Amennyiben a címből nem derülne ki, akkor elmondom, hogy ez egy horror vígjáték. Tényleg az, nem csak egy újabb nevetségesen gagyi zombis őrültség.
Bár a nevetségesen gagyi nem áll messze a valóságtól…
Túl sokat nem szabad várni ettől a mozitól, inkább paródiaként kell értékelni és akkor nem csalódunk túl nagyot.
De ez a tényen nem változtat, mi szerint ez egy elég harmatos alkotás.

Lássuk azt a pusztítást!

Kevin Hamedani elég gúnyos kritikával illeti e filmjében az amerikaiakat, illetve bizonyos amerikaiak attitűdjét. Górcső alá veszi a túlzó hazaszeretetet, a mértéktelen terrorista fenyegetés szajkózását, a homoszexualitás kérdéskörében is megmerül. Egyszóval széles körben kritizál a maga szélsőséges, zombis, művéres módján.
Mivel az alkotással kapcsolatban nincs mit ragozni, rá is térek a sztorira, mivel azért az még van neki, bár elég toldott-foldott. Ebben is inkább a szatirikus vonalat figyelték, mint sem a szórakoztatást, bár egy két poén – erőltetett volta ellenére – azért ült.

Ahogy egy vak öregember sétálgat egy nyugodt, és tipikus, amerikai kisváros partján, egyszer csak talál egy holttestet, amit partra vetettettek a hullámok.
Ám e hulla abszolút nem szokványos, mivel él, a bálnának nézett (:D) zombi megkóstolja az öregurat és útjára indul a fertőzés.
Ennek ellenére jó darabig eltart, míg feltűnik a népeknek, hogy itt valami nagyon nincs rendben…
A nyugodt kertváros hamarosan a terror vidékévé válik.

Az egyik főszereplő egy iráni származású amerikai lány, Frida, míg a másik vonalon két homoszexuális férfit láthatunk, akik éppen hazatértek, hogy egyikük anyjának bevallják: Mások.
Fridának éppen szerelmet vallanak a kocsiban, amikor barátjába belefojtja a szót egy zombi, a meleg srácnak is „megváltozott” a kedves anyukája és úgy alapvetően az egész város háborús övezetté alakult. A mozi innentől kezdve a szokásos vonalvezetést követi, vagyis azt nézhetjük végig hogyan halnak a népek halomra, illetve hogy maradnak – vagy nem maradnak – életben a főhősök.
Minden, ami értékelhető ebben az alkotásban az ebből a túlzó paródia jellegből ered.
A kedvenc részem – és talán az egyetlen igazán jó szakasza a filmnek -, amikor Fridát, az iráni származású lányt elfogja az egyik gyerekkori barátjának fanatikus apja.
A papa elég szűklátókörű, és még finom voltam, remek paródiája a vaskalapos szemléletnek, melyet Amerikának tulajdonítanak. A férfi Amerika-tesztjén – bár rémesen erőltetett – remekül szórakoztam.
Amikor elővette a szájharmonikát én azt hittem megpusztulok a röhögéstől.
Csak sajnos az igazán jó poénok ezzel ki is merülnek.
Kevés az igazán mókás helyzet, poén sem akad annyi, mint várná az ember, pedig ebből azért még lehetett volna mit kihozni.

Pár szöveg azért elmegy:
„Anyuci megette Apucit!” , továbbá a kedvencem:
„- De anya!
- Anyádat keményebb fából faragták, mint gondolnád.
Csak megharapta egy zombi!”

Lényegében egy közepesnél gyengébb horror vígjáték, melyben még a parodisztikus elemek is eléggé félresikerültek, de az ötlet, hogy Amerikában még ezt is terroristatámadásnak vélték, mi több tömegpusztító fegyvernek, az önmagában elég vicces.
A film mégsem túl jó, meg lehet nézni, de nem hiszem, hogy sokaknak okozna katartikus örömérzetet…