True Blood 2x06 – Hard hearted Hannah

Igazán eseménydúsra sikerült a hatodik rész, minden elismerésem. Az első évad is körülbelül a hatodik rész táján indult be, itt sem lett másképp. Leginkább a gyülekezet igazi küldetése döbbentett meg, de az ismeretlen nő is jókor toppant be, jól összekuszálja a szálakat.  

Tovább itt...

A nő akit említettem nem más, mint Lorena, Bill teremtője, aki 70 év után döntött Dallas mellett és a férfit akarja. Az első évadban néhány perc erejéig láthattuk Bill átváltozásának körülményeit, azóta egészen megszépült a nő. Arra számít, hogy mivel a vérét adta a férfinak, így a kötődés ami köztük létrejött korábban, nem  veszhetett annyira az erejéből, hogy ismét magának tudhassa őt.  

Isabel, az egyik dallasi vámpírnő bemutatja Billnek és Sookie-nak Hugot, mert szerintük az  lenne a legjobb ötlet majd, ha Sookie és a férfi egy párként jelentkezne a gyülekezetnél. Hitelesebb lehetne. Sajnos nem így történt. Sookie meghallotta a vezetőnek a gondolatait, aki arról ábrándozott milyen jó lesz amikor a vámpírt felhozzák pincéből és kifeszítik a Napra, hogy elevenem szénné égjen. A ’Találkozás a Nappal’ egy szertartás, ennek kivitelezéséhez egy emelvényre van szükség és ennek megépítését Jasonra és Luke-ra bízták. Luke irigykedett és vetélkedni akart eddig Jasonnal, most úgy tűnik megbékéltek 

Hugo és Sookie lebukik gyorsan. A Bezárkózásról nem hallottak még, ezzel elárulták, hogy nem keresztények és Steve rájött, hogy hallja a gondolatait a lány. Azt hiszi vámpírvéren él a lány, de abban teljes mértékben biztos, hogy nem ’sima’ ember, hogy ő fogalmazott. Gyorsan történnek az események. Meg akar a ’párnak’ mutatni egy átlagosnak tűnő pincehelységet, de a körülmények hirtelen zavarodottá válása, Sarah tiltakozása és félelme, a gyülekezet edzőjének a megjelenése (aki százötven kiló izom), Steve erőteljesebb rábeszélőképessége miatt mégis nyomasztóvá válik mindez, és én se szívesen mennék le oda. A két férfi amazok ellenállása láttán fogták őket és erőszakkal levitték őket oda.

Tara és a srác akivel együtt van, akit mellesleg valami különös oknál fogva Eggs-nek hívnak, (sikerült megjegyeznem) elindultak kocsikázni, de a férfit különös érzés fogta el. Úgy éreztem muszáj megállniuk az út szélén és gyalog nekivágni a sűrű erdőnek. Hajtotta ez régi emlék, egy furcsa érzet de ő maga sose járt azon a környéken. (Szerintem Maryann kavarhatott.)
Egy kisebb tisztásra érkeztek, ahol véres ruhadarabokra leltek a fűben és furcsa alakú kövekre, amik szintén véresek voltak. Ennél több sajnos nem derül ki. Mire hazaérnek a házban eluralkodott a káosz, mindenütt ruhadarabok hevernek. A háztól nem messze, egy újabb rituálé zajlik Maryann vibrálásával, rezgésével. Törzsi dobok szólnak, körülötte jó pár ember, akik egymásnak estek már megint. Tara és Eggs, majd Sam és Daphne is csatlakozik. Daphne kivételével mindenki a hókuszpókusz hipnózis alá kerül, bármenyire nem akarták. A lány ugyanis előre tudta.

Lafayette tartozik. Tartozik Ericnek (ezt csak ők gondolják így) és ezért megkérik hogy újra kereskedjen vámpírvérrel. Csak azt nem érthető, amit kérdez ő is, hogy ez mire jó? Elvégre azért kínozták meg ezelőtt mert ezt csinálta.

Hoyt mamája megelégelte fia ’tombolását’ és letiltatta a fiú telefonját, hogy ne tudjon éjszaka Jessicával. Az az ő álláspontja, hogy amíg ő él a fiának nem lesz barátnője. Hoyt felmérgelte magát és meg sem állt Dallasig. Jessica szóhoz sem jutott…

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről