Happy Town 1x7 – Dallas Alice Doesn't live here anymore

A hosszú szünet után ismét folytatódik a boldog városka története, mely ezzel az epizóddal rögtön fel is vezeti a befejezést. Az utolsó előtti részben visszavettek a készítők, moderáltabbak voltak a történések, de eleddig rejtett kapcsolatokra derült fény.

Mi lesz itt?

Már csak egyetlen rész a végig és mégis ilyen visszafogottra vették a figurát, kissé elégedetlen is voltam, még akkor is, ha az eddig sem éppen világos, kontrasztos képet még jobban elsötétítették, elmosták.
Ott maradtunk abba, hogy Grieves és Henley közös akcióba kezdett, hogy megszerezzék a titokzatos kalapácsot a Haplin házból. Ami végső soron sikerrel jár, ám a lelepleződést nem kerülhetik el.
De legalább megtudhatjuk, hogy mi is a szerepe ennek a titokzatos tárgynak…

Ezalatt Nagy Dave temetése is lezajlik és a mániákus nyomozó, Dan Farmer is új nyomra lel a döglött madarak képében. Ám ő sem makulátlan, mint tudjuk, s ezt mások is megtudják róla.
Tommy Conroy utánajár ennek a rejtélyes rendőrnek és megtudja, hogy a háttere legalább olyan furcsa, mint maga a férfi. Ha ez nem lenne elég a rész végén Merrit Grieves olyan párbeszédbe elegyedik, amiben sejteni lehet, hogy valami köze van Farmer-hez…

A történések visszafogottsága ellenére sok olyan szálat felfednek, amiről eddig mélyen hallgattak, ám ez semmit nem jelent, mert újabb szálak kapcsolódnak be, egyfajta végtelenbe nyúló fonatot alkotva, melynek kibogozására már sosem lesz lehetőség.
Farmert a végére meglövik és elkapják, sőt sejtetni engedik, hogy talán mégis ő a Varázsló…

Végre megtudjuk, hogy ki az a személy, akivel Henley telefonon keresztül társalogni szokott, majd a rész e fiatal lány és Conroy seriff beszélgetésével zárul, melyben összefüggésbe hozzák T. C. halott édesanyját és a kalapácsot…
A fentiekből tisztán kiviláglik, hogy pont annyival toldották meg a történetet, ami pont elegendő ahhoz, hogy a világos foltok mellett továbbra is csak sejtelmeink legyenek.
Erősen az az érzésem, hogy nem fog tetszeni a befejezés – részben azért mert nem is lesz, hiszen véget ér mielőtt tervezték volna – és nem fogunk megoldásokat kapni az utolsó, nyolcadik epizódban.
De majd kiderül, nem igaz?

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről