Interjú deino feat. darkspell fordítópárossal 2/3
♣ deino feat. darkspell interjú 2. rész ♣
Szerda van, ahogy ígértem, a népszerű fordító duóval készült interjú második része következik!
- Mennyi idő alatt készül el egy fordítás?
deino: Nagyon változó. Ha jó az angol felirat, és mindketten ráérünk, meg szokott lenni egy nap alatt. A Dollhouse – mivel felkapottabb sorozat – még aznap délután szokott kapni remek minőségű és időzítésű angol feliratot, az általában még aznap/ másnap meg is van a magyar felirat. Ellenpéldának ott a Castle, ahol néha eleve három napos késéssel jön ki egy borzalmas, majdnem használhatatlan angol felirat, ott bizony néha örültem, ha még az új rész előtt kész voltam a nyersfordítással.
darkspell: Ha nem jön közbe semmi, úgy 5-8 óra alatt megvan. Elég változó, mert míg a Seekerben alig van beszéd (500 sor körül), addig például a Flashpointban rendszerint 800 sor körül fecsegnek, így majdnem másfélszer annyi szövegről beszélünk, ráadásul sokkal nehezebb is a rendőri szakkifejezések miatt. Általában szeretjük egyszerre megcsinálni, vagy egymás között váltogatni, így nem válik unalmassá, és megmarad a változatosság is.
- Milyen nehézségekkel kell megbirkóznotok?
deino: A már említett problémák mellett leginkább a Flashpointnál fordul elő, hogy egy angol kifejezésnek egyszerűen nincs magyar megfelelője. Vagy éppen az adott félkatonai / katonai kódról nem tudom, mit jelent. Ilyenkor jön a Google, és néha tíz perc is elmegy egyetlen szó fordítására. A többi sorozat esetében is előfordulnak furcsa kifejezések, de ott sokkal ritkábban van ilyen gondunk.
darkspell: Az általános felirat dilemmát említeném: hogyan hozod össze úgy, hogy olvasható mennyiségű karakter legyen, de mégis visszaadja amit a karakterek az adott szituációban mondanak. Néha (főleg a Flashpointnál és a Castle-nél sajnos ezeket elég nehéz megoldani, ilyenkor jön a sunyítás és a ferdítés. Ezen kívül a rossz időzítés szokott elég sok bosszúságot okozni még.
- Mennyire vagytok elégedettek a visszhangokkal? Úgy értem, megbecsülik a munkátokat?
deino: Sorozatonként változó. A Flashpointot és a Sanctuary-t sokkal kevesebben nézik itthon, de ezeknél is rendszeresen kapunk pozitív visszajelzéseket. A blogunkon rengeteg a látogató (ha épp fordítunk valamit, most „szünet” van, így nyugisabb minden.) és rengeteg köszönöm érkezik magára a blogra / e-mailben, vagy a feliratok.hu fórumába.
darkspell: Én még most is azt mondom, ha egy ember megköszöni, már megérte.
Negatív dolgokat szerencsére nem sűrűn kapunk - bár azokat is jó hallani, mert bőven van hova fejlődni még. Még ha nem is köszönik meg, nem csinálunk problémát belőle. Szeretjük csinálni, és pár embernek tetszik. Ennyi bőven elég!
- Személy szerint melyik a kedvenc sorozatotok, és melyiket a legélvezetesebb fordítani?
deino: Abszolút kedvenc? Nem igazán van, rettenetesen imádom a Castle-t, imádom a Sanctuary-t, de – leginkább Dichen Lachman miatt - a Dollhouse is előkelő helyen van, és bár a Flashpoint első évada nem nyert meg teljesen, de a második akkorát robbant, hogy csak pislogtam. A Legend of the Seeker pedig az egyetlen fantasy sorozat évek óta, roppant látványos, a női főszereplő hihetetlen gyönyörű, az Új-Zélandi táj pedig lélegzetelállító. Nem hiszem, hogy tudnék kedvencet választani. A legjobban a Castle és a Sanctaury fordítását élveztem talán.
darkspell: Seeker, természetesen. Leginkább, mert fantasy-imádó vagyok. Fordítani pedig Castle, mert Nathan bá' iszonyat jókat nyom néha. De a többit is ide lehet sorolni. Azért fordítjuk ezeket, mert amúgy is szeretjük. Tehát valamilyen szinten mindegyiket szeressük.
http://deinofeatdarkspell.wordpress.com/
folytatás jövőhét szerdán...
Új hozzászólás beküldése