Underworld 4 – Az ébredés

Újabb három év telt el 2009 óta, ami azt jelenti, hogy épp ideje volt a negyedik rész megjelenésének, ami tovább meséli a vámpírok és vérfarkasok között dúló évszázados háború történetét. Az előző rész elkanyarodása után ismét a „jelen” kor eseményeire koncentráltak a készítők. Tehát visszakaptuk Kate Beckinsale-t hősnőnek, aki immáron harmadjára (ha az apróbb szerepet is számoljuk a 3. részben, akkor negyedjére) ölti magára Selene, a vámpír halálosztó szerepét.

 


 

A rendezői székbe ezúttal is új alkotók kerültek, még pedig egy svéd páros: Mans Marlind és Björn Stein. Azt kell mondanom jót tettek a filmmel, hiszen nem egy ellaposodott, újabb leráncigált bőrdarabról van szó, hanem egy abszolút korrekt és nézhető filmet sikerült megkomponálniuk. Még a megtekintés előtt aggódtam, hogy megint csak az időmet fogom pazarolni egy másfél órás mészárlásra, rohangálásra. Nem így lett! Természetesen rohangálás, mészárlás akad, de ez nem megy a minőség kárára. Abszolút logikusan következnek egymás-után az események, mindenféle holtpontok nélkül,ezáltal hamar elillan a játékidő és időnk sem marad unatkozni, persze csak akkor igaz ez, ha valamennyire ismerjük vagy szeretjük a vámpíros történeteket.

Már az elején egyből belecsaptak a lecsóba: az emberek, felfedezve a két rejtett életmódot folytató faj létezését, módszeresen elkezdték kiirtani őket, hiszen ami más, mint az ember azt csak is vírus hozhatta létre, ezáltal fertőző betegekként kezelték a vámpírokat és a vérfarkasokat. Ellenszer hiányában a tömeges mészárlás maradt az egyetlen út. Itt picit a Resindent Evilre emlékeztetett, hiszen ott is kitaláltak már mindent az írók annak érdekében, hogy folytatni tudják a szálakat. Itt azonban a végére egy jól összeszedett sztorit sikerült kialakítaniuk, ezáltal abszolút nem nevezhetném unalmasnak. Mondjuk megjegyzem láttam már jobb filmet is a témában, de mindenképpen várom a folytatást, amit remélhetőleg 2015-ben tárnak a rajongól elé! Azonban ne szaladjunk ennyire előre, hiszen akad még egy-két érdekesség, ami talán meghozza a kedvet a kétkedőknek is.

Selena is pont belecsöppen egy hajtóvadászatba, ám nem sikerül a menekülési tervet végrehajtaniuk Michael-el. Mikor magához tér egy laborban találja magát, ahonnan egy ismeretlen társ szabadítja ki. Az Antigen nevezetű kutatólaboratóriumban a „fertőzések” ellenszerét kutatják már az első tisztogatások óta, azaz 12 éve. Az elég hosszú álmából ébredő Selene szökése után Michael keresésére indul, azonban mást talál meg helyette. Ennek köszönhetően ismét nyakig belekeveredik a régi ellenségek viszályába.

A film érdekessége, hogy a megszokottakkal ellentétben itt már nincs hatalmas szervezeti láncuk a vámpíroknak, akik megszokták, hogy a háttérbe megbújva irányítsák a világot és a tudatlan embereket. A föld alatt, elhagyatott helyeken élnek kisebb csoportokban, hiszen rengeteg fajtársuk veszett oda az emberek mérhetetlen pusztításában. A vérfarkasok ezzel ellentétben beszivárogtak az emberek közé és ily módon próbálják fajuk fennmaradását biztosítani. Hogy ez miként sikerül nekik, illetve hogyan alakul Selene és titokzatos társának sorsa, az kiderül a filmből...

 

5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről