Pénzcsináló (Moneyball)

Az idei Oscar egyik nagy várományosa volt a film, hat jelölést kapott, köztük Brad Pitt a Legjobb férfi főszereplőért járót, ám végül üres kézzel kullogtak el a vörös szőnyegről. Azt már tudjuk, hogy az életrajzi sportfilmek mindig nagy sikerek. Nincs ez másként a Pénzcsináló esetében sem, ámbár ez a film nem egy tipikus katartikus végződésű, sportközpontú alkotás. Inkább olyan visszafogott, kicsit szürke mozi, ami a sport mögött megbújó hálózatot térképezi fel.
A Közösségi hálóhoz tudnám hasonlítani – talán azért e hasonlóság, mert a forgatókönyvét ennek is Aaron Sorkin írta. Nem mellesleg szép munkát végzett, mert ez a film remekül felépített, de valljuk meg, érdektelen.

Siker nem érhető el pénz nélkül, ez örök igazság a sportban, mindent ez mozgat, majd pont a sport lesz kivétel. Pláne Amerikában és pláne a baseballban, ami egy hatalmas üzlet, egy nemzet sportja, emberek millióit megmozgató és foglalkoztató iparág. Ez az alkotás ennek az egész cirkusznak a hátterébe enged betekintést, ami vagy érdekel minket, vagy nem. Ezt azért említem meg, mert európaiként minket talán kevésbé ragadnak magukkal az amerikai sportágak és az a sajátos világ, amiben működnek.
Én is így vagyok a baseball-al, bár szeretem a sportfilmeket – küzdelem, a játék, katarzis, egyebek – ez a műfajon belül mégsem tipikus darab. A megszokott archív felvételekkel tűzdelt produkció egy régen szépreményű játékos, ma egy klub – az Oakland Athletics - menedzsereként látható, magának való, kissé mogorva, egyszerű ember, Billy Beane (Brad Pitt). Az ő életének egy fontos részét meséli el a film, mivel ez az ember a sportág újraértelmezésének vezéralakja. Szóval nem akárkiről van szó, talán a hiba bennem van, hogy ez mégsem érdekel. Igen, a filmmel a fő problémám az, hogy amiről a film szól, az teljesen hidegen hagy és nem kárpótolt  a jól megírt forgatókönyvből felépített, ügyes rendezés sem, vagy Pitt visszafogott és mégis átütő erejű játéka. A régóta Oscar szobrocskára váró színész nagyot alakít, ezt el kell ismerni. Nem az ő hibája, hogy se a karaktere, se a film nem érdekes.

A fő konfliktus abból származik, hogy Beane évről évre küszködik, hogy kiscsapatként helytálljanak a ligában, hogy nehezen kinevelt sztárjaikat ne vigyék el a nagy klubok. Bajnokcsapatot akar építeni, de ehhez pénzre van szüksége és abból nincsen sok. A csapat csak vergődik, Beane-nek a magánéletben is akadnak gondjai, meginog a helyzete a klubnál is. Ekkor adódik úgy, hogy megismeri Peter Brandet, (Johan Hill – Legjobb férfi mellékszerep Oscar jelölés – de miért?) aki egy tehetséges ifjú titán.
Ő egészen újszerű módszerrel végzi a játékosok értékelését, Bill James elmélete alapján, pusztán statisztikai szempontok szerint vizsgálja a játékosok teljesítményét, ellentétben az eddigi intuíciókon és megfigyelésen alapuló módszerrel. Beane maga mellé veszi a mellőzött zseni palántát és ketten együtt elkezdik kiépíteni A Csapatot.
A klubok közti egyenlőtlenségeket ezzel a módszerrel próbálják áthidalni, olyképpen, hogy már leírt, vagy olcsó játékosokat szerződtetnek. E metódus egyébként manapság általánosan alkalmazott és nem egyedülálló, minden profi klub ezt használja, szóval ők ketten és James újraértelmezték a sportágat, elősegítve az egyensúlyt a játékon belül.

A nehéz kezdést nagy siker követi, ami igazolja az új szisztémát és bár a film vége nem nyújtja a sport témájú mozik megszokott katarzis élményét, inkább a realitást közelíti meg, illetve a valós eseményeket, ettől válik formabontóvá is egyben.
Ebből a szempontból vizsgálva a film nagyszabású témát boncolgat, de ez akkor is rétegfilm marad, ami Amerikán kívül nem tarthat számot túl nagy érdeklődésre, de még ott is inkább a sport szerelmeseit foglalkoztathatja. Hiába a remek feldolgozás, a jó rendezés, az ügyes színészek, a visszafogott ám érzékletes bemutatása egy ismeretlen és sajátos világnak, ha az ennyire érdektelen.
A fő gond, az életrajzi vonalon van. Mert ha valakit nem érdekel ennek az embernek az élete, akkor az nem fogja megnézni, vagy ha igen, hát tetszeni nem fog neki. Mondhatnánk, hogy akkor ott van baseball mögötti világ bemutatása, ami igen jól sikerült, hiszen nem a sport a lényeg, hanem a pénz.
A filmben – ahogy a való életben is – mindent ez mozgat. Az alkotók remekül tárják fel a sportág kevésbé ismert aspektusait. Hogy adják-veszik a játékosokat, hogy kerülnek pillanatok alatt egyik helyről a másikra, szó szerint termékként kezelve őket, miközben végignézhetjük egy csapat felépítésének legapróbb részleteit is. Ez akár még érdekes is lehet… de két órán keresztül?
Egyszóval olyan ez is, mint a Közösségi háló, ott bukik meg, hogy hidegen hagy, hiába jó a film, a téma érdektelensége felejthetővé és szürkévé teszi.

6

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről