Kaley Cuoco

 

Bizonyára mindenki látta már valahol szerepelni Kaley Cuoco-t (cuoco olaszul szakácsot jelent). Leginkább a nagy népszerűségnek örvendő TBBT (The Big Bang Theory)-ből, ahol a sorozat kezdete óta Penny Quenn-t személyesíti meg. Őt szeretném most bemutatni azoknak, akik esetleg mégsem tudnák, hogy kicsoda ő.

Tovább...

A sokak számára ismerős és még annál is többek által kedvelt szőke színésznő 1985. november 30-án született Camarillo városában, ami Kaliforniában található. Szüleivel az átlagos amerikai, kétgyermekes családmodellt képviselik, hiszen van egy Briana nevű húga. Jelenleg a kaliforniai San  Fernando völgyben él.

Kiskorában nem csak a színészkedés vonzotta, hanem a tenisz is. 3 éves korában kezdte űzni a sportot és a mai napig is folytatja, igaz amatőr szinten (a Dél-Kalifornia-i tenisz szövetség tagja). Rengeteg gyerekkori „tennivalója” miatt magántanulóként végezte az iskolát és 16 évesen már le is érettségizett.

Mondhatni vérprofi a szakmájában. 6 éves kora óta kezdett el modellkedéssel és színészkedéssel foglalkozni. Rengeteg reklámban fordult meg, majd egymás után kapta az apróbb filmszerepeket.

Első komolyabb szerepét 1992-ben kapta. Donald Sutherland mellett játszhatott a Nincs menekvés című moziban. Televíziós debütálása pedig az Ellen című sorozatban történt meg, ahol a kicsi Ellent játszotta. Megfordult még a Miért éppen Alaszka?, a Don't Forget Your Toothbrush és a My So-Called Life sorozatokban is. 1995-ben játszott Denzel Washington oldalán is a SID 6.7 – A tökéletes gyilkos című filmben. Az igazi áttörést, mely után többen felfigyeltek rá, a Growing Up Brady-ben nyújtott főszerepe hozta 2000-ben. Ezután egymást követték az ajánlatok. Elvállalt egy szerepet a Nőrület című sorozatban és ezzel úgy tűnt, hogy minden nagyon szépen megy az életében. Azonban ez sem tartott örökké, hiszen a sorozatot 2001-ben törölték.

Most jött az az időszak, ami sokakat elkeserített volna, de nem Kaleyt. Egymás után ment a különböző meghallgatásokra, amikről rendszeresen elutasították. Egy napon azonban a Pimaszok (8 Simple Rules ...) válogatása után megcsörrent a telefonja. Ügynöke csak ennyit mondott neki: „You’re Bridget! ”. Aki nem ismerné ezt a sorozatot annak csak ajánlani tudom, hiszen nagyon szórakoztató és sok ismerős arc bukkan fel benne: a Rém rendes család Peggyje, John Ritter (aki sajnos azóta elhunyt), David Spade (Rules Of Engagement). Itt találkozott Amy Davidsonnal (Kerry Hennessey), akivel azóta is legjobb barátnők.

 

 

A sorozat három évadot élt meg, de ez idő alatt Kaleynek sikerült megjegyeztetnie arcát a film és Tv szakmával. A sorozattal egy időben sok epizódszerepet kapott az aktuálisan műsoron lévő más, komolyabb nézettségnek örvendő szériákban is, mint a CSI és a True Calling. Szinkronszínészként is bebizonyította tehetségét a 2004-ben rajtoló 6teen címet viselő animációs sorozattal. 2010-ig volt Chrissie Baldwin „angol hangja”.

2005-ben a Pimaszok végeztével egyből beállt a Bűbájos boszorkák csapatába, ezzel is növelve az addig sem „csúnya” összképet. Egy teljes évadon (8.évad) keresztül láthattuk Billie Jenkins szerepében.

Ezután ismét apróbb epizódszerepeket vállalt (A szökés, Warehouse 13, stb...), majd 2007-ben egy újabb nagy változás lépett az életébe. Ekkor válogatták be ugyanis Penny szerepére a Big Bang Theory gárdájába, ahol azóta is tündököl. Ezzel egy időben több egész estés mozi és tv film főszerepét is elvállalta (Cougar Club, Killer Movie, The Penthouse). Jelenleg is négy produkcióban vállalt szerepet, melyekből három már a gyártási stádiumban tart.

Apróbb érdekességek róla:

  • Britney Spears rajongó
  • szeret tekézni, lovagolni, kick boxolni és dobolni
  • imád hip hop-ot táncolni
  • vegetáriánus
  • két évig kapcsolatban élt a TBBT másik nagy sztárjával, Johnny Galeckivel (2009-ben szakítottak)
  • Twitteren is követhetitek életét

Láthatjuk, hogy Kaley igen hosszú karriert futott be eddig. Csak remélni tudom, hogy a jövőben még többet fogjuk látni, hiszen a sitcomokban nyújtott alakításai nekem nagyon tetszettek eddig egytől egyig.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről