Bevezetésként rögtön egy viharos éjszakát és egy kétségbeesetten menekülő lányt kapunk, aki aztán bevégzi egy ácskalapács miatt.
Ezt egy hangulatos, jól eltalált főcím követi.
Eddig engem meg is vettek. És végül is, a film egy-két hullámvölgytől eltekintve egyenletesen teljesít.

Főszereplőnk Roslyn (Sara Foster), aki egy bezárás előtt álló kórházban kezd dolgozni, éjszakai műszakot vállalva kell rendet raknia a tengernyi irat közt. Egyedül van az ódon, kísérteties épületben, nem számítva az épület előtt posztoló éjjeli őrt és a másik emeleten hasonló munkát végző, pszichiáter professzort, Dr. Clement-et (Cary Elwes). A közelben szimatol egy detektív (Michael Biehn) is, aki a retteget Nighthawk (Éjsólyom) nevezetű sorozatgyilkos nyomát kajtatja. Ez az elmés nőket gyilkol, jellemzően hátulról támad – mint a sólyom, amiről nevét kapta – és a nyakat célozza meg: Egy ácskalapáccsal.

A sztori egyébként egy kicsit zsúfolt, sok mindent beletuszkoltak, ami eleinte zavaró lehet, de végül egészen ügyesen hozzák össze a részleteket egyetlen teljes képpé.
Amolyan mozaik-mozi ez.
A Shortell-Lawrence páros jó diákként egyesíti a szokásos thriller-horror kliséket, de sikerült sajátos ízt adniuk a filmjüknek. Hangulatos alkotás, ami helyenként unalmassá válhat a tapasztaltabb nézőknek, de változatossága sokat javít rajta.
Ebben komoly részt vállal a zsúfolt sztori is.

Kapunk itt mindenfélét – Roslyn és férje, Cole (Gabriel Mann) kapcsolata nem álomszerű, ahogy haladunk előre, szépen bontakozik ki a néző előtt, mi rontja meg házaséletüket.
Ennél a filmnél ez a közhelyesnek számító bajos családi háttér ötlet nem zavaró, mi több célzott, van értelme, szépen belesimul a sztoriba. Emellé kapjuk a sorozatgyilkost és a rendőrség nyomozását, ami szintén fontos sarokköve a történetnek.
S ha ez nem volna elég, még megspékelik egy hajmeresztő helyszínnel, ami ugye a kórház, de maga az épület és tartozékai nem egyszerűen a rémisztgetést szolgálják, hanem szintén kiemelt elemei a történetnek. Mondhatni itt futnak össze a szálak…
Főhősnőnket megviseli az éjszakai munkavégzés, fura álmok, látomások, bevillanások, hallucinációk gyötrik, majd szépen lassan mindez kicsúcsosodik némi paranoiában.
Még Dr. Clement terápiája sem igen segít rajta, pedig a doki nagyon előzékeny és kedves vele.
Kezdetben csak beszélgetnek, majd amikor a lány problémái felmerülnek, már-már orvos-beteg kapcsolat alakul ki köztük.
Egy idő után egyértelművé válik, hogy Roslynnal valami nincsen rendben, ennek oka – természetesen – a múltjában keresendő, ami újabb dimenziót ad az egyébként is szerteágazó történetnek.
Ami a legjobban tetszett a produkcióban, hogy folyamatosan terelik a gyanút egyik karakterről a másikra. Aki az előbb még tuti elmebetegnek látszott, a következő pillanatban már épelméjűnek tűnik.
Emellett a történet is fordulatos – jó része elég kiszámítható ugyan, de el kell ismerni, akad meghökkentő csavar.
A másik dolog, ami elnyerte a tetszésem, hogy a hosszas előkészítés után a film vége megnyerően intenzív, össze-vissza csavargatják a szálakat (de nem válik ettől rosszá), amikor azt hinnéd, minden letisztázódik, akkor még tekernek egyet rajta, majd még egyet.
Sara Foster egy kicsit túljátszotta a szerepét, de Elwes remek teljesítményt nyújt, egyszerre megnyerően kedves és nyugtalanító. Ezt az összetettséget nem könnyű eljátszani.
Talán kicsit elnéző hangulatban voltam, amikor a filmet néztem, de ez akkor is jobb, mint amiket az utóbbi időben láttam. Menthetetlenül B-kategória, de abból kiemeli a tűrhető és csavaros sztori, az eltalált hangulat és, hogy bár a végén a csattanó nem oly meglepő, de szerencsére nem válik egyértelművé a történet. Vagy paranoid képzelgés, vagy valóság!
Lehet választani… én ezt a filmet mindenképp választanám.