Tüske (Splinter)

A Horror Hétvége folytatásaként:
Díjnyertes horrorral van dolgunk (nem tréfa) bár én nem sok olyasmit véltem felfedezni, ami kiemelné a sok B-kategóriás horror közül.
Pláne, hogy közhelyekkel operál és klisékkel akar sokkolni.
Emellé a megjelenő jószágok is elég viccesek – ahogy vesszük -, de legalább nem valami CGI borzalmak. Ez volt Toby Wilkins első filmje, azóta még az Átok 3. folytatásfilmjével is „büszkélkedhet”.
Azért azt nem mondom, hogy nézhetetlen, de tucat film, semmi eredetiség nincs benne és nem mentes a B-filmek hülyeségeitől sem.

A kezdés elég ígéretes – pláne, ha hozzávesszük, hogy én azt hittem itt valami mutáns sünök fogják terrorizálni a népeket. Az még egy érdekes film lett volna,
de szerencsére nem így van.

Sün helyett, valami pocoknak tűnő élőlény végez egy benzinkút alkalmazottjával. Ezután megismerkedünk a főszereplőkkel, akik kempingezni igyekvő fiatalok.
Polly (Jill Wagner) és Seth (Paulo Costanzo) csak pihenni szeretnének egy kicsit, de ebben megakadályozza őket egy másik páros. Lacey (Rachel Kerbs) és Dennis (Shea Whigham), akik az igazságszolgáltatás elől menekülve vetődnek a fiatal pár elé.
Elrabolják őket a kocsijukkal együtt és egészen addig élvezik egymás társaságát és az utat, amíg el nem csapnak valami állatot.

 

Ennél a pontnál már elbukik a film, mert sokat ront a hitelén az elkövetkező jelenet.
Az elütött állat ugyanis macskára hasonlít és Lacey bizony elhagyott állakájára ismer benne.
Pisztollyal a kezében kényszeríti Seth-et, hogy: „Gyógyítsd meg!”.
A legganébb B-filmekben szoktak ilyen ostoba és röhejes jelenetek előfordulni.

Ettől kezdve a mozi egy helyszínt használ, hiszen megérkeznek a benzinkúthoz, ahol nekik ugrik egy elképzelhetetlen mozgáskultúrával rendelkező szörnyeteg, ami úgy elsőre holmi tüskés zombira hajaz.
Benn rekednek tehát a shopban, miközben odakint egy furcsa bestia mászkál és igyekszik bejutni hozzájuk. Tipikus húzás, de erre még rápakolják a másik nagy közhelyet:
Egyiküket megszúrta egy tüske, ami miatt különös átalakulás veszi kezdetét.
Ehhez kapcsolható a későbbiekben látható tapétavágó szikével és téglával végrehajtott végtag amputáció is.De vannak itt maguktól mászkáló végtagok, némi felesleges moralizálás Whigham részéről és persze azt is megfejtik, micsodák ezek a tüskés állatok és hogyan működnek.
Akinél ez majd nem veri ki a biztosítékot, annak még tetszhet is.

Nem mondanám a Tüskére, hogy jó film, mert nyilvánvalóan nem gondolták át kellőképpen ezt a történetet és én a szörnyetegük kifilózására is több időt szántam volna, mert az még önmagában nem riasztó, hogy szaggatottan, nagy recsegés-ropogás közepette vergődik a szörnyet alakító színész, mint valami tehetségtelenül mozgatott marionett bábu.
Túl sok pozitívumot nem tudnék felsorolni, persze olyat, ami nekem az - de közel sem nézhetetlen a film, a B-s hülyeségekből sincs sok.
Ami van az ugyan elég bosszantó és nevetséges, de még így is elmegy. Én nem sírom vissza a mozit.
(Nem)(volt), elég volt, egy teljesen közepes horrornak elmegy a sorban, mehet a többi közé.

3

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről