A nap, amikor a Föld megállt/Ettől viszont tényleg megállt!

Azt kell mondjam, tényleg megállt. Ha a föld nem is, de a szívem pár másodpercre biztosan. A The Asylum stúdió egyik remeke már helyet kapott itt a Sorozatportálon.
Akkor megígértük, hogy lesz majd több is. Az ígérethez híven, itt a következő.
E földmegállító csoda, az eredeti Keeanu Reeves film ordenáré koppintása.

 

Mély levegő…

Biztos említettem már a The Asylum stúdiót, mely székhelye szerint amerikai és többnyire sikerfilmeknek készíti el az abszolút sikertelen, talajmenti költségvetésű koppintását, minimális változtatásokkal. Gondolom a jogdíjak miatt. Ebből természetesen mérhetetlenül ostoba megoldások valósulnak meg. Ebből egy ez a film is. A kreálmányaik nem mennek moziba, nem is venné meg senki, inkább otthonra, DVD-re adják ki.
Őszinte részvétem azoknak, akik pénzt adnak, gyanútlanul, az eredeti DVD-ért…
Itt a honlapjuk: http://www.theasylum.cc/
Érdemes megnézni, sok mozit készítettek 2003 óta, szóval pénzügyileg biztos megéri szart csinálni, ám azt el kell ismerni, hogy egészen tűrhető trailereket tudnak felmutatni.
Talán át kellene nyergelniük és más stúdiók filmjeihez trailert csinálni.
Na, de hagyjuk a stúdiót, nézzük a filmet magát!


A rendező és a főszereplő C. Thomas Howell, aki mellesleg minden második The Asylum moziban szerepel, vagy rendez. Főállásban lehet a stúdiónál…
Az, hogy rendezőnek pocsék gyorsan kiderül, ám a színészkedés is egyenlő számára a gyakori szemöldök felvonással és a fintorgással. Nem mondom, azért az is teljesítmény…
A főcím alatt kifejezésre juttatták, hogy nincsenek tisztában a csillagászat alapvető tényeivel sem. Nem mintha én tisztában lennék, de szerintem, ha a bolygók ilyen közel lennének egymáshoz az nem volna túlsággal előnyös.
Egyébként az ilyen apróságokon bukik meg a film, ezektől lesz igénytelen.
Ám meg kell hagyni az effektek, a használt számítógépes technika (űrbeli jelenetek) nem olyan vészesen rosszak. Helyenként elég nevetséges, alapvetően rajzfilmszerű, de azért elmegy szódával.


Tulajdonképpen az, Amikor a Föld megállt c. mozi lekopírozása, de akadnak eltérések.
Robotok sokasága érkezik a bolygónkra, egész tűrhetően meganimált gépezetek landolnak világszerte egyik pillanatról a másikra. Azért érdemes megfigyelni, mintha kötélen húznák őket, úgy szállnak le s fel. Ezekkel is csak az a baj, hogy ahányszor mutatják őket, ugyanazt a mozgást végzik, egyébként Megalitnak nevezték el őket. Kevés pénz, ugye…
Keeanu Reeves, vagyis Klaatu helyett két csurdé alak jön a Földre. Egy méretes világító ködből kúsznak elő, ám azt nem mutatják meg, hogy mi van a ködben. Valószínűleg ennek is a pénz az oka…
Szóval a meztelen srác és a csaj flangál az erdőben. A nőnek ruhája nincsen, de kifesteni muszáj volt…


Eközben az illetékes militarista szervezet, valószínűleg a hadsereg, (mert ez sem derül ki) elfoglal egy üres raktárépületet és berendezkedik. Majd kivonul a két pucér idegen becsapódási helyére, hogy elfogják őket. Ez sikerül is, de azok nem adják könnyen magukat.
Mókásan hadonászva varázsolnak…
A Megalitok folyamatosan érkeznek a bolygóra, 200 másodperc/ óra sebességgel!
Lehet, hogy véletlen baki, lehet az is, hogy a fordításnál szúrtak el valamit, de mindenképpen nevetséges. Apropó fordítás, az idegenek kihallgatása közben kiderül, – bár jó darabig nem szólalnak meg – hogy a csajt Égnek hívják. Vagyis Sky angolul. Kiváló példa, hogy nem kell mindent lefordítani…
A nő közli, hogy azért van itt pár órával a Föld végső elpusztítása előtt, hogy megtudja mi az emberi életben az értékes. Amennyiben erre rájön, még megmenekülhetnek, ha meg nem akkor csókolom-csókolom.

 

Az sem mellékes, hogy az idegenek azért jöttek, hogy megelőző csapást mérjenek ránk, mert a jövőben lehet, hogy sokat rosszalkodnánk. Ezt a párbeszédet egyébként érdemes megfigyelni, nem sok logika akad benne.
Ezt meg az összecsapott forgatókönyv számlájára írhatjuk.
A csinos idegen nő ráveszi az egyik katonát, természetesen C. Thomas Howellt, hogy segítsen neki megszökni. Ennek kivitelezése után útra kelnek, hogy megtalálhassák az élet értékét, ami abból áll, hogy a városban sétafikálnak, rohangálnak, bohóckodnak. A csaj még az otthon planétáját is megmutatja, a férfinak. Ezt úgy oldották meg, hogy egy dokumentumfilmből kivágtak egy két pillanatképet zöldellő erdőkről, vízesésről, dzsungelekről. Gagyi a köbön…
Az egész film unalmas és rossz, annak ellenére, hogy akciónak van besorolva, az akció az elég minimális. Nem történik semmi, csak mennek az idegen robot uralta üres városban, ám a háttérben ez a forgalmat nem zavarja. Vígan mennek az autósok.
Na, az ilyen figyelmetlenségek rontják el, mint az említettem!


Ezalatt a katonaság próbál némi infót kiszedni a hím nemű idegenből, és a Megalitok elleni csapáson filóznak. Odáig jutnak, hogy simán magukra és a városra dobnának egy atombombát. Ki is próbálják egy apócska, pár ezres lakosú szigeten.
Végül a nő és az öreg Howell összefut egy párral, a nő terhes és megindul a szülés.
Mindenórásként, úgy hogy a kórház ott volt a lakásuk mellett, még elmentek sétálni…
Azt tudtuk, hogy a csillagászat nem erőssége a készítőknek, de úgy látszik az emberi anatómiával és az elsősegélynyújtással is akadnak problémák. Miért mondom ezt?
Azért mert kitalálják, hogy egy terhes nőt, szülés közben: „Fordítsuk az oldalára!”
Akkor már miért nem fejre állították? Pffff…
A gyermek megszületik, se vér, se köldökzsinór, és az idegen nő a kezébe veszi, majd megvilágosodik, hogy ez bizony az emberi élet értéke.


Az anya meghal, majd feltámasztódik az ufó asszonyság által, majd elindulnak, hogy megakadályozzák a Föld pusztulását. A nagy igyekezetben a csajt meglövik az oldalán, érdekességképpen megemlítem:
Azt az oldalát találják el, amit a fizika törvényei miatt nem is lehetne becélozni.
Csak figyeljétek meg! Ha neked csak a jobb oldalát mutatja valaki, akkor nem tudsz sebet ejteni a bal oldalán...


A finálé is ügyetlen, odamennek egy Megalithoz, ölelés, aztán elhúznak. The End.
Borzalmas film, nem akartam ennyire spoilerezni, de nem bírtam megállni.
Bűn rossz, de a legszomorúbb az, hogy lényegesen nem rosszabb, mint az eredeti…

2

hogy lenne koppintés a film,

hogy lenne koppintés a film, ha a keanu-filmnél hamarabb jelent meg? minden asylum hamarabb jön, mint a mozis.

 

"Bűn rossz, de a legszomorúbb az, hogy lényegesen nem rosszabb, mint az eredeti…"

 

itt te is leírtad, hogy az 51-es film, ami könyvből készült, az az eredeti.

A-fraid képe

Most álljak le tisztázni a

Most álljak le tisztázni a "koppintás" fogalmát?

A koppintás, a plágium, nem az idő, hanem a tartalom függvénye.

Az 51-es a legelső ez tény, de a story-ja annak is azonos, de valószínűnek tartom, hogy a The Asylumnál sem az 51-es verziót tartották szem előtt.

 

Maradok tisztelettel:

A-fraid


Nagyon jó film. A magyar

Nagyon jó film. A magyar fordításban vannak bakik, de ez már nem a film hibája. Ha valóban dokumentumfilmből vágták ki a jelenetet, hát akkor legalább leleményesek voltak.

10/10.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről