Hellcats - 102 - I Say a Little Prayer

Már az első rész közepén tudtuk, hogy Marti élete nem egyszerű. Egy fiatal lánynál ennek többnyire két oka lehet: pasik vagy szülők. Martinak az utóbbi. Illetve közvetett módon az előbbi is, mert a sérült pom-pom lány, Alice nem csak a posztját, de a társát, Lewist is félti az új lánytól, és lássuk be, ez utóbbira van is oka. Ezért hívja meg Marti anyját a versenyre, ami így a dugába dőlés szélén áll.

tovább>>

A nagy vetélytárs Memphis Christian Főiskola, Savannah ex-sulijának csapat kapitánya az utolsó elem végén leesik a piramis tetejéről és megsérül. Ez első blikkre még akár jó hír is lehetne a Hellcats szurkolóknak, de az említett kapitány mellé Savannah is beül a mentőbe, hogy elkísérje a lányt a kórházba, Charlotte ugyanis Savannah testvére. Lodge edző valahogy kibulizza, hogy a Hellcats programja átkerüljön egy másik napra, de ez a látszat ellenére nem oldja meg a gondokat.

Itt van ugye az anyjától szabaduló Marti, aki azt hazudja, hogy nem sikerült a halasztást kieszközölniük, így nem lesz "előadás". Csakhogy a jólelkű Alice megint közbelép, így az új időpontban anyu megint feltűnik... Marti bepánikol, összeszólalkozik Wandával (anyuval), de aztán felnőtt módjára megoldják a dolgot, és úgy tűnik, a mi kis főhősünk túllép a fóbiáján.

Savannah helyzete nem ennyire egyszerű. Az ő anyja nem olyan, mint Martié, hanem még rosszabb. Kiderül ugyanis, hogy Savannah nagy családi tradíciót szakított meg akkor, amikor a Memphis Christiant otthagyta a Lancer kedvéért, abban reménykedve, hogy megtalálhatja önmagát. Savannah kap egy új lehetőséget arra, hogy a családja megbocsásson neki, ehhez csak annyit kell tennie, hogy részt vesz a rendkívül kedves és szimpatikus Mrs. Monroe által összehívott csoportos imádságon, ami (teljesen véletlenül...) pont akkor lesz, amikor a Hellcats előadhatná a programját. Savannah így vagy Charlotte-ot és a családját hagyja cserben, vagy a csapatát. Ilyen anya mellett már Alice sem tűnik olyan rossz csapattársnak...

Az epizód screenshotja:

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről