Kedvcsináló - Inuyasha

 

Emlékszik még valaki az Inuyasha című animére?

Én igen, és az kell mondjam, meglepően jó volt. Nem sokat foglalkoztunk ezzel a műfajjal itt a Sorozatportálon, de ami késik nem múlik. Vannak nagyon szórakoztató japán rajzfilmek, amelyek némelyike mára már legendává vált. Gondoljunk csak bele a Dragon Ball sikerébe.

Az Inuyasha nevű félszellem kalandjait bemutató sorozat összesen 167 részesre sikeredett. Elég tömény, de fele annyi sem, mint a DB. Szóval piros ruhás főhősünk egy emberi anyának és egy szellemnek (fordítási hiba, eredetileg démon) a szerelméből született. Több száz évig raboskodott egy fához szögezve örök álomban, amíg egy szép napon egy Kagome nevű lány utazott vissza az időben egy véletlen baleset folytán a középkori Japánba. Kihúzta Inuyasha vállából a nyílvesszőt, aki újra szabad lehetett. A bonyodalmak csak ezután kezdődtek, mert Kagome nem volt más, mint egy Kikyo nevű papnőnek a reinkarnációja, akivel együtt újjászületett a Szent Égkő is. Ezt a nagyon értékes kincset akarja mindenki megszerezni, mert szinte végtelen hatalmat ad birtoklójának. Sajnálatos baleset következtében a Szent Égkő több száz szilánkra tört, amelyek szétszóródtak a messzi vidékeken.

Az egész sorozat az égkő darabkáinak kereséséről szól, de koránt sem unalmas. Mindig történik valami meglepő és váratlan. Sok szereplőt mozgatnak meg, barátainkhoz csatlakozik Miroku, Sangho, Shippou. Néha feltűnik Inuyasha féltestvére Sesshomaru, egy farkasszellem, Kouga, a papnő Kikyo, és a főgonosz: Naraku.

Apró adalék. Kb. a 100-tól 130-ig terjedő részek nagyon jók (Band of seven resurrected), megéri megnézni őket.
Remélem kedvet adtam valakinek, hogy belekezdjen ebbe a rajzfilmbe, amelyet régebben az RTL Klubon láthattunk, aztán átkerült az Animax-re (előtte A+), majd szép lassan a feledés homályába veszett.

Végezetül még annyit, hogy készült 4 db önálló DVD film is az Inuyashából. Mindegyik fellelhető magyar szinkronnal.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről