Upfronts - FOX 2011/12

A legnagyobb amerikai tévécsatornák egyike szintén közzé tette terveit az elkövetkezőkre nézve, már ami a sorozatokat illeti.
Nem vitték túlzásba, mondhatni szelídre vették a figurát.

1) Terra Nova:
Kezdjük is rögtön az egyik legnagyobb durranással a sorozatos palettáról. A Steven Spielberg produceri segédletével készülődő drámai sci-fi a tavalyi Upfronton is jelen volt, bár sok információt nem szolgáltattak róla.
A csatorna átrakta a sorozatot egy évvel későbbre, bizonyára jó indokkal. Meglehet, valami igazán nagyszabásút kívánnak a nézőkre ereszteni.
A sztorit elnézve, erre komoly esély van: 2149-ben a Földet tönkre tette az emberiség, a megoldást az időutazásban remélik. A Shannon család vissza is utazik 85 millió évet, és a mindennapjaikról fog szólni a sorozat. Feltehetően lesz itt dinóderbi, családi feszültség, túlélésért folyó harc, meg szereplők, akiket a családra engednek. Annyi biztos, hogy érdekesnek ígérkezik.
Ízelítőnek itt egy előzetes:



2) New Girl:

A Zooey Deschanel nevével fémjelzett vígjáték is érdekesnek tűnik. Van egy kis Big Bang Theory-s beütése a dolognak. Egy szürke tanárnőcske, aki szerencsétlen az életben és a szerelem terén is, el kényszerül hagyni a lakását és beköltözik három fiatal srác mellé. Mondani sem kell, hogy ebből rengeteg dolgot ki lehet hozni.
Előzetes:

 



3) Allen Gregory:
Az újonnan indítandó két animációs széria egyike ez, melyben gyerekek a főszereplők. Valószínűleg ezek a kölyök egytől-egyig szókimondóak és felnőttesek, de a lényeg mégis csak a főhős, Allen és az apja közti kapcsolat. Szóval ez valami családias animácó lesz...
Felmerül a kérdés, érdekel ez valakit?
Trailer:


4) Napoleon Dynamite:
A másik animációs sorozat, ránézésre egy újabb Family Guy kopírozás, ám az azonos című nagysikerű filmet veszi alapul. A főszerepben Napoleon, aki egy magányos balfék.
Előzetes:


5) I hate my teenage daughter:
Komédia ismét csak, úgy látszik a csatornák nem tanulnak. Idén is számos vígjáték bukott meg. Ennek a sorsa is előre megjósolható (jó eséllyel), hiszen nem kifejezetten érdekes az alaphelyzete.
Két anyuka, akiket még anno középiskolában folyton bántották a "menőbbek", aztán kénytelenek rádöbbenni, hogy saját gyermekeik is ezt teszik. Pfff...
Itt a trailer:


6) The Finder:
A  Dr. Csont (Bones) testvér sorozata, ami már előre sejtet dolgokat, s ha valaki nem unja még a folyamatos törvényszéki orvosszakértést, meg a hasonlókat, akkor ez neki való produkció lesz.
Előzetes:


7) Touch:
A nem túl beszédes című sorozatot, a képen látható Kiefer Sutherlanddel akarják eladni, ami akár még be is jöhet. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy egy apa és fia kapcsolatára alapozó történettel bír, melynek különlegességét tovább növeli, hogy a szellemi fogyatékos gyermek képes megjósolni a közeljövőben bekövetkező eseményeket. Mivel rendes promo fotót sem találtam, így előzetessel sem tudok szolgálni.


8) Alcatraz:
A készítők között ott van J. J. Abrams, akinek neve garancia lehet. A történet is közelít a szokványos Abrams-szériákhoz, hiszen a téma a hírhedt börtön, az Alcatraz. Amit ugyan már bezártak és múzeummá alakították át, de titokzatos csoport még foglalkozik az egykor eltűnt, és mostanság ismét feltűnő elítéltekkel és őrökkel.
Egyszóval valami érdekesnek nevezhető természetfeletti nyomozós sorozatra számíthatunk.
Lehet, hogy már csak Sam Neill miatt is vethető rá egy pillantás...
Bemutató:


9) The X-Factor (US):
Nem hinném, hogy különösöbben bemutatásra szorulna ez a reality. A nagy sikerre való tekintettel a FOX elindítja az amerikai változatot.

Végül, de nem utolsó sorban, a visszatérő sorozatok:
American Dad, American Idol, Bob's Burger, Bones, The Cleveland Show, Cops, Family Guy, Fringe, Glee, Hell's Kitchen, House, Kitchen Nightmares, Masterchef, Raising Hope, The Simpsons, So You Think You Can Dance.

Zárásként, pedig amikből nem kértek többet:
America's Most Wanted, Breaking In, The Chicago Code, The Good Guys, Human Target, Lie to Me, Lone Star, Million Dollar Money Drop, Running Wilde, Traffic Light.



0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről