A tibeti múmia rejtélye

Nagyon kedvelem az ismeretterjesztő filmeket, mert mindig képesek valami olyasmit mutatni a világunkról, amit eddig nem ismertünk. Olyan egyszerűnek tűnnek a bennünket körülvevő dolgok, mégis be kell látnunk, hogy alig tudunk valamit arról a helyről, ahol élünk.

Tibet világa csodálatos. Megannyi régi szokás, hagyomány, amely alig csorbult valamit az évszázadok során. A szerzetesek egyszerűen élnek, olyan értékrendet képviselnek, amiket mi el sem tudnánk képzelni.

A tibeti múmia rejtélye című 50 perces filmet a Viasat History csatornán láthattuk. Arról szól, hogy India és Kína határán merő véletlenségből a helybeliek egy ember mumifikált maradványát találják meg. Mondanom sem kell, hogy a kutatókat rögtön lázba hozza a felfedezés.

Néhány főből álló csapat indul el, hogy megvizsgálja a múmiát. Az eredmények a legvadabb képzeletüket is túlszárnyalják. Több, mint 500 éves a lelet és úgy maradt épségben a test, hogy nem használtak semmilyen konzerváló anyagot a mumifikáláshoz.

Az idő sürgeti a tudósokat, ezért nem vizsgálhatták meg kellőképpen a testet. Mivel Kína és India határán található a lelet, ezért politikai szempontból is nehézségekkel kell szembenézniük. Csoda, hogy európai szaktekintélyeket beengedtek a vidékre, szóval a rövidke vizsgálatért hálásak lehetnek.

A kormeghatározás bebizonyítja, hogy a feltételezhetően szerzetes hivatású férfi 40-45 éves lehetett halálakor és gyakorlatilag egészséges volt. A csapat legizgatottabb kutatója messzi tájakat jár be azért, hogy képes legyen megérteni, mi történhetett a titokzatos emberrel.

Lényegében az egész film a válaszkeresésről szól.
Nem is eredménytelenül, hiszen Japánban is találhatók hasonló szent emberek múmiái.

A végső válasz pedig igazán megdöbbentő és elgondolkodtató. A vizsgálatok kimutatták, hogy a szerzetes halála előtt hetekig koplalt. Önsanyargatásból. Azért, hogy a falusiaknak jobb legyen. Úgy gondolták, hogy ha gyakorlatilag halálukig meditálnak, akkor ezzel megmenthetik a falujukat az éhezéstől és az aszálytól. Egyszerre bámulatos és hátborzongató, hogy egy ember mit meg nem tesz a hitéért. Sőt. Olyannyira erős hitről árulkodik ez a cselekedet, amely elősegítette véghezvitelét. Valószínűleg óriási kínokat élt át a szerzetes, mielőtt eljutott a megvilágosodásig és békére lelt a Nirvánában.

7

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről