Legend of the Seeker 2x03 – Broken

Új hét, új Kereső epizód. A múlt heti egy kicsit gyengébb rész volt, ezért reménykedtem benne, hogy a következő jobb lesz. Nos, ez részben így is lett…




A rész Kahlan különös álmával kezdődött, melyben szerepelt egy vak kislány és egy holló. Ezek után kiderül, hogy ennek a dolognak köze van egy bizonyos Álomvetők népéhez. Ebben az álomban közlik az Inkvizítor Anyával, hogy: „Ő lesz az utolsó a fajtájából.”
És ennyi…
Ezt elmondják és kész. Valószínűleg ez majd jobban meg lesz magyarázva a továbbiakban, de ennél azért talán egy kicsit többet is az orrunkra köthettek volna, ha már így kezdték a részt. Na, végülis nincs ezzel semmi baj, legalább valami újdonság várható a sorozatban.
Az egész részre alapvetően igaz, hogy ez is inkább töltelék. A történet nem halad, nem jutunk közelebb a Könnyek Kövéhez. De mégis akad egy érdekesség!
Ez pedig nem más, mint Cara személye. Én eddig is reméltem, hogy az új szereplő feldobja majd a sorozatot és valószínűleg a készítők is így gondolták. Ezt azért mondom, mert az egész epizód Cara körül forog. Jobban megismerhetjük ezt a kemény, talán érzéketlen Mord-sith-et.
Az álom beigazolódik és kiderül, hogy az Inkvizítorok rendje bevégezte evilági működését és Kahlan valóban az utolsó közülük… és Cara végzett a húgával. Erre persze Kahlan begurul és előtör belőle a Con Dar.
Tehát a két nő között tovább nő az eddig sem csekély feszültség.
Mi több Cara elválik a csapattól. Az Inkvizítor pedig megfogadja, hogy megöli.
Flynn, az előző részben kényszerűen hozzájuk csapódó fiatal kölyök, pedig megszökik.
De Zedd, tőle nem szokatlanul, furfangos módon előkeríti.
Ezalatt pedig Cara külön utakon jár és meglátogatja a nővérét és annak családját. Ám a férj elárulja hollétét a helyi karhatalomnak és minő véletlen, Kahlan-t kérik fel az ítélkezésre. Az Inkvizítor Anyát fűti a bosszúvágy, de Richard ismét kiáll Cara mellett.
A Mord-sith bíróság elé áll és megismerhetjük a történetét. Hogy vált a rendjének tagjává, milyen volt a gyermekkora, és az apja.
A tárgyalást érdekes esemény zavarja meg, de a végső döntés: HALÁL!

Cara talán tényleg jó útra tért, hiszen meghatódik a tárgyalás során, erre pedig a Mord-sith-ek nem igazán hajlamosak.
Kahlan megkegyelmez neki, az elégedetlen nép ellenük fordul. De nem csak egy kis bunyó lesz az egészből! Akikért küzdenek, azok közül egy párat sikerül a túlvilágra juttatni. A már említett erkölcsi és morális változások egyre jobban kiütköznek a karaktereken. Végül rendet tesznek, Cara-t is el akarják küldeni a csapatból, de végül mégis maradhat.
De az az érzésem a halmozódó feszültség még robbanást fog okozni, vagy a két nő összebarátkozik?
Lényegében közepes rész volt, de nekem azért tetszett, mert végre megismerhettük Cara-t, és a két női szereplő előtérbe került az ellentéteik miatt. Ebből még sok minden kisülhet.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről