Salt Ügynök/Egy kicsit sótlan…

A nyár kémfilmje – ha a Kéjjel-nappalt nem számoljuk – és ebből fakadóan pont ugyanazt kapjuk, mint amit az ilyen mozikban eddig a történelem folyamán kaptunk. Van itt kettős ügynökösködéstől kezdve, atomfenyegetés, üldözés, bunyó, lövöldözés, globális összeesküvés, minden, ami csak kell.
Ez a film legnagyobb baja is. Minden benne van, de ezt már annyiszor láttuk…
Az újítás annyiban kimerül, hogy a kém kivételesen nő. Bond, Hunt és Bourne után most Saltunk van, akit a mainstream Angelina Jolie alakít. Pedig a Noyce-Wimmer páros neve igazán jól cseng a szakmán belül, de ez az alkotás bár el lehet nézegetni, nem is alszik el rajta az ember, de akkor sem túlságosan hathatós. Egyszerűen se íze, se bűze.

Amerikai fogás, orosz módra:

Az idei évben nem ez volt az egyetlen film, ami a régi, jól bevált sikereket szerette volna meglovagolni – de nem jött be a próbálkozás. Hiába no, Hollywood lassan tanul…
Jelen esetben is úgy gondolták, hogy kielégítő lesz ha fognak egy rakás unalomig ismert megoldást és kitöltenek vele 100 percet. Klisé klisé hátán, az összes idegesítő baromságot megtalálhatjuk ismételten, ami eddig megszokott volt.
Bond helyett Salt van, aki egyszerre nőisen finom és elpusztíthatatlan acélember, istentelen kitartással, aki még magas sarkúban is úgy pörög-forog, hogy Bruce Lee is megirigyelné. Azt hiszem érthető mit akarok mondani…

A főhősünk ismét egy szuperhumán, aki természetesen rendelkezik érzelmekkel, de kecses kacsójával még a szart is kipréseli a ráküldött ügynökökből, kommandósokból.
A gond? Már megint irreális a hős, és annak szinte minden megmozdulása, akciója.
Meg hát Jolie mellett nincsenek igazán meghatározó színészek. Liev Schreiber (pedig ő tud), Chiwetel Ejiofor, Daniel Olbrychski, August Diehl nem nyújt túl sokat a film során, mintha csak úgy gondolták volna, hogy Jolie majd elviszi a filmet a hátán. Nem csoda, ha nem sikerült neki…
De ne rinyáljunk folyton!

Kezdésként végignézhetjük Jolie, alias Evelyn Salt megkínzását, majd szabadulását. Kicserélik ugyanis egy Észak-koreai ügynökre, részben az Iroda, részben a férje nyomásának engedve.
Úgy látszik most az Amerika All Time Enemies listáról Észak- Koreát kapták elő – mondjuk én is untam már az állandó arabozást…

Ez alapján láthatjuk, hogy Salt egy amerikai ügynök. Ám ez nem marad ilyen egyszerű, hiszen a későbbiekben elfognak egy orosz disszidenst, aki sorsdöntő információkkal szolgál.
Elmesél egy angyali történetet egy orosz alvó ügynökről, egy hatalmas mértékű összeesküvésről, egy különös orosz ügynökprogramról és végül megnevezi azt az ügynököt, aki végezni fog az orosz elnökkel. Meg majd később – természetesen – az amerikaival is.
Úgy se találjátok ki, melyik ügynök az!

Nos, Salt nem hisz a fülének, ahogy a meglepett kollégák sem, ám azért megkísérlik elfogni a szuper asszonyt. A film innentől kezdve folyamatos üldözésekből áll, amiket időnként megszakítanak némi információ morzsával, vagy egy-egy kiszámítható fordulattal.
A hajsza során sok minden kiderül a hősnőnkről, miközben a múltjának elfelejtett részletei is napvilágra kerülnek. A végére jól megkavarják a dolgokat (ahogy azt szokták), hogy a néző ne tudhassa ki kicsoda, miért és kinek az érdekében cselekedett úgy, ahogy. Az alkotás pedig méretes átveréssel, illetve a folytatás sugallásával zárul.

Lényegében minden tekintetben tipikus filmmel állunk szemben, amiben nem sok újdonságot tapasztalhatunk – gyakorlatilag semmit -, ezzel szemben viszont mindent felvonultat, amit az évtizedek során megszokhattunk egy kémfilmtől.
Szóval csak semmi változatosság. Mindemellett a mozi nézhető, az akció jelenetek, ha nem vesszük figyelembe mennyire valótlanok, akkor egészen tűrhetőek, mi több a közelharci, pusztakezes attakok igazán jól koreografáltak.
Jolie is eltudja adni a figuráját, de erről azért ne gondoljuk, hogy sokat takar.
A kémfilmek szerelmeseinek kielégülést nyújthat ezekben a kémmentes időkben, de az akciókedvelők is nyugodtan vethetnek rá egy pillantást, a csavaros – bár tapasztalt mozi néző számára semmi meglepőt nem hordozó – történet is szerezhet kellemes perceket.

5
wouhn képe

Végig untam, csalódás volt.

Végig untam, csalódás volt.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről