Revolution 1x02 - Chained Heat

A Revolution bevezetőjét zajos siker kísérte Amerikában. Ez még semmit nem jelent, hiszen nem egy sorozat kezdte kiválóan az évadot, mégis csúnya nagy hasalás lett a vége. A Revolution ennél talán egy picit jobban fel van építve, de nekem mégsem tetszik igazán. Kétségtelen, hogy van benne különlegesség, de a tálalás nagyon pocsék. Kiszámítható és egyáltalán nem mentes a közhelyektől. Sajnos minden és mindenki pontosan olyan, amilyennek várod.

Nem egyszer láttunk már olyat, hogy a pilot után azonnal cserélődtek a főszereplők. Legutóbb a Breakout Kings első részében láthattunk ilyet, amikor is a folytatásra már egy teljesen új karakter lépett egy másik elődjébe. Úgy hírlik, hogy a csatorna ebben az esetben is keményen beleszól a munkálatokba és fontos személyi kérdésekben hoz döntéseket. Szóval, akinek nem volt minden szereplő szimpatikus az még adhat egy esélyt a szériának.

Úgy tűnik Elisabeth Mitchell (Lost, V) fog állandó szereplővé válni és egy-két alak a háttérbe szorul.

Az eredetiség kapcsán eszembe jutott egy másik sorozat, amely szinte minden vonatkozásában különbözik a Revolutiontól, egyedül a története hasonló. Ez pedig a Másnap című rövid részekből álló animációs sorozat, amely az RTL Klubon volt látható késő éjjel. Ott is arról van szó, hogy minden elektromos eszköz felmondja a szolgálatot, ám ott nincs időugrás, a kataklizma után járunk azonnal. Érdekes módon annak a sorozatnak a cselekménye inkább elbeszélő, még csak szépen megkomponált grafika sincs, de százszor hitelesebb számomra.

A Revolution még mindig borzasztóan steril. Alig látunk valamit a megváltozott világból, egyszerűen nem vagyunk képesek beleélni magunkat hőseink helyébe. Nincs meg az áramkimaradás drámaisága, az új világ világos és sötét oldala. Ez pedig aláássa az egész produkciót és hiteltelenné teszi a főszereplők minden mozdulatát.

Egyedüli bizalmam a rejtély, amely kérdés, hogy meddig marad meg ilyen formában. Bár feltétel nélkül el tudok képzelni egy olyan folytatást, ahol záros határidőn belül visszajön az áram és az embereknek újra meg kell birkózniuk a változó időkkel. Ez a része rendben is van a sorozatnak, de addig is a játékidőt valami hasznossal kéne eltölteni.

Örülnék, ha a jövőben több meglepetés és kevesebb kiszámítható közhellyel találkoznánk.

Összességében egy sótlan folytatást kapott a sorozat, ahol a pozitívum a rejtély, a negatívumok közé tartozik a steril környezet és az elképesztő kiszámíthatóság. Nem elég kitalálni valami jó alapsztorit, meg is kell tölteni hasznos tartalommal.

0
wouhn képe

Ja, és C. Thomas Howell

Ja, és C. Thomas Howell persze kellett, hogy szép legyen az estém :))

A-fraid képe

Nézd a Last Resort-ot, abban

Nézd a Last Resort-ot, abban nem szerepel... :D

wouhn képe

Még... Úgy gondolom most már

Még... Úgy gondolom most már nem nagyon köti munkaszerződés a Revolutionhöz

A-fraid képe

Tán csak nem meghalt benne?

Tán csak nem meghalt benne? Na, látod még időben ráhagytam a sorozatot. Nem bírtam volna ki, ha meghal Howell karakter... :D

wouhn képe

Azt hiszed én nem sírtam? :((

Azt hiszed én nem sírtam? :((

A-fraid képe

Akkor a hétvégén

Akkor a hétvégén megemlékezünk róla... :D

Hát nem tudom, lehet, hogy

Hát nem tudom, lehet, hogy velem van a baj, de nekem ez az univerzum hihetetlenül tetszik. Teljesen bele tudom élni magam a világba, az eseményekbe, és még a fentebb említett problémák sem zavarnak. A kedvencem Tom Neville kapitány, bár fogalmam sincs, hogy mit akarnak belőle kihozni... hol teljesen logikus, és higgadt, hol meg kicsit túlreagál dolgokat... remélem nem csinálnak belőle egy igazi negatív karaktert. 
A második rész végi csavart viszont abszolut nem tudom hova tenni. No, majd meglátjuk. :)

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről