Válogatott Gyilkosok (Killer Elite)

Jason Statham napjaink egyik legtermelékenyebb akciósztárja, ez óhatatlanul azt is jelenti, hogy filmjei nem mindig sikerülnek kielégítően. A sablonos, ám tűrhető Mestergyilkos, majd a férfi hisztis Feláldozhatók után, itt jön a következő akció mozija, melyben nem akárkikkel játszott együtt.
A sztori sem holmi, fantasztikus koholmány, hanem megtörtént események alapján íródott, amiből persze ki tudja mennyi az igazság. Egyedül annyi biztos, hogy ez a tavaly év végén mozikba kerülő alkotás erősen a felejthető kategória.

Sir Ranulph Fiennes nagy port kavart könyvéből, a The Feather Men-ből készült film visszarepít minket a 80’-as évekbe, amikor még a nemzetközi helyzet igen feszült volt, a világot mindenütt ügynökök járták és egymást figyelték, a gazdasági válság csak még többet rontott a helyzeten. Világszerte titkos ügyletek zajlanak, ez a bérgyilkosok mennyországa.
Valaki mindig böki valakinek a csőrét és van elég pénze is, hogy eltetesse láb alól az illetőt.
Káosz és erőszak jellemzi ezt az időszakot.

Ettől hasonlott meg Danny (Statham) is.
Az egykori ügynök egy darabon jó barátjával és mentorával, Hunterrel (Robert De Niro) végzett el különböző munkákat, de aztán visszavonult és új életet kezdett Anne-nel (Yvonne Strahovski). A múlt mégsem hagyja annyiban és visszarángatja az erőszak és a vér világába, mivel Hunter komoly bajba kerül és Danny az egyetlen, aki segíthet rajta.
Mentora életéért cserébe végeznie kell három egykori SAS tiszttel, akik egy nagyhatalmú és gazdag olajsejk fiainak meggyilkolásáért és az Ománban végzett piszkos munkájuk miatt kell lakolniuk.
Nincs könnyű dolga, hiszen nem közönséges katonákról van szó és minddel úgy kell végeznie, hogy elismerjék tettüket, de haláluk balesetnek látsszon.

Danny összeszedi az egykori csapatát (Aden Young, Dominic Purcell) és hozzálátnak a kivitelezéshez. Ám ezzel felhívják magukra egy veszélyes szervezet, az SAS és egy még veszélyesebb ember, Spike (Clive Owen) figyelmét. A bonyodalmak csak innen kezdődnek. Danny-t több irányból is „tűz alá veszik”, de őt nem érdekli más, csak barátja megmentése, miközben magával is viaskodik – hiszen ő már nem „gyilkos”, megváltozott – továbbá Spike-kal is egyfajta fura barátság-gyűlölet keverék alakul ki köztük, ami persze nem akadályozza meg őket abban, hogy bucira pofozzák egymást.
Ebben egyébként igen erős a film. Mármint a test-test elleni küzdelmekben. Mindent megtettek, hogy látványosak és érdekesek legyenek, és arra is nagy figyelmet fordítottak, hogy az akció jelenetek megmaradjanak a realitások talaján. Ennek ellenére cafatosra verten is állják a sarat a legények…

A sztori olyan, amilyen. Semmi igazán érdekfeszítő nincsen benne, attól hogy valóban megtörténtek az események (vagy valami hasonló) még nem lesz jobb az alkotás. Ilyenekből is annyi kikerül már a filmes piacra, hogy oda az ereje a szavaknak: „Valós események alapján.”
Statham a tőle megszokottat hozza, ami igazából egy akciófilmben elfér, de ha őszinték vagyunk ez a zéró kategória.
Több haja sincsen, mint legutóbb, vagy ha igen, akkor az az arcára nőtt.
De Niro csupán asszisztens, nem erőlködik, – az utóbbi időben inkább csak kisebb-nagyobb mellékszerepekben látható – igazából csak a nevét adja. Strahovski – aki főleg a Chuckból lehet ismerős – egyszerűen azért van benne, hogy legyen egy csinos nő a moziban és vele próbálták árnyalni a vívódó főhős új életének fontosságát. Azt hiszem, nem kell belemennem, mitől lett ez a részlet elbaltázva…

Igazából Purcell és Owen az egyedüli, akik felmutatnak valamit. Na, meg azért akciók terén sem rossz a film, bár azért meg kell hagyni, hogy nem az a túlzottan látványos és intenzív fajta.
Engem egyedül a bunyók tudtak lekötni, mert azokra nagy gondot fordítottak, de ezeken túl a film sajnálatos módon érdektelen, szürke és erőtlen. A karakterek – két kivételtől eltekintve – teljesen sterilek, a történet érdekessége is elvész, amint rátérünk a „jó nagy és szövevényes disznóság, ami a legmagasabb körökig nyúlik”-sablon szabásmintájára.
Lényegében fordulatmentes, kiszámítható és jelentéktelen produkció.

5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről