New Girl – Pilot

A FOX lehet, hogy túlságosan bátor volt ezzel a vadiúj szériával, melyet főleg Zooey Deschanel nevével próbáltak eladni a nézőknek. Bátrak voltak, mert rögtön 13 részt készítettek, és nem hinném, hogy egyetlen húzónév elég lehet bármilyen produkció esetében, legalább is hosszútávon semmiképp.
Egy sorozat esetében pedig hosszútávról beszélhetünk.
De a legnagyobb bátorság az volt, hogy kiálltak egy ilyen semmilyen pilottal egy alapvetően érdektelen témájú sorozatban.


 

Ismét egy széria, ami a nők és férfiak érzékeny, kényes és fura kapcsolatát kívánja boncolgatni, mindezt humorral fűszerezve. Ebben nem lelhető fel túl sok újszerű elem, de azért egy-egy komédiának jól állhat, pláne ha jópofák, kidolgozottak a karakterek és egy olyan környezetben vannak elhelyezve, ami magától szüli a poénokat.

Az egész abból indul ki, hogy főhősnőnk, Jess (Deschanel) elmeséli miért kellett új lakásba költözni.
Történt egyszer, hogy ez a meglehetősen fura viselkedéssel bíró, különc nőszemély hazaindult, hogy meglepje a barátját, aki otthon már erősen meglepte magát egy másik nővel.

A pilot indulása még egészen tűrhetően indul, de aztán igen csak unalomba fullad, amit alig-alig tör meg egy-egy jobb poén.
Jess tehát részt vesz egy elbeszélgetésen, ahol három férfi keres lakótársat, majd meg is találják azt az összetört és kedvetlen lány személyében. Ez is érdekes kiindulópont lehetne, de nem lesz az.
Az elkövetkező percekben szerelmi bánat miatti vergődést láthatunk, amit időnként megszakít Jess bosszantó szokása:
Időnként inkább elénekli mondanivalóját.

Rém erőltetett…

Megismerjük a három hím lakótársat is, melyek egytől egyig tipikus karakterek – semmi eredetiség.
Egyikük a balfék macsó, Schmidt
(Max Greenfield)
, a másik szintén szerelmi bánatban tobzódó „kedves, módjával vonzó, rendes, de nem meleg barát”,
Nick (Jake M. Johnson)
és végül, de nem utolsó sorban a kissé antiszociális „kötelező fekete”, Mester (Lamorne Morris).
Ez utóbbi azonban szolgál néhány jobb poénnal, ugyanis nem igazán tud beszélni a nőkkel, edzőként dolgozik, szóval kissé ráspolyos a modora. Ha a nők olyan viselkedést tanúsítanak, amit nehezen tolerál, akkor leordítja őket.
Ezen kívül még a Seggfej-üveget tartom ötletes dolognak, amit arra találtak ki a lakótársak, hogy ha egyikük köcsög módon viselkedik, vagy bunkó megjegyzést tesz, akkor pénzt dob az üvegbe.
Akad is pár jobb poén emiatt. De mindez nagyon kevés.

A széria gyenge, legalább is a pilot mindenképpen az. Engem abszolút nem fogott meg, azzal nem mennek sokra, ha csinálnak egy esetlen komédiát, amiben Deschanel kiénekelheti magát.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről