The Prisoner 1x6 – Checkmate

Véget ér a hatrészes széria, a történet zárása találó címet kapott. A sakk-matt azt hiszem a karakterek mindegyikére igaz. Meglepő fordulattal lesz vége ennek a rejtélyes és érdekfeszítő sci-finek. Mindenre fény derül, bár akadnak homályos foltok, de végső soron nem maradunk magyarázat nélkül, csak egy kicsit a mi fantáziánkra is bíznak pár dolgot. Kétség nélkül állíthatom, hogy ez a produkció egy egészen kiváló darab. Remekül vezet végig minket az eseményeken, jó színészekkel dolgoztak, és nem mellékesen, a történet is lebilincselő.

„Six is the One.”

Hatos a való életben kocsival megy a titokzatos Mr. Curtishez és a sofőrje nem más, mint 147, a néger taxis a Faluból. Míg a Faluban Hatos haldokolni kezd, persze ebben is Kettes keze van, választania kell élet és halál között. A való élet és a Falu között. De Hatos nagyon makacs és megpuhítja 1112-őt, hogy tegye meg azt, ami kijuttatja őket innen. Az ő kezében van a döntés, mint tudjuk…
Szegény fiú meg is teszi, amit kell. Vagyis végez az anyjával és saját magával is.
Kettes rátalál halott szeretteire, a tökéletes világ összeomlik számára, végleg megtörik, véget akar vetni az egésznek. Meg is teszi a lépéseket és elbeszélget 147-tel és 313-mal, mit is kellene tenni.
Egy utolsó lépést tesz, hogy Hatost beilleszkedésre bírja. 313 közbenjárásával Hatos életben marad, de Kettes szembesíti önmagával. A sorozatban néha látott fehér gömbökről is kiderül mi volt a szerepük.
Tulajdonképpen mindkét főszereplő megtörik, illetve 313-at is idesorolhatjuk.
1112 temetésén Kettes a Falu elé tárja az igazságot, megmutatja 313-at a való életben milyen is.
Majd eléri, hogy a Falu Egyessé nyilvánítsa Hatost.
Majd előkerül a korábban már látott gránát…
Kettesnek sikerül áldozatra késztetni 313-at és rávenni Hatost, hogy behódoljon.
Új álmodór
a van szükség a régi helyett.
Ezalatt persze párhuzamosan zajlanak a való élet eseményei is. Hatos odaér Curtishez, aki nem más, mint Kettes. Ott van a felesége is, Helen, aki elég passzív, mivel el van foglalva azzal, hogy álmodik.
Róla megtudjuk, hogy biokémikus és az agy rejtelmeit tanulmányozza, illetve a tudatalattit.
Kettes/Curtis elmond Hatosnak mindent, mi a céljuk, miért tették, mi történt eddig és mi történhetne még, ha visszatérne a Summakorhoz.

„More Village”

Hatos kimondja, megingathatatlan hittel, hogy az embert nem lehet csak úgy „megjavítani”. Az ember a hibáival együtt ember, hangsúlyozza a választás szabadságának fontosságát. Curtis tehát belátja, hogy tévedett, rosszul fogott hozzá a céljainak megvalósításához. Rájön, hogy Hatosra van szüksége.
A sorozat különös véget ér. Erre nem számítottam. Meglepő a zárás drámai fordulata.
Nagy bajban lennék, ha meg kéne határoznom, hogy jó vagy rossz véget ért a sorozat. Hatos győzött, vagy Kettes érte el a célját. De azt hiszem ez a legjobb az egészben, hogy meghagyják a döntés jogát a nézőnek. Eldönthetjük, átgondolhatjuk szerintünk milyen véget ért a történet.
A párhuzamos valóságok remekül kerültek bemutatásra, érzékletesek, pláne, ha a már tudjuk a színfalak mögött megbújó igazságot velük kapcsolatban.
Egy kiváló sorozatot nézhet végig, aki úgy dönt, hogy ad egy lehetőséget a The Prisoner-nek.
McKellen egy zseni, de a történet nagyon finoman ábrázolt, jól mutatja meg az emberi mivoltot, mindezt egy oltári tudományos fantasztikus történetbe ágyazza.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről