Mindig nagyon nehéz, de ugyanakkor igen csak hálás feladat írni olyan filmről, ami alapművé tudott válni egyes emberek körében. Mert azzá vált, bár kezdetben vegyes fogadtatásban részesült a tengerentúlon, az idő mégis az alkotókat igazolja.

Nálam még egyszer sem fordult elő ezelőtt, hogy a könyv kevésbé tetszik mint a belőle készült film, de ez csak az én meglátásom.

A részletekért tovább itt...

A film, Nicholas Sparks azonos című regénye alapján készült még 2004-ben, olyan nagyszerű színészek felvonultatásával, mint Gena Rowlands és James Garner, a fiatalabb generációból Ryan Gosling és Rachel McAdams látható. E két utóbbi már-már túlságosan is élethűen játszik, úgy hogy szabályosan fizikai fájdalommal jár nekem, mikor nézem őket. (Később elmondom miért jegyeztem ezt meg.)

A film egy megtörtént esetet mutat be, s bár sok esetben ez hatásvadásznak tűnne, itt szó sincs ilyesmiről…

Adott egy idős úr és egy hölgy, akiket látszólag semmilyen szorosabb kötelék nem köt össze, csak az, hogy mindketten egyazon magánklinikán élik mindennapjukat. A férfi valamilyen oknál fogva felolvas a nőnek egy könyvből.

A következő pillanatban már azt vesszük észre, hogy megelevenednek a könyvben írottak, hirtelen Seabrook Island-en vagyunk egy vidámparki forgatag kellős közepén. 1940-et írunk.

Noah Calhoun (Ryan Gosling) itt találkozik először Allie Hamiltonnal (Rachel McAdams), a fiú azonnal beleszeret. Noah, aki a helyi fatelepen dolgozik, s bár nem keres túl sokat, keményen dolgozik és elégedett az életével. Allie egy gazdag családba született, kitűnő tanulmányai révén joggal hiheti, hogy fényes jövő előtt áll. A helyzet nagyon is jól ismert, klasszikus irodalmi téma ’a társadalmi különbség miatti konfliktus, fiatal szerelemesek és családjuk között’ típusú szerelmi drámák esetében. 

Nagyon hamar egymásba szeretnek, elválaszthatatlanná válnak még ha sokat is veszekednek. Afféle nyári szerelem, amikre jellemző, hogy bár hamar érnek véget, de olyanok mint a hullócsillagok. Fenséges és megismételhetetlen minden pillanat.

Allie szülei azonban közbeavatkoznak, elköltöznek a kisvárosból. A két fiatalnak rá kell döbbennie, hogy soha többé nem láthatják egymást. Szerelmünk ereje mérettetik meg, az örök együttlét illúziója hirtelen szertefoszlik. Noah összesen 365 levelet írt Allie-nek címezve, amire egyszer sem érkezett válasz. A fiú végül elhatározza, hogy megpróbál új életet kezdeni, és így tesz Allie is, hiszen nem hall Noah felől... 

Hét év telik el, a második világháború javában zajlik. Egyikőjük katonának, a másik ápolónak áll. Majd az utóbbi menyasszony lesz, a jóképű és dúsgazdag Lon Hammond (James Marsden) jegyese lesz, a másik úgy dönt - hogy ne zakkanjon meg-  lefoglalja magát. Valóra váltja az álmát és felújította azt a tengerparti házat amit még egykor szerelmének mutatott meg. Ez a ház jelképezte kettejüket.

A lány, az esküvői ruhapróba közben megpillantja Noah képét az újságban, háttérben azzal a házzal. Elájul. Később úgy dönt, muszáj meglátogatnia bármi is lesz a végkifejlet. Óvatosan fürkészik egymást, a kezdeti bizonytalanságot egy régi jó baráti viszony váltja fel. A film egyik legszebb jelenete, mikor elmennek hajókázni és több száz fehér kacsa úszik körülöttük.

(Kacsás képet sajnos nem találtam.)

Előjönnek az emlékek, fájdalmak, majd a veszteség érzése azonnal elindítja a lavinát. Kiderül, hogy Allie anyja egy levelet sem adott tovább lányának, és hogy egyikük sem zárta le ami történt köztük. Felszabadító érzés, ahogy újra egymásra találnak, ez általában zokogás formájában jelentkezik.

Fel-fel villan a remény lehetősége, ha csak pár napra is. Még mindig ugyanúgy szeretik egymást, pár napig újra csak „ketten” lehettek. 

Csakhogy megjelenik Allie édesanyja... Közli, hogy Lon úton van, tud mindenről....

Az egyik kedvenc részem, mikor kikocsikázik anya és lánya a fatelepre, és elmeséli lányának az ő történetét. Neki is volt egy szerelme, ő is egy munkásfiúba volt halálosan szerelmes, ő is ugyanúgy szenvedett minden percben mikor nem lehettek együtt. Mert nem lehettek együtt. Mert nem illettek össze. Nem illhettek össze. Volt mikor ő is szenvedett, harcolt, meggondolatlan és makacs volt. De tűrt és továbblépett.

A könnycsatornák nálam rend szerint itt kezdenek működésbe lépni, és tovább tetézi mindezt, mikor visszaérnek. Allie-nek dönteni kell... Másodjára is elhagyja Noah-t, kötelességtudatból, mert úgy érzi muszáj Lonnal maradnia. Kegyetlenül összevesznek, leordítják egymást, nem tudják elhinni: hogy másodjára is vége és ennyit ért ez a pár nap?!

Tudják, hogy nem lesz több esély, tudják hogy nem élik túl, tudják hogy most lesz vége mindennek. Lonban tudatosul, hogy vesztett, s bár csak magának akarja a lányt, de mivel az régi szerelmét is szereti, inkább elengedi a kezét. Itt véget is ér a felolvasás.

Szándékosan hagytam a végére, de a film közben lassan világossá válik ki az idős férfi, ki az idős hölgy, miért van felolvasás, mi az a könyv valójában. A nő Alzheimer-kórban szenved, és ő Allie. A férfi meg Noah. Azért olvas fel neki, hogy a nő emlékezzen. Néha-néha magához tér pár perc erejéig, ilyenkor tudnak együtt lenni. A könyv? Allie írta.
Mennyi év és mennyi viszontagság…

A film végén azt látjuk, hogy a férfi egy kis vacsorával kedveskedik neki, ekkor a nő magához tér ismét, szerelmet vallanak, de pár perc múlva ismét visszazuhan a homály állapotába. A férfi úgy érzi, talán ez volt az utolsó alkalom. Allie sokkot kap, nyugtatót adnak neki. A lelki megrázkódtatástól Noah szívpanaszai súlyosbodnak. Mikor jobban lett, meglátogatja szerelmét. Utoljára. A nő tudatánál van, a férfi megígéri, hogy sohasem hagyja el. Újra és örökre. Végül egymás karjába fonódva átlépnek az árnyékvilágba.

Megjegyzés: Ryan Gosling és Rachel McAdams a forgatáson egymásba szeretett, egy jó ideig egy párt alkottak. Azóta túl vannak egy szakításon és egy kibékülésen. Ha jól tudom, még mindig együtt vannak.