Outsourced - 1x02

 

Próbálom utolérni magam, máris itt van a második rész kritikája.

 

Sokkal jobbra sikerült a második rész, mint a pilot, pedig az is nézhető volt. Több normális, és kevesebb erőltetett poén volt benne, nagyon élvezhető műsor lett. A karakterek formálódnak, a munkahelyi feelinget is érezni már. Ha legalább ezt a szintet tudják tartani, akkor nézhető marad ez a szitkom

Tovább a történethez...


Kisfőnökünk utasítást kap a nagyfőnöktől, hogy szabaduljon meg egy embertől, mivel a béka segge alatt van a bevétel. Hamar kiderült, hogy főszereplőnk hamar ráhangolódott embereire, mivel senkit nem szeretne munkanélkülivé tenni. Nagyszerű ötlettel rukkol elő: megnézi az adatokat, és aki a legkevesebbet adja el, annak saját maga segít, hogy feljebb kerüljön az eladási listán, ezzel több bevételre szert téve.

Nagy meglepődésre Manmeet szorul segítségre, legalábbis látszólag. Az egész epizód rá épült. Cseles fickó, ugyanis igaz, hogy állandóan vonalban van, de csak azért, mert a lányokkal órák hosszat flörtöl. Úgy látszik, bejön neki az amerikai stílus. Főnökének azonban most is vág az esze, nem csak azt engedte meg, hogy az összes lánnyal „szakítson”, de idővel mindenkit vásárlással vígasztal, így az eladási lista csúcsára tört Manmeet.

Gupta nagy mozgatója a poénoknak, ebben a részben is alkotott rendesen. Nem túl pontosan sikerült szájról olvasnia, miáltal arra következtetett, hogy őt fogják kirúgni. Ezek után, amikor főnöke kiinvitálta az irodából, hogy négyszemközt beszélhessen a telefonos flörtölővel, úgy vélte, hogy ki van rúgva. Másnap betör az irodába, majd mindenkit elhord mindennek, - már akit sikerül - és egy kis díszt is sikerül eldöntenie nagy haragjában. Persze hamar rájön, hogy sosem volt elküldve a cégtől.

Szóval apró, de hatásos poénokkal teli, laza fél óra. Eddig élvezhető a műsor!  

 

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről