Trollhunter (Trolljegeren) – Trollok nyomában…

A Norvég Filmakadémiához egy nyers, vágatlan felvétel érkezik, aminek tartalma meglehetősen zavarba ejtő. Úgy döntenek, a közönség elé tárják a videó anyagot, melyen a bizonyíték látható, hogy a trollok igen is léteznek, csupán a kormány akarja eltitkolni létüket.
Ez a norvég ál-dokumentumfilm ezzel az igen fogós alap sztorival kívánt berobbanni a köztudatba, ami sikerült is. Magam is ezért vártam, majd néztem meg a filmet.


Andre Ovredal norvég rendező filmje igényes munka, remekül ötvözi az alacsony költségvetésű  - mivel az is – filmek amatőr stílusát, az élvonalbeli alkotások profizmusával, ami elsősorban a látvány terén mutatkozik meg. CGI-ból olyat látni ebben a filmben, amit akármelyik hollywoodi produkció megirigyelhetne. De a legnagyobb dobás egyértelműen a történet!
Kit ne érdekelne egy olyan sztori, amiben kiderül a ronda igazság, hogy Norvégia elhagyatott területein a mesebeli szörnyek, a trollok téblábolnak?

Mindez úgy kezdődik, hogy a voldai egyetem három diákja dokumentumfilmet forgatnak az illegális medvevadászatról. Helyszínről helyszínre járnak és a gyanús medvetetemek mellett belefutnak a titokzatos vadászba is, akit megkörnyékeznek. Eleinte nem kér a forgatócsoportból a morózus, magának való szakállas ürge, majd később – és miért e pálfordulás? – magához veszi a kölyköket, mondván:

Olyat mutatok, hogy nem hisztek a szemeteknek.

Ugyan is a medvehullák csupán az elterelést szolgálják, mert a háttérben a legendák lényei, a trollok állnak. Idegenvezetőjük pedig valójában a renitens, vagy elkóborolt trollakra vadászik a kormány megbízásából. Végül meg is jelenik egy troll, ami egyfelől igényesen kreált, a fő gond az, hogy elsősorban mókásan fest, nem ijesztően.
Mintha egy mesekönyvből lépett volna elő…

Nagy, ormótlan, krumpliorrú benga állat, akiről és fajtársairól, utólag a vadász elmondása alapján kiderül, hogy istentelenül ostobák. Ezzel a húzással, innentől kezdve kicsit nehezemre esett komolyan vennem a filmet. És ez még csak az eleje volt…

Mókásabbnál röhejesebb dolgokat halmoztak fel a filmben, amik jó része a troll mondakörön alapult, ami szép hagyománytisztelet, csak egy kicsit idétlenné teszi a komolynak, dokumentumértékűnek szánt filmet. Kezdjük azzal, hogy a trollok kiszagolják a keresztényeket… hagyok egy kis időt… :D
Folytatva azzal, hogy UV-fény hatására megmerevednek és kővé válnak, vagy szétrobbannak, amire olyan tudományos dumát találtak ki, hogy az ember már tényleg csak elmosolyodni tud.
Mégis, a produkció több szempontból is értékelhető. Leköti az embert, a trollok megjelenítése igazán szép, több jelentben előfordulnak és mindig nagyon mutatósak.
Az amatőr hangulat
, illetve stílus is végig meg van, már aki számára ez vonzó pozitívum. Nekem tetszett.
Nem akármilyen látványt nyújtó tájakra kalauzolják el a nézőt, miközben jobban megismertetnek a troll mítosszal. Megismerhetjük a különböző fajokat, kitérnek szokásaikra, a trollvadász megoszt velünk pár tréfás anekdotát is velük kapcsolatban.
Annyi bizonyos, hogy egy igazán különleges filmről van szó, amit érdemes megtekinteni.
Azonban legnagyobb hibája az, hogy dokumentarista stílusa ellenére nem lehet komolyan venni.

És miért baj ez egy dokumentumfilmnek álcázott produkció esetében?
Mert ezeknek a legfontosabb tulajdonsága a tényszerűség, hogy hiteles legyen. Ál-dokumentumokra átvetítve, hitelesnek hasson, logikusan épüljenek egymásra, vagy egymásba az információk.
Itt kezdésként már a trollvadász indoka is elég érdekes, de erre még azt lehet mondani, hogy elmegy.
Hiszen az ok, amiért beavatja a srácokat az, hogy: Szar a melója.
A film során bőven megmutatkozik a néző számára is, hogy ez valóban így van, de a trollok mókás ábrázolásmódja mellett a túlzó népmesékre való alapozás teszi mókássá a témát.
Ha valamivel modernebbre veszik a figurát, bizonyos mondákat átalakítanak, vagy jobban hozzá igazítják a modern világhoz, akkor sokkal jobb alkotásról beszélhetnénk.
Kezdésként a norvég kormány miért titkolja a létezésüket? Elzárva tartják őket egy terülten belül, és ha egy is megszökik, ugrasztják a vadászt, hogy világítson rá egy zseblámpával…
Arról nem beszélve, hogy rajta kívül még van egy ember, akinek a trollok nyomának elsikálása a feladata. Ez a férfi egy gyámoltalan alak, aki medve tetemeket hozat, hogy elfedje a szörnyek nyomait, de arra sem képes, hogy fiataloktól elkobozza a felvételeket. Ebből is látható, hogy a kormány mindent megtesz, hogy a mesebeli állatok titka rejtve maradjon. Kész röhej…
Akkor ugye itt van ez a keresztények megérzése dolog, aminek nem sok értelmét láttam a filmben, vagy a lények mértéktelen ostobaságának ecsetelése sem tesz jót az alkotásnak.
Addig rendben van, hogy követ is esznek, de amikor megláttam a medvecsapda közepén egy betonkockát, körbeszórva némi szénnel, nem bírtam ki röhögés nélkül.
Lényegében a Trolljegeren egy igényes ál-dokumentumfilm, melyben színészi teljesítmények eltörpülnek a történet mellett. Érdekessége nem vitatható, de komolyan venni még részleteiben is igen nehéz, ami egy dokumentarista film esetében elég nagy baj.

6

De ész nem azt szagolja ki h

De ész nem azt szagolja ki h keresztény vagy hanem h bűzlesz az izadságtól amit félelmedben generálsz mert istenhez könyörögsz kínódban mert a pogány nem fél mert nincs istene !!!! kicsit többet lesd a netet ilyenek után necsak a filmet fikázd egy szimpla meg tekintés után és amugy meg voltál már Norvégiában ?? Ja nem akkor meg ne szólaj meg amig nem jársz ott esténként és nem történik semi addig ne szój semit h nem létezik ilyen hiszed ha látod könyü ugy fikázni ha otthon ücsörészel azt csak nézzel 

XDDD gratulálok az elöttem

XDDD gratulálok az elöttem szólóhoz...Attól,hogy pogány még félhet..jól van fiam...Mért kéne elmennie itt bárkinek is Norvégiába???Nem teljesen értem az utolsó mondatot...De a film számomra ott veszti hitelességét amikor a vége felé hárman vannak a turista lakban a troll vadász, és a forgató csoport két tagja...Kérdezem én ha hárman vannak...akkor azokat a felvételek ki késziti amin mind a hárman rajta vannak??!!

Egy új operatőr csaj érkezik

Egy új operatőr csaj érkezik a srác helyére akit elkaptak a trollok, nem figyeltél eléggé.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről