Tekken

Én személy szerint egyszerre nagyon vártam is a filmet, de féltem is, hogy milyen lesz. A Tekken játéksorozat mára már legendássá vált, amely 2010-ben megérett arra, hogy élőszereplős mozi készüljön belőle. Csak ugye jól tudjuk, hogy általában az ilyen adaptációk láttán a rajongók inkább a szájukat húzzák, mintsem mosolyra görbítenék azt. A Tekken mozifilm sem fogja megváltani a világot, de legalább amit kaptunk, az kinéz valahogy. Már-már a nézhetőség határát súrolja.

Tovább...

Emlékezzünk meg gyorsan a rendezőről, akinek „köszönhetjük” mindezt. Dwight H. Little jegyzi a 2010-es első Tekken filmet. A direktor úrról tudni érdemes, hogy leginkább sorozatepizódokat koordinált eddig. A filmek világába ezzel az alkotással szeretne végképp betörni.

A Tekken alapvetően nem lett rossz, hiszen amit kaptunk az nagyjából rendbe volt. Csalódottak persze lehetünk, mivel hiányérzete marad az embernek a mozi végén. De a többi ballépésre sikerült játékadaptációval ellentétben itt legalább nem szúrták el azt, amit tálaltak. Tetszettek a díszletek, szereplők és a karakterek is rendben voltak (akikkel nem voltam elégedett azokra visszatérek később).

A sztori olyan lett amilyen, ne csodálkozzunk, hogy képtelenek írni egy hatásos történetet egy ilyen filmhez. Nem fogunk hasra esni a történések láttán, de valahogy engem ez nem ért váratlanul. A helyzet azonban nem rossz, mivel sokkal jobban kiakasztott volna, ha oda nem illő marhaságok tömkelegét akarnák eladni nekünk Tekken címen.

Minden a karakterekről szól, a sztori mellékesebb. A problémám, hogy keveset láthattunk belőlük. Vagyis inkább úgy mondom, hogy emblematikus figurákat hagytak ki a filmből. Pl.: hol van King, Mokujin, Paul, Gun-5, stb? Én King-et hiányoltam a legjobban, hiszen nélküle nem Tekken a Tekken. Mindegy, túlléptem ezen, mivel a többiek jók lettek. Jin Kazama korrekt, Raven szintén, Eddy Gordo is (bár szegényt lezúzták már az elején). Ellenben nagyon nem voltam kibékülve Kazuya megszemélyesítésével. Amikor először megláttam, gondoltam magamban, hogy na, Marshal Law milyen jól néz ki. Erre mondják, hogy ő Kazuya. Basszus!

Cary-Hiroyuki Tagawa kapta a kihagyhatatlan Heihachi Mishima szerepét. Ezzel se nagyon voltam kibékülve, mert inkább tartom reklámfogásnak, hogy egy lefelé csúszó, de jól csengő nevű színészt szereztek meg egy ilyen szerepre. Valahogy nem így képzeltem volna el.

Hogy valami pozitívat is írjak, egy-két apróság nagyon tetszett. Például kedvenc karaktereink kinézete. A ruhaválasztás nagyon jó, szinte mindenkinél. Jin Kazama szinte tökéletes lett, ahogy Raven is és Eddy Gordo. Jó volt látni, hogy a harcművészetet belecsempészték a filmbe, sőt maga az Iron Fist Tournament is megjelent. Még a harctechnikák is megegyeztek helyenként a játékban látottakkal. Eddy Gordo príma lett ezen szempont szerint is. Pont úgy mozgott, mint a PS2-n. Kazuya beszólása is, hogy „Heihachi Mishima is dead” ütött rendesen. Ezek apróságok, de jócskán fel tudták dobni a filmet.

Nem ejtettem még szót a teljesen szürkére sikerült és sablonos történetről.

Főszereplőnk Jin Kazama, akinek meggyilkolják édesanyját. A fiatal harcművész részt akar venni az Iron Fist Tournament-en, mert meg van győződve arról, hogy Heihachi Mishima áll egyetlen szerette halálának hátterében. A küzdelmek során megismerhetjük a többi legendás karaktert, köztük Kazuya Mishima-t, aki Heihachi fia és apja Jin-nek aki erről mit sem tud. Pont mint egy brazil szappanopera. Jin hősiesen küzd, lezúz mindenkit és a döntőig menetel, ahol szembe kell néznie saját démonaival.

Csak remélni tudom, hogy lesz folytatás. Nem is azért, mert annyira élveztem volna a filmet, de annyi szereplő van még, akiket illene bemutatni, nem beszélve Jin átváltozásáról sem és még sok másról.

Összességében egy közepesre sikerült (ez már nagy szó) játék adaptáció lett a Tekken, amelynek előnye a hűség az eredeti alkotáshoz, hiánya a nagyon gyenge történet és, hogy nem kaptunk meg mindent, amit várhattunk volna.

5

Szerintem ez a film a

Szerintem ez a film a gyengébbnél is gyengébre sikeredett, a történet egy hulladék, a szereplők több mint a fele kimaradt akik a legjobbak lettek volna: King, Paul, Hwoarang, Lei...) velük lett volna teljes a film... Nagyon vártam ezt a filmet mert imádom a játékot de az a film szerintem létminimum alatt van!!

Én egyáltalán nem vagyok egy

Én egyáltalán nem vagyok egy Tekken game fan ...... a film viszont nagyon tetszett. Szeretem az ilyen látványos-küzdősportos világú filmeket.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről