Vámpírnaplók - 101 - Pilot

Már megy pár hete magyarul is a sorozat, itt az ideje, hogy elkezdjünk mi is komolyabban foglalkozni vele. Mivel a Pilotban ismerkedhetünk meg az új sztorival, helyszínnel és szereplőkkel, ezért erről a részről kicsit részletesebben írok, ígérem a következő epizódoknál nem eresztem majd ennyire bő lére a dolgot.

Ismerkedjünk hát meg a szereplőkkel (felbukkanásuk sorrendjében)!

Stefan Salvatore (Paul Wesley):

Ő a vámpírunk. Régen Mystic Fallsban élt, de el kellett költöznie, nyilván azért, mert elég szembetűnő, ha valaki nem öregszik. Most visszatért a városba, és szemlátomást tetszik neki Elena. Összeütköznek egyszer a suliban, aztán pedig találkoznak a temetőben is, ahol a lány éppen menekül valami elől, elesik, és miután felpattan, Stefannal találja magát szemben. Vicces, hogy már öt perce beszélgetnek ezek kettesben, amikor a vámpírnak összeszalad a szemöldöke, és híresen éles érzékszervei közül az egyikkel végre megérzi, hogy a tőle 10 centire ácsorgó Elenának vérzik a lába...

Elena Gilbert (Nina Dobrev):

Elena egy fiatal, kedves, és nagyon szép lány. Nem csoda, hogy Stefannak megakad rajta a szeme. Hihetnénk, hogy micsoda jó élete van, egészen addig, amíg meg nem tudjuk, mi történt vele. Volt egy autóbalesete, amiben a szülei meghaltak, ő viszont túlélte. Próbálja összeszedni magát, mindig mosolyog, és ha megkérdezik, hogy van, mindig azt feleli, hogy már jobban. Ami persze hazugság, de az igazat csak a naplójának meri bevallani. Meg persze Stefannak. Ez a napló dolog érdekes egyébként. Mielőtt összefut Stefannal a temetőben, a szülei sírjánál ücsörög és írja, hogy "Dear Diray..." és a többi, amikor elkezdi körülvenni a köd, megjelenik egy varjú, aztán mozgást vesz észre - ettől riad meg és kezd el menekülni. Az egész rész olyan, mint egy horror paródiában, az egész első évad messze legbénább jelenete!

Jenna Sommers (Sara Canning):
A Gilbert házaspár halála utána Jenna (néni) felügyelete alá kerül Elena és az öccse. Jennát (aki egyébként Mrs. Gilbert húga) szeretjük. Okos, csinos, kedves, és láthatóan szereti Elenáékat, mindent megtesz, hogy segítsen nekik. Inkább egy idősebb testvér, sem mint szülő, de egyenlőre ebből nincsenek problémák. Mármint Elenával. Jeremy már más tészta...

Jeremy Gilbert (Steven R. McQueen):
Jeremy a problémás gyerek. Neki nem úgy megy az átállás, ahogy Elenának, inkább átállt a sötét oldalra. Gyógyszerrel csencsel, meg fogyasztja is őket, iszik, bagózik, és fut egy őt fel nem vevő szekér után. Na jó, ez így nem teljesen igaz, mert a szekérre egyszer felpattanhatott, de azóta sincs semmi, mert már van állandó hajtója. Na ezt szépen körül írtam :] A lényeg, hogy Jeremy lába alól kezd kicsúszni a talaj, és úgy tűnik, senki nincsen, aki ezt megállíthatná. Elena próbálkozik, de nem biztos, hogy ez elég. Muszáj megjegyeznem, hogy Steven R. McQueen bizony Steve McQueen unokája! Van még mit tanulnia a színészmesterségről, de a génjei megvannak hozzá, hogy vigye valamire.

Bonnie Bennett (Katerina Graham):
Nem csak vámpír van a történetben, hanem "látnok" is. Bonnie Elena legjobb barátnője, és mondjuk én nem annyira kedvelem, de ez elég szubjektív dolog. Nem tudok mit felhozni ellene, egyszerűen csak olyan kis fura. Karakterét tekintve olyan ő is, mint a barátnője, vidám, kedves, segítőkész. A frászt hozza Elenára, amikor először van az ő jelenlétében látomása, egy sörösüveg megfogása közepette. Amit ugyanis elmesél róla, az Elena eszébe juttatja a saját varjas kis találkozóját.

Matt Donovan (Zach Roering):
Matt Elena exe. A baleset után szakítottak, amikor a lány szeretett volna "időt kérni" és "távolságot tartani". Matt reménykedik, hogy még lesz valami, de amikor Elena és Stefan együtt megjelenik a Grillben, akkor Matt számára is nyilvánvalóvá válik, hogy ez a vonat elment. Még mindig nincsen igazán gonosz szereplőnk, mert Matt Donovan sem az a dühöngő, őrült expasi, inkább a "nekem csak az fontos, hogy te boldog legyél" típus. Azt is megtudjuk róla töri órán, hogy sportoló.

Caroline Forbes (Candice Accola):
Barátnői trojka harmadik tagja Elena ésBonnie mellett. Úgy tűnik, hogy ő inkább csak melléjük szegődött, és harmadik kerék Elena és Bonnie mellett, de ettől még elég jóban vannak. A Grillben kiderül, hogy Caroline féltékeny Elenára, akinek szerinte mindig minden sikerül a nélkül, hogy meg kellene kűzdenie érte, de nem tudom, mennyire őszinte, és mennyire az alkohol és az elkeseredettség beszél csak belőle, miután kiderült, hogy hiába koslat Stefan után. Csinos, kedves, hiperaktív, bár kicsit egyszerűbb, mint Elena vagy Bonnie. Bajkeverő potencia simán megvan benne.

Vickie Donovan (Kayla Ewell):
Vickie, Vickie, Vickie. Rossz kislány. Azon kívül, hogy ő Matt testvére, azért is fontos szereplő, mert ő az a bizonyos szekér, ami után Jeremy fut. A lány zűrös kicsit, bódítja magát amivel csak lehet. Nem lenne ő rossz, csak csalódott mindenben és mindenkiben. Egy buliban támadás éri, és majdnem meghal. Ha jól emlékszem, akkor ő az első karakter, aki kiejti a vámpír szót a száján a sorozatban. Nem véletlenül...

Tyler Lockwood (Michael Trevino):
Matt barátja, Vickie pasija, igazi seggfej. Heves vérmérsékletű, beképzelt, pökhendi alak, kedvenc célpontja Jeremy, minden alkalmat meg is ragad, hogy belekössön a srácba. Mondjuk ez nagyjából kölcsönös.

William Tanner (Benjamin Ayres):
Mr. Tanner a történelem tanár. Ki tudja, mennyire lesz fontos?! Órán beszól egyet (Matt után) Elenának, amiért nem tud válaszolni a kérdésére, de Stefan lovag megvédi a hölgy becsületét, amikor a tanárnál is pontosabban tudja a megoldást, és még meg is leckézteti kicsit. Azt hiszem érthető, hogy a tanár egójának ez annyira nem tetszik.

Zach Salvatore (Chris William Martin):
Mivel Stefan szülei már meghaltak, a most érvényben lévő verzió szerint is, ezért a fiú Zach bácsinál lakik, amíg Mystic Falls-ban van. Otthon aztán kiderül, hogy valójában Stefan bácsi lakik Zach-nél, ami kicsit viccesnek tűnik, amikor látjuk őket beszélget, de végülis teljesen érthető. Zach Stefant vádolja az epizód elején eltűnt pár felfalásával, és megkéri, hogy hagyja békén a várost és menjen el. Stefan tagadja, hogy bármi köze is lenne a dologhoz, pedig mi láttuk, hogy a bűnösnek ugyan olyan gyűrűje van, mint Stefannak. Az a kérdés, hogy "csak" ugyan olyan, és Stefan igazat mondott, vagy ugyan arról a gyűrűről van szó, és hazudik a vámpír?

Katherine Price (Nina Dobrev):
Katherine-ről nem tudunk túl sokat. Van róla egy 1864-ben készült fotó, amit Stefan a naplójában őriz, és a kép tanulsága szerint nagyjából Elena ikertestvére lehetett. Az elejtett megjegyzések tanulsága szerint a két lány természete azonban nagyon különböző, de egyenlőre Katherine Price csak egy hatalmas rejtély.

Damon Salvatore (Ian Somerhalder):
Damonról nagyjából a neve már el is árul mindent. Ő a rosszfiú, Stefan rég nem látott testvére. Övé a gyűrű (és a fogak), amit a rész legelején láttunk, ő fogyasztotta el a párocskát, és rágcsálta meg Vickie nyakát is. Damon és Stefan között elég alacsony hőfokon ég a testvéri szeretet, Damon konkrétan azt tekinti létezése céljának, hogy Stefannak szenvedést okozzon. Az epizód tanulsága szerint embervérrel táplálkozik, míg Stefan csak állatokra vadászik, így jóval nagyobb Damon ereje, mint testvéréé. A Pilot végén úgy tűnik, hogy Caroline-ra kivetette a hálóját.

Grayson és Miranda Gilbert:
Elena és Jeremy szülei a sírkövük felirata szerint 2009. május 23-án haltak meg. Az autójuk leszaladt a hídról, egyenesen a vízbe, és a hátul ülő Elena megmenekült, de ők mindketten meghaltak. Szinte semmit sem lehet tudni róluk egyenlőre, Jennát is csak a neve miatt tudjuk Miranda Sommers Gilbert testvéreként beazonosítani.

Download:

FLVMP43GP

Az epizód screenshotja:

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről