Jonah Hex – Csütörtököt mond a hatlövetű

Nagy bajban lennék, ha igazán meg kellene magyaráznom miért is vártam annyira ezt a filmet. Elvégre teljesen ismeretlen volt a számomra a mogorva Jonah Hex figurája. Nem volt szerencsém a képregénnyel, és a trailer sem kápráztatott el. Talán a kétségkívül érdekesnek nevezhető misztikus western ötlete fogott meg, esetleg az újszerű megvalósítás. Legalábbis ennek a lehetősége…
A fene tudja, de az elvárásokat abszolút alulmúlták, ez egy iszonyatosan rossz film. Erre nem igazán lehet mást mondani.

BUMM!

Mivel nem vagyok jártas Jonah Hex történetében csupán arra támaszkodhatok, amit olvastam. Olvasmányaim alapján számomra egészen más karakter körvonalazódott, mint amilyet a moziban mutattak meg. Azt hiszem Josh Brolinnál keresve sem találhattak volna alkalmasabb színészt, hiszen nagyon illett hozzá a morózus cowboy szerepe. Alakítása mégis háttérben maradt, nem tudott kiteljesedni, ami nem is csoda egy ilyen átgondolatlan, felháborítóan felületes alkotásban.

Egyszóval adott egy polgárháborús veterán katona, aki a konföderációs sereg tagja volt, de a felettese, egy radikális tiszt, Turnbull (John Malkovich) bosszút állva a fia haláláért végez Hex családjával majd örökre megjelöli, elcsúfítja a férfi arcát. Hex cserébe – mi mást tenne – bosszút fogad, hogy levadássza Turnbullt, ám a férfi időközben elhalálozik. A torzarcú cowboy pedig törvényen kívüli fejvadászként éli tovább sanyarú életét.

A mozi elején – egy ötletes képregény betéttel kiegészítve – megismerhetjük a főszereplő előéletét, ami megalapozza a továbbiakat. Eddig még nincs is komoly baj, hiszen még némi misztikumot is csempésznek bele azáltal, hogy bevonják az indiánokat, meg a holtakkal való társalgást.
Még akkor is, ha ez a bosszúállás dolog már baromi unalmas…
De innentől kezdve már csak romlik a színvonal!
Kiderül, hogy Turnbull nem halt meg, mi több olyan gonosz terve van, hogy csak na!
Mivel nem elégedett a Polgárháború végeredményével, úgy dönt, hogy tömegpusztító fegyverekkel fog végezni egy jó nagy rakás amerikaival. Ezt persze az elnök nem hagyja annyiban és Hex-et bízza meg – mint Amerika egyetlen reménye -, hogy kapja el a cowboy kalapos terroristát.

Hihetetlen, hogy még egy ilyen western sztoriba is beleerőszakolják a terrorizmust… nem unják még?
Ám nem ez megy igazán a film kárára. Ez még akár egy elnézhető apróság is lehetne, ha nem lenne még emellé kétszáz másik ilyen apróság. Mindezek összesítve már nagyon szétzilálnak egy alkotást.
Így van ez ebben az esetben is! Nem is fogom részletezni a történetet, mert annyira igénytelen fércmunka, teletuszkolva filmes klisékkel, hogy az a pofátlanság határát súrolja.
Már amennyiben nem lépi azt át…

Ennyire bízni abban, hogy egy jól csengő név, egy sikeres képregény a háttérben elegendő arra, hogy az emberek birkaként lóduljanak a mozikba, már sértő. Ebben persze benne van az az érthető ok is, hogy egy ember nem tudhatja előre jó vagy rossz lesz-e a film amire beül, csupán sejtései lehetnek.
De ez felháborító, hogy ennyire semmibe veszik a nézőket, hogy ezt a tehetségtelenséget, ötlettelenséget, trehányságot tükröző munkát elénk vágták. A Hex rajongók biztosan úgy érzik megszentségtelenítették ezt a western ikont, én csupán azon verhetem magam, hogy már megint egy igénytelen mozival kísérelték meg kiszúrni a szemem. Ugyanis ez a produkció tipikus példája az oly divatos „szarok bele” moziknak, melyeknek sajátossága, hogy lehet akármekkora okádék, a nézők majd jönnek, mert adaptáció. És az adaptáció minden – legyen az könyv, játék, vagy képregény, akármi – rajongót érdekelni fog.
Itt lép be a tisztelet hiányának kérdése. Annyira nem becsülik meg a nézőket, hogy egy tisztességes filmet forgassanak nekik, vagy például ebben az esetben, illendően nyúljanak Jonah Hex karakteréhez.

Ez a férfi, már csak címszerepe miatt is, központi karakternek kellene lennie, de mégis érezhetően háttérbe szorul. Én nem is ilyen karakterre számítottam. Olvasmányaim alapján én egy kemény, cinikus, sötét cowboyra számítottam, akit körbeleng valamiféle misztikum. Ehhez képest a szereplő keménysége csupán egy pár odavetett/ és röhejes/ szilarepesztő pillantásból tükröződik, illetve néhány igazán gagyi  dumából. Na, meg abból, hogy gyakorlatilag mindenki elveri, mint a rongyot, de mindig fel is kel utána.
Ez igen! Tökös csávó, ezt várná az ember, nem igaz?
Malkovich egyszerűen szürke, Brolin, mint főszereplő nem birkózhatott meg egy ilyen gúzsba kötött szereppel – pedig a potenciál ott feszült benne. A prostit alakító Megan Fox, irgalmatlanul gyatra.
Egyértelműen díszlet a nő, annyira tehetségtelen, hogy azt rossz nézni.
Egyedül Michael Fassbender (Burke, a bolond ír gyilkos) alakítása értékelhető.
A pokolian rossz színészi alakítások mellett, még egy említésre sem méltó történettel is rontanak a filmen, miközben megkísérelték dominánssá tenni az akciókat. Egyszóval csak semmi önálló ötlet, nyomás az előre megrajzolt vonal mentén!

Kíváncsi lennék, mikor szoknak végre rá, hogy a nézők igényeinek megfelelően csináljanak filmeket.
Talán nem is elsősorban a letöltés öli ki a népeket a mozikból?

A film rohadt gyenge, szánalmas teljesítmény, pedig hát lehetőség bőven lett volna, hogy igényes mozit forgassanak belőle. Például, ha jobban ráfeküdnek a misztikus vonalra, a halottakkal való társalgásra, akkor még egy kifejezetten érdekes alkotás is kikerekedhetett volna belőle.
Esetleg nem kellett volna ennyire eltérni az autentikus Hex-től, inkább hűségesnek maradni és nem a divatos látványorientáltságot alapul venni. De így, hogy még a misztikus részek is érdektelenségbe fulladnak, elsikkadnak, felesleges, gyorsan múló érdekességek maradnak, csupán egy nagy nulla kerekedik ki az osztás-szorzásból.
Összességében egy tákolmány, gyenge színészek, ötlettelenség, klisék, egy nagy rakás ….
Ja, és kérem e-mail-ben jelentkezzen, aki eltudja magyarázni, hogy mi értelme volt a Jonah Hex száján kimászó hollónak! Hacsak az nem, hogy még tovább rontsa a mozi renoméját.
Említésre is méltatlan próbálkozás volt ez az adaptáció. Én nem ajánlom senkinek sem…
Jobban tették volna, ha nem akarnak nagyot dobni, mert ebből csak orra bukás lett.
Lóra erősített golyószóró és dinamitlövő puskák helyett talán maradhattak volna a coltoknál, hiszen az egyszerűség gyönyörködtet, a kevesebb néha több.

2
wouhn képe

Látom eléggé felzaklatott ez

Látom eléggé felzaklatott ez a film. A látványvilág azért nem lett rossz. Én majdnem a feléig láttam, ott aludtam el, de addig egész jól szórakoztam.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről