The Walking Dead 3x13 - Arrow on the Doorpost
A nagyszerű előző részeket most egy jóval gyengébb valami követte, amely annyira unalmasra és vontatottra sikerült, hogy minden jelenet után azt vártam, hogy legyen már vége. Eddig mindig nagyszerűen megtalálták az alkotók azt a vékonyka határt, ami élvezetesen el tudja választani az akciót a drámától. Itt gyakorlatilag egyikből se kaptunk semmit.
A teljes epizód gyakorlatilag beszélgetéssel telt. A semmiből hirtelen Rick és a Kormányzó tárgyalóasztalnál ülnek és igyekeznek (mogorván nézni egymásra) és átbeszélni a problémákat. Mondjuk úgy, hogy ez a játék az akaratról szól, pontosabban arról, hogy miként tudod ráerőltetni az akaratod másokra. Ricknek ezen a téren mostanság elég jelentős problémái vannak, így nem is csoda, hogy a Kormányzó még őt is képes volt manipulálni.
Tisztán látszott, hogy negatív főszereplőnk hogy figyeli az egykori seriff minden mozdulatát, minden reakcióját. Nagy manipulátor ez a Philip Blake.
Közben a helyszínen tartózkodó Daryl, Harshel, Milton és Martinez kedélyesen csevegtek egymással. A készítők megpróbálták érzékeltetni, hogy a két tábor mennyire hasonlít egymáshoz, mennyire emberiek ők is, akik csak túlélni akarnak. Gyakorlatilag a szemben álló feleket csak a Kormányzó személye különbözteti meg. Ám, ez is elég egy háború kirobbantásához.
Akárhogy is beszélnek a felek egy dolog biztos. A konfliktus elkerülhetetlen.
A börtönből is kaptunk néhány jelenetet, amelyek annyira voltak izgalmasak, mint a kétfrontos tárgyalás.
Összességében egy tényleg unalmas és vontatott epizód következett, amely egyszerűen összefoglalható lett volna három bővített kerek egész mondatban. Már nincs túl sok rész az évadból, azoknak ütniük kell nem csak alibizni.
Új hozzászólás beküldése