Sleepy Hollow 1x11 - The Vessel

A Sleepy Hollow is egész szép téli álmot aludt. Bár megszokhattuk már ennél a sorozatnál, hogy előfordulnak több hetes kihagyások. Közeleg az évad vége. Olyannyira, hogy a jövőhéten már finálé, dupla epizóddal. Lényegében ez volt az a rész, amelynek fel kellett vezetnie az évadzárót, megcsinálni a hangulatot. A célját lényegében el is érte, elég korrekt epizódot követhettünk figyelemmel. Nagyon szépen felfejlődött a sorozat és tartja is a szintet.

Aki nem követi annyira az eseményeket annak elárulom, hogy lesz második évad. A csatorna már elég korán berendelte a folytatást, ami azért is jó hír, mert a készítőknek talán lesz idejük alaposan átgondolni, hogy milyen irányba akarják továbbvinni a sorozatot.

Az előző részeben néhány képsor idejére feltűnt egy embereket megszálló entitás, ami a frászt hozta Irvingre és lányára. Nem gondoltam volna, hogy lesz ennek különösebb jelentősége, azt hittem, hogy valamiféle ómennel van dolgunk, de mégis ez a démon lett a mostani epizód főszereplője.

Megtudhattunk újabb érdekességeket a közeli és távoli múltról, miközben hőseink azon fáradoztak, hogy megpróbálják legyőzni ezt a lényt.

Crane és a két Mills szépen dolgoztak együtt, jó csapatot alkottak. Az események súlyát ezúttal nem éreztem annyira nagynak. Inkább volt ez érzelmileg fontos háború, mintsem jelentős lépés valamelyik oldal irányába.

Beszéljünk egy kicsit arról, hogy mit várhatunk a fináléban. A kezdetekkor sokat panaszkodtam arra, hogy nincsen valódi súlyuk a történéseknek. Ha egy hajszálon is függ a világ sorsa, szinte biztosra vehetjük, hogy minden tökéletesen rendben lesz. Mégpedig bármiféle következmények nélkül.

Valami olyasmit várok az évadzárótól, hogy legyenek benne valódi következmények. Gondolom az apokalipszis nem fog elkezdődni, az azért elég sokba fájna a készítőknek, plusz teljesen újrafogalmazná a sorozat mondanivalóját. Egyébként nincs is azzal baj, ha hőseink győznek, de mindenképpen következményeket szeretnék látni.

7

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről