Ragadozó csajok, akik nem ragadoznak

Az első igazán rossz film, amiről kritikát írok. A film Kanadában látott napvilágot és talán mindenki jobban járt volna, ha sosem hagyja el szülőhazájának határait. Már a cím is önmagában beszédes, sejteti miről szól ez a film remek.
De valójában el sem tudjátok képzelni.


Csak ha biztos vagy magadban, akkor…


Kezdjük a legelején. A film eredeti címe Decoys, ami csalétket, illetve csalétkeket jelent. Ehhez képest a Ragadozó csajok kiváló fordítói teljesítmény. Arról nem is beszélve, hogy ragadozásról, vagyis hússal történő testtáplálásról szó sincsen. Annyit azonban a készítők javára írhatunk, hogy önkritikát gyakoroltak és filmjük besorolásakor odabiggyesztették a vígjáték címkéjét is.
Tehát ez egy Horror-Science Fiction-Komédia.
Még a színészek miatt sem éri meg megnézni, mert azok nincsenek benne, bár a csajok kifejezetten jók, de attól színészkedni még nem tudnak. Egy tipikus tini horror, amiben a két főszereplő mindenáron el akarja veszíteni a szüzességét. A helyszín ehhez pedig egy kanadai főiskola.
A két főszereplő: „Ügyeletes szépfiú” és „Balfék” elsősök, és már rögtön a film legelején összeakadnak a két szőke női főszereplővel, akik kikezdenek egyikükkel a mosodában. Ezek után Ügyeletes szépfiú úgy dönt, hogy visszavisz némi otthagyott aprót a csajoknak. A lányokat nem találja ott, de ameddig ott nézelődik, megérkeznek. Fogja magát, elbújik a szekrényben és olyasmit lát, ami gyanússá teszi a lányokat, és elkezd utánuk nyomozni. A nők melle alatti anyajegynek látszó bőr elváltozásból fekete csápok csapódnak elő és össze-vissza hadonásznak. Mindemellett tévesen, folyékony nitrogénnel fújogatják egymást, ami a filmben N2-ként jelenik meg. Az N2 pedig gáz, tehát nem lehet folyékony.
De ez csak egy apróság. Na, a két csaj valójában földönkívüli és azért jöttek ide, mert itt hideg van és olvasták a neten, hogy Jégkirálynő választás van meg hasonló dolgok.
Logikus, hogy ilyen helyeken a hőmérséklet is alacsony, nem? 
Mivel ezeknek a lényeknek folyamatosan hűteni kell magukat ezért félnek a tűztől, a filmben ezt használják fel ellenük, mert ha például meggyullad mellettük az ágynemű, akkor visszaalakulnak. Ha láttatok már rohadt gagyi földönkívüli kosztümöt…
Szóval ezek a földönkívüliek idejöttek és mivel csak női egyedekből állnak, a kihalás feni rájuk a fogát. Ezért el-elkapnak férfiakat és közösülgetnek velük, csak az a baj, hogy a férfiaknak ez nem olyan túlságosan kellemes. A csúcspont környékén a csajok mellei közül eltörnek a csápok, és az egyik lekúszik a faszik torkán a testükbe, majd belülről kifelé megfagyasztják a tagot. Szép halál.
Álló dákóval feküdni a boncasztalon, még a hullazsákban is sátrat állítva.
Persze elindul a nyomozás is, amit Richard Burgi vezet, akit a Sentinel című sorozatból ismerhetünk, és olyan szövege van, de olyan...
Nem vagyok benne biztos épelméjű a karakter, akit alakít.
Balfék még romantikázni kezd a másik Ufó csajjal, és amikor megtudja, hogy a nő nem erről a bolygóról származik, teljesen logikusan és érthetően meg sem lepődik. A szeme sem rezzen, amikor felajánlja, hogy feküdjenek le egymással még ha megvan a veszélye is, hogy belehal.
Na, ezek után még csodálkozik, hogy pókszerű szarok kúsznak elő a torkából.
Ki is purcan, de aki hülye az haljon is meg, nem igaz?
Ettől Ügyeletes szépfiú morcos lesz és lemészárolja az összes ragadózó csajt. Ám valójában, a mostanság szokásos filmvégi csavarral, egyetlen ufó bige még marad, és pont az az ártatlan barna néni, akivel főszereplőnk úgy gondolja megtalálta a szerelmet. Ehhez képest a záró jelenetben a csápok között találja magát visítozva.
Alapvetően nézhető film, de senki ne várjon tőle sokat. Tele van apró logikai bakikkal és érthetetlen reakciókkal. De ha ez nem lenne elég. Van második része…

3
wouhn képe

Szerintem tök jó film volt.

Szerintem tök jó film volt. Oscart neki! :-)

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről