Mi történt a Jóbarátokkal?

Nem hiszem, hogy sok olyan ember van, aki még ne hallott volna a Jóbarátokról. Itthon számtalan csatorna leadta és manapság is láthatóak a Tévében.
Talán az egyik legmeghatározóbb „újkori” vígjáték volt, ami nem akármilyen kort élt meg a sorozatok között. Tíz évad nem semmi, az több mint kétszáz epizód, 1994-től 2004-ig. Sikere a szereplőkben volt keresendő, illetve abban, hogy a színészek szinte eggyé váltak a figurájukkal. De ennek köszönhető az is, hogy a nagy siker után skatulyában ragadtak.
Felmerül a kérdés… Hol vannak most? Mit csinálnak?


A sorozat készítői, David Crane és Martha Kauffman, már korai munkásságuktól kezdve együtt dolgoztak és e széria előtt is sikeres írók voltak. De aztán a Jóbarátokkal futottak be igazán.
Tíz éven át írták az epizódokat, ami egy-egy Emmy-díjjal és rengeteg jelöléssel hálálta meg a bele fektetett munkát. A számtalan közös munkával eltöltött év után – még együtt dolgoztak a Joey-in – aztán szétváltak útjaik és Crane a Joey kaszája után megpróbálkozott Az osztály című sorozattal, de az egy évadnál többet nem élt meg. Jelenleg a Sikersorozat írója, ami a második szezonját tapossa, ahol ismét együtt dolgozik Matt LeBlanc-nal és egy újabb Emmy jelöléssel gazdagodott ezáltal.
Kaufmann a Joey után nem volt ilyen aktív, de idén ő is új szériát kezdett írni, a Georgia-át.
A készítők mindig is megfoghatatlan alakok voltak, hiszen az epizódokban nem tűnnek fel, ők csak a történetet hozzák, amiből felépül az egész. Ők alkották meg az alapokat, amiből színészek felépíthették a Jóbarátok-jelenséget. És ők voltak azok, akik összetartották az egészet és a megfelelő irányba terelték az eseményeket.


És akkor mi a helyzet az oly kedves szereplőkkel?

A nagy sikerű széria befejezése után az egyik legkedveltebb karaktert, Rachel Greent alakító Jennifer Aniston vette a legjobban a skatulyával járó akadályokat.
Kitörni belőle sosem tudott, az ember nem tud már másként ránézni, de az ő szekere lassan, de biztosan beindult. Főleg romantikus vígjátékokkal próbálkozott – egyedül a Kisiklottak kivétel – és azóta is azokból él meg. Ezek javarésze a feledhető kategória, mint a Marley meg én, Nem kellesz eléggé, Azt beszélik, Exférj újratöltve, vagy az utóbbi időben megjelent Kellékfeleség, vagy Förtelmes főnökök.
Kényelmesen elvan, foglalkoztatott színésznő, de hol vannak már az Emmy-díjas idők?

Monica Geller, vagyis Courtney Cox, egyelőre Arquette-né, szintén nehézkesen vette a Jóbarátok végével járó akadályokat. Huszadrangú mozikban kapott jelentéktelen szerepeket, mint a Szupersuli, vagy az Esti mesék, ezen kívül a 2011-es Sikoly 4.-ben játszott.
Abban is a régi idők kedvéért.
Ám ő, kolleganőjéhez képest, inkább a Tv világában próbálkozott elsősorban. Szerepelt a Dirt – A hetilapban, a Dokikban majd 2009-ben beindult a Született szinglik, amiben ismét főszerepet kapott és a 4. évadnál tart. Ő sem panaszkodhat, közel sem annyira foglalkoztatott, mint a Jóbarátok alatt.

Lisa Kudrow, alias Phoebe Jóbarátok utáni karrierje igen hullámzó, megpróbálkozott még 2005-ben A visszatérés című sorozattal, majd 2007-ig alig szerepelt valamiben.
Ekkor vált felkapottabbá, például a P. S. I love you-ban is feltűnt, és 2009-ben rögtön öt alkotásban is szerepet kapott. Ilyen volt A másik nő, vagy a Ryan Reynolds, a képzelt szuperhős. A köztes időszakban a mai napig is műsoron lévő Web Therapy-ban játszott főszerepet, ami szintén sikeresnek mondható, ha azt vesszük, hogy a 4. évadnál járnak. E sorozatban több egykori Jóbarát is szerepelt már, Cox és Schwimmer.

S ha már David Schwimmer, akkor Ross sem ült tétlenül a hátsóján. Talán a legaktívabb a szereplők közt, hiszen a népszerű Madagaszkár rajzfilmben, a Melman nevezetű oroszlánnak adta hangját.
Az animációs rajzfilm sorozaton kívül nagy sikere nem volt. Pár kisebb kaliberű moziban játszott, mint a Rosszbarátok, a Láncra vert igazság, vagy az idei The Iceman. A Tv képernyőkre néhány epizódszerep erejéig tért csak vissza. Igazából Anistonhoz, vagy Kudrowhoz képest nem nevezhetjük aktívnak, de a többi szereplőhöz képest – főleg a férfiakhoz képest – eléggé foglalkoztatott. Még a John Carterben is feltűnt, igaz teljesen jelentéktelen szerepben.

Matthew Perry, a különös Chandler Bing megformálója talán a legjobb példa az egykori sztárszínészek küszködésének.
A rivaldától már messze áll és a sorozat befejezése után ő is elkeseredetten próbálkozott. Epizódszerepek és A színfalak mögött egy évad után (bár Golden Globe-ra jelölt) bebukó sorozata, majd pár esetlen filmes küszködés – Megint 17, Fapofa, Balhés tesók – után ismét felkapták a nevét. A férjem védelmében után, rögtön felkérték a Mr. Sunshine főszerepére, ám a sorozat egy évadot élt meg.
Jelenleg a Go on című szériában játszik és ki tudja mi lesz a sorsa.

Végül, de nem utolsósorban a Jóbarátok leginaktívabb tagja, a csak nem elfeledett Matt LeBlanc, ismertebb nevén Joey Tribbiani. Vele megpróbálkoztak, hátha el tud vinni egy saját szériát, de a Joey két évadot bírt lehúzni. Ezután ínséges időszak következett, amit a 2011-es Sikersorozat kezdete szakított meg, ami egy Emmy jelölést, majd egy Golden Globe-ot hozott neki és jövőre a harmadik évadot kezdik.
Úgy fest, visszatért a régi sínekre.

Ebből is látszik, hogy bár már nincsenek annyira szem előtt, azért még korántsem tűntek el a süllyesztőben, sőt néhányuknak komoly sikereik is voltak. Mások tovább küszködnek, hogy ismét a felszínre kerüljenek. Az együtt eltöltött tíz év nem múlt el nyomtalanul, az ilyen meghatározó és hatásos szerepektől nagyon nehéz elszakadni. Mindegyiküktől a mai napig láthatunk olyan gesztusokat, mozdulatokat, amiket a Jóbarátokbéli szerepeikhez társítunk és valószínűleg bennük is oly mértékben rögzült, hogy már reflexszerűek. Sajnos mindezek után nehéz megmutatni valakinek, hogy nem csak „egyszereplős” színész.
A skatulya nagyon kemény dolog és abból kitörni nem könnyű.

De amint az látható, azért boldogulnak, és hátha egyszer összejön a régóta dédelgetett terv, vagyis a Jóbarátok összehozása egy mozifilm erejéig.

0

Hát igen... a régi szép

Hát igen... a régi szép idők...

A-fraid képe

Nem készítenek soha még

Nem készítenek soha még egyszer ilyen sorozatot, az biztos.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről