet legnagyobb fordulatát előidéző Rodney Cole, csak kevés ideig mutatkozik meg, ugyanakkor fellépése a mű alakulását tekintve sorsdöntő. Dr. Martin Harris segítője, egy bosnyák származású, Berlinben dolgozó fiatal lány, Gina (Diane Kruger), akit az emlékeiben összezavarodott ismeretlen férfi több veszélyes kalandba is belesodor. A korábban más emlékezetes produkcióban, többek között a Trója, A nemzet aranya, a Becstelen Brigantyk, valamint a Lélegezz! című filmekben is játszó német származású színésznő, ebben a 113 perces thrillerben is megfelelően alakította karakterét. A történetet fergeteges autós üldözések, verekedéses jelenetek ötvözik, amelyek szintén gondoskodnak a magas fokú szórakoztatásról. Úgynevezett üresjáratok, vagy unalmas, és haszontalan jelenetek nem igazán lelhetők fel. Egy fontos biológiai felfedezés bejelentése a tét. A kérdés csak az, hogy sikerül e véghezvinni a tettet, vagy a borzalmas terv, a célszemély megsemmisítése sikeres lesz.

A film alap sztorija egy 2003-as francia regényen alapul, amelynek eredeti címe Hors de moi, angolul: Out of my head. A Didier van Cauwelaert által írt könyvből létrehozott mozit a spanyol származású Jaume Collet-Serra rendezte, aki többek között korábban a Viasztestek, a GÓÓÓL 2, valamint az Árva című produkciók megalkotását is navigálta. Azt is mondhatjuk, hogy ez egy multikulturális mozi, mivel a teljes stáb szinte minden egyes tagja más és más nemzetiségű. Angol, francia, japán, kanadai, illetve amerikai segítők egyaránt közreműködnek a film elkészítésében.

További információ a port.hu, valamint az imdb.com oldalán olvasható.

Hasonló tartalmak:

Borotvaélen (Man on a Ledge)

A-fraid — Thu, 14 Mar 2013 16:29:58 +0000

Ha csupán egy tűrhető filmre van szükséged, ami nem veszi igénybe túlzottan az agytekervényeidet, de nem is sületlenség, sőt módjával még izgalmas is, akkor ez a fim tökéletes választás. Nem az a típus, amit még az unokáinknak is mutogatni fogunk, de egy kellemes, nyugodt délutánra, vagy egy meló utáni lazításra több mint alkalmas.

Tovább...

Sam Worthington nem szerepel „Nagy” mozikban, de jól választ szerepeket olyan alkotásokban, amik szórakoztatóak. Nem a titános marhaságokra gondolok, hanem olyasmikre, mint Az adósság.
Ebbe a sorba illik a mostani film is, ami egy hétköznapi kis mozi, nem túl nagy (bár nem is kicsi) költségvetéssel, és egy olyan történettel, amilyet már számtalanszor láthattunk. Az ilyen tizenkettő egy tucat, de ha az ember filmet választ az irdatlan kínálatból, akkor nem fogja megbánni, ha erre esik a választása.

Főszereplőnk, Nick Cassidy (Worhtington) börtönből szökött, amire az apja (William Sadler) temetését használta fel és az öccse (Jamie Bell) segített benne. Mindezt azért, hogy kimásszon egy toronyház egyik párkányára, mindezt a járókelők szeme láttára. Össze is tódul a birkanyáj, hogy megbámulják az öngyilkosjelöltet, miközben a rendőrség megkezdi a kimenekítését. Kirendelik a depressziós túsztárgyaló nyomozónőt, (Elizabeth Banks) hogy szedje le onnan. Társalognak, Cassidy időnként a leugrással fenyegetőzik, míg Mercer nyomozó (Banks) legutóbbi, tragikusan zárult esetének emlékével küszködik. Egyébként ez az a tipikus mellékszál, aminek jelenléte érthető ugyan, de ez az a magándrámázás, amire nem mindig lenne szükség.

Hamarosan megviláglik a néző számára, hogy itt több van emögött, mint egy közönséges öngyilkossági kísérlet. Cassidy nem egyszerűen elégtételt akar, amiért sittre guggoltatták, hanem ki akarja rabolni az őt átverő pénzes gazembert (Ed Harris). Amíg ő eltereli a figyelmet, addig öccse és szemrevaló barátnője rátörnek a bűnös alak értékeire. Mindez egy izgalmas és fordulatos eseményeket hozó mozit eredményez.
A feszültség nőttön nő és főhősünk élete is veszélybe kerül, ám azt furmányos módon igyekeznek kivitelezni, hiszen a valós okok meghúzódnak a háttérben, arról nem is beszélve, hogy senkit nem lőhetnek agyon a bámész tömeg szeme láttára. Egyszóval trükközni kell.
Ezt elég tisztességesen sikerült kivitelezni, ami az eddig Tv-és filmeket firkálgató Pablo F. Fenjvest dicséri, de a második filmes rendező, Asger Leth is kitett magáért és egy érdemes alkotást tettek le az asztalra. Referenciának jól megállja a helyét.

Nem mondom, elég tipikus mozi, a csavarok sem meglepőek, ha tapasztaltabb néző elé kerülnek, de hangulatával és a jól adagolt feszültséggel, Worthington és Banks tisztességesen játszó és összeillő kettősével egy szórakoztató néznivalóra lehet számítani.
A végjáték izgalmas és akciódús, ámbár a befejezés elég bugyuta.
Mégis a ramaty filmes mezőnyben az ilyet nevezném közepesen jónak. Vagy legalább is ennek kellene lenni a közepes mozi etalonjának. Egy ilyen filmet bármikor megnéznék, még akkor is, ha annyira nem jó, hogy még egyszer elővegyem.

Hasonló tartalmak:

A hét pszichopata és a Si-cu (Seven Psychopaths)

Azozo — Fri, 08 Mar 2013 19:47:42 +0000

A los angeles-i, Hollywood-ban élő Marty, egy olyan forgatókönyvön dolgozik, amely nem megint a már megszokott tipikus, illetve snassz klisékkel teli amerikai stílust, és elemeit akarja képviseli, hanem megpróbál lövöldözéses, és unalmas eseményektől mentes, békét szimbolizáló művet alkotni. A sztori alapja így az érdekesség végett nem lehet más, csakis kizárólag a hét pszichopata kissé elgondolkodtató története.

Tovább...

De arra senki sem számíthat, hogy a Marty-t játszó Colin Farrell sem áll messze a pszichopatáktól, mivel a film előrehaladtával meglepetésszerűen tudjuk meg, hogy két leghűbb barátja is a gondolkodás, valamint a normalitás problémájával küzd. A helyzet különlegességét az adhatja, hogy a két beszámíthatatlan cimbora habitusa merőben hasonlít, a már előzetesen kitalált, olvasmányba foglalt pszichopaták életpályájára. Ugyanakkor a forgatókönyvíró személy sem fenékig tejfel, nem telik el nap, hogy ne részegedjen le a töménytelen alkoholtól. Marty a pszichopatákat újságcikkből, hirdetésekből, barátaiból, valamint legfőképpen az életében megtörtént eseményekből gyűjti.

A film rögtön az első pszichopata bemutatásával kezdődik, aki sorozatgyilkosokat, maffiózókat gyilkol meg, és nagyjából az adott szituációhoz kapcsolódóan a másik hatot is így jeleníti meg. A vígjátéknak titulált produkció, véleményem szerint bővelkedik drámai jegyekkel is, mivel az élet néha feldolgozhatatlan borzalmait érzékelhetjük. Humorát a sok káromkodással teli dialógusával próbálta megtartani, valamint nem árt részletesen, nagy figyelemmel megtekinteni a mozit, ugyanis az apróbb részletek teszik még élvezhetőbbé. Az elmebetegek sorában egy kitalált hitét vesztett, öldöklő, és bosszútól szomjas vietnámi karakter is szerepel, akinek a kiléte sokat formálódik a történetben. Ebben a 109 perc hosszú mutatványban nem derül ki pontosan milyen végeredmény születik a forgatókönyv megírásával, ugyanakkor a való életben egy sokkal poénosabb „meló” okozza a bonyodalmat. A kutya „kölcsönvevő”, vagyis inkább kutyatolvaj buli az, ami mozgatja a szálakat, ugyanis a kegyetlen, beszámíthatatlan gengszter, Charlie Costello ( Woody Harrelson) si-cu fajtájú kutyájának, Bonny elrablásával kapcsolatosan szinte mindenkit megöl. Hihetetlen az, hogy egy kutya miatt több ember is az életét veszti.

Fergeteges színészek, fantasztikus színvonalon játszanak a filmben, történetíróként szereplő Colin Farrell, a nagy maffiózó, és ellenség, Woody Harrelson, valamint a két pszichopata barát, Sam Rockwell, illetve Christopher Walken. Maga, a produkció két részre szedhető. Az első a kibontakozás, a felvezetés, amely a meneküléssel együtt több helyszínen is játszódik, a második egység pedig, végül a nagy leszámolás, amely egyetlen színtéren, a hatalmas sivatagban elevenedik meg. Helyenként a díszletek, valamikor a párbeszédek teszik poénossá az egyes jeleneteket. A két pszichopata barát által, akik kicsit más értelemben segítenek a forgatókönyv létrehozásában, Marty jobban átértékeli az életét, valamint sokkal könnyebben meg tudja írni regényét, amelyben a cimborái is nagy szerepet kapnak.

A film rendezője, forgatókönyvírója, Martin McDonagh, korábban az egyik kedvencemet, az Erőszakik (In Bruges) című alkotást is vezényelte, ami Európában, valamint az Egyesült Államokban is díjakra volt jelölve több kategóriában. Sikerült újra az ő saját stílusában megkomponálnia egy vígjátékot, és egy drámai műfajú kreálmányt, egyben.

Hasonló tartalmak:

A Holló (The Raven) [2012]

A-fraid — Thu, 28 Feb 2013 12:15:03 +0000

Nagyon érdekes alkotás látott napvilágot tavaly. Egy kosztümös thriller, ami a maga felületes módján egybesűrítette Edgar Allen Poe munkásságát.
Arra a kérdésre adta meg a választ, hogy mi történt a valaha élt egyik legnagyobb író utolsó napjaiban. Sajátos elképzelés, amit egész jól dolgoztak ki és egy szórakoztató mozit sikerült összehozni.

„Sohamár!”

Aki találkozott már Poe munkásságának egyes darabjaival, annak ismerősek lesznek az utalások, akik viszont nem ismerik a filmben említett írásokat, azok se essenek kétségbe. A művek ismerete nélkül is élvezni lehet a produkciót.
Bár az élményhez szorosan hozzátartozik ezek ismerete.

Poe szerepét John Cusack kapta, aki nem remekel ugyan, de tisztességesen alakítja a magába roskadt, iszákos és kiégett, múzsája által került írót.
Én ugyan nem így képzeltem el egyik kedvenc írómat és talán Cusack sem a megfelelő módon közelítette meg a figurát, de azért nem annyira vészes a helyzet.

Nehéz a tollforgatók sora és főszereplőnk is küszködik. Nincs pénze, kerüli az ihlet, az újságok nem kapkodnak érte.
Szeretné elvenni az egyik helyi nemesember lányát, (Alice Eve) az apa ki nem állhatja a lecsúszott költőt. Életben gyökeres változást hoz egy gyilkosságsorozat, melynek végrehajtója az ő munkái alapján végez az emberekkel.
Ráadásul olyan emberekkel, akik utálják Poe-t, vagy hátráltatták munkásságát.
Ő is gyanúba keveredik, de végül felkérik, hogy segítse a rendőrség munkáját.
Egy nyomozó (Luke Evans) társául szegődik és együtt erednek a sorozatgyilkos nyomába.
A gyilkos legismertebb művei alapján végez az emberekkel. Találkozhatunk A Morgue utcai kettős gyilkossággal, A kút és az ingával, A vörös halál álarcával, Marie Roget titokzatos eltűnésével, vagy az Áruló szívvel. A gyilkos ráveszi Poe-t, hogy krónikása legyen az eseményeknek és megírjon mindent, ami történik. Egyfajta párbaj ez kettejük közt.
Ezt úgy sikerül, hogy elrabolja szíve választottját.
De beteges motivációjára csak a legvégén derül fény…

Nyomokat hagy az utána kajtatóknak, mely elvezetheti őket a túszához. A mozi e része elég jól kivitelezett, egyetlen dolog zavart. Hiányoltam a sötétséget, a misztikumot, a homályt.
Nem nyomaszt a film, pedig ez igazán elvárható lett volna, pláne témáját tekintve. Olyasmire számítottam, mint
A pokolból című film volt, de ez ahhoz képest gyerekmese. Nagy kár, mert sokkal komorabb atmoszférával el lehetett volna feledtetni a történet apróbb egyenetlenségeit. Bár igazság szerint ezek még így sem olyan szembeötlőek.
Az alkotás le tudja kötni a nézőket, de Poe munkásságát alapul véve, azért jócskán elmarad az elvárhatótól.
Nem nagyon borzongat, érdekes ugyan, de izgulja ki magát az ember alsójából.
Nyelvezetén is lett volna mit javítani, mert egy-két kifejezés nem illett a korba, sőt az újságok címlapján virító hatalmas ’Serial killer’ (vagyis Sorozatgyilkos) felirat is téves, hiszen ez a kifejezés csak a 20. században találtatott fel.

Ettől függetlenül, tényleg nem rossz a film, határozottan szórakoztató – kis hibáitól eltekintve – ám mégsem vállalnám az ismételt megnézését.
Nincs benne semmi, ami miatt az ember arra vágyna, hogy még egyszer leüljön elé.
Ötletes, a Poe örökség jellegzetes ízt ad neki, de akkor is csak egy hétköznapi munka, ami javarészt kliséken alapszik. Ezen még a többször elhangzó idézetek sem javítanak.
Viszont jó sok magyar vett részt az elkészítésében, számos honfitársunk neve díszeleg a stáblistán.
Azért jó moziban is benne van a kezünk, nem csak borzalmakban.
A film végeztével én még várnék a kikapcsolással is mert a stáblista előtti vége főcím igazán látványos és az Unkle zenekar remekül eltalált dala, a Burn my shadow még élményszámba megy.

Hasonló tartalmak:

A Bűn Hálójában (Haywire)

A-fraid — Tue, 26 Feb 2013 08:05:18 +0000

Női főszereplő egy akciófilmben? A szögletes Rothrock óta nem volt ilyen, ráadásul még csinos is, verekedni is tud. Színészkedni még nem nagyon, de van benne potenciál. Carano ígéretes, ezt a vak is látja és ha nem reked meg ezen a színvonalon, akkor ennél fényesebb jövő állhat előtte.
Ráadásul a filmet Soderbergh rendezte, aki legutóbb a fura Fertőzéssel jelentkezett. Alkotása átmenet az akciófilmek és az intelligens, intrikus kémfilmek között.

Tovább...

Soderbergh a fentebb említett Fertőzéshez hasonló filmet készített A bűn hálójában forgatókönyvéből. Nem nagyon találta el az arányokat, már ami az akció- és kémfilmeket illeti. Nem egyértelmű, hogy ez az alkotás minek készült. Egy kicsit ilyen is, egy kicsit olyan is.
Emiatt zavaró.
A baj az, hogy még a sztori is féloldalas lett, részben ezáltal.
Próbálja jól ötvözni a mutatós akciókat az intrikával, némi nyomozósdival és néhány thriller elemmel, de ezek nem sültek el jól és ahelyett, hogy összetartanák a mozit, inkább szétfeszítik, hogy ezek a részletek elkülönüljenek, és jól látszódjanak.
Gina Carano Mallory Kane bőrét ölti fel, elég hitelesen.
A szuper ügynöknek egyformán jól áll a kemény csaj szerep és végzet asszonya is. Ez Carano teljesítményét dicséri, aki ugyan láthatóan nem tapasztalt színésznő, de van érzéke a szakmához.
Soderbergh elég energikus, mondhatni kirobbanó kezdéssel lepte meg a nézőket. Kane egy kis bisztróban üldögél, amíg nem csatlakozik hozzá Channing Tatum, aki egyébként egy korábbi küldetés során volt a társa. Rövid társalgás után a nőszemély szakszerűen vízszintesbe rakja, majd egy vendéget magával rángatva veszett menekülésbe kezd.

Majd váltunk – helyszínt, időt, intenzitást – és máris az előzményeket látjuk. Carano egy cégnek dolgozik, melynek vezetőjét, Kenneth-et nem kisebb név alakítja, mint Ewan McGregor. Kapnak egy feladatot egy összekötőn keresztül (Antonio Banderas) egy kormányügynök asszisztálásával (Michael Douglas).
A feladatuk, hogy Barcelonában kimentsenek egy túszul ejtett ázsiai férfit. Az okokat nem ismerik, a férfi fontos, egyedül ez biztos, de a cégnek dolgozók mind profik.
Nem kérdeznek, végzik a munkájukat.
Az akció sikerrel jár, majd rögtön újabb küldetést bíznak Kane-re. Egy külföldi ügynök (Michael Fassbender) munkájában kell segédkeznie. A feleségét kell eljátszania.
Ám a másikkal való flörtölgetés közben egymásra is figyelnek, így Mallory megtudja, hogy az ügy bonyolultabb, mint gondolta. A partneréül szegődött ügynök az életére tör, sőt saját megbízói ültetik fel és mindennek köze van a barcelonai túszhoz. Megússza a balhét, de a nyomába erednek és nem tágítanak, míg el nem kapják. Üldözik hát, ahogy az az ilyen filmekben lenni szokott. Azonban az ügynöknő beleun a menekülésbe és inkább egyenként felkeresi a sáros egyéneket.
Mi több, a végjátékra még a haját sem sajnálta aprólékos munkával befonni…

A sztori több sebből vérzik, ez láthatja mindenki, aki megnézi a mozit. Láttunk már ilyet számtalanszor és sokkal jobbakat is. Attól, hogy ezúttal egy nő van a főszerepben, nem lesz jobb a produkció, maximum érdekes.
A történet sajnos gyenge, bár a nagy nevek elviszik a hátukon az alkotást, és maga Carano is becsülnivaló teljesítményt nyújt. Ettől lesz az egészből, egy a közepesnél egy picivel jobb film, ami viszont még így sem marad igazán emlékezetes és azt hiszem, Soderbergh karrierjének újabb felívelésére is várni kell.
A bűn hálójában nem hozta meg neki az újabb sikert.
A maga nemében tűrhető alkotás, de sajnos a női főszereplőn kívül nincs benne semmi több, ami miatt említésre méltó lehetne. Nem jó a film kémiája, az elemei nem jól keverednek és a sztori is elég gyengén muzsikál. Az akciók mennyiségével sem kápráztat el, de intelligensnek sem elég intelligens, inkább esetlen és összecsapott.

Hasonló tartalmak:

Skyfall - 007

A-fraid — Mon, 18 Feb 2013 09:20:12 +0000

Bár nem vagyok egy nagy Bond fan, úgy döntöttem mégis csak megnézem az újabb darabot, elvégre a Casino Royalt és Quantum csendjét is láttam. Egyik sem varázsolt el, mi több, az utóbbin el is aludtam.
A régi Bond-mozik hangulatát nagyon szerettem, de amióta Daniel Craig alakítja Ian Fleming legendás kémét, azóta a Bond-széria sem olyan, mint volt.

Tovább...

Több szempontból is különös volt ez a film, melyekre majd ki is fogok térni.
Azonban a kezdés, ahogy az lenni szokott, elég hatásvadász. Bunyó a vonaton – a vészféket senki meg nem húzná, annak ellenére, hogy a fél vonat romokban. Nagyon hatásos, csak kár, hogy ilyenből is látunk egy évben vagy százat.
Bond nagy erőkkel igyekszik pépesíteni egy alakot, aki egy lemezt lopott el, melyen az ügynökök listája (jaj, a klisé!) található. Aztán úgy adódik, hogy a főhős mellé adott, tapasztalatlan ügynöknő agyonlövi – véletlenül – a partnerét, aki ezért vízbe zuhan és eltűnik.
Ezt követi egy tipikus Bond-főcím, amiből tizenkettő egy tucat. Minden film ilyesmi főcímmel bír, ugyanazt a sémát követik, de legalább ez és a zene megőrizte a régi mozik hangulatát.
Ezekért egyébként 5 Oscar jelölést kapott az alkotás.

A lista rossz kezekbe kerül, (terror már megint) hősünk azonban nem halt meg, hogy is halhatna?
Csupán eltűnt egy kis időre, lazít egy kicsit, mivel erősen kiégőben van és azt sem vette jó néven, hogy a sajátjai kis híján kinyírták. De kötelességtudó és hazafi ügynökként visszatér, amikor új fenyegetés jelenik meg a horizonton. M (Judy Dench) is meginog pozíciójában.
Persze az egész mögött egy régi ügynök áll, bizonyos Silva (Javier Bardem). Őt viszont egy újabb klisé motiválja, a bosszú. Karakterét enyhe őrület aurája lengi körül, kicsit teátrális, azonban Bardem remekül hozza a figuráját, bár a Craiggel közös homokos affért nem tudtam hová tenni.
Az vajon mire kellett, és az öreg James reakciója is eléggé véleményes…

Lényeg a lényeg: A cím. Vagyis a Skyfall.
Melyet már az elején emlegetnek, de csak a produkció fináléjára derül ki a jelentése. Ez viszont olyasmi, amire eddig Bond-moziban nem volt példa.
Feltárták a titokzatos karakter múltjának egy szeletét, sőt kicsit el is dagonyáznak benne.
Ilyen „lelkizésre” eleddig nem volt példa, szokatlan is egy kémfilmben, pláne ha az a kém, James Bond.
Egyszerűen nem illik a képbe.

A Skyfall nem igazi Bond-film. Nem csak, hogy Craignek nem áll jól a szerep, de még akad jó pár apróság, ami nem idézi fel a régi alkotásokat. Nem méltó utód.
A sztori sem valami összeszedett, egyedül Bardem karaktere működik benne. Ez a múlt firtatás nem fér össze a karakterrel. Szokatlan, ráadásul merőben felesleges, nem kötődik a fő szálhoz.
Istenigazából Bond lány sem volt ezúttal, pedig az is elemi része volt a filmeknek.
Ezek miatt a Skyfall, egy nézhető, akció dús alkotás, nem mondanám, hogy nézhetetlen, de mint egy ilyen nagy múltú széria folytatása… silány.
Gyenge, felületes történet, gyenge főszereplő, fura húzások, melyek összezavarják a Bond-mozik kedvelőit. Egyszer, aztán soha többet.

Hasonló tartalmak:

A Bourne-hagyaték (The Bourne Legacy)

A-fraid — Thu, 07 Feb 2013 13:59:51 +0000

Nagy hülyeségre vállalkoztam, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem ezt a filmet. Hogy mondhatnék véleményt úgy róla, hogy nem láttam az előzmény trilógiát? Nos, úgy hogy a Hagyatéknak semmi köze nincs Bourne-höz.
Legalább is csekély, ugyanabban az univerzumban játszódik, ugyanazokkal a díszletekkel, de más főszereplővel és egy olyan történettel, ami megkísérel folytatni egy – úgy tudom hiánytalanul - lezárt szériát.

Tovább...

A Bourne-filmeket nagyra tartják, én is megnézném őket, ha időmilliomos lennék, de talán majd egyszer.
A Robert Ludlum által kreált világban hemzsegnek az ügynökök és a mozi elkészítésére a Gilroy-klánt vették rá, akik remek ötlettel álltak elő. Bourne sztoriját lezárták, ergo valami más kellett, de mégis Bourne.
Ez ám a dilemma.
Fogták magukat és megteremtették Alex Cross-t, aki egy hasonló ügynököt alakít, mint az egykori címszereplő.
A figurát a mostanság felkapott Jeremy Renner úr lábai elé tették, aki rábólintott.
Így ő lett a lehetséges új franchise-ként avanzsáló Cross-sztorik főszereplője.
A bevezetőmben kitértem rá, hogy én nem láttam a kapcsolódó trilógiát, és talán ez lehetett az oka, hogy annyira nehezen tisztult fel a kép, ahogy a mozit bámultam.
Vagyis a negyedik részként kezelt alkotás önmagában talán nem is egy könnyen értelmezhető és az előzetes alkotásokkal egyetemben sokkal jobb élményt nyújt, mint egyébként.
Ez csak abból a szempontból gond, hogy ha a mit sem sejtő néző leül elé, akkor nem biztos, hogy könnyen azonosul a látnivalóval. Sokáig én sem értettem miről szól a történet és majdnem a végéig megmaradt ez a zavartság. Az volt az érzésem, folytatást látok, amiben túl sok volt az átfedés, ahhoz hogy önálló moziként kezelhessük. Valahogy nem homogén a látnivaló, az események közötti átmenetek sem egyértelműek, bár emiatt okolható az előzmények ismeretének hiánya is. Az utalgatásokkal a címszereplőre, azt hiszem egyértelmű, hogy a Hagyaték folytatás, még akkor is, ha új karakterrel bővítik a világot.

Cross szintén ügynök, aki részt vesz egy különös kísérletben, mely során felturbózzák az érzékeit, csökkentik a fájdalomérzetét, és elérik, hogy mentálisan irányíthatóak legyenek az emberek, mindezt néhány tablettával, ami mellesleg függőséget is okoz.
Egy kicsit áthajlunk a tudományos fantasztikumba, de ez még elmegy…
Cross része ennek a viselkedés módosító programnak, mely mögött komoly gazdasági és politikai összefonódások állnak. Ám a bili kiborul és megkezdik a Takarítást.
A „takarítónő” pedig Edward Norton, kinek karaktere irgalmat nem ismerően ered a tisztogatást túlélő, függőségével küszködő Cross után.
Az ügynök tudja, hogy csak magára számíthat és elhatározza, hogy elnyeleti magát a földdel.
De ehhez először utánpótlást kell szereznie a szerből, vagy végleg le kell állnia vele. Ebben lesz segítségére Rachel Weisz, vagyis az általa alakított szereplő, Dr. Shearing.
A sebtében leállított szuperkatona program utolsó túlélőjeként menekülni kényszerül, de szüksége van a doktornőre is. Ezért hurcolja magával maga után, miközben lőnek rájuk, a vérüket kívánják, végig kergetik őket a fél világon, eközben azért akad idejük a tisztességesen összekavart szálak kibogozására is, szóval hőseink koránt sincsenek elveszve.

Cross megjelenésével más irányt vesz a Bourne-világ, amiről én nem tudom megmondani, hogy jó-e vagy sem. Ahhoz látni kellene az első hármast. Majd egyszer, de addig, annyit mondhatok:
A Hagyaték egyértelműen egy – egyébként ötletes – kísérlet arra, hogy egy jól menő szériát feltámasszanak a lezárását követően. Ötletek akadtak, de ez akkor sem lesz több, vagy jobb egy szokványos akciófilmnél. Akkor sem, ha az akció részek elég jóra sikeredtek.
Persze akadnak meredek dolgok, de melyik hollywoodi moziban nem látunk ilyesmiket?
Cross karaktere és Renner üres játéka nem ragadott magával és mivel a sztori kissé zavaros volt a számomra, illetve furán követték egymást az események, nem tekintem jól sikerült alkotásnak.

Hasonló tartalmak:

Karátok és Ellenségek (Lies and Illusions)

A-fraid — Thu, 17 Jan 2013 16:11:45 +0000

A cím önmagért beszél… a 3,5-ös Imdb értékelés, továbbá a két főszereplő Christian Slater és Cuba Gooding Jr. mellett. Elszomorító, hogy két ilyen tehetséges ember, hogy tud ennyire lecsúszni, majd ilyen B-kategóriás, alja mozikban szerepelni. Persze a pénzre mindenkinek szüksége van…
E két úriember az utóbbi időben több hasonló színvonalú alkotásban is feltűnt, nem ritkán együtt is.
Ezt a filmet ízelítőnek is vehetjük…

Tovább...

Kezdjük is mindjárt azzal, hogy a rendező egy bizonyos Takács Tibor, aki olyan „Tv-s mozi ikonokat” koordinált, mint a Gyilkos kígyó, a Patkányok, a Pusztító vihar vagy az Óriás pókok – Jeges rémület.
Kell itt még valamit magyarázni?

A történet szerint Slater egy sikeres író bőrébe bújt. Wes Wilson sikere töretlen, miközben nősülni készül. A kiszemelt ara, barátnője Sam (Sarah Ann Schultz) akinek rejtélyes a múltja.
A boldogságuk azonban nem teljesülhet be, mert a menyasszonyt elrabolják és feltételezhetően megölik. Önsegítő könyve számtalan embernek tette helyre az életét, de a sajátját képtelen helyre hozni. Egy év után is az elvesztett nőt siratja.
De borúra derű… megjelenik egy csinos újságírónő, Nicole (Christa Campbell), aki mellett újra rátalál a boldogságra. De a múlt csak nem maradhat mögötte.
Az egykori menyasszony titka – egy széf, és egy titkos szoba – megfertőzi boldogságát új barátnőjével, aki szintén nem az, akinek mondja magát. Emellé még a halottnak hitt Sam is feltűnik, és minő meglepetés:
Ő is más ember, mint akinek Wes hitte.
Az íróember nem csoda, hogy teljesen összezavarodik. Senkinek nem hihet, hiszen mindenki átverte, s hogy ezt még tovább bonyolítsák, megjelenik Sam egykori „munkatársa”, Isaac Kahn (Cuba Gooding Jr.), aki vissza szeretne kapni valamit, amit a nő vett el tőle.
Életre-halálra szóló kergetőzésbe keveredik a mit sem sejtő, zavarodott és felháborodott Wes Wilson, aki két csinos nő közé szorul.

A sztori lényegében ez, és a lehető legkevesebbet hozzák ki belőle.
A film maga riasztóan unalmas, míg a színészek játéka kritikán aluli. Gooding Jr. irtózatosat ripacskodik, míg Slater olyan vérszegény és gyenge, hogy főszereplőként el is szégyellheti magát. Ez a rémes B-mozi egyszerűen érdektelen, tele idétlen párbeszédekkel („Igazából én sosem hazudtam neked, csak nem mondtam el az igazat.” :D), nem egy kifejezetten röhejes.
Az akciójelenetek, ahelyett hogy egy kicsikét javítanának az összképen, inkább csak degradálják az egészet, az operatőri munka sem túl kifinomult, olyan kamerarángtatásokat produkáltak, hogy az ember szeme belefájdul. A legszebb példa, amikor a főhős kezéért összeugró nők bunyóznak egyet.
Kizárólag pulton és asztalon tudják egymást verni, ezzel el is érték, hogy az egész kiélezett akció helyett, röhejes bohóckodássá fajuljon.
A két nő között őrlődő Slater, párba állítva Cuba G. Jr.-ral csak távolról húzónév, közelebbről nézve iszonyatos teljesítményt nyújtanak. Elszomorító, hogy mennyire leadtak a színvonalból…
Még a film vége is olyan, mint ha szándékosan elszórakozták volna, komolyan venni elég nehéz.
Igazából egy borzasztóan üres, unalmas film, melynek megtekintését nem tartom szükségszerűnek, de ajánlatosnak sem. Én is megbántam már a rááldozott másfél órát.

Hasonló tartalmak:

A Guardista (The Guard)

A-fraid — Wed, 16 Jan 2013 17:08:09 +0000

John Michael McDonagh a bátyja útján járva (Martin McDonagh, az Erőszakik rendezője) megint az ír vidékre kalauzolja el a nézőket és igazából a stílusát is jól másolja le. A film „nagyon ír”, de a cím borzalmas. A forgalmazó kreatívjait el kellene zavarni egy ilyen után. Ennél bármi jobb cím lett volna.
Annyi azonban biztos, hogy A Guardista furcsa film, nem fog mindenkinek tetszeni, szokatlan a stílusa, ami nekem sem nyerte el a tetszésem.

Tovább...

Ez az első filmje J. M. McDonagh-nak, amivel a Berlini Filmfesztiválon elnyerte a Legjobb első filmes rendező díját és még számos díjat besöpört, talán nem méltatlanul, de az a véleményem, hogy ennél a mozinál azért biztosan akadt volna jobb, amit első filmes rendező készített.
Tény, hogy McDonagh stílusa sajátos, de azt is meg kell hagyni, hogy A guardista sikere egy az egyben a főszereplőnek, Brendan Gleesonnak köszönhető.
Gleeson karaktere nem mindennapi figura, ez a produkció kezdéséből is kiderül.

Hamisítatlan unott, kisvárosi ír rendőrként ered egy fiatalokkal teli sportkocsi nyomába, de még csak nem is szirénázik. Majd megáll ott, ahol a srácok bevégezték az utazást. Annak rendje és módja szerint bejelenti a balesetet, de előtte unott rutinnal kizsebeli a fiúkat.
Boyle őrmester (Gleeson) egy isten háta mögötti kisváros rendőre és teljes egyhangúságban éli az életét, ami azért mégsem hétköznapi. Morális értékrendje – melyből kiderül, hogy egyáltalán nem egydimenziós személyiség – is különös. Simán belefér a kábítószer élvezet és a kurvázás, de bizonyos dolgokhoz szilárdan ragaszkodik. Ez pedig az, hogy nem hagyja magát kompromittálni.
Az egész produkció alatt egyfajta Pató Pál uras viselkedést tanúsít, de rövid időre, felszínre kerülnek azok a tulajdonságai is, amik azt jelzik, hogy némely esetben viszont kérlelhetetlen az erkölcs terén.
Egy szabad szájú, laza férfi, aki a maga módján egy tökös legény, még ha csak olyan kisvárosi ír stílusban is.

Szürke punnyadásából egy amerikai ügynök (Don Cheadle) rángatja ki, illetve egy (talán!) rituálisnak tűnő gyilkosság. Mindkét esemény ritkaságszámba megy egy ilyen porfészekben, de Boyle őrmester ezt is felháborító nemtörődömséggel kezeli. Az Amerikából jött ügynök mellé rendelik, hogy segítsen neki felgöngyölíteni egy droggal kapcsolatos ügyletet és közös munkájuk során egyre több minden derül ki a pocakos rendőrről. Ahogy azt Cheadle is megjegyzi:

Nem egyértelmű, hogy Boyle nagyon okos, vagy csak egy ostoba tahó.

Műfaját tekintve, alapvetően ez egy vígjáték lenne, de az egészet beárnyékolja ez az unott szürkeség, ami a főszereplőt jellemzi. Valahogy átragad az egész alkotásra és ezen keresztül a nézőre is.
Egyáltalán nem az a parádés vígjáték, hangulatából eredően inkább komor és csak egy-két beszólás vagy helyzet az, ami kizökkenti az egészet egy kicsit ebből a szürkeségből.
Ez is főleg Gleeson karakterének köszönhető, akinek egy-egy benyögése képes némi derültséget okozni, bár féktelen nevetést nem igazán. Ebből kiderül, hogy ha ez egy vígjáték is, hát akkor nem egy szokványos darab, bár azt kell mondjam, nem is a kacagtatóbbak közül került ki.
Akad benne némi drámázás és a legvégére még holmi westernbe is áthajlik.
A humort erősítik a mozi rosszfiúinak megjelenése is, (Mark Strong, Liam Cunningham) akik szintén hozzájárulnak az össznépi humorkodáshoz, ami azért javít a vígjátéki összképen.
Meg azért Gleeson és Cheadle piszkálódásai is egészen jópofák, a maguk módján persze.
Mindennek ellenére poénok szintjén a film mégsem erős, mert ez a lapos szürkeség teljesen meghatározza a mozit. Ebből csak időnként képes kitűnni egy-egy jobb poénnal, de mindezzel együtt egy könnyen felejthető mozi, egy remek főszereplővel.

Hasonló tartalmak: