Legend of the Seeker 2x09 – Dark

A szünet utáni lendület úgy érzem alább hagyott, a rész illeszkedett a szokványos mintába. Persze akadtak újdonságok, de azok eddig is jöttek számtalanul, csak nem kezdtek velük semmit (pl. vak kislány és a holló vonal). Volt az epizódnak pikantériája, mégsem vagyok elégedett.

Itt regélek tovább.

Az előzmények szerint Richard, egy Fény Nővér (Verna) kíséretében elindult a Próféták Palotájába, hogy varázslóvá válhasson, mielőtt a Han-ja végez vele. Ezért el kellett hagynia a társait és lemondania a Kereső címről. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy kellett már ez a kis dráma.
Tehát Richard és Verna megérkezik a Palotába, ahol gyorsan kiderül, hogy nem stimmelnek a dolgok.
Egy Nővér különös körülmények között meghal, egy másik – Nicci – pedig titokban találkozgat az egykori Keresővel, hogy segíthessen neki kijutni.
E mögött a Prófécia, a Fény Nővérek hazugsága és a Sötét Nővérek intrikái állnak.

Mert ahol Fény van, ott van Sötétség is. E baljós nevű nőszemélyek társasága nem sokban különbözik a Fény Nővéreitől, csupán annyiban, hogy az Őrizőt szolgálják. Megpróbálják tőrbe csalni Richardot is, de a furfangos férfi kifog rajtuk. Az egész részben ez volt az egyik dolog, ami tetszett.
Úgy alakul, hogy Richard egyedül úgy juthat ki a Palotából, és csatlakozhat barátaihoz, ha elveszik a Han-ját. Ez meg is történik Nicci segítségével és az egész úgy megy, mint a karikacsapás. Ha ez a Han tényleg olyan rohadt fontos dolog volt, akkor azért keríthettek volna neki egy kicsit nagyobb feneket is.
De nem, ismét a szokásos Scooby-Doo-megoldás…
Richard egyszerűen fogja magát és elsétál.
Ezalatt a barátai felkeresik az Új Keresőt, aki egy Leo nevű szimpatikus férfi. A készítők nagyon igyekeztek, hogy kedvelhető karakter legyen. Gondolom azért, hogy annál drámaibb legyen a – szerintem hamarosan bekövetkező – halála. Ez elég olcsó húzás, nem tudom benne volt-e ez a könyvben és ha igen, akkor ilyen formában-e… de ezen inkább nem is puffogok!
Zedd kinevezi őt, és ő valóban jó és igaz választásnak tűnik. A férfi valójában Shota választottja, hiszen emlékezzünk csak vissza, az a ravasz nőszemély megjósolta, hogy váltani kell…
Az „új fiút” rögtön fel is avatják egy harcjelenet során. Ezek a jelenetek kezdenek már kissé szokvány jelleggel bírni. Mintha csak azért raknák be a részekbe az időnként nagy számban támadó d’harai, vagy Megbízott csapatokat, hogy legyenek. Lássunk egy kis bunyót is, ha már ez egy fantasy, szóval nekem gyanúsan töltelék-hangulatúak már ezek a csaták.
De azért a részben akad egy apróság, ami miatt még is egy új korszak kezdete lehet!
Tulajdonképpen a második és utolsó dologról van szó, amiért tetszett az epizód.

 Ugyanis Cara felhőtlenül nevetett!

A készítők legalább annyiban ügyesek, hogy jól kezelik a Mord-sith bonyolult, lehetőségekkel teli karakterét. Richard tehát visszatér a barátaihoz, de mi lesz így, hiszen már nem ő a Kereső? Erre a kérdőjeles helyzetre még rásüthetem, hogy a harmadik dolog, ami tetszett a részben…
Új prófécia születik, mely Kahlan-t helyezi a központba, ám Új Keresőnk kezében az iránytű pontosan Richardhoz vezet. Mi lesz ebből?
Hát, őszintén remélem, hogy végre történik valami, mert a story nem igazán halad, csak mellékvágányokat látni, de a fő vonalon semmi változás már egy ideje, ami így kb. az évad felénél már felvet bizonyos kétségeket. Egyértelműen látható, hogy a széria színvonala visszaesett, illetve nagyon hullámzó teljesítményt produkál. Olyan az egész mintha kapkodnának, bele nyúlnának több mindenbe aztán félbehagynák.
Lóg a levegőben az egész produkció.
Pici érdekességekkel fel tudják ugyan dobni, de az ziher, hogy ezzel a módszerrel hosszútávon nem lehet fenntartani egy ilyen témájú sorozatot.
Ez nem egy Xena, vagy Hercules!!!!
Már el kellene varrni egy-két szálat, lezárni pár dolgot, növelni a feszültséget, kihangsúlyozni a drámát.
Pár új karakter még nem repít minket a Paradicsomba. Új, érdekes, meglepő húzásokat várok a jövőben, mert ez így sokáig nem működhet, kezdenek kaptafa-szintre csúszni a részek…

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről