V 1x11 - Fruition

Csordogált tovább a V története. Remek hír a rajongóknak, hogy az ABC berendelte a sorozat következő szezonját. A döntés nem meglepő, főleg annak tudatában, hogy az epizódok mindegyike hozza az elvárható színvonalat. A mostani sem volt kivétel, talán kicsit kevesebb izgalmat kaptunk, ellenben rávilágítottak, hogy a következő néhány részben milyen események lesznek középpontban.
Ja, és ha már ki szoktam emelni, hogy milyen neves sorozatszínészek érkeznek rendszeresen vendégszereplőnek a szériába, akkor meg kell említenem, hogy ezen a héten Paul McGillion lépett be a V-be. Hogy marad-e, az még a jövő zenéje.

Tovább...

Az előző rész végi incidenssel foglalkoztak szinte egész végig ebben az etapban.
Lisa-t összeverette saját édesanyja, úgy álcázva a támadást, mintha az Ötödik Hadoszlop tette volna. Az emberek be is vették a mesét, köszönhetően a szőkeség engedelmes válaszainak. Bár látszik a lányon, hogy legszívesebben fellázadna anyja ellen, mégsem cselekszik helyesen.

A V-k verziója szerint két elkövető hagyta helyben Lisa-t Egyikük Kyle Hobbes, a másik férfi egy bizonyos Lawrence Parker. A látogatók számára mindkét ember kulcsfontosságú, ezért mindent elkövetnek, hogy a markukban tartsák őket.

A nyomozás során megtudhattuk, hogy Lawrence Parker egy kutató, aki akarata ellenére kifejlesztett egy kémiai vegyületet, amely nagyon nagyon káros hatással van néhány állatfajra, köztük a gyíkok egészségi állapotára is. Így már érthető, hogy a V-k miért akarják hűvösre tenni a férfit.

Hobbes eközben a saját útját járta, megszerezte a merevlemezt, amelyen az imént említett kutatásokat tárolta a tudós. A winchestert pedig szíves örömest átnyújtaná a látogatóknak, némi ellenszolgáltatásért cserébe. Nem túl szimpatikus Hobbes viselkedése, úgy tűnik csak a saját bőrét akarja menteni. Kár, mert az egyik legjobb karakternek tartom. Kell a sorozatnak egy ilyen típusú egyén.

Az epizód többi része arról szólt, hogy a látogatók elhagyják a Földet, mert rettegnek a hadoszloptól. Mi azért tudjuk, hogy mindez csak púder, de az emberek bevették. A kormány segít elkapni a hadoszlop tagjait, cserébe a V-k maradnak és tovább úsztatják mennyei mámorban a derék embertársakat.

Ja, és ha már úszkálásnál tartunk, akkor elég fontos infó, hogy Anna tojásai mozgolódnak, lassan kikelnek és akkor semmi sem állhat a vérengzés útjába. Az emberiség helyzetét az is megnehezíti, hogy a V anyabolygóról elindult hajók nemsokára megérkeznek. Úgy tűnik minden az idegenek tervei szerint zajlik, mi emberek pedig mosolyogva nézzük végig, hogy kiirtanak bennünket.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről