Supernatural 5x19 - Hammer of the Gods

Mivel már csak a FlashForward van hátra, talán nem hamarkodom el, ha azt mondom, hogy az Odaát lett a hét nyertese. Egy nagyon eltalált epizódot láthattunk. Már régen mondhattam ezt, hiszen az utóbbi részek nem voltak kimagaslók, de ez most mindent vitt. Látszik rajta a profizmus, a felépítettség és még a sztori is bővelkedett drámában. Sőt, új célt kapott a sorozat, a maradék néhány részre fel fog pörögni az évad.

Tovább olvasok...

Sam és Dean ismét rossza helyen voltak rossz időben. Egy 4 csillagos hotelben szálltak meg éjszakára, amely gyanúsan túl jó volt. Mindezt egy elhagyott út mentén. Az apróságokból lehetett következtetni arra, hogy itt valami nem stimmel.

Azt nagyon díjazom, hogy az alapszituációt lassan vezették fel számunkra, mindezt jól sikerült poénok társaságában. Pl.: amikor Dean sétált a hotel folyosóján és mikor elsuhant az egyik szoba ajtaja mellett, megpillantottunk egy elefántot. Az a fej, amit utána vágott.

Eltelt egy kis idő, mire rájöttünk, hogy mi folyik itt. Történetesen más vallások istenei összeültek egy kis diskurzusra, hogy megállítsák a földi apokalipszist. Hűha!

Az a tény, hogy a Supernatural világában vannak más istenek is, mint az egy igaz Isten, elég nagy arculcsapás. Ki hitte volna? De nem rossz.

Feltűnt Gábriel, vagyis a Trükkös, akit Baldur-ék Lokiként ismertek. Az epizódban szerephez jutott még Rekha Sharma, aki cylon volt a BSG-ban. Itt Kali istennőt személyesítette meg.

Gábriel feltűnése hozott némi izgalmat, mert Dean próbálta rábírni, hogy forduljon Lucifer ellen és lépjen ki az árnyékból. Harcoljon ő is, ahogyan kell.

Az igazi meglepetés akkor következett be, amikor a hotel előcsarnokában feltűnt maga a Sátán személyesen. Jött rendet tenni. Mivel Lucifer jóval erősebbnek bizonyult a többi istenségnél, nem csoda, hogy Kali kivételével egyikük sem élte túl az incidenst.

A végén megjelent Gábriel a jó oldalon, aki dumcsizott egyet a bátyjával, majd az arkangyal pengéjétől halt meg. Úgy bizony, elveszítettünk egy nagyon régi szereplőt. De mielőtt beadta volt a kulcsot, adott Dean-nek egy pornó filmet, amely válaszokkal szolgálhat.

A filmben elmondta, hogy talán van egy pici, halvány mód arra, hogy megállítsák az ördögöt. A négy lovas gyűrűjének segítségével visszazárhatják a ketrecbe, amelyben már évezredek óta raboskodott. Szóval, irány a maradék két lovas.

Összességében egy nagyon jó epizódot köszönthettünk, amelyben haladt tovább a történet, feltűntek új és régi arcok és még a dráma is szerephez jutott.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről