Oho-ho! Nézzenek oda, egy jónak is mondható thai-kínai horror fantasy-val állnánk szemben? Ki-ki eldönti magának, addig is olvassátok el én mit írtam róla. Annyi biztos, hogy én kellemeset csalódtam ebben filmben. Meg a Film+-ban is!
Mivel a kép nem árul el túl sokat, ezért találtok valahol mélyebben egy trailert is!

Az elveszettek útján…
A film a 2006-os Toronto After Dark Film Fesztiválon debütált és a Pang testvérek rendezték. Gondolom ez nem sok embernek árul el bármit is. Nem baj én sem ismerem a két urat.
Ellenben azt kell mondjam tehetségesen rendeznek.
Ügyesen ötvözték művükben a horror és a fantasy elemeit. És a jellemzően japános bölcselkedés is meg van a filmben. A végén némi drámázással.
Akad egy nagyon felesleges szerelmi szál is, amit egyáltalán nem tudtam hova tenni, mert nem sok értelme volt.
A színészek nevének leírásától eltekintek, bárki utánanézhet pillanatok alatt, egyébként sem alakítanak katartikus szerepeket. Azok az igazán japános, steril karakterek.
A japán horror iskolapéldája, legalábbis minden tipikus elemmel rendelkezik a film, emellett egy nyomasztó hangulatot sugárzó fantasy hátteret is kapott.
A története egyszerűen kezdődik majd erősen bebonyolódik, sok metaforával, erőteljes képi hatásokkal, kevés szöveggel, minimális magyarázattal dolgoztak. A hanghatások egészen kiválóak, borzongatóak.
Már rögtön a film elején elkezdődnek a furcsaságok. Egy két homályos alak a háttérben, ismeretlen hosszú hajtincsek imitt-amott, artikulálatlan zajok a telefonban.
A főszereplőnk egy írónő, ki éppen újabb regényén dolgozik és ihlet hiányában nehezen halad.
A különös események ezzel kapcsolatosak, mitöbb önmaga felelős értük.
Megírja, vagy már megírta?
Magyarázatot nem kap a néző, de nem is kell mindig mindent megmagyarázni.
Hagy dolgozzon a fantáziánk!
A film eleje meglehetősen borzongató és nyomasztó, inkább a horror jegyeit viseli magán.
A fantasy csak később bontakozik ki.
Írónőnket előveszi a tollallergia és útra kel. De a lifttel nem ott szállt ki, ahol ő gondolta.
Átkerült egy másik világba. Ez a világ egy képzeletszülte hely, az elvetett gondolatok földje, a szemétbe dobott alkotások otthona. Egy hangulatos helyre kerül, ahonnan nehézkes a visszatérés.

Az effektelés illik a story hangulatához, a nyomasztó részeket, időnként feloldják, hogy aztán megint visszatérhessenek a már nem ijesztő, inkább elgondolkoztató, depresszív ívhez.
Főszereplő nőnket egy kislány és egy öregember is segíti a kijutásban, akikről a film során érdekes dolgok derülnek ki. Eközben az írónőt önmaga kergeti kissé torzított formában, illetve maga az enyészet (a végleges felejtés?).
Maga a visszajutás az rémesre sikerült. A vége amolyan Silent Hill-Mirrors típus.
Ezt elrontották, kár volt érte!
Azonban a Re-cycle egy meglepően ötletes, hangulatos, beteg film. Az ötlet ugyan magán viseli az Alice Csodaországban és a Végtelen történet bizonyos jegyeit, bár ez a koppintás még nem megy a rovására. Önállóan is elmegy, mint egy különös horror mix.
Még mondanivalóval is rendelkezik. Na, ne sajnáljátok rá az időt, főleg ha szeretitek a jellemzően japános misztikumot és horrort!