Ringer – Pilot

Sarah Michelle Gellar visszatért a Tv sorozatok világába és egy egészen érdekes szériát választott. Az amerikai CW csatorna legújabb üdvöskéje igazán érdekfeszítő drámának ígérkezik, melyben Gellar rögtön két szerepet is kapott. Az első rész rögtön nagyon bekezdett, számtalan titok vár rá, hogy kiderülhessen. Ha nem csempésznek bele semmi misztikumot, egészen jó kis sorozattal lesz dolga a nézőnek.

Az első percekben érdekes jelenetnek lehetünk tanúi, hiszen főszereplőnőnk (Gellar) egy sí maszkos férfi elől bujkál, nem sok sikerrel és dulakodás közben elhangzik egy lényeges mondat:

„ A rossz nőt kapta el!”

Ezt magyarázzák meg a készítők az első epizóddal:
Sarah Michelle Gellar ugyanis egy ikerpár két tagját alakítja, akik már jó ideje nem látták egymást.
Egyikük, Bridget éppen rehabon van, mivel alkoholfüggő, éppen zűrös életét szeretné rendbe rakni, segítője/szeretője (Mike Colter) segítségével, amikor is egyetlen szemtanúja lesz egy gyilkosságnak.
Az FBI tanúvédelemben részesíti, amennyiben tanúskodik, de meglép az őrizetből és rég nem látott nővéréhez, Siobhanhoz megy. Köztük van némi feszültség, ami a múltban gyökerezik és egyelőre nem tudni mi az. Csak annyi biztos, hogy Bridget tett valamit, amivel ártott testvérének.

Bridget érkezésével számtalan kellemetlen dologgal kénytelen szembesülni. Először is azzal, hogy testvére letagadta őt mindenki előtt, senki nem tud a problémás, alkoholfüggő lánytestvérről.
Alig hogy összemelegedtek nővérével az öngyilkos lesz, erre Bridget meglepő lépésre szánja magát.
Mivel senki nem tud a létezéséről, Siobhan halott és egy mindenre elszánt gyilkos is a nyomában van, átveszi testvére helyét és hozzálát a szerepjátékhoz, ami egy sereg fura szituációt szül.

De minden között a legkülönösebb és legjelentősebb az, hogy kénytelen szembesülni Siobhan titkaival, kettős életével. „Újdonsült” férjével (Ioan Gruffudd) egyáltalán nem rózsás a kapcsolata, szeretőjével is gondok akadnak, az FBI is a nyomában van – Nestor Carbonell személyében -, de a gondok csak szaporodnak. A készítők egyik lapot húzzák a másik után, folyamatosan fokozva a feszültséget.

A titkok egy része kiderül, hatványozódnak a kétségek, a kellemetlenségek, amikkel Bridgetnek kell megbirkóznia, miközben kénytelen eljátszani Siobhant is.
A legvégére még egy elég könnyen kiszámítható, ám érdekes eseményeket előrevetítő csavarral is találkozunk, majd leperegnek a kezdő képsorok, melyek megmagyarázzák a helyzetet és kész tények elé állítják a nézőt.

Meg kell hagyni, igen erősen kezd a sorozat, ha ezt ebben a formában tudják folytatni, akkor annak egy kiváló néznivaló lesz a vége. A pilot végig érdekfeszítő volt és izgalmas. Sok mindenre fény derült, de arra odafigyeltek, hogy mindig csak annyi, hogy még bőven maradjanak fehér foltok.
A lehetőségek igazi tárháza a Ringer. Azt hiszem, megéri belekezdeni, az elkövetkező hetekben pedig úgy is meglátjuk mi sül ki ebből az elképesztő rejtélyhalmazból.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről