True Blood 1. évad összefoglaló

True Blood - Inni és élni hagyni

A misztikusnak és félelmetesnek mondott vámpír-sorozat Charlaine Harris regénye alapján készült, amit hazánkban tavaly ősszel kezdett el vetíteni az HBO csatorna. Az Inni és élni hagyni címre hallgató 12 rész meggyőzte a vámpírrajongókat és kritikusokat egyaránt, így már a második évadot is elkezdték vetíteni. Allan Bole neve fémjelzi a sorozatot, aki többek között a Sírhant Műveket is írta.

Folytatás...

Más mint az eddig látott sorozatok többsége, de azt nem tudom pontosan mi miatt lettem én is a kedvelője. Már eleve az az abszurditás, hogy a vámpírok és az emberek együtt békében élnek, szerintem önmagában remek felvetés. Miért ne? Attól, hogy eddig nem olvastam ilyen szituációról, attól még működhet. Kutatók feltalálták ugyanis a szintetikus vért (Tru Blood), aminek köszönhetően a vámpíroknak többé nem kell embereket ölnie és be tudnak illeszkedni a társadalomba. Minden eszközt bevetnek a készítők, ami a műfajra jellemző, van: szerelem, szex, gyilkosság, brutalitás, sok vámpír és kivillanó vámpírfog.                  

A történet Bon Temps-ben játszódik. A helyi felkapott bárban, a Merlotte-ban dolgozik felszolgálóként a csinos, huszonéves Stookie Stackhouse, aki más mint a többi hasonló korú lány.

Hallja mások gondolatait, de igyekszik nem foglalkozni vele, próbálja  ’kikapcsolni’ képességét. A bár tulajdonosa Sam, ott dolgozik még a divatmániás Lafayette, a szókimondó Tara és az elvált többgyermekes Arlene is.

(Sam, Lafayette és Tara)

 

Itt találkozik Sookie a 173 éves vámpírral, Bill-lel aki azonnal megbabonázza mert az ő gondolait nem hallja. Egymásba szeretnek, míg végül megharapja a lányt, a tulajdonává vált.

Bill később megöl egy vámpírt, amikor az a lányra támad, ezért felelnie kell a vámpírok bíróságán. A főbírát ők Magiszternek nevezik, aki úgy határoz, hogy egy ártatlan ember-lányt vámpírrá kell változtatnia. Aminek eleget is tesz.

Az itt élők közül sokan nem nézik jó szemmel, hogy vámpírok is létjogosultságot próbálnak maguknak szerezni, egyenesen gyűlölnek mindenkit aki valaha is érintkezett már velük. Akit egyszer már megharaptak annak számolnia kell azzal, hogy nem túl nyájas szavakkal fogják őt illetni. Vannak olyanok is, akik profitálnak a vérszívókból, például a vérükkel kereskedik, mint Lafayette, Sookie munkatársa. A vérüktől ugyanis az emberek egészségessé válnak, de jó hatással van a nemi életükre is. Ebben a történetben is káros a napfény a vámpíroknak, szétroncsolhatja a bőrüket, de koporsókban alszanak. Le lehet fényképezni őket, a hiedelmekkel ellentétben a fokhagyma és a kereszt nem árt nekik, de az ezüst például igen.

A kisváros életében először, egy sor rejtélyes gyilkossággal kell megküzdeni a két helyi rendőrnek, Andy Bellefleur nyomozónak és Bud Dearborne seriffnek. Tapasztalat híján, a maguk lassú és körülményes módján próbálják felgöngyölíteni az ügyet. A gyanú, Jasonre terelődik, Sookie bátyára, mert az összes áldozattal ő érintkezett utoljára, szemtanúk viszont nincsenek akik látták volna hogy nem ő volt a tettes. Az évad végére derül ki, hogy Arlene élettársa, Rene volt a gyilkos. Indítéka roppant egyszerű és világos: megölni minden nőt, aki kapcsolatot létesített vámpírral! Sookie nagymamáját ’csak’ azért ölte meg, mert a lány éppen akkor nem volt otthon.

Vámpírokon kívül vannak még más lények is Bon Tempsben, méghozzá az alakváltók. A Merlott főnöke, Sam is az...
(Az évad vége felé feltűnik egy másik alakváltó is, egy nő, Maryann, aki nagyon gyanúsan viselkedik és ismeri valahonnan Samet. Ő például egy disznó alakjában tűnik fel.) Szerintem ez egy érdekes képesség. Elhangzik, hogy öröklés útján száll emberről emberre, és lényegében bármivé képes az illető átváltozni. Pusztán egy élő állat kell hozzá, és eggyé válik vele. Sam kutya szokott lenni, mert azt elmondása szerint mindenki megtűri és szereti. Teliholdkor mindenképpen átváltozik az ember, alváskor viszont elmúlik.

A záró rész előrevetíti, hogy remek lesz a második évad. Rene meghal, mert Sookie egy ásóval konkrétan lefejezi. A lány most már két tűz között van, mert egyrészt ott van neki Bill, aki sokáig magára hagyta mikor az egy új vámpírt hozott létre, ezalatt került közel Samhez.Az utolsó jelentben egy bokor mögül előjön valami ragadozó lény, és ráveti magát Lafayettre. Lehet, hogy nem is vámpír de vélhetőleg meg is ölte, mert végül Sookie és Tara sikítozásával végződik az évad. Bellefleur nyomozó kocsijában egy színes bőrű ember holttestét találják.

    
Szereplők:

Sookie Stackhouse - Anna Paquin

Jason Stackhouse - Ryan Kuanten

Bill Compton - Stephen Moyer

Sam Merlotte - Sam Trammel

Tara Thornton - Rutina Wesley

Lafayette Reynolds - Nelson Ellis

Arlene Fowler - Carrie Preston

Rene Lenier - Michael Raymond-James

Andy Bellefleur nyomozó - Chris Bauer

Bud Dearborne seriff - William Sanderson

 

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről