Lement mind a 26 rész, véget ért az egyik legjobb anime. Ezúttal végleg. 167 epizód az eredeti sorozatból, 26 a The final act-ből, plusz 4 mozifilm. Ki akarna még ennél többet?
A lezárás gyönyörű volt. Pontosan olyan, amilyennek elképzeltem. Pozitív, megható. Egyszerűen fantasztikus.
Más szavakkal nem is nagyon lehet illetni a sorozatot, mert mindvégig pörgős, fordulatos, káprázatos volt. A tévés idény egyik legkellemesebb meglepetése. Egy olyan széria, amely minden része kiváló minőséget és színvonalat hozott. Mindig lehetett izgulni, hogy mit hoz a folytatás, aggódni a karakterekért.

Nézzük bővebben...

Már említettem egy korábbi bejegyzésemben, hogy ez a 26 rész több izgalmat és váratlan helyzetet hozott, mint elődje 167 alatt. A leginkább szembetűnő, hogy az írók megléptek olyan drámai húzásokat, mint főszereplők megölése. Erre eddig nem nagyon volt példa, itt viszont már az elején hullottak a szereplők.

Gondolok itt Kagura, Hakudoshi, Kanna halálára. Igaz, hogy ők (mondjuk úgy, hogy) a negatív oldalt képviselték, mégis meglepetésként ért, amikor meghaltak. Hiszen Kagura és Kanna már szinte a sorozat kezdete óta jelen voltak.

Ha már belementünk a drámába, akkor nem maradhat el a Kikyo-ról való megemlékezés. A papnő halála szinte sokkolt. Nagyon megmaradt az a rész. Az egyik legszebben felépített dráma, amit az utóbbi időben láttam. Rajzfilm ide vagy oda, az alkotók tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy mivel tudnak könnyeket csalni a nézők szemébe.

Innentől kezdve azt gondoltam, hogy nem ő volt az utolsó pozitív főszereplő, aki meghal. Senki se lehetett biztonságban. A drámáért mindent.

De megint nagyon belementem, előbb felvázolom nagy vonalakban, hogy mi történt a fináléig. Naraku tovább erősödött, szorgalmasan gyűjtögette a Szent Ékkő szilánkjait. Olyan jól ment neki, hogy végül már csak egyetlen hiányzott. Nem más, mint a Kohaku hátában található darabka, amely életben tartja szegény fiút.
Hosszú út vezetett odáig, mire Kohaku szilánkja is Naraku kezébe került. Inuyasha új technikákat kapott a Tessaiga-hoz, Sesshomaru is továbbfejlesztette a Tensaiga-t. Sok rész szólt a kardokról és azok tuningolásáról. Ezek is nagyon jók voltak.

Lényeg, hogy Inuyasha kardja megkapta az Alvilág Kapuja harci technikát, bátyja pedig visszakapta bal karját, azzal együtt egy hatalmas erejű kardot.

Naraku elvette Kohaku szilánkját. Ez is hatalmas dráma volt, mert mindenki sejthette, hogy amit eltávolítják a Szent Ékkő darabját a fiú testéből, azonnal meghal. Érdekes módon nem így lett, Kikyo fénye Kohaku-ban élt tovább, megmentve az ifjú szellemirtó életét.

Azonban Naraku egyre közelebb került végső céljához, hiszen nála volt a teljes Szent Ékkő. Az utolsó néhány rész Naraku hatalmas póktestében játszódott. Készültek a végső, epikus csatára. Meg kell mondjam nem értem Koga miért nem kapott nagyobb szerepet itt. Az elején még fontos volt, de a sorozat vége felé már egyáltalán nem láthattuk.

Az utolsó részekben Naraku legyőzetett, Kagome-t viszont elragadta egy kapu. Belekerült a Szent Ékkő belsejébe, ahonnan csak úgy juthatott volna ki, ha azt kívánja, hogy jusson ki. Ellenben ha kíván valamit, akkor az ékkő foglyul ejti a lelkét az örökkévalóságig és csatáznia kell az ékkő belsejében lakó szellemekkel amíg világ a világ. Akárcsak a legendás papnő, Midoriko.

Inuyasha végül megtalálta szerelmét és megmenekültek. Kagome azt kívánta, hogy a Szent Ékkő tűnjön el örökre ebből a világból. Ezzel véget ért a történet érdemi része. Még azért bemutatták nekünk a 3 évvel későbbi jövőt. Miroku és Sango összeházasodtak, és a hölgy épp vajúdott a harmadik babával. Inuyasha és Kagome nem lehettek boldogok, mert a lány visszatér a saját idejébe és a Csontok Kútja bezárult, nem térhetett vissza a középkori Japánba.

Végül mégiscsak sikerült és a szerelmesek együtt maradtak.

Szép és megható befejezés. Le a kalappal a sorozat készítői előtt minden szempontból.