Legend of the Seeker 2x11 – Torn

Erre az epizódra kár volt két hetet várni. Nem tudom eldönteni, hogy a Valentin nap miatt volt ilyen a rész, vagy eredetileg is ennek szánták. Nagyon semmilyen volt, ami végső soron elfér egy évadban, csak az a baj, hogy most már sorra jönnek az ilyen részek.
Természetesen a story sem halad. Kezd olyan lenni, mint a Carnivále…

(A képért köszönet Wouhn-nak!!!)

:D

Aki rendszeres olvasóm, az megérti a kép miértjét, aki pedig nem annak javaslom, olvasson bele a korábbi részek kritikáiba.
Rátérve a mai témánkra, a Torn című epizódra, hát én ráztam a fejemet rendesen. A készítők inkább csinálhattak volna ebből egy „Valentine Day’s Special-t", akkor még akár egy kedves, értékelhető rész is lehetett volna. Így azonban elég felemás.

Rövid bevezetőmmel elárultam hát, hogy a szerelem központba kerül ismét. Természetesen Richard és Kahlan kapcsolatára gondolok. Hiszen Cara szívét megtaposták az előzőekben… pfuj…

A helyzet a következő:
Aydindrilben, ahol az Inkvizítor Anya székel, nagy gondok vannak. Egy bizonyos Fyren herceg uralkodik elég zsarnoki módon. Az elégedetlenkedők, két öreg mágus a Második Rendből, megelégelik ezt és felhasználnak egy mágikus tárgyat, Oloron Amulettjét, hogy megtalálják az Inkvizítor Anyát.
Céljuk, hogy visszatérjen az igazság és az igazságosság a városba. A varázsló meghal, mire a függő elszállítja Kahlan-hez.
Zedd és az Inkvizítor úgy dönt Aydindrilbe mennek, elhagyva Richardot és Carát. Ám történik egy kis baleset, az amulett kettétörik. Ennek az lesz a következménye, hogy Kahlan megkettőződik
Egyébként az epizód során kiderül, hogy ez miért történt. Elég ügyetlen okot találtak ki...

Egy Richard-dal marad, egy pedig valóban el teleportál a városba. A két nő külön életet kezd el élni, az egyikből pont az hiányzik, ami a másikban meg van. Aki Aydindrilbe ment az a küldetését és Középföld jólétét tartja szem előtt, ő a kíméletlen bíró, és aki birtokában van az inkvizítori hatalomnak. Míg a másik a szerelmes, hatalmát vesztett, kegyes és kedves asszony. Ebből persze meg az következik, hogy Richard és Kahlan egymáséi lehetnek.
Kahlan Kettő sem tétovázik, párjává választja a zsarnokot. Így alakul, hogy mindkét helyen, mindkét Kahlan huncutkodik, de a biztonságra nem ügyelnek. Becsúszik hát a gyerek mindkét esetben…
Na, ezt az ötletet aztán végkép kihagytam volna a részből! Nem látom be miért volt szükséges.

Lassacskán szembetűnővé válik, hogy egyik Kahlan sem az igazi. Így hát Zedd és Richard is lépéseket tesz. A probléma természetesen megoldódik. Mindenki jól lesz. Kahlan még saját magán is használja az inkvizítori hatalmát, szóval van ebben a részben minden, egyedül Cara nem lesz terhes, Zedd-et majdnem kivégzik, stb. Szóval a rész egy volt a sok közül, egy elrontott próbálkozással (az áldott állapot), annyi történt csupán hogy a két szerelmes megerősödött az egymás iránti szeretetében, hitében, bizalmában.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről