The River 1x06 - Doctor Emmet Cole

Ismét sikerült egy nagyon frankó részt összehozni, ahol már az előzőekben hiányolt következetesség sem hiányzott. Ez igen, pontosan így kell a hangulatot fokozni. A legszebb az egészben, hogy a készítők nagyon értenek ahhoz, hogy a környezet lehetőségeiből mindent kihozzanak. Ezen kívül már csak két epizód maradt hátra.

Amelyek között nem lesz több hetes szünet. Március 20-án már véget is ér a szezon. A folytatásról nincs semmi hír még, de reméljük hogy sokan látnak fantáziát a sorozatban.

A cím elég beszédes. Valahol sejthető volt, hogy az eseményeknek fel kell pörögniük és kis csapatunk bégre Dr. Cole nyomára akad. A szag eddig is megvolt, de most már a láng füstje is látszik a távolból. Egy igen ötletes húzást alkalmaztak a készítők. Emmet felvételét találták meg hőseink, az egész epizód arról szólt, hogy ezt végignézik.

Láthattuk miként menetek a dzsungelben a tapasztalt felfedező, sorra vesznek oda az emberei, míg végül ő maga is szorult helyzetbe kerül. „A varázslat körülvesz” mondat már a könyökünkön jön ki. A felvétel elég ütős alapanyagul szolgált, végig lekötötte a legénység figyelmét. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy ki vágta össze a felvételt, de ez már más kérdés.

A lényeg, hogy Emmet nagyon közel került ahhoz a rejtélyes forráshoz, amit annyira meg akart találni. Útja nem volt felhőtlen, valamilyen démon végig a nyomában járt, amit csak egy fülbemászó fütyüléssel lehetett elkergetni. Elég bugyután hangzik, de korrektül tálalták ezt is.

Volt itt dráma bőven. A doki nem rejtette véka alá érzelmeit, főleg amikor ő maga is közel látta a véget. A szép az egészben, hogy Tess és Lincoln csak a monitor túloldalűról figyelhették a férfi szenvedéseit. Főként a telefonbeszélgetéses részt emelném ki, nekem kifejezetten tetszett.

Az utolsó órák mégsem a halál várásával teltek, mert Dr. Cole megmenekült és látszólag civilizációra is „bukkant”. A végkifejlet szépen odavert, alig hittem el, hogy máris vége. Az eseménysor azonnali folytatásért kiáltott, amire sajnos még várnunk kell néhány napot.

Igazán tetszett a hangulat és a következetesség. Most először nem éreztem azt, hogy random ötletek megvalósítása lenne a sorozat, hanem igazi mozgatórugót találtunk. A főszál kiteljesedett, innentől kezdve nincs sallang és mellébeszélés. Csak remélni tudom, hogy az utolsó két etap felteszi a koronát az eddig zseniális produkcióra.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről