Képlet (Knowing)

 

Ez a film valami hatalmas volt! Engem rendesen elkápráztatott és meglepett.
Ilyennek képzelek el egy igazi pörgős és cselekményes akció filmet! A vége felé, ahogy haladt előre a cselekmény, majdnem leestem a székről. Persze ehhez az is kellett, hogy úgy ültem le megnézni a Képletet, hogy előtte egyetlen trailert sem láttam és nem botlottam bele spoilerbe, ami elronthatta volna.
Most jöttem csak rá, hogy a legtöbb filmmel az a gond, hogy hiányzik belőlük az ötlet.
Előre lehet tudni, hogy mi történik, mi lesz a vége, hová tart az egész. Na de itt...
Tudtam 1-2 infót a történetről, de rá kellett jönnöm, hogy még csak a felszínét sem kapargattam annak, ahová majd elrepít.
Amiért igazán megfogott, hogy pörgős volt, sejtelmes, tele remekül kidolgozott képi effektekkel (gondoljunk csak a repülőgép mellettünk történő lezuhanására).
Nem hiányzott a dráma, pici érzelmi vonulat, és a végére a nagy csattanó. Úgy kezdtem el nézni, hogy kapok majd egy tipikus Nicolas Cage-féle mozit, ehelyett valami remekül összerakott csomagra leltem. Olyanra, amit nem is képzeltem volna.

Nálam eddig az év filmje ebben a kategóriában.
Értékelésnek beírhatunk egy 9/10-et az ellenörzőjébe.
Nehéz is erről így általánosságokban beszélni, ezért a tovább mögött belemegyek a részletekbe. Nem nagyon, csak egy picit. Aki gondolja, tartson velem.


Csak akkor olvass tovább, ha elég bátor vagy hozzá...


A Knowing története az, hogy 50 évvel ezelőtt eltemettek egy időkapszulát egy iskola közelében, amibe az akkori diákok rajzokat helyeztek el a jövőről az utókor számára.
A fém henger fél évszázadot pihent a földben, arra várva, hogy 2009-ben felnyissák. Főhősünk fia kapta az egyik rajzot, amin számok voltak egymás után írva. Egy ideig nem is tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, később azonban a Nicolas Cage által alakított csillagász különös értelmet tulajdonított nekik. Dátumokat és koordinátákat jelöltek, ahol tömeges halálesetek következtek be terrortámadás, földrengés és egyéb hasonló fincsi események következményeként. Mindegyik a múltat tárta fel, kivéve 3 dátumot. Ahogy lenni szokott, a többi is beteljesült, a harmadiknál pedig mindenkinek leesik majd az álla.
Összességében egy remek filmet láthattam, ami végig lendületes maradt és titokzatos. Bátran ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg a Képletet, mert ritkán látni ilyen hangulatos akció filmet.

8

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről