Kritika | Merlin - Az 1. évad

Áldom azt a napot, amikor belekezdtem a Merlin (Merlin kalandjai) című brit fantasybe, s itt senkit ne hangoljon le az a tény, hogy brit a sorozat, mert megint olyat tettek le az asztalra, amit érdemes megnézni.

Szinte nincs is olyan ember, aki ne hallott volna a nagy és erős varázslóról, Merlinről. Mindenkinek egy idős, szakállas öregember jut eszébe, akinek a varázsereje hatalmas, emellett a bölcsesség és jóság megtestesítője. Igen ám, csakhogy ez a sorozat Merlin fiatalkoráról szól. A tovább mögött pedig folytatom.

A sorozat első epizódjában megérkezik Camelotba az ifjú varázsló, ahol már várja Gaius (aki nem rokona Merlinnek), aki jól ismeri Merlin anyját, s később a fiú mentorává is válik. Gaius a királyi udvar doktora, Merlin pedig nála lakik, s be is segédkezik. A király ekkor Uther Pendragon és a fia a herceg, Arthur Pendragon. A király fogadott gyámleánya pedig Lady Morgana (Morgan Le Fay), az ő cselédje pedig Gwen, vagy másnéven Guinevere. Ők a sorozat fő karakterei, köréjük épülnek az évadok.

Merlin Arthur megmentésével a herceg szolgájával válik, s sorsuk ekkor fonódik egybe, hiszen ahogy a barlangban tartott, több, mint 1000 éves sárkány is megmondta, Merlin végzete az, hogy Arthur védelmezze, míg az nem lesz király.

Azért is szeretem a sorozatot, mert olyan módon szórakoztatják a nézőt, hogy az észre sem veszi, hogyan repül el az a közel 45 perc. Semmi felesleges, random epizód, meg átívelő szálak, viszont közben figyelnek arra, hogy a karakterfejlődés ne ragadjon le. Az első évadban az események igazából már az elején beindulnak, de úgy igazából az 1x04 környékén. Az évad fő ellensége Nimue, pedig 13 epizódból mindössze 4 részben szerepelt. Merlin a fináléban elpusztítja, bár Gaius majdnem meghalt. Nem mondom el, hogyan és miért, tessék elkezdeni a sorozatot.

Kedvenc karakteremmé vált Merlin, aki ha kell, komoly és ha úgy hozza a sors, a komikus oldalával kápráztatja el a sorozat nézőit. Másszóval hol izgulunk, hol pedig nevetünk a kissé ügyetlen Merlin tevékenykedésein. Aki számomra ellenszenves, az Uther, viszont gyámlánya és fia, azaz Morgana és Arthur nem. Sőt, Gwen is egy szeretereméltó karakter, sokszor együttérez vele az ember. Én az 1. szezonra, minden túlzás nélkül egy 8/10 pontot adnék, mert ez olyan sorozat, ami leültetett a képernyő elé és több epizódot is ledarálok belőle, mert nem unom (igen, most hozom be a lemaradásom).

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről