The Prisoner 1x04 - Darling
Közeleg a sorozat fináléja és ahelyett, hogy kezdenék elvarrni a szálakat, még több kérdés adódik. Minimális információval gazdagabbak lehettünk, de még nem lehetünk biztosak abban, hogy mi folyik itt valójában.
Ahogy a cím is mutatja, ez a rész a szerelemről szól. Mi a szerelem?
Kattints...
Feltűnt a faluban Lucy, akit eddig a new york-i visszaemlékezésben láthattunk. Hatos részt vett egy programban, ahol egy férfiből és egy nőből egy párt csinálnak. Ez működik már Isten tudja milyen régóta ezen a helyen. A részvevők nem tudják, hogy okkal szeretnek egymásba.
Génterápia a megoldása a szerelemnek. A Hatost gyötrő hallucinációkból és kitekintésekből kiderül, hogy az éjszaka közepén el szokták vinni az otthonából a klinikára, hogy megkapja a kezelést.
313 is benne van, ő adja be rendszeresen az injekciót. Persze minden mögött Kettes áll, akinek ki tudja milyen tervei vannak a férfival. Valószínűleg el akarja terelni a férfi figyelmét, hogy ne foglalkoztassa a szabadulás gondolata.
Terve részben beválik, hiszen Hatos teljesen beleszeret a „vak” hölgybe. Esküvőig fajulnak a történések, de nem következik be a ceremónia egy apró közjáték miatt.
A másik lényeges dolog, hogy feltűnt egy nagy átmérőjű, különös lyuk 147 kertjében. A hivatalos verzió szerint egy légköri anomália (elhiszi ezt valaki?) ami teljesen ártalmatlan és ha malacot tart az ember, akkor nem jelenik meg a földben.
Azt, hogy a lyuk hová vezet, senki sem tudja. Kettes állítása szerint, a feledésbe. A gyerekek játék közben néha nagyon óvatlanok. 147 kislánya beleesett a lyukba és soha többé nem került elő.
A meghiúsult esküvő után, Lucy Hatos szeme láttára beleugrik az egyik ilyen lyukba. A végső képsorok már a visszaemlékezés történéseit tárják fel. Eszerint Lucy egyedül maradt Hatos lakásán, a férfi igyekezett vissza a nőhöz néhány naranccsal, ekkor a lakás felrobbant.
Látszólag Lucy meghalt a lakásban, aztán a másik „életben” beleugrott a feledés üregébe. Ez nem lehet véletlen.
Már csak két rész maradt hátra. Csupán ennyi, hogy minden kérdésre választ kapjunk. Meg kell említenem, hogy ezen az epizódon nem szórakoztam olyan jót, mint az előzőeken, de ettől még ez egy kiváló minisorozat.
Új hozzászólás beküldése