Született feleségek 7X01 Remember Paul?

Végre hozzánk is megérkezett múlt héten a sorozat hetedik évada. Ebben az első részben (ahogy már megszoktuk) kiderültek újabb sötét titkok, érkezett egy új hölgy, és egy régi ismerős visszatért, Susanék pedig megkezdték új életüket.

Tovább

A hatodik évad ott fejeződött be, hogy Orson (Kyle MacLachlan) elhagyta Bree-t (Marcia Cross), a vörös hajú jégkirálynő pedig elmondott Gabinak (Eva Longoria) egy nagy titkot. Egy nővérke halálos ágyán bevallotta, hogy évekkel ezelőtt nagy hibát követett el, és összecserélt két kisbabát. Paul Young (Mark Moses) pedig visszatért a Lila akácközbe. Jó sok elvarratlan szálat hagytak nekünk.

Szóval Bree bevallja barátnőjének Gabinak, hogy az ő fia ütötte el Carlos anyját. Bree arra számít, hogy Gabi nagyon dühös lesz, talán még a barátságukat is megszakítja. De Gabi (mivel nem igazán kedvelte az anyósát) inkább csak azon aggódik, hogyan mondja el ezt Carlosnak. Nem igazán tudnak ezen aggodalmaskodni, mert megérkezik a hír, hogy Paul visszatért. Végre megtudjuk, hogyan szabadult ki a börtönből. Annak idején Paul úgy került börtönbe, hogy miután megölt egy nőt, és annak nővére rájött, úgy rendezte a dolgokat, mintha Paul őt is megölte volna. Konkrétan két levágott ujját rejti el Paul házában. 10 év telt el azóta, most gyorshajtásért kapják el a nőt, Feliciat. Pault nem csak kiengedik, de óriási kártérítést is kap, Felicat pedig börtönbe zárják. Nagy a gyanú, hogy Paul nem barátai kedvvért tér vissza, hisz mindenki utálja őt. Azt hiszem ebből még lesznek bonyodalmak.

A kórház egyik alkalmazottja felkeresi Solisékat, Carlosnak (Richardo Chavira) mondja el a hírt, hogy Juanita Solis valószínűleg nem az ő gyerekük. A férfi teljesen kétségbe esik, hogy mondja ezt el Gabinak!? Itt kell megjegyeznem, hogy Carlos szinte felismerhetetlen ebben a részben, nincs szakálla, és meg voltam győződve, hogy ez egy új színész. Pedig nem.

Lynetthez (Felicity Huffman) látogatóba jön az egyetemi szobatársa, Renee Perry (Vanessa Williams). Aki dúsgazdag, férje egy baseball sztár, szóval mindene megvan, amije Lynettnek nincs. A két nő rivalizálása már az első pillanatokban megkezdődik. Végül Renee bevall valamit, ami mindent megváltoztat. Egyébként nagyon remélem, hogy Renee a későbbiekben mutat majd valami gonoszságot is, mert Vanessa Williamsnek az áll a legjobban!

Susan (Teri Hatcher) és Mike (James Denton) megkezdik új életüket, de szeretnének minél előbb visszaköltözni. Így Susan ékszerkészítésbe fog, míg Mike segédet akar felvenni. De nem alakul minden a tervek szerint, így Susannak valami olyat kell bevállalnia amit sosem hitt volna, hogy megtesz!

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről